Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-30 / 254. szám

2008. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HlRUVP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 1956 igazsága azoké, akik a szabadságot képviselték Röpülj Páva Poroszlóról népdalok Vass Lajost nemrég szülőfaluja díszpolgárává avatták- Korábban sem volt jellemző a nemzeti egység az 1956-os meg­emlékezésekre, az utóbbi két év­ben pedig még súlyosabbá vált a helyzet - hangsúlyozta a forra­dalom és szabadságharc ötven- kettedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Tófaluban Elek István közíró, politikai elemző. Szerinte egyebek mel­lett a morális válság, az orszá­gon belüli szolidaritás gyengü­lése, az eladósodás sújtja hazán­kat. A mai profán világban még­is szükség van a mítoszokra, 1956 pedig a nemzeti mitológia része, kivételes történelmi pilla­nat. A forradalmat sokfélekép­pen lehet értelmezni, ám annyi bizonyos, hogy 1956 igazsága azoké, akik a szabadságot képvi­selték azokban a napokban. A községi önkormányzat és a Tófaluért Alapítvány által szer­vezett megemlékezést a római katolikus templom mellett, a hő­sök emlékére tavaly felavatott, adományokból állított kopjafánál- melyet lakkel Mihály készített- kísérhették figyelemmel az ér­deklődők. A beszédet ünnepi szentmise előzte meg. ■ Egészség és szórakozás az idősek napján A kompolti gondozási központ­ban az idősek napja alkalmából rendezvénysorozattal várták az ötvenkilencedik esztendejüket betöltött helybelieket. Délelőtt vérnyomás-, vércukor-, koleszte­rin- és testsúlymérést végeztek a szakemberek, majd időstorna következett, de volt kozmetikai tanácsadás is. A helyi gyógysze­rész, Kacsaláné Juhász Gizella „Kölcsönhatások” címmel tar­tott előadást, majd a háziorvos, dr. Nagy Zoltán az aktualitások­ról számolt be a mintegy nyolc­vanfős publikumnak. A komoly programok után tánc, móka és kacagás következett Tóth And­rás nyugalmazott zenetanár közreműködésével. Kísérőmű­sorról is gondoskodtak a szer­vezők, hiszen egész nap látogat­ható volt Űriné Juhász Skolasz­tika festménykiállítása és a Fleischmann-örökséget bemu­tató emlékszoba is. ■ 33P/^^esabony, Hunyadi út 72. T ( » Ä 36 542-577, 542-585 info®, hri erm.hu wwwJtjggostherm.hu A műsor hatására lendült fel hazánkban újra a népzenei mozgalom, országszerte pávakörök alakultak, amelyek ma is működnek. Képünk illusztráció A Magyar Televízió 1969- ben meghirdette az Orszá­gos Röpülj Páva Népdalve- télkedőt. A népszerű mű­sor megálmodója a porosz­lói származású Vass Lajos volt, akit nemrégiben posztumusz a település díszpolgárává fogadtak. Sziráki Márta Vass Lajos 1927. április 5-én szü­letett a tiszai községben. Zenei tehetsége hamar megmutatko­zott, hiszen a debreceni reformá­tus tanítóképző növendékeként megnyert egy ifjúsági zeneszer­zői pályázatot. Ekkor kezdte el gyűjteni szülőfaluja népdalait. 1946-51 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult, zeneszerző és karnagy szakon. Neves szakemberek segítették tudása kibontakoztatásában a fi­atalembert, aki diplomamunká­jával, az „Este a táborban” című szimfonikus költeménnyel hálál­ta meg az oktatást Egy esztendő­vel később művéért Erkel Fe- renc-díjat vehetett át. Vass Lajos 1948-ban feleségül vette Kaposi Edit néptánckuta­tót. Zenei pályája eközben felfe­lé ívelt, 1949 februárjától a Pető­fi Tisztképző Akadémia mű­vésztanár-karnagyaként dolgo­zott, majd a