Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-07 / 260. szám

2008. NOVEMBER 7., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5 wmm% Vennék, de már nem adják megosztottak Gyöngyös inkább csak egyben értékesítené a piacot Fent és lent. A csarnok és az őstermelői piac üzemeltetői egymást okolják, miután egyelőre nem eladó a piac. Az önkormányzat egyelőre visszakozott. A legvidámabb hangulatú ásványbörze a mátraföredi Maguk a kiállító mineralógusok adták jó pár éve a „Magyaror­szág legjobb hangulatú ásvány­börzéje” titulust a rendezvény­nek, melynek hosszú évek óta a Mátra Szakképző Intézet ad ott­hont. Az elmúlt két évtized ta­pasztalatai alapján mintegy há­romezer látogató várható ide - közölte Tóth Attila pedagógus, az egyik főszervező. A november 9. és 10. között esedékes idei rendezvény jubile­um is, úgyhogy az elmúlt húsz év tapasztalatait és történetét a korábbi börzék szervezői osztják meg az érdeklődőkkel egy konfe­rencián. Bányászati szakembe­rek mesélnek a mátrai bányák vi­lágáról, így a gyöngyösoroszi és a recski ércfejtésről. Mindazt, ami itt elhangzik, különkiadványban is dokumentálják az utókor szá­mára. Szombaton 11 órakor indul a hagyományosan népszerű ás­ványgyűjtő túra az iskola épülete elől, s este hattól következnek az előadások. A vasárnap a nyilvá­nos börzéé, melyet bárki ingyen látogathat. A rendezvény csúcs­pontja az ásványritkaságok ver­senye, melyen minden évben tu­catnyi különlegesség közül vá­lasztja ki a zsűri a legszebb hazai és mátrai darabokat. A börzét a Mátra Szakképző Iskola és a Kár­oly Róbert Főiskola ismét közös szervezésben valósítja meg - tet­te hozzá Tóth Attila. ■ Míg nem jön a busz, nem ázik az utas Gyöngyösön eddig a helyi és a távolsági autóbusz-megállókban sem állt rendelkezésre minden­hol fedett várakozóhely az uta­sok számára. Rendszeresek vol­tak a polgármesteri hivatalhoz érkező lakossági panaszok, mert az utazókat rossz időben semmi nem védte az esőtől, hótól. Országszerte bevált módszer, hogy reklámcégek építik meg saját költségen a bódékat, s cse­rébe hosszú távú használati jo­got szereznek a megálló reklám­felületéhez. Gyöngyös tizenkét buszváró megépítésére kötött szerződést az Intermédia Kft- vél. Az utazók máris használhat­ják az új várókat. ■ Nem jó üzlet a társbérlet. A gyöngyösi nagypiacot két cég üzemelteti párhu­zamosan. Az önkormány­zat megpróbált rendet tenni, és megoldani a tu­lajdoni vitákat - egyelőre sikertelenül. Faragó Zoltán A gyöngyösi Köztársaság téri új piaccsarnok felépítését 1997- ben kezdték el magánerőből, ön- kormányzati földterületen, s ek­kor kezdték az őstermelői rész­leg tervezését is. A költségek azonban túlhaladták a kereteket, s végül 200 helyett 280 millió fo­rintot költöttek a beruházásra: 46 tulajdonos 49 üzletet alakí­tott ki. Mivel nem volt pluszfor­rás, akkoriban nem készült el sem az őstermelői piac, sem a parkoló. A területet kettéosztot­ták, s az építtető közösség is ket­tévált: a Gyöngyös Piac Társas­házból kivált az őstermelői szek­tor felépítésére, majd üzemelte­tésére szerveződött Gyöngyös Piac Kft. 15 üzletrész-tulajdonos­sal. Az önkormányzat idén nyá­ron értékesíteni akarta a telket, amelyen a piac áll; 90 millió fo­rintos bevételt szerettek volna az eladásból. Augusztusban mindkét ingat­lanrészre csak egy-egy pályázó jelentkezett: a két üzemeltető. A tenderen azonban végül senkit sem hirdettek ki nyertesnek, mert a gyöngyösi közgyűlés ok­tóberben úgy döntött, csak egészben adná oda a piacot. Ez a szándék akkor bukott el, amikor az egyik fél pályázatát