Heves Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-19 / 15. szám

2009. JANUÁR 19., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Eger ALKOTÁSOK Az Egal Club­ban szerdán 19 órakor kiállítás nyílik. A látogatók Dobó Tamara, Tóth Fanni és Katona Csilla képe­it tekinthetik meg a galériában. Az intézménybe 21 óráig díjtala­nul mehetnek be az érdeklődők. Hatvan ÖKUMENIA január 22- én, csütörtökön 18 órától ökume­nikus istentiszteletet tartanak az újhatvani római katolikus temp­lomban. A hagyományosan az év elején megtartandó imahét kere­tében a keresztény egységért imádkoznak a városban működő történelmi egyházak - a katoliku­sok mellett az evangélikusok.és a reformátusok - képviselői. Lőrinci KULTÚRA A magyar Kul­túra Napja alkalmából várják az érdeklődőket 21-én, szerdán 17 órára a Városi Könyvtárba. A vendég Pósa Zoltán József Atti- la-díjas író, költő lesz. Közremű­ködnek a Hunyadi Mátyás Általá­nos Iskola diákjai és a zeneiskola növendékei. Apc VÍZDÍJ A község képviselő- testületének legutóbbi ülésén te­rítékre került a vízdíj kérdése is. A településen a jövőben köbmé­terenként bruttó 291,60 forintot kell fizetni a szolgáltatásért. Sírok PÁLYÁZNAK A napokban tartotta meg első ülését a Heves Megyei Civil Tanács, melyen új tagként Kárpáti Endre, a Siroki Idegenforgalmi Egyesület vezető­je is részt vett. Az ülésen beszá­moló hangzott el a grémium el­múlt évi tevékenységéről és az idei tervekről. A tanácskozáson szó esett arról is, hogy a Nemzeti Civil Alap működési célú támoga­tásaira január második felében kiírják a pályázatot, melyben a sirokiak is érdekeltek. Hatvan SZÉP MUZSIKA Haydnra és Chopinre emlékeznek haláluk 200., illetve 160. évfordulója al­kalmából 21-én 18 óra 30-tól a Moldvay Győző Galériában. A koncerten közreműködik Mezei Rita zongoraművész, valamint növendékei: Ambruzs Mátyás, Burján Viktor és Bulucz Brigitta. Kerekharaszt színház A főváro­si Operettszínházba látogatnak 22-én, csütörtökön a településen élő művészetbarátok. Az utazók a „Rómeó és Júlia" című darabot tekintik meg. Tervezik, hogy feb­ruárban - egy később meghatá­rozandó időpontban - is hasonló élménnyel gazdagodnak majd a József Attila Színházban. í. 'TT. jjf5 4 A termálvíz mezőgazdasági hasznosításának nagy jövőt jósolnak. Tiszanánán az ebből kinyert hővel fűtik a virágkertészetet. Hódíthat a földhőfűtés GEOTERMiA A megye déli részén volna értelme a hasznosításnak Dél-Heves bővelkedik ter­málvízben, már csak hasznosítani kellene a kincset. A gázválság lö­kést adhat ehhez. Munkatársunktól A hazai hévízkészlet értékét hat­ezer milliárd forintra becsülik, bár ez akár többet is hozhat a konyhára. Ráadásul a vékonyabb földkéreg miatt könnyebb is itt kitermelni, mint máshol. Me­gyénk déü részén azonban, ahol értelme is van kiaknázni a lehe­tőségeket, egyelőre még legin­kább csak mezőgazdasági célok­ra, kisebb mértékben strandok ellátására használják. Igaz, a he­vesi kistérségben lévő huszonkét termálvizes kút javarészt csupán néhány száz méter mély, ezért a vizük sem annyira meleg, míg az ezer métertől is mélyebbről szár­mazó víz hőjét akár önmagában is lehet fűtésre használni.- Mi a külső és belső, fedett medencénk feltöltésére használ­juk a saját kutunkból származó termálvizet, amely most 28-30 Celsius-fokos, tehát a szobák hő­mérsékletének emelésére önma­gában nem megfelelő. Amennyi­ben melegebb lenne, biztosan al­kalmaznánk a panzió fűtésére - meséli Kökényesiné Pintér Mar­git, az erdőtelki Pintér Tanya Panzió ügyvezető igazgatója. Sze­rinte Dél-Hevesnek nagyon jót tenne a termálkincs hasznosítá­sa, de még a strandokat sem tud­ják nyitva tartani. A közeli Mező­kövesden és a Jászságban mele­gebb vizűek a kutak és nagyob­bak is a fürdők, így a turisták in­kább oda mennek. Hevesen a Körzeti Általános Is­kolában a gázfűtés mellett most építik ki az alternatív, geotermi­kus energiát hasznosító rend­szert, Tiszanánán pedig a virág­kertészetben használják a ter­málvíz hőjét: Godó Ferencék kálát termesztenek a fóliák alatt. A mezőgazdasági hasznosításnak nagy jövőt jósol­nak, támogatták is a kialakítását, bár a költségek még mindig na­gyok. Eközben Egerben és Gyön­gyösön is napirenden van a me­legvíz-keresés, a megyeszékhely közelében olyan forrót szeretné­nek találni, amely a távhőszolgál­tatás mellett a villamos energia termelését is lehetővé tenné.