Heves Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-15 / 12. szám

3 2009. JANUÁR 15., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Eger CUKORBETEGEK A Civil Házban tartja találkozóját szom­baton 14 órától a Cukorbetegek Egri Egyesülete. A téma ez alka­lommal a diabétesz neuropátia kezelése. Előadónak dr. Lukács Miklós diabetológust, a miskolci Semmelweis Kórház vezető főor­vosát kérték fel a szervezők. A rendezvényen tervezik meg az egyesület idei programjait, s mint már megszokott, vérnyomást és vércukrot is mérnek a helyszínen. Heves irodalom A magyar kul­túra napján, január 22-én, csütör­tökön délután öt órakor a műve­lődési házban „Minden csak ko­média” címmel Haumann Péter színművész önálló estjét láthatja a közönség. Eger FÉNYEK Január 16-án, pén­teken délután öt órakor kezdődik a városháza dísztermében az „Eger ünnepi fényei” verseny díj­átadó ünnepsége. A hagyomá­nyosnak tekinthető versenyt Eger megyei jogú város önkormányza­ta, az Egri Lokálpatrióta Egylet, az Egri Városszépítő Egyesület és az ÉMÁSZ hirdette meg. Az esemé­nyen Habis László, a megyeszék­hely polgármestere is részt vesz. Kompolt FÓRUM Mint ismeretes, a településen január 25-én, va­sárnap helyi népszavazást tarta­nak a tervezett szemétátrakó állo­más létesítésével kapcsolatban. A vitás kérdésről január 20-án, jövő kedden este fél hattól falufórumot rendeznek. Az érdeklődőket az ál­talános iskola épületébe várják. Majd 23-án, pénteken éjfélkor életbe lép a kampánycsend. Eger ÉRTEKEZLET Ma délután három órától Egerben, a megye­háza Barkóczy-termében évad­nyitó polgármesteri értekezletet rendeznek, ahol felszólal Jauer- nik István, az Önkormányzati Mi­nisztérium államtitkára is. Elő­adásának címe: A 2009. évi köz- társasági költségvetés végrehaj­tása, különös tekintettel az ön- kormányzati gazdálkodás aktuá­lis kérdéseire. Tárnáméra emlékezés Ma dél­után öt órakor a Tarnaméráért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tagsága a doni áttörés áldozataira emlékezik a Dreher söröző különtermében. Az iskolá­sok műsora után dr. Bessenyei Ákos egyesületi elnök beszél a második világháború borzalmai­ról, Szőke József esperes gyertyát gyújt, majd dr. Gulyás István tart megemlékezést. Ma és holnap találkozhatnak képviselőjükkel Sós Tamás szocialista honatya a következő napokban válasz­tókörzetének több településén is várja azokat, akik választ várnak kérdéseikre. Ma 9-től 10 óráig Egerbak- tán, fél tizenegytől Parádsas- váron, déltől egy óráig pedig Mátraderecskén a polgármes­teri hivatalban találkozhatnak országgyűlési képviselőjükkel a választópolgárok. Január 16-án, délután egy órától kettőig Balatonban, fél háromtól fél négyig pedig Egerbocson kereshetik fel a honatyát gondjaikkal, vala­mint észrevételeikkel. A helyszín mindenhol a pol­gármesteri hivatal lesz. ■ Lottózunk a számlákkal ddig több mint hétezren éltek az új 1 NYER El Van, aki már tud az új akcióról. Az egyik egri hajszalon ügyfeleinek érdeklődését igencsak felkeltette az új pályázati lehetőség. Folytatás az 1. oldalról A Tiszta Haszon nevű program fogadtatásáról a vállalkozóknál érdeklődtünk. Az egyik egri hajszalon ügyfe­leinek érdeklődését igencsak fel­keltette az új pályázati lehetőség.- A vendégeink döntő része eddig is kért számlát, így a lottó miatt nem érzékelünk növeke­dést ezen a területén. Az új ak­ció azonban több alkalommal is szóba került, az ügyfelek is ér­deklődnek, és persze izgatottan várják, hogy ők nyerik-e meg az egymillió forintot - mesélte a szalon vezetője, akit arról is kér­deztünk, hogy szerinte milyen eredményt hoz majd a Tiszta Ha­szon program. - Nem tudnám megmondani, hogy az akció el­éri-e a célját, az bizonyára csak hosszabb távon dől majd el. Bár az utasok a taxisoktól kér­hetnének számlát, az egri City Taxinál eddig egyik járműveze­tőnél sem jelentkeztek ilyen igénnyel, bár nyugtát mindig kö­telező adniuk.