érvényte­lennek minősítették, így a két cég közül csak a Gyöngyös Piac Kft. kapott volna zöld utat a föld megvásárlására. Ebben az eset­ben pedig csak a pi­ac egyik felét adhat­ták volna el. A csar­nokot felépíttető és működtető Társas­ház ugyanis olyan pályázati anyagot adott be, amely - a testületi előterjesztés­ben írottak szerint - sem formai, sem tartalmi szempontból nem felelt meg a kiírásnak, és nem mellékeltek bankgaranciát sem. A Társasház levélben fordult a képviselő-testülethez, melyben kérték: vegyék figyelembe, hogy tulajdonukat képezi a négy sar­ki pavilon, a parkoló és a szerviz­út is, ezek pedig nem választha­tók szét az ingatlan-nyilvántar­tásban. Sőt ezek az ingatlanok a kft. által használt területen áll­nak, így a csarnokot és további építményeiket csak rajtuk ke­resztül tudják megközelíteni.- Az emeleten több üzlet funk­ciója megváltozott, 4-5 helyiség évek óta üresen pang. A nagy üzletközpontok megjelenése so­kat rontott a helyzetünkön - so­rolta Forróiné Fábián Erzsébet, a Társasház intézőbizottságá­nak elnöke. - A csarnokot nem tudjuk felújítani. A forrásaink épp csak a közüzemi számlákra elegendőek. Érthetetlen, hogy az önkormányzat kiírta a pályá­zatot, azután meggondolta ma­gát. Az éves szinten nettó több mint 11 millió forintra rúgó föld­használati díjat az önkormányzat majd’ egy évtizede nem kérte el a ke­reskedőktől. Ehhez szerettek volna hozzájutni, és rendezni a piac sorsát - mondták a városházán. Hiesz György polgármester előterjesztésében úgy fogalma­zott: bár a nyilvántartás szerint két külön ingatlanról van szó, a piac hasznosítását egészében célszerű átgondolni. Éppen ezért vagy mindkét részt érté­kesítik, vagy egyiket sem. Ez utóbbit választotta a képviselő- testület októberi ülésén: érvény­telenné nyilvánították a ten­dert, és egyelőre új pályázatot sem írnak ki. Dr. Végh Attila al­polgármester szerint ez nem az önkormányzat feladata, viszont a város érdeke, hogy a jó tíz év türelem után végre hozzájus­son az eddig elengedett föld- használati díjhoz. Voltak más lehetőségek AZ ÖNKORMÁNYZAT három megoldásban gondolkodott: nem értékesítik egyik ingat­lant sem, viszont behajtják a Társasházon az elmaradt földhasználati díjat; válto­zatlan tartalommal új ten­dert írnak ki; az őstermelői piacot odaadják a Gyöngyös Piac Kft.-nek. Szekrényes József, a Gyön­gyös Piac Kft. ügyvezetője mind­ezt úgy kommentálta: csendben tudomásul vették, hogy a piac két része külön-külön nem el­adó. - Az-őstermelői piac mindig nyereséges volt, a csarnok üze­meltetése ráfizetéses. Mi elfo­gadtuk a kiírást, mert tudtuk, hogy kár lenne köpködni. Pedig ha megvehettük volna az őster­melői részleget, örökös tulajdon­jogunk lehetne, tekintve, hogy a felépítmény és a föld is a miénk lett volna. Fliggye el, én olyan hangos szitokszavakat még nem hallottam, mint annak idején, amikor rossz volt a pavilonok tervezése, és a kofák nyakába csörgött az esővíz. Most zokszó nélkül törődtek bele, hogy a pi­ac egyelőre az önkormányzaté marad. Megértették a város ér­dekét - tette hozzá. Fogadóórát tart a képviselő GYÖNGYÖS Dr. Magda Sán­dor, a 3-as számú választó- körzet szocialista országgyű­lési képviselője november 15-én tartja következő foga­dóóráját. A honatya a Fő téri MSZP-iroda tanácstermében várja az állampolgárokat egy előzetes telefonos beje­lentkezés után, melyet a 37/312-191-es számon tehet­nek meg. Az újbor rédei reneszánsza nagyréde A reneszánsz je­gyében tartják szombaton az idei újbor-ünnepet a tele­pülésen, tekintettel arra, hogy az egész napos rendez­vény