Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-26 / 276. szám

2008. NOVEMBER 26., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 Eger JUBILEUM Huszonötévé alakult meg a Heves Megyei Népművészeti Egyesület. Ebből az alkalomból jubileumi ünnep­séget tartanak november 28-án, pénteken 14 órakor a Bartakovics Béla Közösségi Ház­ban. A résztvevőket - köztük az alapító tagokat és a szervezet je­lenlegi tagjait - Borbély Jolán, a Népművészeti Egyesületek Szö­vetségének elnökségi tagja kö­szönti, majd Fehér Jánosné, a megyei szervezet elnöke tart szakmai értékelést. Füzesabony a vízdíjakról Ma délután két órakor tartják soron következő ülésüket a városi ön- kormányzat képviselői. Az első háromnegyed évet értékelő be­számoló után egyeztetnek a hely­ség rendezési tervének felülvizs­gálatáról, megállapítják a jövő év­től érvényes vízdíjakat, körvona­lazzák a 2009. évi költségvetési koncepciót, javaslatot tesznek a felsőoktatásban tanulók támoga­tására, s megtárgyalják, hogy mi­ként és milyen összegből ünne­pelhetik majd meg jövőre a város­sá válás huszadik évfordulóját. Eger FOGADÓÓRÁK Ma délután fél négytől ötig Jánosi Zoltán, a 13. választókerület képviselője, az ifjúsági és sportbizottság elnö­ke tart fogadóórát az északi vá­rosrészben, a Családsegítő és In­formációs Irodában. Délután négytől ötig Gálfi Antal, a 2. szá­mú választókerület képviselője is várja választóit a Vincellériskola utca 24. szám előtt. Sírok TERVEZTEK Az önkor­mányzat legutóbbi képviselő-tes­tületi ülésén az idei költségvetési rendelet módosítása után egyez­tettek a jövő évi tervkoncepció­ról, majd az idegenforgalmi ren­dezvénytervet fogadták el. Hatá­roztak arról is, hogy az idén ala­pított díszpolgári címet négy­évente egyszer ítélik oda az arra legalkalmasabb jelöltnek. Bükkszék ÜNNEPELTEK Az el­múlt hét végén több helyi civil szervezet is ünnepelt. A nyugdí­jasklub tagjai az Erzsébeteket és a Katalinokat köszöntötték fel, míg a polgárőrség önkéntesei évadzáró összejövetelt rendeztek. Eger KIÁLLÍTÁS Az Egri Helyőrsé­gi Klub kiállítótermében pénte­ken délután öttől Herpai Imre ter­mészetfotó-kiállítása nyílik meg. A tárlatot a nemzetközi díjas Ja­kab Tibor természetfotós ajánlja a közönség figyelmébe. A gyakorlat a tudás alapja. Turcsányi Ottilia a vezető mentőtiszt, Pádár István segítségével helyezi jó testtartásba az eszméletét vesztett személyt. Guszti jó kezekbe került újjáélesztés Érdemben az tud segíteni, aki a közelben van A tapasztalatok szerint kevesen vannak azok, akik segíteni tudnak baj­ba jutott embertársaikon. Adott esetben sok múlik azon, hogy mi történik az első percekben. Szilvás István Guszti hirtelen rosszul lett. Tu­catnyian észleltük a történteket, ám azon túl, hogy azonnal men­tőt kell hívni hozzá, igazából fo­galmunk sem volt arról, hogy valójában mit is tehetünk ebben a nem könnyű helyzetben.- A semminél még az is jobb, ha ilyenkor ütemesen nyomkod­ni kezdik a mellkasát mutatta a szakszerű mozdulatot Pádár István. - Sokszor hasonló eset­ben éppen azért marad el az elengedhetetlen segítségnyújtás, mert az emberek attól tartanak, hogy további bajt, netán sérülést okoznak vele. Holott ez másodla­gos kérdés akkor, amikor valaki­nek az életéről van szó. Az Országos Mentőszolgálat Heves megyei vezető mentőtiszt­je egy bábu segítségével ismer­tette az elsődleges teendőket. Ez­zel a segédeszközzel ugyanis a leggyakrabban előforduló tüne­tek sora produkálható. A men­tők által csak Gusztinak becé­zett bábu ezúttal egy eszméletét vesztett, mozdulatlan személyt testesített meg.