Heves Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-23 / 299. szám

)08. DECEMBER 23., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Heves megye könyv a mai nap­ái már a postahivatalokban és az újságárusoknál is megvásárol­ható a Heves Megyei Hírlap gon­dozásában megjelent Lapszemle a hétköznapokból című riportkö­tet, melynek szerzője a megyei napilap újságírója, Szuromi Rita. Egerfarmos közmunka a tele­pülés önkormányzata részt vesz a közmunkaprogramban, mely­nek keretében hét tartós munka- nélküli helybélinek biztosítanak munkát. A dolgozók a település- tisztaság és a házi segítségnyúj­tás területén végzik feladatukat. Erdőtelek PÁLYÁZAT A falu pá­lyázatot nyert a szennyvízberuhá­zás első ütemének megvalósítá­sára. A teljes projekt előkészíté­se 60 millió forintba kerül, ami­hez tízmillió forint önrészt biztosít az önkormányzat. A beruházás­hoz szükséges szerződéseket várhatóan jövő áprilisban kötik meg, a szennyvízhálózatot pedig 2011-ben tervezik átadni. Gyöngyös, Eger nyitva tartás A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ holnaptól egészen ja­nuár 5-ig zárva tart. A Vachott Sándor Városi Könyvtár ma még várja az olvasókat 9-től 18 óráig, ám december 24-28. kö­zött zárva lesz. A bibliotéka leg­közelebb a két ünnep között december 29-én és 30-án nyit ki, majd december 31-től janu­ár 4-ig ismét zárva tart. Az egri Dobó István Vármúzeum de­cember 24-26. között és 31-én bezár, ám 27-től 30-ig fogadja az érdeklődőket. December 31- én csak a kazamata látogatha­tó, Az emlékezés színes álmai című kiállítás pedig holnaptól január 4-ig nem látogatható. A gyöngyösi Mátra Múzeum pedig ma, a hét végén és december 30-án tart nyitva. Kerecsend SIKER Az önkor­mányzata napokban kapott hi­vatalos értesítést arról, hogy a Petőfi utca első szakaszának fel­újítására tett harmadik próbálko­zása sikeres volt, így pályázati tá­mogatással valósulhat meg a be­ruházás. A munkákhoz több mint hárommillió forintot nyert el a te­lepülés. A kivitelezés várhatóan 2009 nyár elején kezdődhet el. Eger ÜNNEP Sziki Károly és a „Kő gyermekei” ma 17 órától az '56-os kőnél (emlékműnél) ren­dezik meg a Mindenki karácso­nyát, ahol forralt borral és süte­ménnyel várják az érdeklődőket-. Utazni egy infarktussal? egészségügy Gyors segítséguta# fyamarabb gyógyulhatunk Zsibbad a bal karja, szo­rít a mellkasa, az arcszí­ne viaszsárga. A hozzá­tartozók infarktusra gya­nakszanak. De hová kerül az egri beteg? Négyessy Zita A „kórházvédők” legutóbbi saj­tótájékoztatóján elhangzott: a mentők azonnal Miskolcra vagy Debrecenbe szállítják az infark­tust szenvedett beteget. Megje­gyezték, hogy ilyenkor - szerin­tük, - a hosszú utazás miatt 30-40 százalékkal is csökken­het az életben maradási esé­lyük. Egy ilyen hír hallatán az is infarktusközeli állapotba kerül­het, akinek alapvetően nincs ko­moly baja. Miután az egri Markhot Ferenc Kórházban az ÁNTSZ felfüggesztette a kardio­lógiai osztály működését - mert nem felelt meg az előírt szemé­lyi minimumfeltételnek - arra voltunk kíváncsiak: valóban utazással telnek-e a betegek szá­mára értékes percek. Dr. Kosztura László, a Hosp- Invest Zrt. régióigazgatója el­mondta: az egri Markhot Ferenc kórházban a kardiológiai bete­gek ellátása zavartalanul zajlik. A hatóság mostani döntése nem befolyásolja azt, hogy az infark­tusos betegek továbbra is meg­kapják a gyógyulásukhoz szük­séges ellátást. Ha Egerben, vagy a megyében valaki infarktust kap, s ezt a há­ziorvos minden kétséget kizáró­lag megállapítja, úgy a páciens­hez magasabb szintű mentőt hív, amelyben