Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-21 / 272. szám

2008. NOVEMBER 21., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Eger KIÁLLÍTÁS Vasárnap 16 óra­kor a Senator Házban nyílik meg Komáromi Kata ötvösművész „Ék­szer az ékszerdobozban” című ki­állítása. Az egyedi tárgyakból ösz- szeállrtott tárlatot F. Balogh Erzsé­bet festőművész nyitja meg, köz­reműködik Őze Áron színművész. Egerfarmos tájház A település önkormányzata saját erőből vá­sárolt meg egy ingatlant, amely­nek felújítása után tájházat ren­deznének be. A falu központjá­ban álló régi parasztházban gyűj­tenék össze, s állítanák ki a köz­ségben még föllelhető népi esz­közöket, bútorokat. Az udvaron színpadot állítanának föl, amely szabadtéri programoknak adna helyt, például a falunapi rendez­vények alkalmával. Eger AKADÁLYMENTESÍTÉS A tervek szerint 2010 végére az egri közintézmények és közterületek jelentős része akadálymentessé válik. Jövő júliusig a Hunyadi Má­tyás Általános Iskola, a Szilágyi Er­zsébet Gimnázium, a Barkóczy úti védőnői szolgálat, a Tavasz úti óvoda, a Vízimolnár úti bölcsőde, valamint a polgármesteri hivatal Kossuth Lajos utcai ügyfélszolgá­lati irodája válik elérhetővé a ke­rekes székesek számára. A beru­házási költség 120 millió forint, ebből 96,6 millió forint vissza nem térítendő támogatás. Hatvan FÓRUM November 25- én, kedden 17.30-tól lakossági fórumot tartanak a városháza ta­nácstermében, amelynek témája a rendezési terv módosítása lesz. Megvitatják a Tesco, a városköz­pont, a cukor- és konzervgyár, va­lamint az újhatvani városrész északi területének felszíni vízren­dezését, övezeti besorolását, hasznosítását. Eget BIBLIA Az Egri Baptista Gyülekezet ismét megszervezi a „Különleges Esték” elnevezésű bibliaismereti programsorozatát. November 21. és 23. között a Technika Háza nagytermében es­ténként öt órától a békére, az új kezdetre kereshetik a választ az érdeklődők. A gyermekeknek kü­lön foglalkozást biztosítanak. AndornaktáEya önkormányzat A képviselő-testület november I 24-én, hétfőn 17 órától tartja so­ron következő ülését. A témák I közt szerepel a település költség- vetése első háromnegyed évi helyzetének értékelése, valamint a jövő évi bevételi, kiadási kon­cepció tárgyalása. A hivatásos gépjárművezetők egy szigorú munkaalkalmassági vizsgán esnek át, ami kideríti, mennyire tűrik a foglalkozásukkal járó stresszhatásokat A válság a fuvarozó cége­ket sem kerülte el. Bár érezhetően visszaesett az áruszállítás, az érdekkép­viseletek bizakodók a jö­vőt illetően, és számítanak a kormány segítségére. Juhász Mariann- A legnagyobb problémát az el­múlt nyolc hónapra jellemző ma­gas üzemanyagár, valamint az év elején és közepén jelentkező nagyon erős forint jelentette. Ez utóbbi azért befolyásolta a fuva­rozással foglalkozó vállalkozá­sok tevékenységét, mert üzletei­ket euróbán kötik, ám a munka­béreket, adókat és egyéb közter­heket forintban rendezik - ösz- szegezte a tapasztalatokat Hor­váth Rudolf gyöngyösi vállalko­zó, aki a Magánvállalkozók Nem­zetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) alelnöki tisztsé­gét tölti be. - A fuvarozóipart át­tételesen is rosszul érintette az euró árfolyamváltozása, hiszen csökkentette az exportáló cégek árbevételét, és ez nem volt ösz­tönző hatással az áruszállításra. Az utóbbi hónapokban további nehézséggel járt, hogy a bank­szektor után az autóipari cége­ket is elérte a válság, így a nekik beszállító fuvarozóknál még na­gyobb forgalom­visszaesés várható. Sajnos ennek a fo­lyamatnak még az elején vagyunk, vé­leményem szerint december közepé­től egészen a jövő év első ne­gyedévéig nem számíthatunk változásra.