Heves Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-15 / 12. szám

2009. JANUÁR 15., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Folytatódó füzesabonyi vita a felmérés hitelességéről Nemrég jelent meg egy cikk la­punkban az Összefogás Füzes­abonyért Egyesület (ÖFE) kérdő­íves kutatásáról. A lényege az volt, hogy a helyi önkormányzat eddigi tevékenységének értéke­lésére kérte a szervezet a helybe­lieket. Az eredmények azt mu­tatták, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége elégedeüen a városvezetés munkájával. Erre Laminé Antal Éva polgármester asszony úgy nyilatkozott: az el­várható demokratikus mini­mum volna, hogy a helyi szocia­listák ne egy „civil” szervezet mögé bújva, hanem a saját ne­vükben politizáljanak. Nem meglepő, hogy a baloldali kör­ben végzett felmérés ilyen ered­ményt hozott. Ám azt látni kell, hogy a közvélemény-kutatás egy szakma, amelyhez az ÖFE sem a kellő kvalitással, sem független­séggel nem bír. ■ Az elnök állítja: az ÖFE pártoktól független civil szervezet. Az ÖFE elnöke, Wenczel Ár­pád ennek kapcsán eljuttatott hozzánk egy közleményt, amelyben azt írja: egyesületük politikai pártoktól független ci­vilszervezet, sem a szocialisták, sem a polgári oldal nem áll mö­göttük. A cikkben említett fel­mérés az ÖFE időszaki kiadvá­nyának októberi számával, illet­ve egy web-oldal révén elméleti­leg Füzesabony minden háztar­tásába eljutott, így meglepő, hogy egy, a város egészét érintő felmérést a polgármester asz- szony „baloldalinak” minősít. Azt pedig, hogy kik is töltötték ki pontosan a kérdőíveket, az egyesület nem tudja, mivel név nélkül kérték az íveket vissza­juttatni a szervezet részére. Bár az ÖFE fő tevékenységi körébe valóban nem tartozik a közvéle­mény-kutatás, de a civilkontroll igen, még ha az nem is tetszik sok esetben a jelenlegi városve­zetésnek.- Úgy vélem, ebben az eset­ben az értékelés során két fel­adatunk volt: a beérkezett ano­nim kérdőíveket összesíteni, és annak eredményéről tájékoztat­ni a füzesabonyiakat, ami véle­ményem szerint nem igényelt különösebb ez irányú „kvali­tást" - tudatja közleményében Wenczel. ■ Ökocentrum veszélyben? tisza-tó Kevesebb látogatóval kellett volna számolni a pályázatban A tervezett fejlesztések a már meglévő, a gyermekek és a felnőttek által is kedvelt ökoturisztikai tanösvényhez kapcsolódnak A gazdasági válságra te­kintettel rövid határidőn belül át kell dolgozni a po­roszlói Tisza-tavi Ökocent­rum nagyszabású projekt­jének egyes elemeit. Rénes Marcell A kormány tavaly júniusban dön­tött a Tisza-tavi Ökocentrum pro­jektjének a támogatásáról. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot irányító Bajnai Gordon Godó Lajos szocialista honatyát, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökét bízta meg azzal, hogy kövesse nyomon a megvalósulást. Az uni­ós forrásokból is támogatott Ökocentrum létrehozását nem­zetgazdasági szempontból ki­emelt jelentőségűnek minősítet­ték. A projektgazda Poroszló ön- kormányzata eredetileg azt vál­lalta, hogy 2008. október végéig- benyújtja a részletes dokumentá­ciót a közreműködő szervezethez, az illetékes regionális fejlesztési ügynökséghez. A támogatási szerződés megkötésének várha­tó időpontjául 2008 decemberét jelölték meg, s úgy tervezték, hogy a kivitelezési munkálatok 2009 első negyedévében kezdőd­nek és 2010 negyedik negyedévé­re fejeződnek be. Godó Lajos arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség (NFÜ) idén január 8-án küldött átiratában a pályázat bizonyos elemeinek át­dolgozására kérte a