Magyar Néphadse­reg Művészegyüttesének karna­gya, illetve a férfikar művészeti vezetője lett. Az együttes 1956 szeptemberétől Kínában ven­dégszerepeit. A forradalom hí­rei eljutottak az ázsiai országba is, az angol nyelvű rá­dióadások napról napra beszámol­tak az itthoni tör­ténésekről. Mindenki tele volt aggodalommal, pedig à turné fantasztikus sikert és elismerést hozott a művészeknek. Végül haühatták, hogy a magyar forra­dalom leverésére szovjet harci egységek érkeztek Magyaror­szágra, és „helyreállították a rendet”. A három hónapos tur­néról Moszkván keresztül tar­tottak hazafelé, amikor azt a pa­az 1956-ban megta­gadták, hogy koncertet agá­nak Moszkvában. rancsot kapták, hogy adjanak koncertet a szovjetek tiszteleté­re. Ezt Vass Lajossal együtt az egész csoport megtagadta. Az 1956 karácsonyán hazaér­kezőket példás büntetés várta, akkori hatalom feloszlatta őket. Vass Lajosnak két esztendeig nem volt munkája, sőt azt mondták neki, hogy többé nem ve­zethet hivatásos együttest. Érdekében - a történ­tek ellenére - két híres szovjet karmester is próbált közbenjár­ni, de hiába. Az itthoni zenei élet nagyjai, Ferencsik János és Ko­dály Zoltán szintén igyekeztek segíteni, egyikük sem járt siker­rel. Vass 1960 és 1964 között a Ganz Mávag Acélhang férfikarát irányította, majd a Vasas Köz­ponti Mű­Iskolát és díjat neveztek el róla az iskola névadójára emlékezve, a hagyomá­nyokhoz híven ebben az esztendőben is ^ megrendezték a Vass Lajos-napokat a poroszlói általános iskolában. A helyi diákok mellett a tiszafüredi ál­talános iskola nebulói is tisztelegtek a mester emléke előtt A névadó emlékét a róla elnevezett díj is őrzi. Az elismerést 2008-ban Lakatos Nóra vehette át. vészegyüttesének vegyes karát dirigálta - persze mindig tudato­sította, hogy amatőrökkel dolgo­zik. Vendégkarnagyként 1965-1992 között a Csehszlová­kiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának állandó karnagya lett, ahol tanárként, vezetőként, szinte családtagként szerették, tisztelték. Országos ismertséget az 1969-70-ben megrendezett tele­víziós vetélkedő, a Röpülj Páva hozott a mesternek. A program kitalálója, szervezője és műsor­vezetője is ő volt. Ennek hatásá­ra lendült fel hazánkban újra a népzenei mozgalom, országszer­te pávakörök alakultak, amelyek a mai napig is működnek. Vass Lajos sokszor a szervezésében személyesen is részt vett, így szülőfalujában Poroszló népdal­körét is ő hívta életre. Rehabilitá­ciójára csak 1990-ben került sor, egy koncerten újra dirigálhatta a Honvédség Férfikarát, vissza­kapta rangját is. Munkásságát oratóriumok, kantáták, gyer­mekoperák, mese- és bábjáték­ok, színpadi művek kísérőzenéi, kórusművek fémjelzik. Vass Lajos 1992-ben hunyt el Budapesten, a poroszlói általá­nos iskola tíz évvel később vet­te fel a nevét. Az idén augusz­tusban posztumusz megkapta a Poroszló Díszpolgára címet. WKWWWWÊÈ Kastélyban ünnepelték a térség időseit dormánd A közelmúltban a településen, a Latinovits- kastélyban köszöntötték a szoros értelemben vett kis­térség - Füzesabony, Bese­nyőtelek, Mezőtárkány, Egér- farmos, Mezőszemere és a házigazda - időseit. Az óvo­dások és az iskolások műso­rát követően az ünnepi ese­ményen Korózs Lajos ország­gyűlési képviselő, a szociális és munkaügyi tárca államtit­kára mondott beszédet. Megegyeztek a földtulajdonról kál Nemrégiben megegye­zés született egy régóta hú­zódó tulajdoni vitában a tele­pülés