- Nemrég tartottunk egy meg­beszélést, ahol a kollégák el­mondták, hogy eddig csupán a számlalottó miatt senki nem kért tőlük számlát. Ennek bizo­Ötvenmilliós bírság hevesben a számla- és nyug­taadási kötelezettségre vonat­kozóan tavaly 1600 vizsgála­tot Végeztek az adórevizorok. Kétszáz alkalommal egyálta­lán nem tettek eleget a jog­szabályoknak, az emiatt ki­szabott bírság összege 50 mil­lió forint volt. nyára az az oka, hogy egy vi­szonylag új akcióról van szó. A társaságunkkal utazóknak min­den esetben adunk nyugtát, ha pedig kérik, akkor számlát is. Ál­talános tapasztalat, hogy költsé­geik csökkentése érdekében kérnek egyre többen számlát. Például akik ezt a cégük vagy a biztosító felé el tudják számolni - számolt be tapasztalataikról Molnár Csaba, a cég társelnöke. A lakosságnak azonban nem csak a Tiszta Haszon program miatt éri meg számlát kérni. Ja­nuár elsejétől tovább bővült azon jogcímek köre, amelyekkel adó- kedvezményt lehet igénybe ven­ni. Új elem a háztartási kiadá­sok jogcíme, az ez alapján járó kedvezményt a számlák felmu­tatásával lehet igénybe venni. Ide tartoznak a ház körüli mun­kálatokról adott bizonylatok Mivel pályázhatunk? pályázni olyan számlákkal le­het, amelyet Magyarországon bejegyzett vállalkozás állított ki idén, és amelynek teljesíté­se 2009. évi. Tárgyának la­kossági szolgáltatásnak kell lennie, a vevő pedig magán- személy lehet csak. A számla nettó összegének minimum ezer forintnak kell lennie. (például lakásfelújítás, de a házi ápolás is). A bennünket érintő jogcímek mindegyikén a kifize­tett szolgáltatás árának 30 szá­zalékát igényelhetjük vissza, de ezek együttes összege nem ha­ladhatja meg a 100 ezer forintot. A kedvezmény egyébként évi 3,9 millió forintos jövedelemig vehető igénybe. Az érszűkület ellen az év feltalálójának díja Egerben, Salgótarjánban és Miskolcon már alkalmazzák Sokunk örömére hallhattunk a különböző médiumokban (Tvl, Duna Tv, RTL-Klub, Népszabad­ság, Magyar Hírlap stb.) arról a forradalmi találmányról, mely egy új és Igen hatékony lehetősé­get kínál az érszűkület fájdalom- és szövődménymentes konzer­vatív (nem műtéü eljárás) terápi­ájában. A jemeni sebész-orvos feltaláló, Dr. Khaled Nashwan Nashwan-Parasound nevű talál­mányáról van szó, mellyel Ma-, gyarország színeiben eddig több mint 10 nemzetközi aranyérmet nyert el. 2005-ben a „Marie Curie” nemzetközi tudományos nagydíjat ítélték oda neki e nagyszerű találmányáért, 2006- ban pedig ő lett az év feltalálója Magyarországon. Ez nem megle­pő, hiszen amióta alkalmazzák ezt a készüléket, sok érszűküle- tes beteg menekült meg kínzó fájdalmától, elkeseredettségétől és reménytelenségétől. Az ered­ményes javuláshoz 20 kezelés szükséges, naponta egy alka­lommal. A kezelések előtt és után orvosi vizsgálat és kontroli- vizsgálat történik. Az eredmé­nyek önmagukért beszélnek, a kezelések hatására döntően megnövekszik a járástávolság, néhány tíz méterről akár több száz, egyes esetekben több kilo­méterre, az állandó fájdalom és végtagi hidegérzet pedig több­nyire megszűnik. A Nashwan- Parasound készüléket, mint fi­zikoterápiás eljárást eddig Vas megyén kívül alkalmazták. Az­óta már több országból - Német­országból, Ausztriából érkeznek betegek. Eleinte, a sok jelentke­ző miatt, sok beteg nem tudott hozzájutni a terápiához. A Heves megyeiek, akik ko­rábban nem tudtak hozzájutni a kezelésekhez, abban a remény­ben maradtak, hogy megyéjük­ben egyszer lesz egy ilyen gyó­gyító centrum. Végre megvaló­sult a várva várt lehetőség, és Egerben, Salgótarjánban és Miskolcon is megnyílt