Heves Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-17 / 268. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. NOVEMBER 17., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Ismét regionális pályaválasztási fórumra várják a szakembereket Fülön csípett történelem egmont-nyitány Tragikus sorsokat idéz Négyessy Zita regénye Forró nyomon hamar elfogták a fiatalkorú egri rablókat Az egri Eszterházy Károly Főis­kola (EKF) - az észak-magyaror­szági régió pedagógiai intézetei­vel karöltve - december 2-án im- J már nyolcadik alkalommal ren- j dez Regionális Pályaválasztási Fórumot. Dr. Kis-Tóth Lajos, az j EKF általános és fejlesztési rektorhelyettese elmondta: négy megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, lász-Nagykun-Szolnok és Nógrád - középiskoláiból a to­vábbtanulás és a pályaorientá­ció feladatainak koordinálásával megbízott igazgatóhelyetteseket, az iskolai pályaválasztási felelő­söket és a végzős osztályok osz­tályfőnökeit várják ide. Meghí­vást kapnak a fórumra a főisko­la tanszékeinek vezetői is. ■ A tanácskozás a „Mes­terszinten a felsőokta­tásba” alcímet viseli. A tanácskozás ezúttal a „Mes­terszinten a felsőoktatásba” alcí­met viseli. Az egri felsőoktatási intézmény ugyanis különösen fontosnak tartja, hogy az idei esztendőben is minél több hasz­nos információval lássa el a diá­kokat és a továbbtanulásukban őket segítő pedagógusokat a jö­vő évi felvételi eljárásról, a főis­kola képzési kínálatáról és az in­tézményben beindult tanári mesterképzésekről egyaránt. A résztvevők egy olyan pálya- választási egységcsomagot kap­nak, amely a főiskola oktatási te­vékenységének bemutatása mel­lett egyéb hasznos, a felsőokta­tás rendszerében való tájékozó­dást segítő kiadványokat tartal­maznak - tudtuk meg. A rektorhelyettes elmondta azt is, hogy a Regionális Pályaválasz­tási Fórummal egyidejűleg nyílt napot is tart az EKF a Líceum­ban, ahol a megszokott tájékoz­tatókkal, színes programokkal és óralátogatási lehetőséggel várnak minden továbbtanulni szándékozó érdeklődőt. A fórumon a tárca több szak­embere is előadást tart, közöttük dr. Bakos Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőok­tatási főosztályának főtanácso­sa, aki a jövő évi felvételi eljárást ismerteti. Szabó Katalin Zsu­zsanna, az Oktatási Hivatal fő­osztályvezetője pedig hivatalá­nak a felsőoktatási felvételi eljá­rásban betöltött szerepéről tart összefoglalót. ■ Ha igaz a mondás, hogy minden ember élete kész regény, akkor András és Olga sors tépázta népes családjára még inkább rá­illik ez a megállapítás. Életük regénye egy sajá­tos korszak mementója. Szilvás István ' Tizenegy éves voltam 1956-ban. Bár távol éltem a nagy történé­sek színhelyétől, azért akadnak emlékeim abból az időből. Pél­dául azok a színlelt alvással töl­tött éjszakai órák, amikor szüle­im a sistergő, el-elhalkuló adású világvevő készülékre tapasztott füllel hallgatták a Szabad Euró­pa Rádió híreit. Egy nap még az I is felvetődött, hogy ki kellene mennünk anyám évek óta Ausztráliában élő testvéréhez. Végül nem lett belőle semmi... Azért hozakodtam elő most ez­zel a személyes dologgal, mert - mint Négyessy Zita most megje­lent könyvének a fülszövege is jelzi - „nem kevés magyar csa­ládban szinte ugyanígy estek meg” a dolgok. Ezért fordult elő, hogy olvasás közben nemegy­szer éreztem magam Bandiké­nak, az Egmont-nyitány című kötet hasonló korú „hősének" a bőrében. Mert ugyanazt tanul­tam mint ő, hasonlóak lehettek a csínyeink, játékaink, otthoni ételeink, s talán a szüléink ál­mai és fájdalmai, a világról alko­tott nézetei is, amelyekről - ha csak bele nem mélyülnek ebbe a tragikusan szép történetbe - aligha van fogalmuk a mai tizen­éveseknek. Kolléganőnk nagy ívű - az 1945-től a forradalom bukásáig terjedő időszak egyéni és társa­dalmi sorsfordulóit bemutató - családregényt írt. Őszintén szól­va félve vettem a kezembe, mert ennek a műfajnak számos buk- [ tatója van. A sok szálon futó tör­ténet, illetve az azokban hol eltű­nő, hol újra felbukkanó szerep­lők sokasága miatt részben da- gályossá, részben pedig követhe­tetlenné válhat a mű. Ezúttal kel­lemesen csalódtam, s nemcsak a cselekmény arányos szövése, ha­nem olvasmányossága, illetve a népes család tagjainak szemléle­tes ábrázolása miatt is. Utólag nyugtázza az ember, hogy mi­lyen telitalálat a házasságban ,:A' 2 ■ ' ■ , ,, /.'