Heves Megyei Hírlap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-13 / 37. szám
5 2009. FEBRUÁR 13., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Eltörölték a luxusadót, közszemlén a költségvetés Gyöngyös képviselő-testülete januári ülésén több helyi rendeletet is módosított, melyeket a város jegyzője, dr. Kozma Katalin kihirdetett, s ezzel a rendeletek hatályba is léptek. Az elfogadott módosításokat az érdeklődők a polgármesteri hivatal jegyzői irodáján, a Vachott Sándor Városi Könyvtárban, a mátrafüredi Teleházban, valamint a város www.gyongyos.hu internetes honlapján folyamatosan tekinthetik meg. A módosított rendeletek között szerepel az önkormányzati intézményekben foglalkoztatott köz- tisztviselők és közalkalmazottak szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, szociális és kegyeleti támogatásairól és a Pro Civitate kitüntetés alapításáról és adományozásáról szóló rendelet; Gyöngyös Város Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről, valamint a város építési szabályzatáról (GYÉSZ) szóló helyi jogszabály; továbbá az ivóvíz-és szennyvízcsatorna-használat díjáról szóló rendelet is. Mindezeken túl a képviselők a luxusadó hatályon kívül helyezéséről is döntöttek. Emellett a grémium legutóbbi ülésén első fordulóban tárgyalta a város önkormányzatának 2009- es költségvetési tervezetét. Az ezzel kapcsolatban született javaslatot tíz napra közszemlére teszik. A dokumentum a polgár- mesteri hivatal ügyfélszolgálatán és az okmányirodában, a Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóságon, a városi könyvtárban, a mátrafüredi Teleházban, valamint a város honlapján tanulmányozható. A lakossági észrevételeket, javaslatokat a polgármesteri hivatal Pénzügyi és Költség- vetési Igazgatósága fogadja a közszemle ideje alatt. ■ A szakiskolások kifestik a kórház több helyiségét A gyöngyösi belgyógyászat kórtermeit és vizsgálóhelyiségeit festik a hatvani szobafestő szakiskolások. A diákok a szakmai gyakorlati idejüket a töltik a kórházban. Közben folyik a kórtermek fürdőszobáinak padozat- cseréje is az intézményben. ■ Regényt ihletett Párizs ismerős érzés Soha nem múló szerelmet szült a megnyugvás Forgatókönyvnek indult, de regény lett belőle. A gyöngyösi szerző, Szabó István negyedik könyvének szerelmi háromszögét a romantika, a humor és Párizs alkotják. Juhász Marianna Szabó István már a második könyvében, a Szélsodorta vándornapok című útleírásában is egy jelentős fejezetet szentelt Párizsnak. Akkor, 2005-ben azt mondta, ezzel még nem mondott el mindent „nagy szerelméről”, a francia fővárosról, mellyel közös titkot őriznek. Most azonban, a hamarosan megjelenő negyedik, Szerelem blues című regényével lehull a lepel. Na nem teljesen, hiszen a gyöngyösi szerző csupán sejtetni enged, a teljes titok megfejtése még mindig várat magára.- Most már elmondható, hogy mi az a titok, amire négy évet kellett várni?- Párizs egyrészt kijózanított, hiszen megmutatta, hogy menynyi érdekesség, szépség van a világon, amit sokszor nem veszünk észre. Ebben az a szép, hogy az idegenség döntő szerepet játszik önmagunk megismerésében is. A közös ütök pedig maradjon továbbra is rejtély. Annyit azonban elárulok, hogy a közös titkunk Párizzsal nem más, mint a szerelmünk. Amikor először jártam ott, dezsavű érzésem Volt: határozottan úgy éreztem, hogy ha volt előző életem, akkor én Párizsban éltem. Egészen otthonos volt minden. Ahányszor járok azon a helyen, hihetetlen nyugalom lesz úrrá rajtam, amit gyerekkorom óta sehol máshol nem tudok kiküszöbölni. Ez a mi titkunk Párizzsal, ami még egyelőre előttem is titok, hogy miért van így. Annyi azonban egészen biztos, hogy a kapcsolatunk szerelemnek nevezhető. De semmi pénzért nem költöznék oda, mert félek, hogy egy idő után elmúlna az érzés. A visszatérés lehetősége a legszebb az egészben.- Ez az első könyv, amelyben nem saját magáról, nem saját életéről ír.- Valóban vannak főhősök, de mégis magamról írok, csak nem egyes szám első személyben. A szereplők valósak, ám mindegyiknek kölcsönöztem valamit IGA'S, rí * fff* G1 1 Él új p. \: *3 Szabó István: „Párizs nem csak egy másik kultúrával és új emberekkel, saját magammal is megismertetett”. a tulajdonságaimból, a cselekmények többségének is részese voltam. De a karakterek tőlem függetlenül önálló személyiségek is. - Új könyve egy párizsi társasutazásról szól, sok humorral és szerelemmel fűszerezve, és ezek szerint a valóságra alapozva.- Bácsalmási Csilla, akinek ajánlom a könyvet és a regény főhőse is egyben, tényleg egy idegenvezető. Egy párizsi úton ismertem meg, akkor elmesélte az életét, és azt: régi vágya, hogy megírja a saját történetét, de bevallása szerint nincs írói vénája. Megegyeztünk, hogy közösen írjuk meg a regényt. Sokat beszélgettünk a 15 év alatt megszerzett tapasztalatairól, és végül az írói fantáziával kiegészülve, kettőnk benyomásaiból jött létre a könyv. A bemutatott utastípusok egy részével már-én is találkoztam, sokan talán magukra is ismernek majd.