Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-19 / 270. szám

3 2008. NOVEMBER 19., SZERDA - HEVES MEGYEI HlRLAP MEGYEI KÖRKÉP Cigarettázó kiskamaszok egészségügy Füstmentes osztályoknak hirdet versenyt az ÁNTSZ A gyermekkorban elkezdett dohányzást felnőttként már nagyon nehéz - bár nem lehetetlen - abbahagyni Eger KOMÉDIA A hét végi Csil­lagbaj usz-bem utató után ma újabb - a középiskolás kortól ajánlott - darabot, Hans Sachs „Ravaszok és balekok" című pi­káns komédiáját mutatja be a Harlekin Bábszínház. A művet szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap este hat órától lát­hatják az érdeklődők. Párád EGÉSZSÉGNAP A Parádi Egészség- és Otthonvédők Köre szervezésében november 20-án, csütörtökön délután három órá­tól környezet- és egészségvédel­mi programot rendeznek a helyi közösségi házban. A rendezvé­nyen tájékoztató előadásokat hallhatnak az Egri Életfa Környe­zetvédő Szövetség, illetve az ÁNTSZ sokrétű tevékenységéről. A Diabetikus Világnaphoz kap­csolódóan lesz ingyenes vércu­kor- és vérnyomásmérés is. Gyöngyös KÖZGYŰLÉS Novem­ber 20-án, csütörtökön reggel ki­lenctől tartja novemberi ülését Gyöngyös képviselő-testülete. A grémium a tervek szerint fog­lalkozik a közbiztonság helyzeté­vel, a Városgondozás Zrt. szétvá­lásával és várhatóan napirendre kerül a Lakásért Életjáradékot program is. A közgyűlés a polgá­rok számára is nyitott. Eger KÖRNYEZETVÉDŐK Az Élet­fa Környezetvédő Szövetség újra elindítja a korábban sikeres és nagy érdeklődésre számot tartó Környezetvédők Klubját. Az első előadást november 20-án, csü­törtökön délután öt órától rende­zik meg a Civil Ház nagy tanács­termében (Bajcsy-Zs. u. 9.). Dr. Estók Bertalan ezúttal a gombák és a természetvédelem kapcso­latáról beszél. Eger KIÁLLÍTÁS November 22- én, szombaton délután négy óra­kor kerül sor Mihályfi Alex egri festőművész kiállításának meg­nyitójára az Agria Parkban. Kö­szöntőt mond Zeller Ferenc fes­tőművész. A tárlat karácsonyig tekinthető meg. Kirándulást nyerhetnek fődíjként az általános is­kolák azon 7. és 8. osztá­lyai, amelyekben egyetlen diák sem cigarettázik. Négyessy Zita Minden bizonnyal elképednek a hír láttán a felnőttek. „Ahelyett, hogy lezavarnának nekik két nagy pofont, még jutalom is jár, mert nem gyújtanak rá?”, kér­dezhetik indulatosan. Pedig ha a dohányosok a szívükre teszik a kezüket, be kell vallaniuk: sutyi- ban ők is a tízes éveik derekán próbálták ki első alkalommal a cigarettázást. Az ÁNTSZ Észak-magyarorszá­gi Regionális Intézete a „Ne gyújts rá!” világnap alkalmából sajtótájékoztatót tartott tegnap az egri székházukban. Meghívott előadóként dr. Kiss János mell­kassebész és tüdőgyógyász pro­fesszor elmondta, egyike annak az öt orvosnak az országban, akik a legtöbb tüdőrákost operálták. Hangsúlyozta: aki annyi tumoros beteget gyógyított és sajnos teme­tett el, mint ő, nem lehet érzéket­len e témában. Harcos ellensége a dohányzásnak, s nem riadna vissza a testi fenyítéstől sem - amikor cigiző kismamát lát -, ha az ütlegelést nem büntetné a tör­vény. Merthogy a dohányzással nemcsak önmagát pusztítja az asszony, hanem a magzatát is, RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÁST CLZ ÁNTSZ honlapján találnak a csatlakozni szándékozó osztá­lyok. Minden hónapban kap­nak majd feladatokat. Például jelmondatot kell írniuk, jel­vényt kell rajzolniuk. Totót tölt­hetnek ki, képrejtvényt oldhat­nak meg, s előadást is kell far­amit „egyetlen emlős nősténye” sem tesz meg az utódjával. A professzor kitért arra, hogy az ország lakosságának 34 szá­zaléka dohányzik. Nem véletlen, hogy a tüdőrák vezeti a halálozá­si statisztikát. Hazánkban évente 140 ezer ember hal meg, s