Heves Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-01 / 280. szám
11 2008. DECEMBER JL, HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Nincs jobb a Mátra-Sas FC-nél évzáró Gyöngyösön átszervezték a bajnokságot, s kísérletinek szánták az idei évet Az I. osztályban bajnok Mátra-Sas FC Molnár István csapatvezető irányításával idén immár tizenegyedik alkatommal szerezte meg az aranyérmet A Mátra Sas FC, az A. K. Austrotherm, a CoCa Cola Szabó Ép-Ker, az FC Mustang Gyöngyöstarján és a Hotel Füred csapata szerzett bajnoki címet az idén Gyöngyösön. Bódi Csaba kispályás foci - Kísérleti éven vagyunk túl, ugyanis átszerveztük a bajnokság lebonyolítási rendjét - tekintett vissza Kovács Róbert, a pontvadászatot rendező Gyöngyös Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség elnöke. - Úgy ítélem meg, hogy a változtatás összességében a színvonal emelését hozta magával, de önkritikusan el kell ismerni, van még mit javítani. Ilyen terület a ki nem állásokhoz kapcsolódó szankció, amelyet néhány csapat kijátszott. Ugyancsak szigorítani szükséges a tettlegesség- ben megnyilvánuló fegyelmi vétségek szabályozása, mert bizony történt néhány olyan sajnálatos esemény, amely módosítást igényel. Az egyes mezőnyökről szólva. Az I. osztályban az aranyérmet meggyőző fölénnyel, pontot sem vesztve - ideértve a tavaszi idényt is - immár 11. alkalommal a Mátra-Sas FC szerezte meg, a sokáig nagy riválisnak tartott Prompt '94 BK előtt. Bronzérmesként a Vamav- Metcom Kft. végzett. AII. osztály bajnoki címét egy év szünet után az A. K. Austrotherm érdemelte ki, nagy versenyfutásban megelőzve a Villan-Tó FC-t, és a Kavalkád Étterem együttesét. AIII. osztályban az egykor szebb napokat is megélt, de az idén szinte újjászületett Coca Cola Szabó Épker gárdája örülhetett leginkább. Az ezüstmedál a Fantázia Bútor, a bronz a Kelvin FC birtokába került. A IV. osztályban jobb gól- különbségének köszönhetően az FC Musztáng Gyöngyöstarján végzett az élen az FC Borpalota előtt. Az öregfiúknál végig kiélezett küzdelemben a Hotel Füred csapata lett a bajnoki cím büszke tulajdonosa, az előző évi bajnok, Shick R-re Számíthat előtt. A harmadik hely sorsa is az utolsó fordulóban dőlt el a Sakál Művek javára. Friss sporthíreink: www. Hí 0L.hu Az ünnepélyes díjkiosztó közgyűlést ma 17 órától a sport- és rendez,vénycsarnokban tartja a GYVKLSZ. A 2008- as esztendőt a Bajnokok Tornájával zárják, s gőzerővel dolgoznak a januári Téli Teremtorna előkészítésén. A tavaszi idényt űz úgynevezett kvalifikációs szakasz jelentette, amelybe 2007-ben elért eredmények alapján sorsolták be a csapatokat, némi erősorrenddel fűszerezve. Ekkor minden gárda csak egyszer játszott ellenfelével, majd a sorozat zárultával alakították ki az őszi idény csoportjait. A I., II. és III. I. osztály 1. Mátra-Sas FC 111150-17 39 2. Prompt '94 Baráti Körit 8 2 1 35-14 32 3. Vamav-Metcom Kft 11 74 29-20 25 4. Mezőgép 11 74 42-23 23 5. Zsákai FC 11 5 1 5 34-22 21 6. Mátra Nissan Top 11 5 2 4 29-30 18 7. Főiskola DSK 11 3 2 6 19-32 15 8. Őran&al Viola FC 11 6 1 4 23-19 13 9. Mermaidpoker.hu 11 1 2 8 11-31 10 10. FC Power 11 2 2 7 16-40 10 11. lampion 2000 Kft 11 2 1 8 15-28 8 12. FC Bankgroup 11 2 1 8 17-44 1 osztályban 12-12, a IV. osztályban 16 együttes lépett pályára. Az 1-3. osztály klubjai bonusz pontokat vittek magukkal. A végeredményt az ősszel szerzett, és a hozott bonusz összevonásával állapították meg. AIV. osztály végső sorrendjét az őszi meccseken szerzett pontok