az érszű­kületet kezelő centrum. A cent­rum vezetője ígéri, hogy meg­próbálnak több gépet üzembe helyezni, hogy eleget tudjanak tenni a rengeteg jelentkezőnek. Az érbetegség népbetegség ha­Dr. Khaled Nashwan Az év feltalá­lójának díjával zánkban, a halálozás 55%-a érbe­tegségre vezethető vissza. A rok­kanttá válók 17-18%-a szintén e betegségcsoport áldozataiból ke­rül ki. Szomorú végeredménye a végtagi érszűkületnek maga a végtagi csonkolás. Azok a bete­gek lehetnek érintettek, akik észlelik az érszűkület gyanújele­it és egyes jellemző tüneteit, mint pl. terhelésre vagy nyuga­lomban jelentkező végtagi fájda­lom, bizonyos távolság megtéte­le után jelentkező lábikragörcs vagy lábfáradékonyság, mely megállásra kényszeríti a beteget, sápadt-hideg, elszíneződött vég­tag, a végtag(ok) zsibbadtsága, szexuális zavarok férfiaknál, fej­fájás, fülzúgás, szédülés és fára­dékonyság. Az érszűkület kialakulásában kockázati tényezőt jelent a ma­gas vérnyomás, a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- és koleszterinszint és a családi halmozódás (örökletes). Emellett szerepet játszik még a stressz, az életkor, az elhízás és a mozgás- szegény életmód is. A kockázati tényezőkkel rendelkezőknél a baj megelőzése és késleltetése lenne a cél. Jó hír, hogy a magyar állampolgároknak nyitás alkal­mából januártól visszavonásig 50%-os kedvezményt adnak. (T.P) FELVILÁGOSÍTÁS: 70/210-15-13, 30/265-93-60, 20/327-68-35, 72/551-714 ▲ 133ÖB32333I Mégis tudunk spórolni FÜGGETLENÜL ATTÓL, hogy mi­kor lesz ismét teljes a gáz­szolgáltatás, néhány tanul­ság már levonható a szűkös napok tapasztalataiból. Nem szükséges felsorolni minden körülményt, de az ésszerű takarékosság fontosságát nem szabad elhallgatni. bebizonyosodott, hogy tu­dunk spórolni. A hideg na­pokon is lehetett alacso­nyabb hőfokon tartani ottho­nainkat, mégis élve marad­tunk. Sőt, többet is kibír­nánk. Nem csak a háztartá­sokban van azonban teendő. Nem halna bele senki abba sem, ha a hivatalokban téli időszakhoz illő öltözetben végeznék feladatukat a nyá­ri blúzban tüsténkedő kis­asszonyok, és a munkaidő végeztével minden irodában kisebb fokozatra állítanák a konvektor lángját. túlságosan elengedtük ma­gunkat, amikor bevittek bennünket a „búzába”, ezért vált megszokottá a termé­szet által nyújtott javak pa­zarlása. Például a víz és sok egyéb közkincs tekinteté­ben is. Butaság azt gondol­ni, hogy a középületek ener­giafelhasználását nem mi fi­zetjük meg. akinek nem használ a szép szó, kap egy pofont, szólt gyermekkorunk nevelői in­telme. Adott esetben ez ész­hez is térítette a fegyelme­zetlen lurkót. Hasonló erejű „fenyítést” éreztem, amikor mérsékelni kellett a gázfo­gyasztást. Drasztikus intéz­kedéseket rövid távon ugyan nem tehettünk, de legalább takarékoskodtunk. Végül te­hát használtuk az eszünket. NE FELEDJÜK, AMIKOR még volt súlya az „atyainak”, a laká­sokban legfeljebb két helyi­séget fűtöttek télen. És nem is gázzal. A felmelegített tégla pedig igen jól tartotta a meleget. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Duplájára nőtt mezőgazdasági terméshozamok Tavaly 2,9 millió hektáron, a 2007. évinél öt százalékkal na­gyobb területen 16,9 millió ton­na gabona termett, ami 75 szá­zalékkal több az egy évvel ko­rábbinál, jelentette a KSH. Bú­zából 42 százalékkal került több a magtárakba, kukoricá­ból pedig több mint a duplájá­ra növekedett a termés meny- nyisége. Cukorrépából harma­dára csökkent az eredmény. Heves megyében az őszi ár­pa és az őszi búza átlagtermé­se is 50 százalékkal gyarapo­dott 2007-hez képest. Őszi ká­posztarepcéből, napraforgóból és kukoricából is kétszer any- nyi került a raktárakba, mint egy évvel korábban. ■ J i * » t f

Next

/
Thumbnails
Contents