közü­taniuk társaik okulására. En­nek témaköre: milyen egészsé­gi és gazdasági károkat okoz a dohányzás. A szervezők ese­tenként szén-monoxid-mérő ké­szülékkel ellenőrzik, hogy va­lóban nem cigarettáznak-e a versenyzők. A jelentkezés ha­tárideje: december 20. lük 28-30 ezer kétségtelenül a káros szenvedélye miatt. Szerin­te „nemzetvesztő az a hatalom, amely ez ellen nem tesz semmit”. A dohányzás bizo­nyítottan vezet a tü­dőrákhoz, a szív- és érrendszeri betegsé­gekhez, valamint az idült, elzáródásos tüdőbetegséghez. A passzív dohányosok is védtele­nek, náluk 20-25 százalékban okozza a rák kialakulását mások füstölése. Az országban kilencven helyen található olyan intézmény, ahol leszoktató programmal segítenek hatásosan azokon, akik önma- guktól képtelenek felhagyni a ci- garettázással. Az ÁNTSZ Észak-magyarorszá­gi Regionális Intézetének tiszti­orvosa, egészségfejlesztési osz­tályvezetője, dr. Béres Emese el­mondta, hogy a pri­mer prevenció része­ként „Füstmentes osztályok” címmel indítottak versenyt az általános iskolák 7. és 8. osztályaiban. Ezzel az a céljuk, hogy a még nem dohányzó gyerekek hassanak a cigiző társaikra. Ha az osztály tel­jes létszámában csatlakozik a tanév végéig tartó programhoz, úgy értékes díjakat kapnak mind­azon túl, hogy óvják az egészsé­güket A tavalyi versenyben a hat­vani és az apci diákok remekeltek a megyében. Mi a teendőjük a versenyzőknek? ■ A tavalyi ver­senyben a hat­vani és az apci diákok remekel­tek a megyében. Illegális fémfelvásárlót is találtak az adóellenőrök Az adóhatóság koncentrált akci­ókat tartott, hogy felmérje és ki­szűrje a kereskedelmi hiányossá­gokat, jogsértéseket - tájékozta­tott Hajas Tamás, az APEH Észak­magyarországi Regionális Igaz­gatóságának sajtóreferense. Az operatív ellenőrök október végén és no­vember elején He­ves megyében is fo­kozottan vizsgálták a bevásárlóközpon­tokat, a nagyobb üz­letházakat, a színesfém-felvásár­lókat, valamint mindenszentek ünnepéhez kapcsolódóan a virág- és koszorúárusokat. A bevásárlóközpontokban fő­leg a ruházati kereskedők, közöt­tük különösen a távol-keleti áru­kat forgalmazó vállalkozások, ü- letve a vendéglátóegységek álltak az ellenőrzések fókuszában. A vizsgált adózók 15 százaléka nem adott nyugtát a próbavásárlások során, illetve több esetben be nem jelentett alkalmazott foglal­kozatását is feltárták. Október vé­gén a virág- és koszorúárusok kö­rében lefolytatott ellenőrzések so­rán jellemzően a közterületeken és az alkalmi kitelepüléseken működő árusokhoz kapcsolódtak a vétségek. A színesfém-forgalmazás vizs­gálata ugyanakkor állandó aktu­alitással bíró feladat az APEH szá­mára is, melyet társhatósági ösz- szefogással, a rendőrség és az or­szágos műszaki szakhatóság illeté­keseinek közremű­ködésével folytattak a közelmúltban a ré­gió több települé­sén. Az adóhatóság által eddig feltárt hiányosságok zömében a felvásárlás és az ér­tékesítés bizonylatolásának el­mulasztásához kapcsolódtak. Az akciócsoportok ezúttal is ta­láltak illegálisan, adóhatósági bejelentkezés nélkül működő felvásárlót. Az ellenőrzési akció rávilágított: még mindig sok a költségvetési érdekeket kiemel­ten sértő’ szabálytalanság, az adó- és jövedelem-eltitkolásra módot nyújtó visszaélés. Az ellenőrzések következmé­nyeként a kilencmillió forintnyi bírság kiszabása mellett hat üz­let bezárására, továbbá egy adó­zó esetében a tevékenység felfüg­gesztésére is sor kerül. ■ ■ A vizsgált adó­zók 15 százaléka nem adott nyug­tát a próbavá­sárlások során. HIRDETÉS CITROËN Éü HÉ! Asf 10 Ft kedvei® Novemberben minden Citroën személyautót különleges finanszírozási ajánlattal, 1,99% THM-mel és további kedvezménnyel vásárolhat meg. CITROEN www.cltroen.hu ÚJ CITROËN 8ERLINGO 3 1H0 000 *. CITROËN C4 PICASSO my. 800 ooo Ft kedvezmény Finanszírozás a citroën « tota«.