határozták meg. II. osztály 1. A. K-Austrotherm 11 CD CO 3 2-13 32 2. Villan tó FC 11 7 3 1 26-13 30 3. Kavalkád Étterem 11 5 2 4 29-27 22 4. Bezzegh Víz-Gáz 11 4 3 4 21-20 21 5.HÓSC 11 5 1 5 28-32 20 6. Verőfény 11 5 0 6 31-26 17 7. Ludas 11 5 1 5 24-25 17 8. FC Frekvencia 84 11 4 1 6 21-22 16 9. HB 11 5 - 6 25-19 15 10. Bányász 11 3 3 5 13-26 13 11. Nafiyfüged FC 11 3 - 8 22-32 10 12. He&csúcsTrescoAll 2 1 8 6-23 9 Megjegyzés: a Ludas és a HB csapatától 3-3 büntetőpont levonva III. osztály 1. Coca-Cola Sz. ÉK. 11 9 - 2 43-18 30 2. Fantázia Bútor 11 7 2 2 35-21 27 3. Kelvin FC 11 6 1 4 46-32 22 4. VIP-Solymos 11 5 3 3 22-14 22 5. Dudi Söröző K. 11 5 3 3 31-24 22 6. Káosz Sörbár 11 6 1 4 26-22 21 7. Mátrafüredi SE 11 4 4 3 20-13 19 8. Erőmű 11 4 2 5 29-27 16 9. Vízmű 11 4 2 5 21-26 15 10. Aranypince 11 3 1 7 19-28 11 11. Vamav Titán 11 1 3 7 24-45 8 12. Andezit-0. Sec. 11 1-10 13-59-5 Megjegyzés: az Andezit Oroszlán csapatától 9 büntetőpont levonva. IV. osztály 1. FC Musztáng 1511 2 2 58-32 35 2. FC Borpalota 1511 2 2 43-21 35 3. Magnetec Ungarn 1510 3 2 44-22 30 4. Kart-Ex 15 9 2 4 53-24 29 5. Young Boys 15 7 5 .3 35-23 26 6. Bor-Kő SC 15 8 1 6 44-33 25 7. Giovenzana FC 15 8 1 6 40-31 25 8. Vastüdő-Aquamix 15 6 5 4 33-35 23 9. Émáa Rt 15 7 2 6 39-32 20 10. Tborez 15 6 1 8 46-39 19 11. Drink Team 15 6 1 8 43-40 19 12. Silver SK 15 j5 4 6 46-43 19 13. Lavina KLC 15 3 4 8 27-34 13 14. Caibon FC 15 1 5 9 22-43 8 15. Patina SC 15 2 2 11 21-81 8 16. Kvint-Sagép Kft 15 15 14-75 0 Megjegyzés: a Magnetec Ungarn és az Émász csapatától 9-9 büntetőpont levonva. Oregfiúk 1. Hotel Füred 24 222 115-19 66 2. Shick R-re Számíthat 24 21 1 2144-38 64 3. Sakál Művek 2416 3 5 67-38 51 4. Zsákai FC 2416 2 6 98-41 50 5. Maci-Lacik 2412 6 6 80-52 42 6. Ipel NC 24 9 3 12 45-50 30 7. Mezőgép 24 8 6 10 30-45 30 8. Toyota 24 9 3 12 39-72 27 9. Verőfény 24 8 1 15 64-78 25 10. Vitis V.K.B. 24 7 4 13 30-72 25 11. tinglYTONGIy 24 4 2 18 23-112 14 12. Bányász 24 2 5 17 34-82 11 13. Gvöngyöshalász 24 3 2 19 22-92 n Megjegyzés: a Bankgroup és az Őrangyal csapa- tától 9-9 büntetőpont levonva.____________ Kvalifikációs szakasz, majd bonusz pontok w & á? ás? & & & á? & & & & SL Ma ünnepli Egerben drága egyetlen férjem, édesapánk nagyapánk, apósunk BORBÁS GÁBOR 67. születésnapját. Köszönti őt drága felesége, három gyermeke tizenhárom unokája, menye és vejei. „Látjuk a barázdát, mit az élet szántott, nehézségekkel telt évek rajzolták a ráncot. Mindkét kezed érettünk lett kérges, meghálálni ezt mi nem tudjuk Néked. Lassan már felettünk is eljárnak az évek, kérjük a Jóistent adjon erőt Néked, hogy még soká köszönthessünk Téged 4 MUSICAL SZTÁROK\ 4 EGERBEN! Mészáros Árpád Zsolt és Vágó Zsuzsi 2008. december 19., Kereskedelmi és Me; Szakközépiskola 19.00 óra ogazdasági A legnépszerűbb musicalek, operettek, meglepetésekkel! Info, jegyrendelés: (20y 498-3383, (20)482-762^5, vagy mazsegcria gtnpil.com Jegyek kaphatók: Tou rmfortn-Iroda Eger, Bajcsy-Zs. u. 9. Tel: 36-517-7115 Az SBS Kft keres ERDÖTELEK-i állandó munkahelyre: Regisztrált mérlegképes könyvelőt Lehetőleg TB-, bérszámfejtési gyakorlattal Bérezés: megállapodás szerint Bejárás: biztosítjuk, illetve költséget térítünk Keresünk továbbá: ♦ Gyakorlattal rendelkező TMK Karbantartó, villanyszerelőket ♦CNC horizont | forgácsolókat i n Jelentkezni lehet: SBS Kft. 3358 Erdőtelek Kalász-tanya Pf. 7. 