- Bár nyilvántartásunk nincs arról, hogy a válság miatt meny­nyien szüntették meg a tagságu­kat a NiT-nél, de egyre többen értesítenek arról, hogy eladták a járműveiket, mert nem tudják már tovább finanszírozni a mun­kát, a szállítást, vagy pedig egyéb okok miatt voltak kényte­lenek megszüntetni a vállalko­zásukat. Sok kisvállalkozó küzd ezzel a problémával, ezért több család egzisztenciája kerülhet még veszélybe - tette hozzá Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára az érdekvé­delmi szervezet Gyöngyösön megrendezett mi­napi regionális ta­lálkozóján. A fuvarozók a nehézségek leküz­déséhez a kor­mánytól, az állami költségvetéstől, valamint a kis- és középvállalkozásokat segítő pénzügyi csomagoktól várják, várhatják a támogatást. A fuva­rozók érdekvédelmi képvisele­te egy olyan versenyképességet javító többpontos megállapo­dást írt alá a kormánnyal, amelyben tevékeny részt vállalt ■ A fuvarozók a nehézségek leküz­déséhez a kor­mánytól várják a támogatást. A fuvarozók ipartestülete javasolja: állítsák vissza a segédvezetői munkakört dittel Gábor ügyvezető főtit­kár szerint a gépjárművezetői szakma a mai fiatalok köré­ben nem tál népszerű, és a pi­acon lévő sofőrök felkészültsé­gében is gyakran tapasztal­nak hiányosságokat. A NiT a munkaadókkal éppen ezért megállapodott az alkalmazot­tak továbbképzéséről. Ennek keretében ismét bevezetnék az úgynevezett segédvezetői mun­kakört, így a gyakorlattal nem rendelkező fiatalok egy ta­pasztaltabb kolléga mellett ta­nulhatnák meg az önálló munkavégzéshez szükséges is­mereteket. a NiT Hungary is. Ennek egyik fontos eleme a hétvégi forga­lomkorlátozás és az elektroni­kus úthasználat-arányos díjfi­zetés kedvezőbb szabályozása. A fuvarozók költségcsökkentés­éhez hozzájárulva pedig az érintettek várhatóan januártól visszaigényelhetik a gépjármű­adó 35 százalékát, ha az euró­pai uniós szabályoknak megfe­lelően környezetbarát, légru­gós, útkímélő tengellyel felsze­relt teherautókat használnak. Mindemellett a fuvarozással foglalkozó vállalkozások támo­gatásként négy és fél milliárd forint versenyképességet javító pénzt is kapnak a költségvetés­ből, amit 2009-re egyszeri alka­lommal ajánlott fel a kormány. Az állami büdzséből - húsz év eltelte után ismét - jut majd a gépjárművezetők széles körű képzésére, felkészítésére is. Ez a 150 millió forintos képzési hozzájárulás nagy segítség a munkaadóknak, és azoknak, akik a fuvarozást, áru- vagy sze­mélyszállítást választják élet­formául, hiszen egy-egy jó szak­ember felkészítése 800 ezer fo­rintba kerül. A kormánnyal kö­tött megállapodás értelmében a pályázati pénzre igényt tartó munkáltatónak egy szándék- nyilatkozattal meg kell erősíte­nie, hogy a képzésben részt ve­vő sofőrt minimum hat hónapig foglalkoztatja. ÁLLÁSPONT Nyári gumi, téli gumi ha hinni lehet a meteoroló­gusoknak - miért ne lehet­ne, napjainkban találha­tunk szavahihetetlenségre alkalmasabb terepet is -, akkor ma van a meteoroló­giai ősz utolsó napja. Szom­battól havazás, fagyok igye­keznek kigömbölyíteni fű­tésszámlánkat; itt az ideje, hogy eljegeljük a mediter­rán novemberről szövöge­tett vágyálmainkat. gumit kell cserélnünk. Va­gyis, egyelőre csak ajánlott, mert a törvényeink még nem írják elő kötelezően, mint a szerencséden Ausztriában, ahol a diktátorok mániákus- ságával igyekeznek megre- gulázni az alattvalókat. Mindezt olyan trükkökkel, hogy a miénknél nagyság­renddel magasabb fizetéssel elkábítják őket, s azt tesznek velük, amit csak akarnak. MÁR előre félek, hogy ha­marosan mifelénk is rende­letbe foglalják a gumiköpe­nyek cseréjét. így szokott ez lenni, ha egy ötlet beindul. A hivatkozási alap többnyi­re Ausztria - vagy újabban az Európai Unió -, és hipp- hopp, már