Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-16 / 39. szám

SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. FEBRUÁR 16., HÉTFŐ ecthtoh FESZTBAUM BÉLA Lélekerős megsebzettek ALIGHA BIZONYÍTANDÓ: a köz­élet szerves része a sport. A társadalom búja-baja bőven kihat arra a világot átfogó te­rületre is, mely az egyete­mes emberi kultúra tartozé­ka. Ennek igazáról sem kell győzködni az olvasót. Annak ellenére sem, hogy vannak tétovázók, akik még mindig inkább csak annyiban és úgy teszik maguknak hihe­tővé a sport értékeit, hogy maradnak kétségeik. a veszprémi kézilabdázó ese­te minden jó szándékú em­bert megrázott. Marian Coz- ma élete ugyan örökre véget ért, a „nagy életben” azon­ban nincs megállj. Sebzett lelkű csapattársaknak kellett néhány nap múltán pályára lépni egy olyan mérkőzésen, melyen tudás,uk maximumá­ra volt szükség a sikerhez. Ha tudtunk csak a mérkő­zésre koncentrálni, nem lát­tunk mást a televízió képer­nyője előtt sem, mint azt megszoktuk egy nemzetközi összecsapás alkalmával. Be­csülettel tették dolgukat a küzdő felek, hol az egyik, hol a másik ragadta magá­im? a vezetést. Magyar szív­vel szurkolva csak abban re­ménykedtünk, hogy a mér-' kőzés utolsó másodpercében a veszprémieknél lesz az előny. Ott volt. a gárda nem véletlenül nem halasztott. Érzett magában annyi fizikai és nem utolsó­sorban lelki erőt, hogy vállal­ja a meccset. Tisztában volt képességeivel, azzal, hogy csak győzelemmel tiszteleg­het méltón az elhunyt játszó­társ emléke előtt. Öröm, de sokkal inkább mély szomo­rúság fakasztott szinte pa­takzó könnyeket a mérkőzés végét jelző sípszó után. Szem nem maradt szárazon. Miért kell ilyen magasztos érzésekhez egy fiatal em­bert örökre elveszíteni? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Az iksz reális, de csalódás döntetlen Mindkét csapat két pontot akart, egy-egy lett belőle Egy pontot szerzett a Gyöngyösi Főiskolai KK Csurgón a Budapest Bank Férfi Liga 18. fordulójá­nak szombati mérkőzé­sén. Éles József edző sze­rint a döntetlen igazsá­gosnak mondható. Sike Károly kézilabda - Remek mérkőzésen igazságos döntetlen született - fogalmazott a találkozó után Éles József, a gyöngyösiek edzője. A mérkőzésen öt gólig jutó Szabó Péter szintén úgy érezte, a játék képe alapján reális az eredmény, bár nem titkoltan csalódott volt, hiszen győzni mentek Csurgóra.- Sajnos a támadójátékunk ezúttal sem volt teljesen zök­kenőmentes - fogalmazott a kiváló átlövő. - Sajnálom a szurkolókat, akik a hosszú utazást is felvállalva ve­lünk tartottak, mert szeret­tük volna őket győzelemmel megajándékozni. Kis szeren­csével sikerülhetett volna, de most már előre tekintünk és ké­szülünk a jövő heti Tatabánya el­leni hazai megmérettetésre. Buday Ferenc, a hazaiak tré­nere csapata második félidei tel­jesítménye miatt bosszankodott: - Ahogy arra számítani lehetett, nagyon kiélezett, szoros meccset játszottunk - kezdte szavait a tré­ner. - Az első félidő közepén a jó védekezésünknek köszönhetően gyors lerohanásokkal megnyug­tató előnyhöz jutottunk. A máso­dik játékrészben sajnos ezt már nem tudtuk megvalósítani, a zic­cereket elhibáztuk, az ellentáma­dásokból pedig folyamatosan zár­kózott az ellenfél. Egy-két védeke­zési hiba is becsúszott, aminek A gyöngyösiek szélsője, Bendó Csaba, hét gólig jutott, s ezzel az egész mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult Csurgón következtében ismét nyílt lett a Egy hét leforgása alatt másod mérkőzés. Örülnünk kell az egy szór találkozott egymással ; pontnak, azzal együtt, hogy mi Csurgó és a Gyöngyös, ám mi) kettőt terveztünk. az első alkalommal a Magyai Tarjányi első gólját lőtte gyöngyösi színekben CSURGÓI KK - GYÖNGYÖSI FŐISKOLAI KK 28:28 (17:13) Csurgó, 700 néző. V: Herczeg P, Südi P. csurgó: Hudák - Madarász 3, Erdélyi 2, SZÖLLŐSI2, Tóth J., Cifra 3, Kemény A. 4 (2). Cs.: Nikolic (kapus), FREYT. 