Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-04 / 233. szám
4 PR-RIPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. OKTÓBER 4., SZOMBAT- HIRDETÉS TOP 50 A megye legsikeresebb vállalkozásai ! " Megduplázza termelését a Firth Rixson beruházás Egy év alatt 2,2 milliárd forintot fordítanak eszközökre és infrastruktúra-fejlesztésre Február végén indult az első, Júniusban a második, és szeptember közepén pedig átadták a harmadik gyártósorukat, így ebben az időszakban a korábbi kapacitását megduplázta a Firth Rixson Hungária Kft. Az egri Firth Rixson Hungária Kft. az elmúlt egy esztendőben 2,2 milliárd forint eszköz- és infrastrukturális beruházást hajtott végre. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a cég - gyártókapacitása megkétszerezésével - megduplázza árbevételét is. A Firth Rixson Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Haász Dezső kérdésünkre elmondta: 2007 júniusában született meg a döntés a kapacitásbővítésről és megkezdődött az új csarnokrész tervezése, majdan augusztusban az építése. Az új csarnokrész október végére tető alá került, majd a betonozást követően elkezdődött a technológiai sorok telepítése.- Átlagban háromhavonta beüzemeltünk egy új, komplett kovácsolósort. Február végén indult az első, június elején a második, és szeptember közepén pedig átadtuk a harmadik gyártósorunkat, így ebben az időszakban a korábbi kapacitásunkat megdupláztuk - fogalmazott az igazgató. A Firth Rixson Hungária Kft. az elkezdett beruházáshoz a Támogató Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén belül, a komplex vállalati technológia fejlesztésére meghirdetett pályázaton 165 mFt vissza nem térítendő támogatást kapott. Megtudtuk, hogy az egri gyár jelenleg hat süllyesztékes kovácsolósorral rendelkezik, az általuk alkalmazott technológia kis- és középszériás alkatrészek gyártására alkalmas. A Firth Rixson Hungária Kft. jelenleg csak az autóipar számára dolgozik, vevői köre tovább bővült az elmúlt egy évben. A korábbi legnagyobb vevőik mellett - amelyek a ZF (jelentős hányadot képez az árbevételükben), a Daimler Mercedes, az Első - foAZ előző pénzügyi év végén 114-en dolgoztak a cégnél, egy év leforgása alatt 51 új munkatársat alkalmaztak. Ez megközelítően 45 százalékos létszámnövekedést jelent. Az elmúlt egy évben 2,2 milliárd forint eszköz- és infrastrukturális beruházást hajtotlyamatosan további partnerekkel bővült a sor, mint a Scania, a Swepart, a Dana. Ezeket a vevőket korábban a Firth Rixson angliai gyára szolgálta ki. Az egri Firth Rixson Hungária Kft. - a gép- és gyártósorok áttelepítését tak végre, megteremtve ezzel a lehetőséget az árbevétel megduplázására. A korábbi 4-4,5 milliárdos árbevétellel szemben jövőre közel kilenc- milliárdot terveztek. Ez hosz- szú éveken keresztül biztos jövőt ígér a 165 foglalkoztatott számára. követően - a szigetországból átvette ezeknek a termékeknek a gyártását. Jelen pillanatban a kovácsüzem közel teljes kapacitással, 165 fővel üzemel. Ez jelentős létszámnövekedést jelentett az elmúlt időszakban, hiszen az évet 114 fővel kezdte a cég. Ebben a létszámban szerepelt az a 15 fő is, akiket azért alkalmaztunk, hogy a transzfer projektet, a présgépek, gyártósorok áttelepítését segítsék itt az egri