- Ez az állapot például a vérke­ringés, illetve a légzés leállása miatt következhet be. Az előbbi a fel­nőttek, az utóbbi pedig a gyerme­kek esetében for­dul elő gyakrab­ban - említette meg a mentőtiszt, majd újból és újból elismételte, hogy érdemben csak az tuda leg­gyorsabban segíteni, aki a hely­színen van. - Az első percek alapvetően meghatározóak a be­teg további sorsát illetően, ezért létfontosságú az azonnali beavat­kozás, majd a mentők értesítése. hazánkban évente 25-30 ez­ren kapnak infarktust. A túl­élésre leginkább azoknak van esélyük, akik az első percekben segítő kezek közé kerülnek. A gyermekeknél főként a légúti el­záródás - félrenyelés, idegen tárgy szervezetbe kerülése - okoz életveszélyt. Az elsősegély, az újjáélesztés fogásait bárki el­sajátíthatja azon az ing}'enes A Vöröskereszt megyei irodája által indított tanfolyam eddigi résztvevői diákok, érdeklődő szü­lők, az extrém sportok művelői voltak. Ezúttal a Pásztorvölgyi Ál­talános Iskola és Gimnázium ta­nárainak, szak­dolgozóinak egy része vett részt a képzésben.- Szeretek új dolgokat tanulni, s amikor erről a lehetőségről hal­lottam, mindjárt társakat is ke­restem hozzá. így jött össze ez a csoport - mondta el lapunknak Luterán Ágnes. Az érdeklődő hölgy elsőként végezte el a gyakorlati feladatot, ami egy eszméletlen személy szabályos fekvő pozícióba helye­tanfolyamon, amelyet szakem­berek vezetésével szerdánként tartanak a Vöröskereszt egri, Klapka utcai helyiségében. zése volt. A beteg „szerepére” ez­úttal az oktatási intézmény igaz­gatója vállalkozott.- Rábeszéltek erre a tanfo­lyamra, amit azért is fontosnak tartok, mert csaknem 700 tanu­lónk van, s a nagy számok törvé­nye alapján bármikor történhet valami baj. Nem mindegy, hogy a közelben lévő kolléga azonnal segíteni tud, avagy percekig te­lefon után szaladgál, hogy érte­sítse a mentőket - ecsetelte az oktatás hasznát Rázsi Botond. Miután a résztvevők a szájon és az orron át történő lélegezte­tést, valamint a mellkas ütemes nyomogatását gyakorolták, szó esett a ma már sok helyen meg­található félautomata defibril- látor használatáról is. Ez az egy­szerű készülék - mint azt Pádár István ismertette - bekapcsolás után hangosan utasítja a kezelő­jét, hogy tegye az érintkezőket a mellkasra. Ezután gyors vizsgá­latot végez, s ha szükséges, ak­kor közli, hogy a szív újraindítá­sához elektromos ütést, „sokkot” kell alkalmazni a villám jelével ellátott gomb megnyomásával. Az életmentéshez rendkívül gyors döntés, továbbá segítőkész­ség és önbizalom kell. Mindez a mostani képzésen mind együtt volt, ennek köszönhetően Gusz­ti életben maradt... ■ Az emberek attól tartanak, hogy esetleges beavatko­zásukkal ártanak a bajba került sze­mélynek. Kis hozzáértéssel csökkenthető a halálozási szám \ imiiJiu SZILVÁS ISTVÁN Esélyt adni a túlélésre határozottan emlékszem rá, hogy a tesztlapot sikeresen kitöltöttem. Ám arra már ke­vésbé, hogy milyen elsőse­gélynyújtó, illetve életmentő fogásokat mutattak be, s tán gyakoroltattak is velünk jó három évtizeddel ezelőtt, amikor autóvezetői tanfo­lyamra jártam. Hála, azóta sem kerültem olyan körül­mények közé, hogy szüksé­gem lett volna akár a mentő­doboz felnyitására, akár a nagy jóindulattal is gyérnek nevezhető tudásomra. Nem mentségként említem, de - legalábbis a sebtében elvég­zett felmérésem szerint - nem én vagyok az egyetlen, aki ugyancsak kétségbees­ne, ha utazás közben bele­futna egy éles helyzetbe. adott esetben nem is az akarat, hanem a készség és a határozottság hiányzik. Pe­dig ha egy balesetet szenve­dett vagy infarktus miatt eszméletlen személyről, ne­tán egy levegő után kapkodó gyerekről van szó, akkor gyors