Heves Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-07 / 5. szám
Alkoholisták: február elején ősbemutatóval készül a teátrum Elkezdődtek Visky András „Alkoholisták” című drámájának próbái a Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán. Szegvári Menyhért, a darab rendezője szerint a kortárs erdélyi szerző titokzatos, költői misztériumdrámát írt, nagyon is földközeli szereplőkkel és helyzetekkel. Hitkeresés és akasztófahumor, angyaljárás és kocsmalíra. „Két világ, a látható és a láthatatlan, a színház két világa párhuzamosan egymás mellett” - ez jellemzi majd az előadást, amelyet eddig még nem mutattak be Magyarországon. Az ősbemutatót a közönség február 6-tól láthatja, amelyben Nádasy Erika, Hüse Csaba, Ivády Erika, Venczel Valentin játszik. ■ Kinek az életét éli a túlélő gyilkos? Lehetséges vajon levetni magunkról a ránk nőtt, velünk „élő” holttestet? Visky András szerint véletlenül keletkezett darab. Mint mesélte, egy alkoholista nővel készült interjú indította el. A beszélgetés elkészültekor Éva gyógyult alkoholistának számított, ebből a mindig törékeny, rendkívül ingatag pozícióból tekint vissza elképesztő humorral és lepusztultsá- gában is föl-fölcsillanó intelligenciával korábbi, általa is bizonyos révülettel szemlélt életére. - Hirtelen egy szabad, rendkívül okos nő állt előttem a maga rettenetes erejével és kisugárzásával, valami olyasféle vibrálással, amivel csak a görög hősök bírnak. Egy Antigoné, aki a világot egy teme- tetlen holttest fölmutatásával teszi próbára. Éva viszont saját te- metetlen holttestét cipeli közöttünk, az önsajnálat legcsekélyebb jele nélkül, mint aki a legnagyobb tétet képes kockára tenni, magából semmit vissza nem tartva - mondta. Éva „reális” élete üpikusan kisvárosi történet: gyermeke meghal - nem tudjuk, miként, a darab szándékosan nyitva is hagyja a kérdést. Abortusz? Gyermekhalál? Mindegy, ő maga gyilkosként él a világban. Hova kerül, akit megölünk? Kinek az életét éli a túlélő gyilkos? Lehetséges vajon levetni magunkról a ránk nőtt, velünk „élő” holttestet? Könnyen lehet, hogy a színház talán az egyetlen helye a kultúrának, ahol anélkül, hogy obskúrus vallási elköteleződés gyanújába esnénk, föltehetjük magunknak a kérdést: vajon megváltozhat-e, átalakulhat-e egy ember élete? ■ Raymond Chandler: „Elkéstél, Terry!” BŰNÜGYI TÖRTÉNET Bemutató: január 23-án Megkezdődik Egerben a nyomozás elkéstél, terry! Kemény és rideg detektívregényt állít színpadra Zsótér Sándor Raymond Chandler „Elkéstél, Terry!” című bűnügyi történetét próbálja az egri Gárdonyi Géza Színház. A krimit Zsótér Sándor rendezi, az előadás főszereplője Ötvös András és Kaszás Gergő. A bemutató január 23-án lesz. Pilisy Csenge Chandler stílusa és gondolkodásmódja az elmúlt hatvan évben jelentős hatást gyakorolt a bűnügyi irodalomra. A szerző 1954-ben írta az „Elkéstél, Terry!” című könyvét, amelyért Edgar Allan Poe-díjat kapott. ■ Philip Marlowe hisz a barátjában, és elkezd | nyomozni, hogy kiderít- j se az igazát. J- Megkaptam a regényt még az olvasópróba előtt. A könyv eredetileg négyszáz oldal. A darabot kétszázba sűrítette össze a rendező, Zsótér Sándor. Nem vagyok egy krimifaló, de ez nagyon tetszett... Megmaradt az esszenciája. Bár mindig elolvashatnám a könyvet, mielőtt a kezembe venném a színpadi változatot - mondja Ötvös András, aki Philip Marlowe-t játssza majd az előadásban. - A darabban megisAZ angol-amerikai kalandirodalom számos elvitathatatlan nagyságot produkált. Itt van Agatha Christie és Dashiell Hammett mellett a cselekményvezetésében