telephelyen - emelte ki Haász Dezső, aki elmondta azt is, hogy a gyártósorok telepítése mellett infrastrukturális beruházásokat is folytattak az elmúlt fél évben. Kiépítettek egy zárt parkolót, ami ötven gépkocsi biztonságos parkolását teszi lehetővé. Egy korábban hiányzó kerékpártárolót is létesítettek, illetve mindezekkel párhuzamosan a raktározás területét is megnövelték, valamint átalakították az irodaépületet. A meglévő irodaépületet hozzáigazították a szervezeti változáshoz és a szervezet növekedéséhez. A cég 2000-ben egy gyártósorral indult, és az évek során a kapacitás meg lett növelve három gyártósorra. Ez volt a terv a cégalapítás idején, ennek megfelelően kerültek kialakításra a kiszolgáló épületrészek és a szükséges személyzet. Az időközben végbement növekedés persze nem jelentette azt, hogy egyenes arányban emelkedett volna a létszám is. A mai 165 fős állományunk a végleges foglalkoztatotti létszámnak mondható, nem tervezünk további bővítést. Ennyi munkatárssal képesek vagyunk kiszolgálni az ide telepített gyártósorokat és a vevői igényeket is - mondotta az ügyvezető igazgató. Megtudtuk azt is, hogy az egri beruházással és az angliai telep gyártóbázisának áthelyezésével a Firth Rixson Hungária Kft.-hez, az anyavállalat célja az I é&b Haász Dezső: a fejlesztésekkel növeljük a hatékonyságunkat volt, hogy egy helyre koncentrálja az autóipari alkatrészgyártást.- További céljaink között szerepel, hogy technológiai fejlesztésekkel növeljük a hatékonyságunkat. Beszerzés alatt van három nagy teljesítményű darabológép, amellyel 2009 elejétől kiváltjuk a jelenlegi préstöréssel történő darabolást fűrészelésre. Ettől az alkatrészek minőségi javulását reméljük, valamint a selejtek csökkenése mellett hatékonyabb anyagfelhasználást. Törekvéseink arra irányulnak, hogy meg tudjunk felelni a vevői elvárásoknak, hogy lépést tudjunk tartani a piac elvárásaival. ▲ ......................................í»«.......... N évjegy: FIRTH RIXSON HUNGÁRIA KFT. Eger, Bánki Donát utca 1. TEL.: 36/512-303; FAX: 36/512-305 www.firthrixson.hu Firth Rixson Hungária Kft. Dinamikus fejlődés a Firth Rixson Hungária Kft-nél I BOROS IMRENE Gyarmati Marika 60. születésnapodon nagyon sok szeretettel köszöntünk I Édesanyád, testvéred Tibor r és családja : KOCZKANICS FLÓRÁT >J mi\ ' ua Egerben cu 3. születésnapján £ köszöntjük Legyen életed színes, mint a virág, Soha ne tudd meg, milyen gonosz a világ. Csak azt érezd, hogy ha száz szívünk volna, mind érted dobogna. Szeretettel Makiárról Szerencsi papa és mama CTTirr ® őszi motorfűrész SMImIL, ÉS GÉP VÁSÁR! SZILVÁSVÁRAD, JÓKAI ÚT 16. 4? /O AKCIÓS ÁRAKKAL n * VÁRJUK n ' ÜZLETÜNKBEN! V f Az akció időtartama: 2008.09.01-10.30-ig, / ill. a készlet erejéig. —2» Motors STim? SZAKKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ SZILVÁSVÁRAD, JÓKAI ÚT 16.Tel.: 36/355-126,30/637-8290 HELYSZÍNI HITELÜGYINTÉZÉS, SZAKSZERVIZ: 36/355-126 SZÉLES TERMÉKVÁLASZTÉK: www.motorfuresikbarcikahu aSÉÍtb .SÄ®Má MÁLYI JÁNOS Szih almon ma ünnepli 70. születésnapját. Ez alkalomból szeretettel köszönti, jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván neki: családja ÜZLETHELYISÉG KIADÓ! Egerben a Maklári u. 5-7. alatti üzletsoron 40 m -es helyiség J hosszú távra kiadó! 