Heves Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-05 / 3. szám

Vb-bronzérmesek a Városházán, Buruczki nyerte a Bükk Maratont idénynyitó A harmadik negyed miatt bosszús az EKF-HESZ-Eger Augusztusi visszapillantónkban a megyei események mellett a mogyoródi történésekből is fel­villantunk, amely tekinthető a hónap főeseményének. Nézőcsúcs született a XXII. Forma- 1-es Magyar Nagydíjon Mogyoródon. A három nap alatt összesen mintegy negyedmillió érdeklődő látogatott ki a Hungaroringre, ahol végül nem várt siker született. Miután há­rom körrel a hetvenkörös ver­seny vége előtt az addig vezető brazil pilóta, Felipe Mássá Ferrari] a füstölgő motorral meg­állt a célegyenesben, a finn Heikki Kovalainen ölébe hullott a magyarországi győzelem. A olimpiai tartalék Buruczki Szilárd nyerte a hegyikerék­páros T-Mobile Top Maraton- sorozat harmadik versenyét, az Eger környékén rendezett Bükk Maratont. A PCCC-Magellán ver­senyzője 4:13.10 óra alatt teljesí­tette a 100 kilométeres távot. A nők 55 kilométeres etapján Mó­dos Gabriella (Merida) 2:36.23 órás idővel nyerte. A női asztalitenisz NB II. Kele­ti-csoportjának harmadik he­lyén zárta a 2007/2008-as baj­noki évet a Hatvani Lokomotív csapata. A bronzéremmel lehe­tőség nyílt arra, hogy az NB II. legjobb harmadikjaként egy osz­tállyal feljebb szerepeljen a Sza­bó lózsef vezette csapat. Szabó luditék a nehéz anyagi helyzet ellenére éltek a lehetőséggel. Szeleczki lános, Eger alpol­gármestere a Városházán fogad­ta az észtországi Tartuban ren­dezett Egyetemi-Főiskolai Világ- bajnokságon váltóban bronzér­met szerzett magyar csapat két egri kiválóságát, Szabó Andrást és Kovács Ádámot. A labdarúgó Magyar Kupában az országos táblára jutott négy megyénkben csapat közül a Gyöngyösi AK és a Felsőtárkány már az első körben búcsúzni kényszerült, míg a Pétervá- sárának és az Egri FC-nek a má­sodik forduló jelentette a végál­lomást. (Folytatjuk) ■ S. K. Széles-Kovács Gyula (balról) egri edző szerint csapata a harmadik negyedben elkövetett hibákért bűnhődött, ami vereséget eredményezett A bő háromhetes pihenőt követően, a férfi kosárlab­da NB I/B Keleti-csoport­ja 12. fordulójának mér­kőzésén tegnap a Bajai Bácska FKE vendégeként lépett pályára az EKF- HÉSZ-Eger férfi csapata. Síké Károly KOSÁRLABDA NB 1/B, Kelet, férfiak A 12. forduló mérkőzésén: BAJAI BÁCSKA FKE - EKF-HÉSZ-EGER 94-88 (29-29, 21-21, 25-17,19-21) Baja, 400 néző. V.: Maár G., Domokos L. EGER: UGHY 34/12, MÁTÉ 22/12, Rusznák 6, ZSEMLYE 13, Zsíros 6. Cs.: Sneider, dr. Faze­kas 6, Katona 1. Edző: Széles- Kovács Gyula. A harmadik negyedben elkö­vetett hibákért súlyos árat fize­tett az EKF-HÉSZ-Eger együtte­se. Leginkább az eladott labdák miatt bosszankodhatott a szak­vezetés, ami végül megpecsétel­te Zsíros Gáborék sórsát. A nagyszünetben még döntetlen állást mutatott az eredményjel­ző, az első és a második felvonás egyaránt iksz maradt. Ahogy ar­ra előzetesen számítani lehetett, hatalmas csatát vívott egymás­sal a két csapat. A forduló előtt a tabella negyedik helyét elfoglaló alföldi gárda nagyon fente a fo­gát a Bajára másodikként érke­ző megyeszékhelyiekre. A szép számban kilátogató nézők leg­nagyobb örömére nem maradt el a hazai siker. A főiskolások igyekeztek leg­alább hét pont alá csökkenteni a különbséget, ami még sokat érhét a rájátszást jelentő helyek megszerzéséért folytatott harc­ban. Egerben ugyanis ennyivel nyert (96-89) az EKF együttese, így, ha a két csapat közt az egy­más elleni eredmény lesz a dön­tő, a megyeszékhelyiek kerül­nek jobb pozícióba. Széles-Kovács Gyula: - A har­madik negyedben sajnos sok labdát eladtunk, ami miatt hát­rányba kerültünk, s ezt a záró felvonásban már nem tudtuk korrigálni. A12. forduló további eredmé­nyei: Tiszaújvárosi Phoenix KK - Szolnoki Főiskola 77-87, Jász- berény - Salgótarján 96-89, Óbudai Kaszások - Nagykálló 62-68, Szedeák - DEKE 99-90. Az Újbuda TC - Univer mérkő­zést később játsszák. Következik: EKF-HÉSZ-Eger - Tiszaújvárosi Phoenix KK, janu­ár 10., szombat, 17.00. Friss sporthíreink: vnnv.HEOL.llU Besztercebányai diadallal zárult a 17. Gabora-gála jótékonyság A gyöngyösi öregfiúk bemutató meccsen képviselték megyénket Salgótarjánban teremlabdarúgás Egy évvel ez­előtt ugyan Gyöngyösön ren­dezték a