Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-28 / 278. szám

2008. NOVEMBER 28., PENTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Négyszáz főnek jutott a karitatív program során élelmiszercsomag A diákok köpiilték a vajat egészség Sok helyen a szülőket is bevonták a programokba A hagyományokhoz híven ismét tartós élelmiszerekből összeállí­tott csomagokkal ajándékozták meg a rászorulókat Nagyfügeden. A Magyar Vöröskereszt gyön­gyösi területi szervezete, vala­mint a Baptista Szeretetszolgá­lat Alapítvány jóvoltából 400 hátrányos helyzetben élő kapott a kétezer kilogramm lisztből, a 400 kiló száraztésztából, az ugyanennyi zsemlemorzsából, valamint az 1200 doboz sajtból. Juhász Jánosné, a település polgármestere elmondta: az élel­miszercsomagokat igazságosan osztották szét. Elsősorban a rá­szoruló nyugdíjasoknak, a nagy- családosoknak, a létminimum közelében élő munkanélküliek­nek, valamint a szociálisan hát­rányos helyzetű gyerekeknek ju­tott az adományból. A karitatív programban résztvevő 400 hely­beli fejenként öt kiló lisztet, egy- egy kilogramm tésztát és zsem­lemorzsát, illetve három doboz sajtot vihetett haza. Az élelmiszercsomagok szét­osztásában az önkormányzat dolgozói segítettek. ■ Vakoknak és gyengén látóknak gyűjtött a Úons Nemrég rendezték meg a Mátra Lions Klub jótékonysági bálját Gyöngyösön. A ló éves helyi szervezet az év során többször megragadja az alkalmat, hogy gyűjtsön kiemelt támogatottjai­nak, a vakoknak és gyengén lá­tóknak, ám a karácsony előtti bá­lozás kiemelkedő esemény, hi­szen a belépőjegyekből befolyt összeg több mint felét adomá­nyozásra fordítják. Dr. Fritman Valéria, a Mátra Lions Klub soros elnöke elmond­ta: a bál bevételének egy részét a december 19-én a Mátra Honvéd Kaszinóban megrendezendő va­kok és gyengén látók karácsonyá­ra költik, ahol vásárlási utalvány­nyal és ajándékcsomaggal lepik meg a vendégeket. A klub részt vesz más, szintén segítségre szo­rulók támogatásában is. A hátrá­nyos helyzetű gyerekeknek éven­te rendeznek nyári nyelvi tábort, amit többek között szintén a báli bevételből finanszíroznak. ■ Gyöngyössolymoson sportvetélkedővel zárult az alsó tagozatosok egészséghete. A jövő héten a felsősök ismerkednek az egészséges életmóddal. November végén szinte minden iskolában már ha­gyományos program az egészséghét, amikor a gye­rekek többet sportolhat­nak és megismerhetik az egészséges táplálkozást. Juhász Marianna, Faragó Zoltán Az iskolai egészséghét célja, hogy a diákok minél többet tud­janak meg arról, hogyan őrizhe­tik meg egészségüket, mit kell ahhoz tenniük és enniük, hogy valóban ép testben ép lélek éljen. A gyöngyössolymosi Nagy Gyu­la Általános Iskolában nemcsak megismerték, hanem maguk a gyerekek készítették el azokat az ételeket, többek között szend­vicseket és salátákat, amelyek az egészséges táplálkozás fontos alapjai. Panyikné Szabó Erzsé­bet, az alsó tagozatosok egész­séghetének főszervezője el­mondta, volt olyan osztály, ahol a diákok a kenyérre kent vajat is maguk köpülték.- Intézményünk sporttagoza­tos iskola, heti négy órában tor­náznak a gyerekek, ám ettől füg­getlenül az egészséghét szá­munkra is fontos eseménye a tanévnek. Ilyenkor játékos for­mában is - sportvetélkedőkkel, zöldség- és gyümölcsfigura-ké- szítéssel - neveljük a gyereke­ket az egészséges életmódra. A programot a diákönkormányzat finanszírozza,,többek között a papírgyűjtésből befolyt pénzből - mondta a tanárnő. Adácson már tíz éve hagyo­mány, hogy megrendezik az őszi-tavaszi élet­mód-napokat, ami­kor az egészségvé­delem mellett a kör­nyezet megóvása is fontos szerepet kap.