Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-08 / 261. szám

2008. NOVEMBER 8., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 OKTATÁS Biztos alapokat ad dobó gimnázium Bevált a hat évfolyamos képzés Egy családias gimi pásztorvölgyi A két tannyelvű oktatásról híres Az egri Dobó gimnáziumban idén az az újság a beiskolázások­kal kapcsolatosan, hogy szinte semmi változás nem lesz a tava­lyi esztendőhöz képest. Az intéz­mény, amely nevezetes arról, hogy egyszerre képes szellemé­ben hűen őrzni a kétszáz éves hagyományokat, ugyanakkor mindig kész a megújulásra is, olyan kínálatot alakított ki az el­múlt években, amely megelége­désére szolgált a szülőknek, a gyerekeknek, a pedagógusok­nak egyaránt. Négy, öt és - idén először - hat évfolyamos gimnáziumi osztá­lyokat indítottak, így lesz ez jövőre is. Akiket a négy éves képzés érdekel, azok választhatnak ál-! talános tantervűt, nyelvi orientációjút és biológiai tago­zatosat. Az első lehetőséget azoknak ajánlják, akik még tel­jesen nyitott érdeklődésűek, elég lesz, ha két év múlva „szakosod­nak”. Igen népszerű ez a megol­dás, akárcsak az egyéves nyelvi előkészítővel megfejelt változat. Csontosné Mészáros Katalin: A ki­csik is felvették a ritmust Az ide jelentkezők a két idegen nyelv mellett az informatikát is emelt szinten tanulják, méghoz­zá a gépírással egybekötve. Jel­lemző, hogy az ezekbe a néme- tes, angolos osztályokba járók közül sokan előrehozott érettsé­git tesznek fő tantárgyaik­ból, megkönnyítve így a további felkészülést saját maguk számá­ra. Fontos megjegyez­ni, hogy a „kicsik”, a 12 éves gimisek is fölvették már a ritmust... Mint az igazgató asszonytól, Csontosné Mészáros Katalintól megtudtuk, nem elégszenek meg a tovább tanulók eredmé­nyeinek mutatóival, menet köz­ben is következetesen mérik munkájuk hatékonyságát. Rend­szeresen elemzik, hogy a diákok honnan és hová jutottak el, emel­lett a szülők és a gyerekek között elégedettségi felméréseket is ké­szítenek. Utóbbiba beletartozhat a remek szakkörökről, rendez­vényekről, külföldi kapcsolatok­ról kialakított kép is... Mindennél jobban dicséri azonban a tanári kart az iskolá­ba jelentkezők nagy száma. A di­ákok számítanak arra, hogy itt biztos alapokat kapnak, a szü­lők értékelik, hogy a fiatalok sze­mélyiségének formálására is nagy gondot fordítanak. Nos, az érdeklődők számos he­lyen informálódhatnak a részle­tekről, így például a felvételi el­járások módosulásáról! A tájé­koztató füzet mellett érdemes megtekinteni az iskola honlapját ( www.dobo-eger.sulinet.hu ), vagy ellátogatni a nyílt napokra. A nyolcadikos diákokat és szüle­iket november 17-én, délután öt­kor és 26-án, délután kettőtől várják. ▲ Fennállásának 15. esztendejét ünnepelte tavaly a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, amelynek - viszonylag fiatal in­tézmény létére is - minden más iskolától eltérő jellege van. A kertvárosi épületben kis lét­számban tanulnak a diákok, ta­lán ezért is kapta a kezdetekkor a „családias” megnevezést. Ám az egykori becézés mára valódi tartalommal telítődött. Rázsi Botond, az iskola igaz­gatója büszke arra, hogy a tanu­lók mindegyike szinte személy­re szóló képzést kap az évek so­rán. Egyaránt figyelnek képes­ségeikre, fejlődésükre és a lel­kűkre is. A jó adottságok mellett a remekül összeszokott tanári karnak sokat kell tennie azért, hogy a tavalyinak megfelelő eredményeket érjenek el, ami­kor a végzett diákok 95%-át