06-36/496-114/114 mellék sbskft@sbskft.hu Törődjön többet egészségével! Számítógépes és mérőműszeres felmérés, amely feltérképezi az ön szellemek fizikai állapotát. A mérés korai visszajelzést ad, amikor még tünetmentes állapotban a nyugati módszerekkel még nem észlelhető az elváltozás. Vizsgálaton (amely kéz- és lábfejen történik ékszer nélkül, fájdalommentesen!) nem vehetnek részt a Pacemaker-használók! Az egyensúly helyreállítására 100% tiszta Hawaii Nőni kapszulázott trópusi gyümölcsport ajánljuk, amely méregtelenítő, természetes készítmény, sejtregeneráló, vitalizáló. A mérés a következő szervek fizikai állapotát teszteli: mandulák, nyirokelvezetés, felső és alsó állkapocs, tüdő, hasnyálmirigy, lép, máj, gerincoszlop összes ízülettel, gyomor, kötőszövet, bőr, epe, vese, hólyag, vastagbél, idegrendszer, keringési rendszer, allergia, endokrin rendszer, szív, vékonybél, hasi, kismedencei szervek, fej szervei, mellkas, nyak szervei, általános állapot Egerben a Bartók Tér Panzióban (Bartók tér 8.) kihelyezett mérést végzünk 2008. december 5. (péntek) ScicnNet tagoknak további kedvezmény! Ingyenes a mérés azoknak, akik élnek a Nőni adta lehetőségekkel, másoknak 3000 Ft. Bejelentkezés szükséges! Nőni Magyarország Kft. f 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15.3. em. | tel.: 46/507-055,06-30/459-9972 8 A negyedik helyen végzett a magyar csapat STRANDLABDARÚGÁS - Hét gyöngyösi játékossal a soraiban a 4. helyen végzett a magyar válogatott a pozsonyi Danubia-kupa meghívásos tornán. A mieink Svájctól 4 2-es vereséget szenvedtek (G.: Weisz, Ujfalusi), míg a 3. helyért játszott meccsen 8-6-ra kaptak ki a szlovákoktól (G.: Besenyei 2, Fekete V. 2, Weisz, Horváth F.). A végeredmény: 1. Svájc, 2. Ausztria, 3. Szlovákia, 4. Magyarország. Gyöngyösi bajnok Herczeg és Bánszki asztalitenisz - Gyöngyös város egyéni bajnokságának végeredménye. Felnőtt nők: 1. Herczeg Gyöngyi (Hatvan), 2. Lőrincz Ildikó (Gyöngyös), 3. Gyarmati Dalma és Molnár Lili (Domoszló). Férfiak: 1. Bánszki Ferenc (Gyöngyöspata), 2. Papp István (Visonta), 3. Csupek Andrej (Gyöngyöspata) és dr. Herczeg Béla (Visonta). Páros: 1. Herczeg Tamás, dr. Herczeg, 2. Gál József, Kapitány Károly (Recsk), 3. Bánszki, Csupek és Fehér József, Papp (Visonta). Lány egyéni: 1. Gyarmati D., 2. Molnár L, 3. Szálkái Fanni és Fazekas Anett (mindkettő Visonta). Fiú egyéni: 1. Sipos Dávid (Gyöngyöspata), 2. Tiffinger Tamás (Domoszló), 3. Herczeg Tamás és Molnár Kristóf (Gyöngyöspata). Tizenegy forduló után is veretlen a Konszenzus asztalitenisz - Az andornaktályai csapatbajnokság 11. fordulójának eredményei: Fonák SE - Jangboys 7:3, Tranzit Tüzép fiúk - Konszenzus 3:7, Szihalom - Laguna Kft. SC 3:7, Prizma Barkács - Heves SC 8:2, Andornaktálya- Ugrifüles Heves 1-9. Az állás: 1. Konszenzus, 2. Fonák SE, 3. Prizma Barkács, 4. Laguna Kft. SC, 5. Ugrifüles Heves, 6. Heves SC, 7. Szihalom, 8. Tranzit Tüzép fiú csapat, 9. Jangboys, 10. Andornaktálya, 11. Tranzit Tüzép lányok. ATekila SC tízet rúgott a Bad Boysnak teremlabdarúgás - A füzesabonyi városi bajnokság 9. fordulójának eredményei: Fenyő Söröző - FC Underground 3-4, O' Porto- Meglepetés 0-4, Bad Boys- Tekila SC 1-10, Boca Juniors - Pölöskei Club Zrt. 8-0, Grund Foci SC - BIT 7-3, Baráti Kör - AB 12 Bt. 2-5, Nagyegerek - FC Füzes 1-5. A Vízmű csapata szabadnapos volt. Tizenegy varsói gól a Csiga Transnak teremlabdarúgás - Az egri Pozsonyi úti téli felnőttbajnokság 3. fordulójának eredményei: Honvéd SE - Agria Papír 6-2, Torpedó - Jim Kéri 3-2, Varsói V. Á. - Csiga Trans 11-6, Napfény- Juhász Trans 3-2. I )