- Érdekes a szereplők egymáshoz fűződő viszonyának ábrázolása is. Ezekhez honnan merített ötletet?- A diákszerelem egyszerű, hiszen én is voltam diák, és gim-_ náziumi könyvtárosként immár 14 éve fiatalok között élek. Hozzám a legközelebb a tizenéves Lina karaktere áll. Ő úgy született, hogy elképzeltem, milyen Szabó István könyvei- Napkelte délben (2003, önvallomás)- Szélsodorta vándor-napok (2005, útleírás)- Milyen évek várnak? (2006, verses könyv)- Szerelem blues (2009, regény), melyet március 2-án 17 órakor a Berze Nagy János Gimnázium könyvtárában mutat be a szerző az olvasóknak. lenne az én lányom, vagy milyennek szeretném látni, ha lenne gyerekem.- Mit üzen az emberi kapcsolatok ábrázolásával?- Nagyon fontos, hogy egy-egy percre megálljunk a rohanó időben, és szembenézzünk önmagunkkal, mert csak így találhatunk kapaszkodót a továbbiakra. Szeretném, ha az olvasók éreznék a boldogságot és a fájdalmat is, mert akkor élnek igazán, de ezt Jim Morrison is mondta már.- Mi az oka annak, hogy a regény cselekménye végig jelen időben játszódik?- Régebben előre felfaltam az éveimet, és emiatt most utólag kell élnem őket. Csak a valóság számít, az álomvilág félrevezet, ezért a jelenben szabad csak élni. De ez nem a hedonista mának élést jelenti, hanem azt, hogy a jelen pillanatait kell maradéktalanul megélni. Közmeghallgatás a költségvetésről gyöngyös A város tervezett költségvetésével kapcsolatban február 19-én 16 órától mondhatják el észrevételeiket a helybeliek a városháza nagytermében megrendezendő közmeghallgatáson. Jelmezverseny és bál a felnőtteknek adács Szombaton farsangi bálba várják a szórakozni vágyó helybelieket a művelődési házba. A 20 órakor kezdődő mulatságban élőzenére táncolhatnak a résztvevők, akiknek jelmezversenyt is hirdetnek. Művészdiákok alkotásai a hivatalban gyöngyössolymos A polgár- mesteri hivatalban március 10-ig látható az a képzőművészeti kiállítás, melyet az egri EKF Gyakorló Általá-, nos Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény diákjainak munkáiból állítottak össze. A különféle technikával készült alkotások részben gyöngyössolymosi gyerekek ügyességét dicsérik. Bohókás álarcos télbúcsúztató mulatság gyöngyös Holnap 19 órától jelmezes mulatságot rendeznek a Mátra Művelődési Központban. A'télbúcsúztató rendezvényen bohókás műsorral, tánccal, zenével várják az érdeklődőket, akiket Csúcsú és Dl Sanyi- man szórakoztat. Körzeti oldalaink heti menetrendje ►PÉNTEK GYÖNGYÖS Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter, suhaft axelspringer.hu Premierlázban Kisnána lakossága Amikor erjedni kezd a must, csendesednek a Mátra-vidéki falvak. Nem így Kisnána, amelyet egy hétig zsongó méhkassá változtattak a filmesek. Aki csak bírta magát, nem is maradt el a próbákról, felvételekről, amelyeket Ranódi László irányított. Az iskolába érkező színészeket sem kerülhette el a sorsuk. Moór Mariann és Szirtes Ádám filmbeli szerepe miatt élvezte a kétes „népszerűséget”: felrótták nekik a zsugoriságot, a keményszívű- séget, ahogyan Móricz Zsig- mond kis regényhősnőjével, Árvácskával szemben viseltetnek a Szennyes tanyán. Nagy dolog az, amikor egy ilyen eldugott, apró település beköltözik a filmművészet történetébe... Koklács János tanácselnök legalább kétszáz falubelit verbuvált a felvételi napokra. Lőrincznének, Köles Jánosné- nak, s a termelőszövetkezeti fo- gatosból „művésszé” avanzsált Safranka Istvánnak, vagy Szőke kovácsmesternek meg a többinek kihirdetett, hogy ünneplőben tartoznak megjelenni a stáb főhadiszállásán. A falu plébánosát, Fülöp Sándort Sára Sándor operatőr már a színhelykereséskor „kiszúrta” magának. Zeng- zetes latin dikcióval így ő búcsúztatja a fondorlatosán, méreggel halálba küldött Bácsikát. A legnépszerűbb az Árvácskát megszemélyesítő hétesztendős Czinkóczi Zsuzsika volt, akit ötszáz hasonló korú társa közül választott ki a rendező. Az izgalom tetőpontja azonban csak most érkezett el egy Kisnánára címzett meghívóval, amelyben az Árvácska bemutatójára invitálja a stáb a film falusi szereplőit. Hogy mennek-e? Hadobásné szerint két busz megtelik. Hiszen nincs remény, hogy a szélesvásznú, színes alkotást Kisnánán valaha is bemutassák. ■ (1976. február 25.) Álarcok között az iskolában farsang A diákok alkotásaikkal is a tavaszt várják A gyöngyösoroszi általános iskolában farsangi bállal és az alkalomhoz illő kiállítással búcsúztak a téltől. Az intézmény folyosóján azokból az álarcokból, farsangi papír szemüvegekből állítottak össze egy tárlatot, melyeket a diákok készítettek. Az ünnep jelképeit a Besze Zsoltné tanárnő által vezetett szakkörön részt vevő gyerekek alkották meg. A tanulókat munkájukért természetesen most is megjutalmazzák majd. Az iskolai tárlatoknak egyébként már hagyománya van az intézményben, legközelebb a tavasz és a húsvét kerül a figyelem középpontjába. ■ Három napig volt látható a folyosón berendezett iskolai álarckiállítás 4 I 1