Gabora-gála jótékony célú öregfiúk tornát, ám a Gabora lános által immár 17. al­kalommal szervezett nemzetkö­zi esemény helyszíne idén is­mét Salgótarján volt. A felújí­tott, s kibővített városi sport- csarnokot megtöltő másfél ezer néző előtt hat csapat játszott, so­raiban hajdani válogatottakkal, egykori sztárokkal. A Ferencvá­rosban pályára lépett Nyilasi Ti- , bor, Détári Lajos, Ebedli Zoltán, 1 Pintér Attila, Horváth Ferenc, a g Tatabányában Vincze István, = Klausz László, Hornyák Vendel, f a Besztercebányában (szlovák) Tibor Zatek, Karol Prazenica, A birkózóknál az egri különítmény tagjai, úgy mint Virág Lajos, Simon Zsolt, Sike András, Szuromi József és Gyöngy Attila vitték a prímet Stefan Rusnak, Ivan Hamsik, Lubomir Faktor, az MTK-ban Katzenbach Imre, Komódi Lász­ló, Halmai Gábor, Huszárik László, Talapa Tibor, az Újpest­ben Koszta lános, Egressy Gá­bor, Urbán Flórián, Véber György, Szanyó Károly, a Nóg- rád megye válogatottjában Oláh Tibor, Sági László, Oláh Béla, Novák lános, Szabó Csaba. Betétprogramként a gyöngyö­si öregfiúk a Coca-cola váloga­tottal, míg a Gabora Team a bir­kózó-válogatottal mérkőzött. A Gabora Team színeiben többek között pályára lépett Elbert Gá­bor, Vajda Atila (pekingi olimpi­ai bajnok kenus), Sipos lenő, Sisa Tibor, Szabó András „Zsu­zsi”, míg a olimpiai, világ-és Eu- rópa-bajnoki érmesekkel tűzdelt birkózóknál Sike András, Repka Attila, Deák-Bárdos Mihály, Vi­rág Lajos és Gáspár Tamás. A torna végeredménye: 1. Besztercebánya (szlovák), 2. Új­pest, 3. Ferencváros, 4. Nógrád megye válogatottja, 5. MTK, 6. Tatabánya. Bemutató mérkőzé­sen: Gyöngyös - Coca-cola válo­gatott 7-4. G.: Ludányi 2, Vajda B. 2, Ferencz, Tari, Tóth A., ill. Szénási 2, luhász, Kovács T. Gá­la mérkőzésen: Gabora Team.- Birkózók 6-9. G.: Sisa T. 2, Var­jú G., Beleznay E., Farkasházy T., Vajda A., ill. Szuromi I. 3, Virág L. 2, Gyöngy A. 2, Sike A., Beák- Bárdos M. ■ B. T. —T 'H'vCTraBB Szalay a 15., Palik a 20. helyen áll az összetettben AUTÓSPORT - Az Opel Antarával versenyző Szalay Balázs az előkelő 15. helyet foglalja el a Dakar 2009 el­nevezésű, Argentínában és Chilében zajló tereprali-via- dal második napja után, míg Palik László öt helyet javít­va, már a 20. a mezőnyben. A második napon Santa Rosából Madrynba robogtak a versenyzők, a legjobb időt a kétszeres ralivilágbajnok spanyol Carlos Sainz érte el, Palik a 17., Szalay pedig a 21. lett. A motorosoknál a holland Frans Verhoeven volt a leggyorsabb, Dési lá­nos a 39. időt érte el. Universum-gála lehet Budapesten? ökölvívás - Várhatóan Er­dei Zsolttal és Balzsay Ká­rollyal a főszerepben au­gusztus 22-én ismét a ma­gyar fővárosban rendezhet profigálát az Universum Box Promotion. A profiboksz.hu úgy tudja, hogy a Boksz Vi­lágszervezet (WBO) buda­pesti kongresszusának fel­vezető programja lenne az esemény, amelyről a hírek szerint a német ZDF televí­zió is közvetítene - a január 10-i, magdeburgi mérkőzé­sek eredményeinek függvé­nyében. Tudniillik szomba­ton a német városban világ- bajnoki címmeccset vív Er­dei és Balzsay is, és nyilván­való, hogy az összecsapások végkimenetele nagyban be­folyásolhatja a magyarorszá­gi gála sorsát. Domány Mihály az abszolút győztes sakk - Harminckét verseny­ző ült asztalhoz a 4. szeporszag.hu évadnyitó ra­pid versenyen az egri Agria Parkban. A korcsoportok győztesei (zárójelben az ösz- szetettbeli helyezés). Fel­nőtt: Domány Mihály (1.). If­júságiak: Tilk Bence (6.). Serdülők: Becskei Zoltán (2.). Gyermekek: Gledura Benjámin (3.). Lányok: Stekkelpach lennifer (4.). Az abszolút győztes Domány Mihály másodmagával el- tölthet egy hétvégét a szil- vásváradi Bükk Panzióban. Az 1. heti totóeredmények 1. Arsenal - Plymouth 3-1 1 2. Birmingham - Wolverhampton törölve 3. Chelsea - Southend 1-1 X 4. Hull City - Newcastle 0-0 X 5. Manchester City - Nottingham 0-3 2 6. Portsmouth - Bristol City 0-0 X 7. Preston - Liverpool 0-2 2 8. QPR- Burnley 0-0 X 9. Sheffield Wednesday - Fulham 1-2 2 10. Sunderland - Bolton 2-1 1 11. Barcelona - Mallorca 3-1 1 12. Valencia-Atl. Madrid 3-1 1 13. Real Madrid - Villarreal 1-0 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Southampton - Manchester U. 0-3 2 Pótmérkőzések: 1. Ath. Bilbao - Espanyol 1-1 X * <1 *

Next

/
Thumbnails
Contents