föl­vették az általuk áhított első helyre. Rangos egyetemek szere­peltek a megjelöltek között...! A Pásztorvölgyiben a szak­szerű felkészítés a továbbtanu­lásra minden mást megelőz. A legnagyobb hírnevet e téren a nyelvtanításban szerezték. Nem véletlenül, hiszen a két tannyelvű osztályban három tantárgyat is an­golul sajátítanak el a gimnazisták, ami azt jelenti, hogy óráiknak több mint egyhar- mada ezen a nyel­ven folyik. Az itt el­töltött öt esztendő után a sikeresen érett­ségizők eredménye felső­fokú nyelvvizsgának felel meg. Örömmel elmondható: ezt a végzettek száz százaléka el is éri. Mindemellett sokan tesz­nek középfokú vizsgákat franci­ából, németből vagy oroszból is. A párhuzamos osztály, az úgynevezett nyelvi előkészítős mintegy a kistestvére az előbbi­nek. Ugyanúgy hangsúlyos a nyelv és az informatika, és az itt tanulók számára is ugyanaz a cél: jól hasznosítható tudást kell szerezniük a gimnáziumi évek alatt. Minden lehetőségük megvan rá. Akár öten is kérhetnek fakul­tációt vagy szakkört. Ha kedvük van, benevezhetnek tanulmányi és sportverseny­be, részt vehetnek a külföldi tanul­mányutakon Fran- ciaországban, Angliában, Német­országban, rövide­sen talán Csuvasi- ában is. Az bizonyos, hogy nemcsak tudás­ban gyarapszanak, de él­ményekkel is bőven gazdagod­nak, mire eljutnak a maturálásig. Azokat a szülőket és nyolcadi­kos diákokat, akik a már hallottak vagy a leírtak alapján kedvet kap­tak ehhez az iskolához, a Pász­torvölgyiben november 27-én reggel nyolctól és délelőtt tíztől szeretettel várjuk, itt hallgathat­ják meg az igazgatói tájékoztatót a felvételi rendről. Szeretnénk felhívni a figyelmet: megváltoz­tak a szabályok! A honlapon erről is lehet olvasni, melynek címe: www.pasztorvolgyi.sulinet.hu . ▲ Bűnmegelőzési stratégia: megelőzni a csellengést Az uniós alapelvek nyomán ha­zánk törvényhozása is elfogad­ta a Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiáját, amelynek helyi koordinátora mindenütt az önkormányzat. Egerben e koncepció jegyében a nyáron alakult meg az a szakértői cso­port, amelyhez számos hatóság, szervezet csatlakozott. Az alapfokú oktatási intézmé­nyek igazgatói szakkollégiumá­nak vezetője Bodnár Gábor, a Hunyadi Mátyás Általános Isko­la igazgatója lett, akivel arról be­szélgettünk, hogy a célkitűzések hogyan valósulnak meg a gya­korlatban. Mi az, amire a hat-ti- zennégy éves gyerekeket neve­lőknek figyelniük kell, s mi az, amit tenni tudnak a rend­őrséggel, a közterü­let-felügyelőkkel, az ügyészséggel, pol­gárőrséggel, bíróság­gal, családvédelemmel, fogyasz­tóvédelemmel összefogva.- Azzal szeretném kezdeni, hogy saját tapasztalataim okán is támogatom a kezdeményezést- szögezi le a direktor. - Hozzá­teszem rögtön: nem a saját gye­rekeinkkel van baj, bár nyilván egy-két helytelen magaviseletű nebuló nálunk is akad. A csi- bészségen azonban jóval túl­megy, amit alkalmanként a Szépasszony-völgy közelében tapasztalni, hogy tizenéves gye­rekek, fiúk és lányok vegyesen, elképesztő állapotban kóvályog­nak a pincék környékén késő este. Én arrafelé lakom, hazafe­lé menve ütköztem beléjük, s azonnal eldöntöttem, hogyha bármiféle mozgalom indul a ha­sonló jelenségek megelőzésére, én az élére állok.- A legkézenfekvőbbnek az látszik, hogy a saját iskolá­jukban kezdjék a „rendcsinálást”...