mentőtiszt vagy mentőorvos dolgozik. Ha valaki az infarktust 6 órán belül kapta és szállítható állapotban van, akkor Miskolcra vagy Debrecen­be viszik. Ahogy korábban is. Ugyanis Egerben nincsenek meg - eddig sem voltak meg - a szívkatéteres eljáráshoz szük­séges feltételek. Ez történik ak­kor is, ha a hozzátartozók a mentőért telefonálnak, választ adnak a mentőszolgálat ügyele­tese célirányos kérdésére. Ezek alapján onnan is rohamkocsit küldenek, s a mentőorvos is megállapthatja a diagnózist. Ha viszont valaki nincs szál­lítható állapotban, vagy túl van a 6 órás Időtartamon, akkor az Terheléses vizsgálat. A diagnózist laboratóriumi, EKG-, ultrahang- és izotópvizsgálatok segítsével kell felállítani, egri kórházba szállítják, ahol a belgyógyászati centrumban látják el a kardiológus szak­vizsgával rendel­kező szakorvo­sok. Amennyiben az állapota indo­kolja, úgy az in­tenzív osztály szakorvosai lát­ják el a beteget. Ha - mint említettük - 6 órán belül Miskolcra vagy Debrecen­be kerül a páciens, ott a szívko­szorúérbe stentet, egy csövet ül­tetnek. Ez segíti a beteg gyor­sabb gyógyulását. A Hosplnvest fej­lesztésében ha­marosan az egri kórházban is elvé­gezhető lesz ez az eljárás. Dr. Kosztura László hangsú­lyozta, hogy valós kardiológiát kell megvalósítaniuk a Markhot Ferenc Kórházban. Megenged­hetetlennek tartják, hogy in­farktus esetén a betegeket to­vább kelljen szállítani, márpe­dig ez évtizedek óta így zajlott Egerben. Már elindították a fo­lyamatot, zajlik az orvos­szervezés. Szeretnék mielőbb újraindítani a kardiológiai osz­tályt, s azzal együtt az új ellátá­si formát. Hamarosan az egri kórházban is végeznek szív­katéteres műtéteket. ■ Megengedhetetlen­nek tartják, hogy infarktus esetén a betegeket tovább kelljen szállítani Figyelmeztető jelek: a betegség jellemző tünetei, oka és kezelése az infarktus a vérellátás meg­szűnése következtében fellépő ék alakú szövetelhalás, amely bármely szerven bekövetkezhet. Szívinfarktusban a szívizom egy része hal el, mert a meszes lerakódások miatt beszűkült koszorúeret vérrög tömíti el. Ko­szorúér-betegséget idéz elő a magas koleszterinszint, a niko­tin, a magas vérnyomás, az el­hízás, a cukorbetegség. Növeli a kockázatot az életkor, az, hogy az illető férfi, a mozgás- szegény életmód, az öröklött hajlam, sőt a depresszió is. Leg­főbb tünete a tartós, 30 percnél tovább tartó görcsös, szorító fáj­dalom. Típusosán a szegycsont mögött jelentkezik, és a bal karba és lapockába, a nyakba és az állba sugárzik ki. Gyak­ran kíséri halálfélelem és vér­nyomásesés. Infarktusos fájdal­mat utánozhat epekő és epehó­lyag-gyulladás, gyomor- és nyombélfekély, valamint a has­nyálmirigy-gyulladás. A diagnó­zist laboratóriumi, EKG-, ultra­hang- és izotópvizsgálatokkal kell felállítani. Koszorúér-beteg­séget ma is katéteres eljárással lehet kimutatni és gyógyítani. JUHÁSZ MARIANNA Pénzügy gyerekcipőben válság ide vagy oda, a köz­vélemény-kutatások és a pénztárgépek azt mutatják, idén sem költünk keveseb­bet a karácsonyi ajándékok­ra, mint tavaly. Hogy ez jó hír, vagy sem, azt mindenki maga döntse el! Mert ha ar­ról van szó, hogy a szűkö­sebb időkre valóban van a lakosságnak tartaléka, ak­kor tényleg örülhetünk. Ám ha a pénzt nem a saját, ha­nem a bank „zsebéből” szór­juk, akkor már korántsem olyan szép a kép. sokan még mindig nem hisznek a nadrágszíj-össze- húzással riogatóknak, meg­gondolatlanul vesznek fel hi­telt, mert Magyarországon a pénzügyi kultúra még min­dig fejletlen. Még mindig többen vannak azok, akik engednek a jó vétellel ke­csegtető