be is gyűrűzik az adott folyamat. Az üzem­anyagár esetében sokszoro­san bevált mechanizmusról van szó, miért várhatnánk mást az abroncsok tekinte­tében? Még szerencse, hogy sík ország lévén a hólánc egyelőre nem került szóba. ha mégsem cserélnénk gu­mit, jól fogalmazzuk meg ki­fogásainkat. Az ausztriai bé­rekkel való összevetést ön­tudatosan rázzuk le ma­gunkról, mint kutya a vizet, és arra se hivatkozzunk, hogy Trabantunk idejében még fel se találták a téli gar­nitúrát. Inkább mondjuk azt, hogy majd a tizenhar­madik havi fizetésünkből kigazdálkodjuk a kellő ősz- szeget. Esetleg vegyünk fel rá kölcsönt. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Közmeghallgatás Egerben: kettős kereszt engedéllyel Egyebek mellett az állatvéde­lemről, a fiatalokról és a Jobbik kettőskereszt-állítási tervéről esett szó csütörtökön délután Egerben, a városházán tartott közmeghallgatáson. A fórum elején Habis László polgár- mester figyelmeztette a hozzá­szólókat, hogy közérdekű kér­déssel, javaslattal élhetnek, az­az az egyéni panaszoknak nincs helye. A Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület elnöke, Botka Tímea a testület előtt arról beszélt, hogy a várostól területet kérnek egy menhely létesítése céljából. Nagy szükség lenne az elavult egri áüattartási rendelet módosí­tására is, amely nincs összhang­ban a hatályos törvénnyel. A pol­gármester válaszában kitért ar­ra, hogy 2009 elejére megszület­het az új rendelet, amelyet előze­tesen a civil állatvédő szerveze­tekkel is egyeztetnek. Felvetődött a fiatalok alkohol­lal és cigarettával történő kiszol­gálásának problémája, amely­nek kapcsán dr. Petrovics And­rás egri rendőrkapitány elmond­ta: a hathatós ellenőrzések javí­tottak a helyzeten. Bognár lg nác, a Jobbik helyi elnöke az ad­ventra tervezett kettőskereszt-ál- lításuk adminisztratív akadálya­it kifogásolta, de a polgármester hangsúlyozta, hogy a műemléki belvárosban mindenhez kell a megfelelő hatósági engedély. ■ Eger Arca. Az Egri Fotogén Stúdió idén is megrendezi a „Ki lesz Eger arca?” szépségversenyt, amelynek döntőjét szombaton délután öt órakor tartják az Agria Parkban. Ehhez kapcsolódóan - a szponzo­rok révén - játékokat is gyűjtöttek, amelyeket a minap adtak át a Köztársaság téri óvodában. KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Miniszteri elismerésben részesült Hőssé Antal Az európai kereskedelem napja alkalmából a szakmai érdekvé­delmi szervezetek javaslatai alapján idén is magas szintű ál­lami és szakmai kitüntetéseket osztottak ki. A kiemelkedő ered­ményeket elért magyar kereske­delmi dolgozók közül heten Kla­uzál Gábor-díjat, nyolcán Mi­niszteri Elismerést kaptak, vala­mint négyen vehették át a Vállal­kozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által alapított Magyar Kereskedelemért Nagydíjat. Me­gyénk kereskedői közül Minisz­teri Elismerést kapott Hossó An­tal, a Hossó ABC Kft. ügyvezető igazgatója.- Nagyon jó érzéssel tölt el az élismerés, az, hogy odafi­gyeltek eddigi tevékenységem­re. Ez energiát ad ahhoz, hogy tovább folytassam a munkát. Negyvenhat évvel ezelőtt kezd­tem a szákmát, s még legalább öt évet szeretnék eltölteni a ke­reskedelemben. Ezt az ered­ményt nem értem volna el a csa­ládom, tanáraim nélkül, s kö­szönöm munkatársaimnak is, akik közül nagyon sokan tanu­lókoruk óta a kezem alatt dol­goznak - értékelt Hossó Antal. Hozzátette: az elmúlt negy­ven év alatt megváltozott a ke­reskedelem, nagy a konkuren­ciaharc, de itt a válság is, s küz­deni kell a megszerzett értékek megtartásáért, amihez hosszú távra kell tervezni. ■ Egyre kevesebb a fuvar úton Az érdekvédelmi szervezet javítaná a versenyképességet

Next

/
Thumbnails
Contents