- Nos, annak köszönhetően, hogy a szülők döntő többsége a pedagógusokkal összefogva lelkiismeretesen törődik a saját gyerekével, a mi tanulóink alap­vetően fegyelmezettek. De jobb félni, mint megijedni. Nálunk évek óta kiemelt hangsúlyt kap az egészséges életre nevelés, a sport. Igyekszünk minél több programot biztosítani annak ér­dekében, hogy unalmukban ne kapjanak kedvet a diákok a csel­lengéshez. Ha mégis előfordul egy-egy „vadhajtás”, azt minél előbb lecsippentjük.- Milyen más eszközök jö­hetnek szóba?- Sokféleképpen próbáljuk a helyes irányba terelni a fiatalo­kat. A nyolcadikos gyerekek szüleivel külön is beszélgettem. De beiktattuk azt is, hogy iskolagyűlé­sen, összevont igazgatói óra kere­tében szólok a té­máról. Célul tűztük ki többek között, hogy minden felsős leg­alább egy olyan bírósági tárgya­láson vegyen részt, ahol fiatal­korúak ügyével foglalkoznak. Nagyon örültünk az iskolarend- őr-programnak is.- Úgy tudom, nem minden iskola fogadja hasonló lelke­sedéssel a megelőzés ügyét, különösen nem a járőrözést, amikor is a közterület-fel­ügyelettel, a rendőrökkel kar­öltve fésülik át a pedagógu­sok a várost tanítási időben.- Nem mindenki akarja tá­mogatni az efféle őrjáratot, s ennek is megvan a maga oka. Sokan attól félnek, nincs meg a kellő jogi háttér, és ezért csak fölösleges konfliktusok kelet­keznek a szülők felháborodása miatt, ha elcsípik a csemetéjü­ket. Énszerintem ezt akkor is vállalni kell, ha csak csekély eredmény mutatkozik. Ne mondjuk azt, hogy a megelő­zés lehetetlen. A közös fellé­pésnek bizonyos, hogy lesz vis­szatartó ereje. ■ ■ Ha mégis előfor­dul egy-egy „vadhajtás”, azt minél előbb le­csippentjük. A T-Mobil '96 Autósiskola Kft. 2008.11.15-én, 2008.11. 22-én és 2008.11. 29-én 14.00-kor személygépkocsi, moped, motorkerékpár tanfolyamot indít. Ingyenes motorkerékpár elméleti tandíj, ha „B” kát. mellett abból is í vizsgázni kíván. Kál Házasságkötő terem s Tel.: 30/824-4423,20/77Q-6263 Okévsz 10-0191-04 Akkr 1698 Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Heves Megyei Képviselet AKKR szám: AL-0010, Nyilvántartási szám: 01-0337-04 Az alábbi OKJ-s képzésekre lehet még jelentkezni Egerben:-Élelmezésvezető - Idegenvezető Jelentkezés: Telefonon: 36/424-708 | Személyesen: 3300 Eger, Cslky S. u. 32. I HAVI RÉSZLETFIZETÉS! ff* kim Az egri Angolkisasszonyok „Sancta Maria” Gimnáziuma (Kossuth L. 8. Tel.: 36/312-190) nyílt napot tart 2008. november 14-én 7.45-12.30 óráig. Szeretettel várja az érdeklődő lányokat és fiúkat szüleikkel együtt 5. osztályába, 9. osztályába g- és idegen nyelvi előkészítő | évfolyamára. | Ismerd meg az Eszterházyt! egri gyakorlóiskola Kedvező változások az alsó tagozatban Az elsősök fogadása a tanévnyitó ünnepségen legmeghatóbb percei közé szokott tartozni Sokakban talán felmerül a kér­dés a cím olvasásakor, hogy mi­ért is keli nekik megismerniük ezt az iskolát, hiszen már régóta Eger egyik legnagyobb és közis­mert intézménye a „gyakorló”. Ebben igazuk is van, de az ok­tatásban bekövetkezett változá­sokhoz alkalmazkodva, intézmé­nyünkben is kisebb-nagyobb át­alakulások mentek, illetve men­nek végbe. Ezek a változások az általános iskola alsó tagozatát sem hagyják érintetlenül. Vannak szülők, akik most sze­retnének kisgyermeküknek is­kolát választani, vagy akik ép­pen iskolaváltáson gondolkod­nak, vagy esetleg csak kíváncsi­ak az itt folyó munkára, nekik próbálunk néhány fontosabb in­formációval szolgálni döntésük meghozatalában. Mindkét iskolaépületünkben (Barkóczy utca, Bartók Béla tér) fontos feladatunknak tekintjük a kisiskolás