kicsit néha ködös, a legösszetettebb, a lélekhez legközelebb álló Raymond Chandler. Tényleges irodalmat alkotott. Fura, hogy Hammett is - a jobb stiliszta -, csak Chandlemek van valami többlete: Marlowe nevű magándetektívje! Aki nem oly rejtelmes ember... hanem (és ez a siker titka!) az élet rejtelmessé- gét sugározza. Vagyis: egészséges önellentmondás feszül itt. Philip Marlowe magándetektív szerepében Ötvös Andrást (balra) láthatjuk, Lonnie Morgan újságírót pedig Lisztóczki Péter alakítja merkedem Terryvel, amiből végül barátság szövődik. Ez az a fajta barátság, amit a ki nem mondott dolgok tartanak össze. A két férfit nagyon erős Kapocs köti össze. Marlowe hisz a barátjában, és elkezd nyomozni, hogy kiderítse az igazát. Végig beszél a nézőhöz, miközben felgöngyölíti az ügyet. A történet izgalmas, mert beavat Marlowe gondolataKötelessége felderíteni a bűntényt, annak elkövetőjét, ám az emberi szív rejtelmének okára nem derül fény. Chandlemek sikerül - rejtelmessége révén - elkerülnie a „ki tette? miért tette? hogyan tette?” stb. sivár taposómalmát. Ezzel - sokak szerint - a világirodalom nagy regényírói közé tartozik.... Marlowe- Chandler olyan bánatos, mint egy megfelelő kutyaszem, s ezen igaz lényegű illúzióhoz képest az olvasmányélménnyel nem kell iba, mégis meglep a végén. De nehéz beszélni egy krimiről úgy, hogy ne áruljunk el róla semmit.- Hogy lehet kottaszerűen megtanulni egy krimit úgy, hogy a játék során minden a helyén legyen, de a néző ne tudja előre a megoldást?- Az biztos, hogy nagyon különös kísérlet, kicsit olyan, mint állatorvoshoz szaladozni, nincs megbetegedés, nincs féltés, nincs toklász a talpban, üvegcserép, nincs szomszédok ellenségeskedése, tüzelés vagy kanoskodás stb., nem, az ilyen irodalmat teljes önszeretettel lehet szeretnünk, irtó szívig ható (tényleg az), izgalmas (tényleg az), sima gatóan borzongásos (tényleg az), valami nagy dolog (tényleg az), az ilyen irodalom ritkaság (tényleg az), világirodalom (tényleg az), haver (tényleg az). egy szövevényes hódvár. Soha ennyi szövegem nem volt még egy előadásban: a kétszáz oldalas szövegkönyvben csak két ol- 1 dalon nem szólalok meg. Egy- 2 szer egy Hamvai Kornél-darab- | ban játszottam úgy, hogy két e órán keresztül voltunk egy kanapén hol ketten, hol hárman. Az is nagyon érdekes volt, de ez még nagyobb koncentrációt igéAz ilyen irodalom tényleg maga a csoda. Chandler könyvében vannak a jóvágású nők vagy férfiak, a nyomorúságos helyzetek és emberek, a piszkosság az életben, az alantasság, melyből mindből Marlowe nem jófiúként, de nem is puszta ökölhősként emelkedik ki. Közben ott lábal továbbra is, mindig ugyanabba a koszmdt irodájába tér vissza. MarloweChandler. sorstársunk, fivérünk. Gusztustalanság nélkül feltolakodhatunk hozzá a szívünkkel. Ezért szeretjük. (Tandori Dezső, Könyvjelző, 2008. október) Ötvös András: - Szeretem ezt a világot, a sok akciót, a csihipuhit. nyel. A próbákon mintha egy rendelőben ülnénk a rendezővel, ahová folyamatosan jönnek a többiek. Rengeteg helyszínen játszódik, ahol Marlowe mellett mindig újabb szereplő jelenik meg, állandó a feszültség, új és újabb dolgok derülnek ki.- Játszott már krimiben?