-» v*i»uuxa. Az ajánlatok az akcióban rés2t vevő márkakereskedésekben érvényesek 2008. november 1 jétől a készlet erejéig, a természetes személyek által leadott ügyfélmegtendelésekre vonatkozóan. A kedvezmények az aktuális árlista áraiból értendők! Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és az AFA-t: tartalmazzák. A feltünteted finanszírozás feltételei 1,99% THM-mel, min. 20% önrész melleit, 36 hónapos futamidővel, valamint Casco biztosítással értendők. A Citroën Finanszírozás ajánlata CHF alapú, a THM meghatáiozása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása cselén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát. A THM meghatározása forint fizetések alapján, az aktuális naptári negyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyetembevételével történt. Az ajánlat tájékoztató jellegű, a hitelfolyósítás feltétele a pozitív hitelbírálat. *A feltüntetett akciós indutóárakra az 1,99% THM ajánlat nem érvényes. A részletekről-érdeklődjön márkakereskedéseinkben. CITROEN EGER 3300 Eger, Kőlyuk út 2. Tel.: 36/412-652 CITROEN ANDRE 3200 Gyöngyös, Ringsted u. 2. Tel.: 37/503-064, 503-065 CITROËN E3 EL SEM TUD1A KÉPZELNI. Ml MINDENT TEHET ÖNÉRT A CITROEN SUHA PÉTER Nincs több ingyenebéd? aki nem dolgozik, ne is egyék. Meglehetősen sokat hallottam lusta kisgyermek- koromban ezt a népi bölcse­letet, az igazat megvallva utáltam is. Olyannyira, hogy inkább megcsináltam első szóra, amit kértek, amikor még kérték, és nem vártam meg, hogy jöjjön a bölcselet. jelentem: bevált. Köteles- ségtudatra nevelésem siker­rel járt. Hogy ez örvendetes- e, vagy inkább életem nagy tragédiája, azon egyelőre még gondolkodom. Különö­sen akkor esem gondolko­dóba, ha azt látom, hogy sokkal egyszerűbben, sok­kal kevesebb ráfordítással is meg lehet élni, sőt, lehet akár jobban élni, mint aho­gyan nekem sikerül. mégsem bánom, hogy nem büdös nekem a munka, nem zavar, hogy akkor van ga­lamb, ha sütök, és nem ak­kor ha berepül ropogósan-il- latosan. Mert mégiscsak jobb a fizetést várni, mint a segélyt. Lelkileg legalábbis. Összegszerűen már nem minden esetben igaz a tétel. A szociális ellátások szintje és mértéke messze megha­ladja az ország teljesítőké­pességét. Szimpla politikai ügy ez, egy egyre népesebb és egyre szegényebb társa­ság olcsón megvehető sza­vazatairól szól. Persze, csak látszólag olcsó voksok ezek, aki szétnéz, láthatja, mibe került eddig a tévút. A másik út a munkába ve­zet, lásd kormányprogram. Drukkolok neki. Mást nem tehetek, több terhet nem bí­rok. Azt nem tudom, hogy a nagy reformlendületből mi lesz, mondjuk most van ak­kora bajban az ország, hogy nincs más választás. Apro­pó választás: osztogatási ígéretekkel már aligha lehet nyerni. A terhek igazsá- gos(abb) elosztásával talán. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Terményt hoztak, az asszony pénzét vitték a tolvajok Ismét idős embereket szemeltek ki áldozatuknak a trükkös tolva­jok. Az elmúlt pénteken kora es­te egy egri asszony lakásába ju­tottak be magukat az áramszol­gáltató munkatársainak kiadva, s a villanyóra ellenőrzésére hi­vatkozva. A nő figyelmét elterel­ve 350 ezer forint készpénzzel távoztak az Ismeretlenek. Szombaton reggel mintegy 1,3 millió forinttal károsítottak meg egy herédi asszonyt. A két isme­retlen férfi azt állította, hogy a té- eszből hoztak egy zsák kukori­cát. A sértett beengedte őket, hogy lerakhassák a takarmá- nyos zsákot az udvaron, ám ez­alatt az egyik tolvaj ellopta az otthon tartott pénzét. ■

Next

/
Thumbnails
Contents