projektgaz­dát. Konkrétan arról van szó, hogy a nyitást köve­tően évente két­százezres látogató­számmal kalkulál­tak, s ezt az irányí­tó hatóság a jelenle­gi gazdasági hely­zetben, a válságra tekintettel soknak tartotta. Az NFÜ szerint évente körülbelül 75 ezer ven­déggel érdemes számolni, így el­kerülhető, hogy később esetleg hátrány érje a települést egy eu­rópai uniós ellenőrzéskor, amire ekkora nagyságrendű projektek esetén van esély. Ugyanakkor a képviselő felhívta a figyelmet ar­ra, hogy így viszont gondja lehet Poroszlónak a saját erő előte­remtésével, mivel amikor a tele­pülés bankgaranciát kért, a két­százezres tervezett látogatószá­mot tüntette fel. Szakértők vizs­gálták a problémát, s az önkormányzat tegnap végül úgy látta jónak, ha ra­gaszkodik a kétszáz- ezres tervhez. Ismét ezt nyújtják be a fej­lesztési ügynökség által meg­adott január 23-i határidőig. Ismeretes: a 2001-ben indult projekt hosszas előkészítő mun­ka és több kényszerpihenő után került be az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiemelt projekt­jei közé. A beruházás összesen 2,22 milliárd forintba kerül. Eb­■ Ez a fejlesztés lesz a Tisza-tavi turizmus eddigi legrangosabb projektje. Az elnök szerint néhány hónapos csúszás várható godó lajos (képünkön) el­mondta: a történtek okán né­hány hónapos csúszás várha­tó a projekt megvalósításában. Korábban 2010 szeptemberé­nek végére ígérték, hogy befe­jezik majd a munkálatokat. Az elképzelések szerint mint­egy húszfőnyi kiszolgáló sze­mélyzetnek munkát is ad majd az ökocentrum, nem be­szélve a járulékos hatásokról, a nagy forgalom miatt erősödő helyi vállalkozásokról, a nö­vekvő adóbevételekről. bői 87,5 százalékot az Új Ma­gyarország Fejlesztési Terv eu­rópai uniós és hazai forrásaiból fedeznek, míg a fennmaradó ön­részt a projektgazdaságot válla­ló poroszlói önkormányzatnak kell előteremtenie. A Tisza-tó Magyarország má­sodik legnagyobb tava, a Világ- örökség része, temérdek termé­szeti kincs rejtekhelye. A Porosz­lón megvalósuló ökocentrum az egész Tisza-tavi turisztikai régi­óra hatást gyakorol. Ez a fejlesz­tés lesz a Tisza-tavi turizmus ed­digi legrangosabb projektje. A tervekben új épület építése, esz­köz- és infrastruktúra-fejlesztés is szerepel. A már meglévő ökoturiszükai tanösvényhez kap­csolódva megépülhet egy vízi ál­lat- és növénykert, Európa legna­gyobb édesvizű, mintegy 600 ezer literes akváriuma. A létesít­mény bemutatja majd a tiszai ter­mészeti értékeket, az élővilágot, de a panorámatoronyból is gyö­nyörködhetnek majd az ide láto­gatók a Tisza-tó látványában. Ki­alakítanak egy háromdimenziós vetítőtermet, s egy százfős konfe­renciatermet is. A fogyatékkal élőknek példaértékű akadály- mentes horgászhelyeket hoznak létre. A vendégeket műholdas GPS navigációs rendszerrel tá­mogatott gyalogos, kerékpáros és vízi turistaútvonalak is várják. ■ETEEB91 Alacsonyabb vízdíjat állapítottak meg aldebRŐ Az önkormányzat úgy döntött, hogy a Heves Megyei Vízmű Zrt. által java­soltnál alacsonyabb öszszeg- ben állapítja meg a 2009-es esztendőben érvényes ivó­vízdíjat - tudtuk meg Farkas László Márton polgármester­től. Eszerint az ivóvíz köb­méteréért a községben az idén 332,4 forintot kell fizet­ni 348 forint helyett. Parkosítani szeretnének az általános iskolánál feldebrő A tavasz folyamán parkosítani szeretnének a Tarnavölgye Általános Isko­la feldebrői tagiskolájának területén, zárhatóvá kíván­ják tenni az intézmény felső és külső udvarát, hogy ne vigyék el a kiskaput és egyéb tárgyakat, ne dobják be kővel az iskola ablakát. Szülői összefogással