- Az őszi életmód-napokon, vagyis az egészséghéten minden reggel tornával indult. Ennek ak­kora sikere volt, hogy a gyere­kek azt kérték a diákfórumon, minden tanítási nap egy kis tor­nával kezdődjön mostantól - új­ságolta az iskola igazgatója, Juhászné Varga Márta. - A hét során naponta más-más fontos dologra hívtuk fel a diákok fi­gyelmét. Foglalkoztunk a vízzel, az egészséges táplálkozással és a drogmegelőzéssel is. De a szü­lőket is bevontuk a programok­ba, nekik és a kollégáknak in­gyenes vérnyomás- és testzsírtö- meg-mérést szerveztünk. A mi iskolánkban külö­nösen fontos szere­pe van az egészség­hétnek, hiszen sok hátrányos helyzetű gyermek jár hoz­zánk, akik otthon nem biztos, hogy megkapják a szükséges is­mereteket. Vámosgyörkön is az egészség­hez kapcsolódó előadásokkal és vetélkedőkkel vonták be a diá­kokat az egészséghét programja­iba. Az idén az étkezés mellett fontos szerep jutott a fogászati és a kozmetikai tanácsadásnak, emellett a gyerekek megismer­hették a masszázs jótékony hatá­■ Játékos formá­ban neveltek az egészséges élet­módra. Kiegyensúlyozott étrendtől egészségesek lesznek A gyerekkori étkezési szoká­sok fontos szerepet játszanak a felnőttkorban kialakuló be­tegségek megelőzésében. Az iskola mellett a szülő felelős­sége, hogy a gyermekek a fej­lődésükhöz szükséges összes tápanyagot megkapják. Ideá­lis esetben a naponta ajánlott gabonafélék, zöldségek, gyü­mölcsök, tej és tejtermékek, húsok, valamint a heti fo­gyasztásra javasolt halak, to­jások, olajos magvak, főz& és kenőzsiradékok mellett az édesipari termékek is helyet kell, hogy kapjanak a ki­egyensúlyozott étrendben. sát, valamint a Magyar Vöröske­reszt is segített a minél tartal­masabb hét megvalósításában. A tájékoztató előadások mellett természetesen a mozgás, a torna sem maradhatott el. Minden évben a zöldségek­ből, gyümölcsökből és erdei termésekből megálmodott szobrok kiállítása jelzi a gyön­gyösi Felsővárosi Iskolában, hogy eljött az őszi egészséghét ideje. Ezen mind az 588 tanuló részt vett, akik a környezettu­datosság jegyében idén rendbe tették az iskola udvarát is. A programok megvalósításában rendszeresen segít az iskola alapítványa mellett a város egészségügyi bizottsága is. Idén Székely Zoltán családi vállalkozót is felírták az önzet­len támogatók listájára, ő almát hozott a gyerekeknek. Farkas Bence nyolcadikos tanuló azt mondta, ő külön örült az aján­déknak, hiszen rendszeresen sportol, és az úszáshoz mindig kell egy kis vitamin. Az abasári általános iskola pe­dagógusai orvosok bevonásával szerveztek egészségnevelési he­tet a diákoknak. A gyerekek a serdülésről, a szexualitásról, az egészséges táplálkozásról és az önismeret fontosságáról hallhat­tak előadásokat. Természetesen a vidámabb te­vékenységekre is jutott elég idő: volt vízi vetélkedő, salátakészí­tés és ételszobrászat. Premier előtti filmmel ünnepük a születésnapot gyöngyös Az idén második születésnapját ünneplő Ci­nema Bridge mozi novem­ber 30-án egy sikeresnek ígérkező magyar alkotást tű­zött a műsorára, hat nappal az országos premiervetítés előtt. A Kaméleon című fil­met 15 órakor adják a mozi­ban, majd a film után a né­zők találkozhatnak az alko­tói stáb néhány tagjával, többek között Csányi Sán­dorral, Trill Zsolttal és Kálo­mista Gáborral. Jövő héten már nyit a Mikulás-ház karácsond December 3-án, 16 órakor nyitja meg kapuit a Mikulás-ház a művelődési házban. A