reklámoknak. Nem csoda, hiszen az életmódunk alig húsz évvel ezelőtt válto­zott meg gyökeresen. Bár ez az idő egyáltalán nem rövid, mégis kevés volt arra, hogy a fogyasztói szokásokat az ész­szerűség medrébe tereljük. szakemberek szerint sokan azért kerülnek nehéz hely­zetbe, mert soha nem tanul­ták meg az anyagi józanelvű- ség alapjait, nem láttak erre mintát. Mindez pedig súlyos következményekkel járhat: az adósságokkal teli ember feszültté, szorongóvá válik, és ez gyakran vezet a családi kapcsolatok megromlásához. A karácsony üzenete pedig épp ennek az ellenkezője. lehet, hogy mégsem ártana elgondolkodni azon, hogy a pénzügyi ismereteket is ok­tatni kellene az iskolákban. Mert a józanság, a mérlege­lés képessége és a felelős­ségteljes döntések bizony hosszú távra ugyanúgy nyu­galmat és biztonságot je­lenthetnek, mint a környe­zettudatos nevelés. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Borszentelés és borszalon lesz Egerben folytatódó hagyomány Karácsonyi ajándékot kaptak az idősotthon lakói Hatékonyságnövelő képzés a Papp Autóházban Az országban elsőként 1995- ben tartották meg ünnepélyes külsőségek között a december 27-i - a hagyományos egyházi rítusok közé tartozó - Szent Já- nos-napi borszentelést az egri Bazilikában. Ehhez kapcsolód­va 1997 óta ekkor jelentik be azt is, mennyi védett eredetű Deb- rői Hárslevelű-, Egri Bikavér- és Egri Bikavér Superior-minőségű szőlő termett az adott évben. így lesz ez idén is: 27-én há­romnegyed tízkor vonulnak be a Bazilikába a borlovagok, a fer­tálymesterek és a borbarát höl­gyek, a mise 10-kor, a borszen­telés pedig 11-kor kezdődik, majd a Líceumban hivatalosan bejelentik a védett eredetű bo­Tóth Ferenc és Gál János borral kínálta az egri intézmény lakóit rok alapanyagául szolgáló szőlő­termés mennyiségét. A másik hagyományos ren­dezvény az Egri Borszalon, ame­lyet 8. alkalommal szervez meg az Egri Bormíves Céh: a Hotel Eger&Parkban 29-én 16 órától várják a vendégeket. A 22 egri pincészet közel 120 féle borát vo­nultatja fel. Tegnap régi hagyományt foly­tatott az Európai Borlovagrend Egri Bikavér Legátusa: kará­csony alkalmából idős embere­ket köszöntöttek. A lovagrend képviseletében Tóth Ferenc és Gál János keresték fel Egerben az Idősek Otthonát. A látogatók finom borokkal ajándékozták meg az intézmény lakóit. ■ Cégünk, a Papp Autóházat üze­meltető Autókomplex Kft. 2008. évben sikeresen pályázott a Hu­mánerőforrás Fejlesztési Opera­tív Program keretében a Munka­helyi képzések támogatása című, HEFOP-3.4.1-08/1. kódszámú pá­lyázati felhívásra. A projekt kere­tében vezetési hatékonyságnöve­lő tréning és hatékony értékesí­tést elősegítő tréning valósult meg összesen 21 főrészvételével. A projekt összértéke 6 700 000 Ft volt, melyből az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott tá­mogatás összege 5 427 000 Ft volt. A képzések célja a vezetői képességek fejlesztése révén a szervezet hatékonyabb irányítá­sa, illetve az értékesítő kollégáink részére szervezett tréningnek kö­szönhetően az ügyfeleink igénye­it mindenben kielégítő kiszolgá­lás biztosítása. A 2009-es évben tehát még felkészültebb kollégá­inkkal várjuk kedves ügyfelein­ket a Papp Autóházban, Egerben, a Mátyás király út 37. szám alatt. Támogató: Nemzeti Fejleszté­si Ügynökség 1133 Budapest, Po­zsonyi u. 56. www.nfu.hu Közreműködő Szervezet: ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társa­dalmi Szolgáltató Kht. 1134 Buda­pest, Váci u. 45. www.esf.hu A Az Európai Unió által társfinanszirozott projekt

Next

/
Thumbnails
Contents