- Még nem. Ezért is nehéz. Ráadásul Marlowe egy topis maszek hekus. Mintha Kőbányáról a Rózsadombra kerülne, csak az ’50-es években. Szeretem ezt a világot, a korabeli jelmezeket, a sok akciót, a csihipuhit. Az egész előadás szellemi hullámvasúi lesz. Csak jöjjenek velünk a nézők. Egy kutyaszem bánatossága Színházi tánctagozat Barta Dóra vezetésével új kezdeményezés A sort a Diótörő nyitja, utána a Chicago következik, majd a Biffidus Essensis Megszületett a színházi törvény. Ez nem csak új lehetőségeket nyújt a színházaknak, de támogatja a tagozatbővítést is. Ezt a pillanatot ragadja meg Eger, ahol januártól táncosokból alakul társulat. Csizmadia Tibor igazgatófőrendező Barta Dóra Harango- zó-díjas táncművész, érdemes művészt kérte fel a tagozat vezetésére.- Sok vidéki városban működik tánctagozat, de nem úgy, ahogy mi ezt kitaláltuk. Tánckar minőségben sok színházban használják, de én egy együttest kívánok létrehozni - szögezi le beszélgetésünk elején Barta Dóra. - Egerben magasan kvalifikált táncosokkal, kreatív tartaBarta Dóra: - Minden feltétel adott a minőségi munkához. lommal együtt működik majd a tánctagozat a prózai tagozattal. Ilyen lesz például a „Chicago”, amelyhez nagyon jó táncosok és színészek, no meg koreográfiák kellenek. Szeretném kinyitni a műfaji határokat, az új impulzusokból sok új lendületes darab születhet. A meghívott táncosoktól ez nem áll távol. Itt a pillanat, hogy a megérdemelt helyére kerüljön ez a műfaj. Tizenöt éves munka van e mögött. A Pódium Tánciskolából nőtt ki az Egri Fesztivál Balett, amely hét évig működött. Bevallom, ha ez a lehetőség most nem lenne, és Csizmadia Tibor átérző és átlátó europer gondolkodásával nem nyúl utánam, akkor én már nem vagyok a városban. Minden más területen az európai trendet követjük, miért ne tennénk a színházban. Az alkalmazott műfaj helyett ez önálló, gondolkodó társulatot jelent.- Mit jelent ez a gyakorlatban?- Én vezetem majd a tagozatot Mirkóczky Zita és egy művészeti titkár segítségével. Négy párt hívtunk meg, köztük két egrit: Rubi Annát és Tuza Tamást. Ez tizenegy új státust jelent, a táncosok a színház életében napi tréningekkel, folyamatos edzésekkel és próbákkal vesznek részt. Az első bemutató, a „Diótörő” után következik a „Chicago” és a „Biffidus Essensis”, amely mozgásszínházként hoz majd új színt a város életébe.- Mennyi támogatást kap a színház a tagozatbővítéshez?- A tagozat egyéves működéséhez negyvenmillió forintra van szükség. Normatív támogatást kapunk a táncelőadások után, a városi, illetve a megyei közgyűlés pedig öt-öt millió forintot szavazott meg. Egyelőre a Törvényház utcában egy felújított épületben dolgozunk. Itt minden feltétel adott a minőségi munkához. A társulatot Haran- gozó-díjas táncosok alkotják, olyanok, akik a budapesti vagy a győri táncművészeti főiskolán tanítanak. ■ JANUÁRI MŰSOR, Nagyszínpad 7. SZERDA 15.00 DIÓTÖRŰ Lázár Ervin bérlet 19.00 DIÓTÖRŐ Bérletszünet 8. CSÜTÖRTÖK 10.00 DIÓTÖRŐ Szabó Lőrinc bérlet 15.00 DIÓTÖRŐ Benedek Elek bérlet 9. PÉNTEK 10.00 DIÓTÖRŐ Weöres Sándor bérlet 10. SZOMBAT 19.00 IVÁN, A RETTENTŐ Hevesi Sándor 13. KEDD 19.00 AZ ÁLLHATATLAN Csokonai V. Mihály bérlet 14. SZERDA 19.00 AZ ÁLLHATATLAN Németh László bérlet 15. CSÜTÖRTÖK 18.00 ALIZ! Petőfi Sándor bérlet 16. PÉNTEK 19.00 ALIZ! Latinovits Zoltán bérlet 17. SZOMBAT 15.00 ALIZ! Egressy Béni bérlet 23. PÉNTEK 19.00 ELKÉSTÉL,TERRY! Gárdonyi Géza bérlet Bemutató előadás 24. SZOMBAT 19.00 ELKÉSTÉL, TERRY! Illyés Gyula bérlet 27. KEDD 15.00 ELKÉSTÉL, TERRY! Ady Endre bérlet 19.00 ELKÉSTÉL, TERRY! Csokonai V. Mihály bérlet 29 CSÜTÖRTÖK 18.00 AZ ÁLLHATATLAN Dobó István bérlet 30. PÉNTEK 19.00 AZ ÁLLHATATLAN Pedagógus bérlet 31. SZOMBAT 19.00 AZ ÁLLHATATLAN Egri páholy AZ OLDALT. MELY LAPUNK KIADÓJA ÉS A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ EGYÜTTMŰKÖDÉSE ALAPJÁN JELENT MEG. PILISY CSENGE ÉS EGRES BÉLA ÁLLÍTOTTA ÖSSZE. A FOTÓKAT GÁL GÁBOR KÉSZÍTETTE.