6, Császár 2, Gelley, Kökény, Vukovics, Oláh G. 6. edző: Buday Ferenc. GYÖNGYÖS FKK: Nagy L. - BENDÓ 7, Szóból 2, Kocsis Cs., dr. Czina 1, Kopco, Kleis 3. Cs.: Kovács J. (kapás), Sza­bó P. 5 (2), Nigiínyi 1, HÍMER 5, Kiss I. 3, Tarjányi 1. edző: Éles József. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 2. perc: 2:0, 11. p.: 4:6, 23. p.: 11:11, 29. p.: 16:13, 39. p.: 19:18, 54. p.: 26:25. kiállítások: 12, HL 8 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/2, HL 3/2. KÖVETKEZIK: Gyöngyösi FKK - Tatabánya Carbonex KC, feb­ruár 21., szombat, 18.00. Kupa legjobb nyolc csapata közé kerüléséért mérkőztek a felek, szombaton már bajnoki ponto­kért zajlott a csatározás. Az MK- mérkőzésen a főiskolások egy megingástól eltekintve végig ve­zetve diadalmaskodtak, ezúttal azonban már nem volt olyan egyértelmű a mátraaljaiak fölé­nye. Sőt, a mérkőzés nagy részé­ben inkább a hazaiak akarata ér­vényesült, akik különösen az el­ső játékrészben szerepeltek jól. A Gyöngyösi Főiskolai KK azon­ban remek hajrát produkált, ami egy pontot eredményezett a somogyi városban. Emlékezés méltósággal, MKB-diadallal bl Marian Cozmának ajánlja a León elleni győzelmet Mocsai Lajos csapata kézilabda Példát mutatott Vesz­prém városa abból, miként kell méltósággal emlékezni Marian Cozmára, az egy hete meggyil­kolt román kézilabdázóra. A gyá­szolók - miután végigsétáltak a város utcáin, és megérkeztek a spanyol Ademar León elleni Baj­nokok Ligája-mérkőzés helyszí­nére - virágokat és mécseseket helyeztek el a csarnok előtt, Cozma fényképénél. A menetben mindenki csendes volt, az embe­rek megértették a felhívást, hogy ne hozzanak zászlókat, transzpa­renseket, és ne kiabáljanak rig­musokat. Azok a szurkolók, akik feketébe öltözve jutottak be az arénába, a meccs elején levetet­ték a gyász színét, majd a piros­fehér MKB Veszprém-mezben kezdték buzdítani a magyar csa­pat játékosait. A BL középdöntő­jének nyitányán rendezett León elleni meccset 28:2ó-ra nyerte az MKB Veszprém. - Most megtud­tuk, hogy ezek a játékosok igazi hősök. Társuk elvesztése után volt tartásuk, így felülmúltuk a Leónt. A mai győzelmet Marian­nák ajánljuk - fogalmazott Mo­csai Lajos, az MKB trénere. Az MU 95 millió eurót kér Cristiano Rónáidéért labdarúgás - Az esetleges átigazoláskor a Manchester United 95 millió eurót kérne a Real Madridtól Cristiano Ronaldóért, aranylabdás por­tugál futballistájáért - állítja az As című spanyol lap. Az újság úgy tudja, hogy legfris­sebb tárgyalásaik során eb­ben az összegben állapodott meg egymással a játékos menedzsere, Jorge Mendes és az angol klub. A szombati As szerint Cristiano Ronaldo a nyáron érkezik a királyi gárdához, öt évre ír majd alá és évente nettó kilencmillió euró lesz a fizetése. A brazil Schumacher lett a világ legjobbja futsal - A spanyol Inter Movistart erősítő Flavio Ser­gio Viana Schumachert vá­lasztották meg a világ leg­jobb futsaljátékosának. A brazil sportember, aki nyolc esztendeje játszik a madridi együttesben, az elmúlt sze­zonban szinte mindent meg­nyert csapatával, amit csak lehet: győzött a ligabajnok­ságban, az Interkontinentá­lis Kupában, a KEK-ben és a Spanyol Szuperkupában is. Az Ugrifüles jó játékkal nyert a Laguna Kft. ellen asztalitenisz - Az andor- naktályai csapatbajnokság 19. fordulójának eredmé­nyei: Szihalom - Heves SC 4:6, Tranzit Tüzép fiúcsapata - Tranzit Tüzép lánycsapata ó:4, Laguna Kft. SC - Ugrifü- les-Heves 3:7, Prizma Bar- kács - Jangboys 8:2, Andor- naktálya - Konszenzus 0:10. Szabadnapos: Fonák SE. A 7. heti