} gtó , j- «j#-# jttgMffîdgæ NÉGYESSY ZITA EGMONT-NYITÁNY egymást őrlő szülők jellemzése. Andrásé, az anyaországi borke- reskedő-likőrgyáros legkisebb fi­áé, aki „vőlegénynek első osztá­lyú volt, hanem férjnek egyene­sen pocsék”. Vagy a felvidéki város gö­rög katolikus espe­resének a lányából lett feleség, Olga portréja, aki egy „nevetni képtelen kőszobor”. A sajátos tollrajz Apusról, akire „még az irigyei sem foghatták rá, hogy fösvény”. S ott van még a mellék- szereplők sora, akik emberi tar­tásukkal, avagy gyengeségükkel az adott kor tipikus figurái. Aztán ott van Bandika, a min­den iránt érdeklődő srác, aki 1956-ban az apja javaslatára kezdett el naplót írni. Mit sem tudva arról, hogy „...fülön csíp­heti a történelmet”. A lila fede­lű, vonalas füzetben gyermeki szemmel rajzolódik ki a kezdet és a vég. „X. 27., szombat: A magyar felkelők csapatai egyre so­kasodnak. Az oro­szok és a lakosság nagy része átállt a felkelőkhöz. A rádióban több­ször is játszották Apu kedven­cét, az Egmont-nyitányt. Azt mondta, ez a zene a szabadság himnusza.” Majd 1957. II. 18., hétfő: „Mától kezdve ismét ta­nulunk oroszt.” Talán ez volt a végső lökések egyike ahhoz, hogy megszületett a családi döntés: elhagyják Magyarorszá­got. Az áhított Amerikába azon­ban nem jutottak el... Tegnap este - miután Bandika a kötet záró soraiban elpanaszol­ja, hogy ....ebben a nyomorúsá­g os, rohadt életben, mint már és majd még annyi minden, ez sem sikerült” - meghallgattam Bee­thoven Egmont-nyitányát. Döb­benetes erejű mű. Nem véletlen, hogy jó fél évszázada szinte szü­net nélkül sugározta a rádió. S az sem véletlen, hogy Négyessy Zi­ta ezt választotta regénye címéül. Ha a történetnek egyszer lesz folytatása, a szerzőnek magas mércét kell tartania. (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008.) ■ A lila fedelű, vonalas füzet­ben gyermeki szemmel rajzo­lódik ki a kez­det és a vég. Az Egri Rendőrkapitányság ügyeletére a minap a délelőtti órákban érkezett bejelentés ar­ról, hogy a megyeszékhelyen, a Dobó téren egy helybéli fiatalko­rú férfit ismeretlen tettesek meg­fenyegettek, majd kényszerí­tettek több ruhadarabjának, vala­mint nyakláncának átadására. A városi kapitányság munka- j társai elindultak a „forró nyo­mon” és délután egy órát követő­en pár perccel már elő is állítot­tak egy fiatalkorú férfit, majd két társát, akik megalapozottan gyanúsíthatok a bűncselekmény elkövetésével. Ellenük - őrizetbe vételük mellett - csoportosan el-' követett rablás bűntette elköveté­sének megalapozott gyanúja mi­att folytat eljárást az Egri Rend­őrkapitányság bűnügyi osztálya. Indítványozták előzetes letartóz­tatásukat is - tájékoztatta lapun­kat Soltész Bálint r. százados, sajtószóvivő. ■ Hídfelújítás, útépítések, koiiátozások A héten a megyében több he­lyütt is forgalomkorlátozásra kell számítani. A 3-as számú fő­úton Hatvannál hídfelújítás zaj­lik teljes lezárással, az arra közlekedőket a 32-es számú, hatvan-szolnoki másodrendű főút felé terelik el. Szintén a 3- ason, Hatvan belvárosában, a Fő téren burkolatfelújítási j munkákat végeznek, emiatt itt j 30 kilométer/óra a megenge­dett legnagyobb sebesség, s ti­los előzni. Ugyancsak a 3-as fő­úton, Kerecsenden, a 25-ös szá­mú főút csomópontjában is burkolatot javítanak, 