- Ehhez legalább százhúsz Celsius-fokos forró vizet kellene Geotermikus energia hasznosítása Hőtartomány (°C) Műszaki megoldás Alkalmazás <10 talajkollektor+hőszivattyú alacsony fokú fűtés, hűtés 10-20 furatkollektor vagy kútpár+hőszivattyú alacsony fokú fűtés, hűtés 20-55 kútpár közvetlenül, vagy hőszivattyúval mezőgazdaság, vagy alacsony fokú fűtés 55-110 kútpár közvetlenül magas fokú fűtés + maradék hő hasznosítása >110 kútpár + KALINA technológia villamosenergia-termelés + fűtés + maradék hő hasznosítása A kiépítés még; drá­ga, de kedvező eset­ben viszonylag rövid idő alatt megtérül­het a beruházás. lelni, amely igen nagy mélység­ben található. Az ettől hűvösebb vizeket hagyományos módon le­het hasznosítani, például stran­doknál, illetve fű­tésre. Heves me­gyének a hegyvi­déktől délre eső részében van ko­molyabb esély a hévíz hasznosítá­sára, a hegyekben ugyanis ma­gasabban van a tározó kőzet, s a folyadék hőmérséklete is alacso­nyabb. Mint ugyanakkor arra a mostani gázvita is rávilágított, van jövője a geotermikus ener­gia hasznosításának. A hide­gebb vizekben rejlő lehetőséget hőszivattyús, villamos energiát A környezetkímélő módszerrel is vigyázni kell a termálvizes rendszer kiala­kításakor környezetvédelmi szempontokat is szem előtt kell tartani. Egyrészt a geotermia megújuló eneigiaförrás, ám hasznosításának vannak korlátái. Mivel a talajban rejtő­ző víz nyugalmi szintje csök­ken, így megfelelő nyomásvisz- szapótlásra van szükség. Azon kívül arra is fokozottan ügyelni kell, hogy ne szennyezzék a víz­bázist. Emiatt a hatóság is meg lehetősen óvatosan jár el az en­gedélyek kiadásakor. Ez kissé hátráltathatja az elterjesztését. FORRÁS: GEOKOMPLEX KFT. ELOADASA is igénylő módszerrel érdemes kiaknázni, míg a termálvíz elő­nye, hogy nagyobb térrészből közvetíti a hőt - ismerteti a lehe­tőségeket dr. Deák János geoló­gus mérnök, a miskolci Geo- komplex Kft. ügyvezetője. A cég egyébként egyik alapítója az Észak-magyarországi Geotermi­kus Klaszternek. Hozzátette, úgy gondolja, ha az ilyen irányú kutatásokat vég­ző PannErgy kezdeményezése sikeres lesz, akkor a közeljövő­ben elterjednek majd ezek a rendszerek. Az országban több helyütt zajlanak a próbafúrások, s úgy tűnik, az Alföld jó lehető­ségeket tartogat. Hevesben is az alföldi rész porózus rétegei rak­tározzák magukban a melegebb termálvizet. Túl sok tapasztalat még nincs az országban, bár több magánla­kás rendelkezik talajkollektoros, talajszondás fűtésrásegítéssel, illetve néhány önkormányzat fű­ti egyes intézményeit a termál­vízből átvett hővel. Á kiépítés még drága, de kedvező esetben viszonylag rövid idő alatt megté­rülhet a beruházás. fiiima Az álmok kiüresedése nem a hidegtől fázunk már. Hanem a számoktól. Minden napra jut a hírekben pár száz ember, akik kénytele­nek megválni a munkahe­lyüktől. Sajnálkozunk, ször- nyülködünk, miközben em­pátiánk korántsem lehet tel­jes. Nagyobb gondunk van ugyanis mostanság annál, mint hogy a mások sorsával terheljük gondolatainkat. ott van nekünk a magunk baja. Hogy nem jómagunk, netán valamelyik családta­gunk lesz-e a következő. Nem úgy van már, mint né­hány évtizede volt, hogy az egyik gyárkapun ki, a mási­kon meg be. Ma már minden álláshely, minden