önkormányzata, illetve az OTP helyi kirendeltsége között - tudtuk meg Tompa Vilmos polgármestertől. A pénzintézet épülete ez idáig a falu tulajdonában lévő te­rületen volt és viszont, most azonban a téglalapot „meg­fordítják”, hogy mindenki a saját birtokán lehessen. Egyúttal a községháza körül elkezdték a parkosítást. Iskolai vetélkedő a Tárná völgyében kápolna Kilenc falut érin­tett a település közalapítvá­nyának kuratóriuma által szervezett iskolai vetélkedő. A diákoknak a Tarna-völgyi barangolás című filmből kel­lett felkészülniük. Verpelét, Aldebrő, Kompolt, Kál és a vendéglátó község iskoláiból négytagú csapatok indultak a versenyen a felkészítő könyvtárosok segítségével. Első az aldebrői iskola csa­pata lett, a második hely a verpelétieknek, a harmadik a káliaknak jutott. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes Marcell, Sziráki Márta Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renes@axelspringer.hu Jutalomúton a kerecsennek kirándulás Az Ország Házában is jártak a gyerekek A legnagyobb élményt a parlamenti látogatás jelentette a diákok számára. A kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola diákönkor­mányzatának tagjai, s a felnőtt kísérők a közelmúltban emléke­zetes kirándulást tettek a fővá­rosban. A negyvenhat tanuló út­ját a füzesabonyi Duropack Kft. támogatta. A programban szerepelt a Fő­városi Növény- és Állatkert meg­tekintése, majd pedig a Parla­mentbe is bejutottak a kerecsendi fiatalok. Délután a Közlekedési Múzeumba látogat­tak el, majd a Hősök terén tettek egy rövid sétát. A diákok késő este fáradtan, de élményekkel telve tértek haza. Az iskola veze­tése és a szülők is nagyon örül­tek a lehetőségnek. ■ EZT ÍRTA EGYKOR A Alapfokon, de nem alapfokon A Nagytályai Viharsarok Tsz irodájában beszélgettünk Ko­lozsvári József tsz-elnök és Tóth Jánosné tanácselnök társaságá­ban Bállá Jánossal, a községi népi ellenőrzési csoport 72 éves vezetőjével. Ami a munká­ját illeti..., sok fiatalnál elkelne ez a lelkesedés. „Magát hajtja, másokért” - jegyezte meg a tsz- elnök, pedig nem is olyan ré­gen a községi népi ellenőrök ép­pen a szövetkezetben végeztek vizsgálatot, s a jegyzőkönyv nem a legdicsérőbben szólt né­hány jelenségről. Többek kö­zött a növénytermesztőknél megállapította, hogy az ott dol­gozó 22 nőnek csupán egyet­len mosdótálja és egy törülkö­zője van, hogy szűk, pihenésre alkalmatlan helyiségben ebé­delnek, s hogy nincs fűtés stb... A vizsgálat eredménnyel járt, a vezetők hamarosan felszámol­ták a hibákat. Ugyanígy egy helyi népi el­lenőrzési vizsgálat oldotta meg jól a község kenyér- és húsellá­tásának problémáját. Az öt em­ber - Berecz Béláné, id. Szén János, Macz János, Birényi Jó­zsef és Bállá János - vizsgál, ta­nácskozik, bírál, dicsér (a népi ellenőrök dicsérnek is!) és in­tézkedéseket követel.- Mit vizsgálnak a közeljövő­ben?- Ellenőrzést tartunk a köz­ségi tanács felújítási munkála­tainál, ezután ellenőrizzük a termelőszövetkezetben a beta­karítást, a termény tárolását és értékesítését, később pedig a község kereskedelmi egységei­ben az áruellátás helyzetét vizsgáljuk. Sok vizsgálati téma része például a járási népi el­lenőrzési bizottság vizsgálati anyagainak is. így alakult ki a sok részből - minden községben van népi el­lenőrzési csoport - az egész. Alapfokon dolgoznak, de az eredmény már felsőfokon mér­hető. (1971. július 4.)

Next

/
Thumbnails
Contents