40 kilo- méter/órára korlátozzák a se­bességet és előzési tilalom van érvényben. Egyébként a re­konstrukciós munkálatok a 25- ösön Eger és Kerecsend között is zajlanak, hasonló tiltó szabá- I lyok mellett. A vécsi bekötőúton útfelújí­tás történik, félpályás lezárás, sebességkorlátozás, előzési ti­lalom várja az autósokat, moto­rosokat. A demjéni bekötőúton az egerszalóki hőforrásnál me­derrendezés miatt terelőúton megy a forgalom. ■ Uj szervezet létrehozását szorgalmazza a hegybíró végelszámolás Az Egri Szőlő-Bor Szövetkezet jelenlegi formájában már életképtelen Az elnökség a jogszabályi előírá­soknak megfelelően végezte munkáját. Felróható azonban a tagok nem megfelelő tájékoztatá­sa, az átláthatóság, a tisztánlátás követelményének nem teljes körű megteremtése. A je­lenlegi helyzet kiala­kulásához az veze­tett, hogy az Egervin az általa vállalt kizá­rólagos borértékesítési kötelezett­ségét nem teljesítette, így a bor el­adatlanul áll a pincében. Mindez az Egri Szőlő-Bor Szövetkezet mi­napi közgyűlésén hangzott el. Tarsoly József egri hegybíró szerint a közgyűlés a végelszá­molásról is döntött, mivel a szö­vetkezet a jelenlegi helyzetben nem életképes. Ä végelszámolá­sig pedig a jelenlegi vezetés irá­nyítja tovább a munkát. Szó esett a hitel átvállalásával kapcsolatos szerződésről is: min­den tag saját maga dönt arról, aláírja azt vagy sem. Ám - mu­tatott rá Tarsoly-ak­kor jár el helyesen, ha aláírja és mielőbb visszaküldi azt, mivel akkor még van esély arra, hogy hozzájut a pénzéhez. Mindehhez még az is kell, hogy az OTP Trade és az In­tegrált Borgazdaság Zrt. megkös­se a szerződést, és a zrt.-t ne szá­molják fel. (A szerződés szerint a zrt. átvállalná a szövetkezet 590 ■ Minden tag sa­ját maga dönt arról, aláírja-e a hitelátvállalá- si szerződést. Tarsoly József: - A kifizetés szövet­kezeti szinten értendő milliós tartozását, melyből 300 millió a tagoknak járna a leadott szőlő ellenértékeként.) Lehető­ség van arra is, hogy a tag bor­ban vigye el a jussát a szövetke­zet által közölt áron, de csak azok tehetik ezt meg, akiknek jövedéki engedélyük van. A szer­ződésben az áll, hogy az idén 40, a jövő év végéig további 60 szá­zalék kifizetését vállalja a zrt. a szövetkezet számára.- Azaz - hívta fel a figyelmet a hegybíró -, a szerződéses kifi­zetés szövetkezeti szinten érten­dő, vagyis az érintett tag jövő év végéig kaphatja meg a pénzét. Idén ugyanis vélhetően borban váltják meg az összkövetelés mintegy 40 százalékát, így aki­nek nincs lehetősége borban el­vinni a jussát, ebben az évben nem jut pénzhez. Hozzátette: a közgyűlés felha­talmazta az elnökséget és a hegy­bírót, tárgyaljon Habis László eg­ri polgármesterrel, hogy az ön- kormányzat vállaljon készfizető kezességet. Fel kell tenni ugyan­akkor a kérdést: mi várható 2009- ben? A több száz termelő által képviselt mintegy ezer hektáros árualapra egyetlen megoldás kí­nálkozik: egy új, teljes vertikális integrációval felvértezett szövet­kezet létrehozása, amely kizáró­lag szakmai szempontok alapján, a tagok érdekeit szem előtt tartva működik, az alapanyag-termelés­től a borértékesítésig. ■ K. G. Egerben újra Francia Napok következnek Immár ötödik alkalommal ren­dezik meg az Egri Francia Napo­kat. A programsorozatnak a hé­ten a Bartakovics Béla Közössé­gi Ház (BBKH), illetve a Művé­szetek Háza ad otthont. A meg­nyitót holnap este hatkor tartják a BBKH dísztermében, majd a „Párizs nem ereszt el” című elő­adói est lesz látható. Szerdán francia helyesírási versenyt tar­tanak középiskolásoknak, este pedig filmvetítést a Művész mo­ziban. Csütörtökön délután fél négytől Franciaország atlanti partvidéki régiói mutatkoznak be a BBKH-ban, majd a divatról hangzik el francia nyelvű elő­adás. Az estet táncmulatság zár­ja a Művészetek Házában. ■

Next

/
Thumbnails
Contents