játszó­teret is építenének a gyer­mekek részére. Versek a szülőföld, a hazaszeretet tükrében Füzesabony Az önkormány­zat a várossá válás 20. év­fordulója alkalmából szava­lóversenyt hirdet „Versek a szülőföld, magyarság és ha­zaszeretet tükrében” cím­mel. Nevezni lehet az alábbi kategóriákban: általános is­kola felső tagozatos tanulók; középiskolások és felnőttek; nyugdíjasok. A versenyen minden Füzesabonyban élő, tanuló és dolgozó ember in­dulhat. A nevezési határidő január 25., bővebb felvilágo­sítással a városi televízió szerkesztősége szolgál. Az elődöntőt január 29-én, csü­törtökön rendezik meg, a döntőt április 7-én. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes MarceU, Sziraki Márta Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marcen.renes@axelspringer.hu Pótszilveszter csinál kedvet az új évhez % idősek A legfiatalabbaknak örülnek a legjobban a kompolti nyugdíjasok Kompokon a tavalyi esztendő­ben jó volt nyugdíjasnak lenni. Ez a gondolat nem csupán egy szépen hangzó megállapítás, ha­nem tények is igazolják. A 2008- as év számvetését Fülöpné Bata Mónikával készítettük el, aki nemcsak a nappali szociális ellá­tást nyújtó helyi gondozási köz­pont vezetője, hanem fiatal kora ellenére a kompolti nyugdíjasok egyesületének az elnöke is.- Intézményünk az egyesület­tel karöltve számos rendezvény­re várta községünk idősödő la­kosságát - mondta el a Hírlap­nak a szakember. - A közös cé­lunk az volt, hogy olyan progra­mokat állítsunk össze, amelyek között mindenki talál az érdek­lődési körének megfelelőt. Az esztendő első összejövetelén kö­zösen elbúcsúztattuk az óévet, remélve, hogy az előttünk álló hónapok épp olyan jókedvűen telnek majd el, mint a pót­szilveszter. S sze­rencsére a vidám­ság 2008 folyamán egyszer sem hiányzott. Fánko- san farsangoltunk, negyedéven­te közösen megünnepeltük a névnapokat, bográcsolás köz­ben és az idősek napján sokat daloltunk. Azért persze komoly dolgok­kal is foglalkoztunk. Délutánon­ként rendszeresen felidéztük a múltat, emellett egészségmegőr­ző előadásokat szerveztünk, vér­nyomás-, vércukor- és koleszte­rinszintet mértünk. Festményki­állításra, saját készítésű kézi­munkákból összeál­lított tárlatra vártuk az érdeklődőket. A költészet napja al­kalmából az irodal­mi teadélutánon verset mondtunk, akárcsak a ka­rácsony előtti adventi összejöve­telen. Közösen megcsodáltuk az egri Munkácsy-kiállítást, s még színházba is eljutottunk. Kirán­dultunk Detkre és Gyöngyösre, a szomszédos Nagyúton élő nyug­díjasokkal többször is találkoz­tunk. Óvodás és iskolás gyereke­ket láttunk vendégül, hiszen mindig nagy örömet jelent szá­munkra, ha a legfiatalabbakkal lehetünk együtt. Ők cserébe anyák napján és karácsonykor felejthetetlen műsorral ajándé­koztak meg bennünket. Az ön- kormányzat sem feledkezett meg a nyugdíjasokról. A nőnapon vi­rággal, az idősek napján vidám műsorral, karácsonykor aján­dékcsomaggal köszöntötte a szépkorúakat - tette hozzá Fülöpné Bata Mónika. Szavai szerint 2009-ben leg­alább ugyanennyi program vár­ható. Az óévet már elbúcsúztat­ták, és ismét reménykednek ab­ban, hogy ez az esztendő sem lesz rosszabb, mint az előző volt. ■ Sz. M. ■ Szerencsére a vi­dámság egyszer sem hiányzott az év folyamán. Ünnep 3 Város Fájánál. Advent végén a füzesabonyi Teleki Blanka Általá­nos Iskola kórusa Németh Benedekné vezényletével ünnepi dalokat énekelt a Város Fájánál, ahol Laminé Antal Éva polgármester is átadta karácsonyi üdvözletét. Utána a gyerekek elhelyezték a fán saját készítésű díszeiket. * l < t

Next

/
Thumbnails
Contents