döntésre és azonnali cselekvésre van szükség. De, valljuk be, tudunk-e sza­bályszerűen mentőt hívni? Pánik nélkül bármit is ten­ni, attól félve, hogy esetleg még rontunk is az illető álla­potán? Ezek a rossz beideg­ződések feloldhatók. A Vö­röskereszt most zajló ingye­nes tanfolyamain sokakat meggyőztek róla: ha csak ütemesen nyomkodjuk az ál­dozat mellkasát, már azzal esélyt adunk neki a túlélés­re. Nem beszélve arról, ha az egyszerűen kezelhető új­raélesztő készüléket is hasz­nálni tudjuk. Mindezekhez senkinek nem kell szakem­berré válnia, kinek-kinek csak egy kis időt és energiát kellene fordítania rá. igazán nem nagy ár egy esetlegesen megmentett emberi életért. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Szavazzon a 2008-as Prima-díj jelöltjeire! Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész, kritikus, szer­kesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára. A győri Bencés Gimnáziumban érettségizett, a debreceni egyetemen szerzett magyar-orosz szakos diplomát. Há­rom évig az edelényi gimnáziumban, öt éven át az egri ■tanárképző főiskolán tanított. 1978-tól 1984-ig a debre­ceni egyetem orosz irodalmi tanszékének oktatója, 1984-től az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának tanára. Ma az ELTE BTK professzora. Felesége a Dobó István Gimnázium tanáraként ment nyugdíjba, Egerben lak­nak 1973 óta. Több irodalmi folyóirat szerkesztésében vett részt, így közreműködött a miskolci Napjaink, a tatabányai Új Forrás, a hatvani Délsziget, majd az egri Új Hevesi Nap­ló készítésében. Több mint húsz éven át, 1985-től szá­mos egyetemi doktori, kandidátusi, PhD-disszertáció, habilitáció opponense volt. Maga 1984-ben kandidátu­si, 1995-ben PhD-fokozatot szerzett, 1999-től habilitált professzor. Dr. Cs. Varga István 35 könyvet szerkesztett és lektorált, s hét önálló könyve jelent meg. Az egri Kerekes Band A Csamó Ákos, Fehér Zsombor, Fehér Viktor, Kónya Csaba, Námor Csaba alkotta Kerekes Band az autenti­kus gyimesi és moldvai népzenét játszó együttesből hosszú, kitartó tanulás és örömzenélés során csiszoló­dott a magyar népzene dallamait a populáris könnyű­zene legkülönfélébb műfajaival elegyítő zenekarrá. Si­kereik listája igen terjedelmes. Ebből csak az idei év leg­jelentősebbjei: januárban az együttest jelölik a Kultú­rák Közötti Párbeszéd Európai Évének nagykövetévé; a Pimasz című lemezüket Fonogram-díjra jelölik az „év legjobb világzenei albuma” kategóriában. írországi és jamaicai turnén vesznek részt márciusban, illetve júni­usban. A Zaragozai Világkiállításon közös koncertet ad­nak a Vujicsics együttessel. Augusztusban ausztriai nemzetközi jazzfesztiválon lépnek fel, szeptemberben megjelenik negyedik lemezük „Fel a kalappal” címmel. Szeptember 19-én Viareggióban képviselik hazánkat a Kultúrák Közötti Párbeszéd Évének hivatalos feszti­válján. Számos további koncert és lemezbemutató mel­lett az m 1 egyórás koncertfilmet készít a zenekarral. ) ItXjWJ mm Dl) 2008 VáLláLkozók à kuLtuRÁLis éRtékeinkéRt HEVES MEGYEI PRIMA KÖZÖNSEGDIJ SZAVAZÓLAP Javaslatom a Megyei Prima Közönségdíj nyertesére: (Egyetlen egy nevet kérünk beírni bármelyik kategóriából!) A szavazólapokat kérjük, 2008. december 1-jéig eljuttatni a Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger Trinitárius u. 1., vagy a VOSZ iroda Eger, Bem út 2. címekre. Csak olvashatóan kitöltött szavazólapokat fogadunk el. A jelöltek neve és önéletrajza megtalálható a www.heol.hu honlapon. A Közönségdíjak kihirdetésére 2008. december 3-án a Heves Megyei Prima díj ünnepélyes díjátadó gálaestjén kerül sor. 1 i é

Next

/
Thumbnails
Contents