totóeredmények 1. Bochum - Schalke 2-1 1 2. Bremen - Mönchengladbach 1-1 X 3. Frankfurt - Wolfsburg 0-2 2 4. Hannover - VfB Stuttgart 3-3 X 5. Hertha BSC - Bayern München 2-1 1 6.1. FC Köln - Karlsruhe 0-0 X 7. Dortmund - Cottbus 1-1 X 8. Hamburg - Bielefeld 2-0 1 9. Lazio-Torino 1-1 X 10. Atalanta - Roma 3-0 1 11. Genoa - Fiorentina 3-3 X 12. Juventus - Sampdoria 1-1 X 13. Celtic - Rangers 0-0 X Plusz egy mérkőzés: 14. Internationale - Milan később Oláh Béla is látta a Lengyel, Pádár duó vezette EFC-sikerét edzőmeccsek A Heves a Pétervásárának, a Felsőtárkány az Egerszalók csapatának rúgott négy gólt a hét végén labdarúgás A Lengyel Lajos, Pádár Béla páros hibátlan mérle­get produkált. A sok sebből vér­ző, ám a gyógyírt úgy tűnik meg­találó Egri Futball Club két után­pótlás edzője ugyanis szerdán a Besenyőtelek (5-1), vasárnap pedig a Bélapátfalva ellen is győ­zelemre vezényelte a rá bízott, megmaradt felnőtt keret tagjait. Az edzőmeccset megtekintette az EFC leendő edzője, Oláh Béla is, aki várhatóan átveszi a me­gyeszékhelyi gárda szakmai munkájának irányítását. • Hét végi előkészületi mérkő­zések eredményei: EGRI FC - BÉLAPÁTFALVA 3-2 (1-1) Eger, műfű. V.: Szigetvári Zsolt (Kocsis József). Eger: Ancsán - Gáspár, Cson­tos M., Hompoth, Tomaschik - Lakó, Szabó M., Baji Á., Mis- kolczi (Jászberényi) - Domán T., Érsek M. (Nagy T.). Bélapátfalva: Kovács I. (Kasza D.) - Nagy L., Szajlai, Lehoczky, Ágó R. - Csákvári Á., Veres G., Sulyok (Fülep), Csákvári D. - Bárdos (Ács K.), Barta P. Gólszerzők: Szabó M. (11-es- ből), Érsek M., Nagy T., ill. Csák­vári D. 2 (egyet 11-esből). HEVES - PÉTERVÁSÁRA 4-1 (1-1) Eger, műfű. V: Rozsnaki Péter. Heves: Huszár Zs. (Éles) - Ko­vács Cs., Jakab, Somodi K. (Mol­nár Z.), Nász - Laubert R. (Balla­gó), Besenyei Zs., Görbe (Tót E.), Kóczián' (Nagy L.) - Mészáros, Besenyei F. Somodiék (jobbra) győztek KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Pétervására: Zubó (Szálkái) - Bognár, Bednár, Balázs A. (Danó R.), Érsek Sz. - Országh J., Guly- ka, Horváth K., Dudás - Érsek Cs., Berki K. Gólszerzők: Mészáros, Bese­nyei F., Tót E., Görbe, ill. Berki K. EGERSZALÓK - FELSŐTÁRKÁNY 2-4 (1-1) Makiár. V: Elizer István. Egerszalók: Prokaj G. - Varga A., Kovács ]., Horváth T., Hang­ácsi - Smuczer (Árvái), Ficzere (Domoszlai), Farkas R. (Székely K.), Farkas 0. - Bata J., Farkas M. Felsőtárkány: Bajzát D. (Er­dős) - Novák Z., Szarvas, Bara­nyai, Novák T. - Kollár, Fekete Zs., Béres (Szász), Pusoma R. - Nagy I. P., (Nagy II. P), Szamosi (Szecskó). Gólszerzők: Farkas R. (11-es- ből), Bata J., ill. Szamosi (11-es­ből), Szecskó, Fekete Zs., Pu­soma R. A további mérkőzések ered­ményei a következők: bp. honvéd'vegyes ­GYÖNGYÖSI AK-YTONG 6-0 (3-0) BESENYŐTELEK - POROSZLÓ 2-1 (1-0). G.: Váradi E., Oláh N., ill. Tóth A. NOVAJ-OSTOROS - ANDORNAKTÁLYA 5-2 (4-1). G.: Csík B. 3, Csohány T., Forgács, ill. ÁgÓ F. 2. MAKLÁR - FEN- STH ER M-FÜZESABONYI SC 5-2 (l-i). G.: Veres V. 3, Vojtekovszki 2, ill. Káló, Szabó L. (11-esből). GYÖNGYÖSHALÁSZ - RET ROBERTO- KARÁCSOND 7-1 (3-1). G.: Nagy L. 3, Szántai 2, Vajda, Nagy II. G., ill. Nagy M. lőrinci - ecséd 2-3 (1-1). G.: Tamási, Kratofil Cs., ill. Nagy' M. 2, Szklenár. egri FUTBALL CLUB U19 - VERPELÉT 2-4 (2-2) 60 PERCES MÉRKŐZÉSEN. G.: Borbás, Csábi, ill. Csóka R. 2, Klaisz Z., Lipták. egri sport- centrum SE - EGRI FUTBALL CLUB U17 5-3 (2-1). G.: Szabó I. Z. (11- esből), Szabó A. (11-esből), Lász­ló J., Csizmadia, Erdélyi R., ill. Nemes A., Lázár, Szucsik (11-es­ből). FENSTHERM-FÜZESABONY - EGERCSEHI3-1 (3-0). G.: Kémeri 2, Mencsik, ill. Csuhaj R. LŐRIN­CI - HÉHALOM 1-4 (0-3). G.: Husanyicza. ■ B. Cs. Friss sporthíreink: WWW. HE0L.hu

Next

/
Thumbnails
Contents