korosztály személyi­ségének sokoldalú fejlesztését, érzelmi életének gazdagítását. Mindennapi. munkánk során igyekszünk képességeiket olyan szintre fejleszteni, hogy az meg­alapozza diákjaink sikeres ta­nulmányi munkáját a következő képzési szakaszban. Képzési szerkezetünk megváltozásával kínálatunk új színekkel gazda­godott. A Barkóczy utca alsó tagozatán évfolyamonként egy-egy osztály­ban folyik az oktatás - a jobb idő- kihasználást és a kedvezőbb óra­elosztást figyelembe véve - isko­laotthonos formában. A követke­ző tanévben is egy első osztályt tervezünk itt indítani emelt szin­tű ének-zenei képzéssel, melynek már több mint 40 éves múltja van az épületben, továbbá ezt a kép­zést akár a gyermek 18 éves ko­ráig tudjuk biztosítani. A beisko­lázott tanulók a korai nyelvokta­tás keretében játékosan ismer­kedhetnek meg az angol nyelv­vel, illetve a mindennapos testne­velés keretében az úszás tudomá­nyát is elsajátíthatják. A Bartók Béla téren fő profi­lunk a korai nyelvoktatás. Min­den évfolyamon három párhuza­mos osztályban, csoportbontás­ban folyik a nyelvek tanítása. A 2009-2010-es tanévben szintén három párhuzamos osztályt sze­retnénk indítani, ahol angol és német nyelvet választhatnak le­endő kisiskolásaink, melyet az 1-3. osztályokban heti kettő, ne­gyedik osztályban heti három órában sajátíthatnak el tanítvá­nyaink. A mindennapos testne­velés keretében városunk fedett uszodájában úszni tanulnak el­sőseink. A délelőtti tanítás befe­jezése után napközi otthont mű­ködtetünk. Intézményünkben fejlesztő munkacsoport segíti a tanulási nehézségekkel vagy beilleszke­dési zavarokkal küzdő diákokat. Alapfokú művészeti oktatás ke­retében már alsó tagozatosaink is az első évfolyamtól tanulhat­nak képzőművészetet, illetve kor­társ és népi táncot. Amennyiben ezt választják, ez egész napos el­foglaltságot jelent számukra. Néhány kollégánk kedvcsiná­lóként már több éve zeneóvodát és német nyelvi játszóházat „mű­ködtet” Eger több óvodájában. Az oktató-nevelő munka mel­lett fontos feladatunknak tekint­jük a szabadidő hasznos eltölté­sét. Különböző szakkörökbe, sportkörökbe mehetnek diákja­Sehol máshol. HEOLI Helyiekről helyieknek. Sok-sok képpel. HE0L.hU A HEVES MEGYEI ONLINE ink, ill. két szabadidő-szervező gondoskodik a megfelelő prog­ramok szervezéséről. Alsó tagozatos munkaközös­ségünk szívügyének tekinti, hogy minél zökkenőmenteseb­bé tegye az óvodából az iskolába való átmenetet leendő diákjai számára. Ezért ebben a tanév­ben egy új kezdeményezéssel szeretnénk kedveskedni az ér­deklődő óvodások és szüleik számára. 2008 novemberétől 2009 áprilisáig havonta egy szombat délelőtt (2008. novem­ber 15-én és december 13-án, 2009. február 14-én, március 7- én, április 4-én) rövid progra­mok keretében kinyitjuk isko­lánkat az óvodások és szüleik számára, ahol a gyermekek kü­lönböző foglalkozásokon, játszó­házakban ismerkedhetnek isko­lánkkal, az itt tanító pedagógu­sokkal, szüleiknek pedig tájé­koztatást adunk az intézmény­ben folyó munkáról. Pedagógiai hitvallásunkkal várjuk a kedves érdeklő gyereke­ket és szüleiket, melyet szerin­tünk Szent-Györgyi Albert gon­dolatai fejeznek ki leginkább: „Az iskola arra való, hogy az em­ber megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megis­merje a jól végzett munka örö­mét, megízlelje az alkotás izgal­mát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a mun­kát, amit szeretni fog.” ▲ Á \

Next

/
Thumbnails
Contents