Heves Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-20 / 297. szám
: B » öö CSALAD&NEVELES A vonal végén megértő fülekre talál ELKi segély Az ünnepek előtt és után szaporodnak meg leginkább a kétségbe esett hívások egtöbbször nem kará- sony napján, sokkal in- ább az ünnep előtt és itán csörögnek a lelki zolgálatok telefonjai. Wlcsek Anna (árki kerülhet az életében olyan lelyzetbe, amikor nincs kivel negbeszélnie súlyos lelki prob- émáit. Ezeknek a krízishelyze- eknek a megoldására működlek azok a lelki elsősegély telefonos szolgálatok, ahová bárki telefonálhat, ha megértő szóra, biztatásra vágyik. Az országban tizenkilenc szolgálat és öt társszolgálat működtet lelkisegély-telefonvonalat a Magyar Lelki Elsősegély Telefon- szolgálatok Szövetsége (LESZ) adatai szerint. Ezen vonalak legtöbbje ingyenesen, éjjel-nappal hívható. Legfontosabb jellemzőjük, hogy teljesen névtelen módom működnek. „Ez a névtelenség az intimitást jelenti a beszélgetésben, ettől az emberek könynyebben megnyílnak, és bátrabban mondják el problémájukat - mondja Szabóné dr. Kállai Klára, a LESZ elnöke. - Régi tévhit, hogy a lelkisegély-vonalakat csak idősek, illetve magányosok hívják. Sokszor családos emberek telefonálnak, akik nem akarják elmondani problémájukat a családtagjaiknak. „A legtöbb hívást nem karácsonykor, hanem előtte és utána kapjuk - folytatja a szakember. - Hiszen a készülődés vagy később a reménytelenség, hogy vége van Ingyenesen hívható segélytelefonszámok a nagyobb városok környékén Békéscsaba Hatvan, Eger, Gyöngyös, Balassagyarmat Lelki Elsősegély Telefonszolgálat Miskolc ______________________________Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat S zolnok BIZALOM Leíkisegéíy Szolgálat (A 06-80/505-505-ÖS telefonszám a LESZ központi száma, éjjel-nappal hívható) : rlimlÏÏiTÏÎ rr \ ' f ■ j ■ - VI 11 ■ ___ . . ' T V egye meg a Klskegyed Rt decemberi számát és nyeljen ismét félmillió forint értékben! : 06-66/441300 06-80/505-505 06-80/505-505 " Ö6~8Ó/505-505~ 06-80/505-505 az ünnepnek, és mégsem volt meghitt, feszültséget okozhat. Ilyenkor egy őszinte beszélgetés sok terhet levehet az emberek válláról. A hívásoknak nem közvetlenül az a céljuk, hogy megoldják az egyén problémáit. A beszélgetések olyan elsősegélyt jelentenek egy krízishelyzetben, mint amikor sérüléskor bekötik a sebet. Az operációt viszont nem helyben végzik, ahogy a segélyhívás is csak arra szolgál, hogy a feszültséget kezelhetővé tegye, és irányt mutasson.” HIRSAV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG péntek ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Konta Barbarának kislánya született HÉTFŐ DÉLELŐTT világra jött Konta Barbara, volt tévés és Németh Norbert focista első közös kislánya, Franciska. A baba 54 centiméterrel, 3600 grammal látta meg a napvilágot, s anyukájával együtt mindketten jól vannak. Madonna és Guy Ritchie együtt karácsonyozik MADONNA ÉS VOLT FÉRJE, Guy Ritchie friss válásuk ellenére is úgy döntöttek, hogy együtt töltik az ünnepeket a gyermekeik kedvéért, ezért a család Angliában marad. Saját készítésű ajándékok Pittéknél házilag elkészített ajándékokkal lepik meg szüleiket és egymást a gyermekek a PittJolie családban. A szülők azt nyilatkozták egy magazinnak, hogy azért nem engedik a rajzfilmcsatornákat se nézni gyermekeiknek, hogy ne vágyjanak a reklámokban látott értelmetlen játékokra. Kárász Róbert már szilveszterre készül A hét filmje: Már megint bérgyilkos a szomszédom. Bosszút forral a bandavezér. Gyakran kelepelt Hollywoodban idén a gólya. A tvr-hét címlapján Kárász Róbert, aki megkezdte a szilveszteri visszaszámlálást. <S TOVÁBBI ERDEKESSEGEK: www.reggel.hu Mobiltartalom-korlátozás a fiatalok érdekében Új szolgáltatást indított a Pannon, melynek keretében korlátozható a különböző csatornákon - SMS, MMS, WAP, hanghívás, internet - keresztül elérhető emelt díjas vagy forgalmi díjas felnőtt tartalmakhoz való hozzáférés. A három mobil- szolgáltató által februárban aláírt etikai kódexben a szolgáltatók vállalták, hogy támogatják a felnőtteknek szánt tartalomhoz való hozzáférés ellenőrzését, és segítséget nyújtanak a szülőknek abban, hogy gyermekük egészséges fejlődése érdekében meghatározhassák a biztonságos tartalmak körét. A Pannonnál a felnőtt tartalomszolgáltatások tiltása két, A tiltások igénybevétele a Pannon ügy- felei számára díjmentes. együtt és külön-külön megrendelhető szolgáltatáscsomagból áll: ezek egyike az SMS, MMS, WAP, illetve hangalapú hozzáférés tiltása, melynek keretében az előfizető letilthatja az emelt díjas felnőtt tartalom-hozzáférést, az 1000 Ft feletti szolgáltatások elérését, az ebből a számtartományból érkező SMS- és MMS- forgalmat, valamint a Pannon W@P-on keresztül elérhető emelt díjas tartalomszolgáltatásokat. A másik csomaggal pedig csak olyan web- és WAP-oldalak válnak elérhetővé az előfizető számára, amelyek szerepelnek a felnőtt tartalmakat nem kínáló oldalakat felsoroló, ún. fehér listán. ■ Cs. E. i