Télapó egészen vasárnapig, a falu védő­szentje, Szent Miklós püs­pök tiszteletére rendezendő búcsúig ott is marad. A Mi­kulás-házban kézműves-fog­lalkozások is szórakoztatják majd a gyerekeket. Mától vasárnapig látogatható az expo gyöngyös A Mátra Művelő­dési Központban rendezik meg immár hetedik alka­lommal a Gyöngy Expo Ki­állítás és Vásárt. A rendez­vény ünnepélyes megnyitó­ja ma 11 órakor lesz. A me­zőgazdaság, az élelmiszer- ipar, az építőipar, a lakás- és kertkultúra, a turizmus, a kereskedelmi és a banki szolgáltatások, az oktatás, az egészségügy és a jármű­ipar iránt érdeklődők vasár­napig tekinthetik meg a be­mutatkozó kiállítókat. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÂSÂRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY ► PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt készítette: Suha Péter, Juhász Marianna Cím: 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. Tel.: 37/500-053 e-mail: peter.suhaftaxelspringer.hu Már a kicsik is mozoghatnak tornaszobák Egészséges felnőtteket szeretnének nevelni Szlovák nemzetiségi falugyűlések Az Epreskert Úti Tagóvoda tor­naszobájának kialakításával be­fejeződött a gyöngyösi óvodák sportberuházása. A város min­den óvodájának van immár saját tornaterme.- A város sportkoncepciójá­ban és az intézmények pedagó­giai programjaiban is fontos cél­kitűzés, hogy már a legkisebbek is rendszeresen sportolhassa­nak. Azt szeretnénk, hogy a gyöngyösi gyerekekből egészsé­ges felnőttek legyenek - mond­ta Hiesz György polgármester. A tagóvoda új tornaszobáját csaknem 12 millió forintból ala­kították ki. A beruházáshoz pá­lyázaton hárommillió forintot nyert az önkormányzat. ■ Körjáték. Befejeződött az óvodák sportberuházása Gyöngyösön A gyöngyösi járásban élő szlová­kok is lelkesen készülődnek a nemzetiségek kongresszusára, amelyet ugyan csak november közepén tartanak meg Budapes­ten, de a küldöttek megválasztá­sa most esedékes. A készülődés mindenütt falugyűlések megtar­tását jelenti. Ezeknek szervező­je a Hazafias Népfront. Ahogy a gyöngyösi járási bizottság titká­rától, Széles Jánostól megtudtuk, a jelentős tanácskozás Kisnánán és Mátraszentimrén sikerrel zá­rult. Mindkét helyen szlovák anyanyelvű családok élnek. A köztudatban Mátraszentimre szlovák eredete él egyértelműb­ben. Kisnána nemzetiségi törté­nelméről kevesebben tudnak. Ennek oka az is, hogy Kisnánán a legutóbbi népszámláláskor már senki sem vallotta magát szlovák anyanyelvűnek. A falugyűlésen a helyi taná­csok vezetői adtak számot arról, hogy milyen tervek születtek és azok hogyan valósultak meg, de a gondokról, a nehézségekről is nyílt és őszinte szóval tájékoz­tatták a gyűlés résztvevőit. Mátraszentimrén szlovák nyel­vű oktatás folyik az iskolában, a könyvtárban szlovák nyelvű kö­tetek várják az olvasókat. Törőd­nek a község vezetői a népha­gyományokkal is, ahogy rend­szeres kapcsolatot tartanak fenn a Szlovákiában élő rokon csalá­dokkal, kölcsönösen ellátogat­nak egymáshoz, mindig a helyi tanácsok, szervek segítségével, támogatásával, szervezésében. Már több helyen kétnyelvű fel­irat is segít Mátraszentimrén a tájékozódásban, az eligazodás­ban a lakosságnak. Ezek a falugyűlések és az or­szágos nemzetiségi kongresz- szusok azt a célt szolgálják, hogy a szocialista nemzetiségi politi­ka további fejlődését biztosítsák az igények számbavételével, fel­vázolásával. A kongresszusra Kisnánáról egy, Mátraszent- imréről pedig három küldött utazik. (1973. szeptember 15.) ►

Next

/
Thumbnails
Contents