5 Érd : 30-9350-724 fi Egy Európában terjeszkedő, vezető textildiszkont képviseletében hamarosan Ma gyár országon is megjelenünk. Éljen egy dinamikus vállalat lehetőségével és legyen jelen már a kezdetektől! Hatvanban újonnan nyíló üzletébe sikeres vállalat keresi Ont, mint bolti eladót. Feladatok: • árukészlet kihelyezése, áruprezentáció • pénztárgép kezelése, leltározás • üzletvezető munkájának segítése • az üzlet rendszeres takarítása Elvárások: • felelősségtudat, elkötelezettség, lelkes és pontos munkavégzés • rugalmasság, megbízhatóság, önálló munkavégzés •jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség • a német nyelvtudás előny Jelentkezés módja: Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el önéletrajzzal és fényképpel ellátott pályázati anyagát személyzeti osztályunkra, Lapat Zsuzsanna részére postai úton : KIK Textil és Non-Food Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 45. vagy 1475 Budapest, Postafiók 350, illetve e-mailben: zsuzsanna.lapat@kik-textilien.com . Bővebb információt az alábbi telefonszámon kaphat: 061-433-1346. Kérjük, hogy minden esetben tüntesse fel pályázatán a munkavégzés helyét és a következő referenciaszámot: 2. (Hatvan,ref.sz. 2) A Gyöngyösi Kórház Kft. ügyvezető igazgatója, a megnövekedett feladatok ellátása érdekében az alábbi munkakörökben keres munkatársakat a gyöngyösi Bugát Pál Kórházba: • 1 fő belgyógyász, • 1 fő kardiológus, • 1 fő neurológus, • 1 fő gyermekgyógyász szakorvosok Pályázati feltételek: szakirányú végzettség. Bér megegyezés szerint, lakás megbeszélés tárgya. A pályázatok benyújtása: Kovács Andrea ügyvezető igazgató részére. Pályázat benyújtásának határideje a megjelenéstől számított 30 nap, az állások azonnal betölthetőek. A Hatvani Kórház Kft. ügyvezető igazgatója, a megnövekedett feladatok ellátása érdekében az alábbi munkakörökben keres munkatársakat a hatvani Albert Schweitzer Kórházba: • 1 fő belgyógyász, • 1 fő neurológus, • 1 fő bőrgyógyász szakorvosok Pályázati feltételek: szakirányú végzettség. Bér megegyezés szerint, lakás megbeszélés tárgya. A pályázatok benyújtása: Kovács Andrea ügyvezető igazgató részére. Pályázat benyújtásának határideje a megjelenéstől számított 30 nap, az állások azonnal betÖl,het5ek' {».,»»,'7.) ZF Lenksysteme Hungária A ZF Lenksysteme Hungária Kft. a személy- és tehergépkocsik kormánymű és kormányoszlop gyártásában piacvezető német ZF Lenksysteme GmbH magyarországi leányvállalata egri gyárába STRATÉGIAI BESZERZŐ munkatársat keres. Feladatok:- Piacelemzés- Árajánlat kérések lebonyolítása - Új beszállítók bevezetése és ellenőrzése- Szerződések előkészítése, tárgyalások lebonyolítása- Beszállítók jóváhagyása, támogatása és fejlesztése Elvárások:- Felsőfokú gazdasági vagy műszaki végzettség - Tárgyalóképes angol vagy német nyelvtudás (kelet-európai nyelvismeret előny)- Felhasználói szintű számítógépes ismeretek - MS Office (SAP előny)- Magabiztos fellépés, jó tárgyalóképesség, kreativitás, utazási hajlandóság Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, jelentkezését magyar és angol vagy német nyelven „Állás - Stratégiai beszerző” jeligével a hr.ege@zf-lenksysteme.com vagy a ZF Lenksysteme Hungária Kft. 3300 Eger, Kistályai út 2. címre várjuk. T 4 y