fillér szá­mít. Az ország túlnyomó többsége fizetéstől fizetésig él, hónapról hónapra egyen­líti ki a számlákat, törleszti az adósságot. Nincs takaré­koskodás, kiürült a kamra; megértük, hogy a leginkább nélkülözők számára a más­napi kenyér is hosszú távú befektetésnek számít. itt ám a lét az igazi tét, nem a valóságshow-kban! Amikor a kiszolgáltatottság életvitel­szerűvé válik, aligha pazarol­hatjuk másra sms-einket. Tapsoljunk inkább, ha ben­nünket nem szavaznak ki. Legyünk résen, akár a kis­cserkészek, fél szemünket tartsuk a munkaerőpiaci számlálón, de - vésődött agyunkba az üzenet - nem árt, ha folyamatosan gyako­roljuk a túlélési taktikát. Em­ber vagyok, ments ki innen! a bokros-csomag idején va­laki azt mondta: véget ért a szocializmus. A fiatalabbak kedvéért: az a rendszer, amely ellen évtizedekig ágáltunk, miközben túlfűtött szobáinkban tömtük ma­gunkba a lecsókolbászt. Va­lóban, leváltottuk a relatív jólétet. A kérdés most annyi: ezúttal mi ért véget? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Megszűnik az egri kórház Széchenyi utcai telepe Az egri kórházvédők legutóbbi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy lakat került a Széchenyi utcai kórházi épületegyüttesre. Ott az irodák kivételével más funkció nincs. Kérdésünkre dr. Kosztura László, a Hosplnvest Zrt. régió­igazgatója elmondta, hogy a kór­ház II. számú telephelyét a me­gyei önkormányzattal kötött szerződésük értelmében kellett kiüríteniük. Az ellátások átköl­töztetése az átvételt követően megkezdődött. A Hosplnvest ha­marosan befejezi a teljes kiürí­tést, és ahogy arra a céget az ön- kormányzat kötelezte, átadják az épületet. Arról, hogy az önkor­mányzat mit kezd a birtokában lévő épülettel, a Hosplnvestnek nincsen tudomása. Dr. Kosztura László hozzátette: a kórház üze­meltetésének átvétele nem azt jelenti, hogy az épületegyüttes tulajdona is átszállt az új működ­tetőre. A Markhot Ferenc kórház tulajdonosa továbbra is a megyei önkormányzat, s az ingatlanok majdani hasznosításában is ők az illetékesek. Merczel Józseftől, a megyei közgyűlés alelnökétől megtud­tuk: amennyiben a Széchenyi ut­cai kórházi ingatlanegyüttes tel­jes egészében felszabadul, úgy azt értékesíteni szeretnék. Az el­adásból befolyó pénzt az egész­ségügyi és szociális ágazat fej­lesztésére fordítják. ■ Kiváló borok, remek ételek: jön a Bikavér-bál Már javában tart a báli szezon, amiből természetesen az egri bo­rászok, illetve a borbarátok sem maradhatnak ki. A már hagyo­mányos borászbált idén január 31-én, szombaton rendezik meg Egri Bikavér Bál néven, melynek a Hotel Eger&Park konferencia­terme, valamint galériája ad majd otthont. Megnyitót este hétkor Hahis László, a megyeszékhely polgár- mester mond, de köszönti a ven­dégeket az Egri Borbarát Höl­gyek Egyesületének elnöke, Kun Éva, Tarsoly József egri hegybí­ró, dr. Gál Lajos, az Egri Borvi­dék Hegyközségi Tanácsának tit­kára és Simon József, az egri hegyközség elnöke is. ■ Ötödikesek lejtmenetben sísuli Egész héten csúszkáltak az abasári diákok Az ország tetején tanultak síelni a diákok KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Kékestetőn idén is szakképzett síoktatók segítségével sajátíthat­ták el az abasári iskolások a téli sportok alapjait, persze szigorú­an csak az iskolai oktatás végez­tével. A síbérletet és az utazási költséget az önkormányzat, a sí­oktatást pedig az iskola diákön­kormányzata és sportköre állta, így két tucat gyermek élvezte a havas lejtőket. Már 2007-ben is volt ilyen tá­bor: akkor a LE ADER-pályázaton nyert rá forrást az intézmény. Mivel két éve nagyon jól sikerült a program, az önkormányzat úgy döntött, hagyományt teremt belőle és minden évben elviszi az „aktuális” ötödik osztályoso­kat síelni. ■ I I *

Next

/
Thumbnails
Contents