a Falusi és Agroturiz- mus Országos Szövetsége ál­tal szervezett Reneszánsz Falusi ízek programsorozat záróeseménye. A borlovag- avatáson túl reggel 10-től kulturális műsorok és kéz­műves-bemutatók várják a borkedvelőket. A vendégek - megfelelő számú jelentke­ző esetén - reneszánsz lako­mán is részt vehetnek. Jutalomjáték Gyöngyösorosziban gyöngyösoroszi November 10-én, hétfőn délelőtt fél ti­zenegykor a település látja vendégül az egri Babszem Jankó Gyermekszínházat. A társulat művészei a Művelő­dési Flázban adják elő a „Három kívánság” című da­rabjukat, melyet a falu a Mozaik 2000 program segíti ségével nyert meg, ajándék­képpen. A gyermekek szá­mára a belépés ingyenes. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES. KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Faragó Zoltán Fbtó: Fhragó Zoltán Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 email: peter.suhaí« axelspringer.hu ■ Vagy mindkét részt értékesí­tik, vagy egyi­ket sem. Blues a parkettagyárban új tárlat Karácsondi Imre kortárs fényfestményei A gyöngyösi parkettagyár lesz az otthona Karácsondi Imre „író, költő, publicista, primitív másoló és népi gyökérművész” új tárlatának, melyet digitális fényfestményeiből válogatott össze. Az állandó kiállítást Kerényi Zoltán, a Hordalék Ga­léria tulajdonosa nyitotta meg, és megvilágította azt is, hogy több évtizedes barátság, s a kor­társ művészet elismerése köti össze a karácsondi alkotóval. Az Eclectic Blues elnevezésű - főként fasebeket ábrázoló - gyűj­temény az irodaépület előteré­ben már megtekinthető, s célja, hogy a gyárba látogatók egy „inspirativ vizuális hatásokat keltő térbe lépjenek be”. ■ Eclectic Blues. Karácsondi Imre (balra) azokat az apró részleteket örökíti meg az utókornak, amelyek felett elsikkad a szem. r Átadták a szövetkezeti palackozót A címkén Abasár címere. Két oroszlánt ábrázol, amelyek egy keretbe foglalt faluképet tarta­nak mancsaik között. Ezeket a díszes címkéket ragasztják azokra az Olaszrizlinggel töltött hétdecis üvegekre, amelyeket a helyi Rákóczi Termelőszövetke­zetből szállítanak a Szovjetuni­óba. A kellemes, ízes bort, amely a mátrai táj egyik ékes­sége, a termelőszövetkezet saját palackozójában töltik naponta. A palackozót nemrég helyezték üzembe... Rudas Sándortól, a termelő- szövetkezet elnökétől megtud­tuk, hogy a szomszédos Gaga­rin Hőerőmű és Thorez Bánya­üzem egyre nagyobb területe­ket sajátít ki a környéken, így a gazdaság területe jelentősen csökkent az elmúlt években. A vezetőség ezért úgy döntött, hogy a kisebb területen termelt bor egy részét a saját üzemük­ben palackozzák, és azt külföld­re exportálják. A palackozó gép­sorait Ausztriából vásárolják a Leits cégtől. Az üzemben zöm­mel asszonyok dolgoznak, s el­sősorban a szövetkezet csök­kent munkaképességű dolgozó­it foglalkoztatják, mintegy har­minc főt. Az asszonyok a futó­szalag mellett ülnek, s az auto­matákat kezelik, melyek mos­sák és szárítják az üvegeket, majd töltik és címkézik a palac­kokat. Egy műszakban átlago­san nyolcezer üveget töltenek meg a kiváló minőségű Olasz­rizlinggel. A közeljövőben már három műszakban dolgoznak az asszonyok, s így naponta dupla mennyiséget palackoz­nak majd. A szövetkezet vezetői nemrég tárgyalásokat kezdtek az illeté­kes külkereskedelmi szervek­kel, melyek eredményeként várható, hogy az Olaszrizlingen kívül jó minőségű abasári Mus­kotályt is töltenek majd a pa­lackokba. Ezeket a TASZI köz­vetítésével szintén exportra szállítják. (1972. augusztus 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents