Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-02 / 231. szám
FÓKUSZ HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. OKTOBER 2., CSÜTÖRTÖ % ' jóm®-' ' ;W. ^ WW í politika Van, aki szerint a kisebbségi kormányzás bizonyította működőképességét; az MSZP s bízik a költségvetés elfogadásában; a Fidesz inkább előrehozott választásokat szeretne INDULATOK, VIHAR A PARLAMENTBEN Megyénk országgyűlési képviselőit arra kértük, mondjanak véleményt, szerintük mi várható az őszi parlamenti ülésszakon, meddig tarthat a kisebbségi kormányzás. Munkatársainktól Néhány mondatos latolgatásra biztattuk a Heves megyei parlamenti képviselőket: vajon szerintük menynyire lehet „viharos” a közéletben az előttünk álló néhány hónap, mi lesz az ősszel a Tisztelt Házban. Ismeretes: 2006 szeptembere, a kormányfő balatonőszödi beszédének nyüvá- nosságra kerülése óta ez az időszak - főleg október - nemegyszer botrányos eseményeket hozott. A válaszokból egyebek mellett az tűnik ki, hogy akad, aki szerint a kisebbségi kormányzás bebizonyította működőképességét, és Gyurcsány Ferenc kormánya kitöltheti a négyéves ciklusból még hátralévő időszakot. A szocialista politikusok gyakorlatilag kivétel nélkül bíznak abban, hogy az adótörvényeket, valamint a költségvetést sikerül majd elfogadni. Úgy gondolják, ez az ország érdeke, s ezt a felelősen gondolkodó, józan többség is belátja majd. Van, aki ennek kapcsán nyíltan ki is mondja: számít a volt koalíciós partner szabad demokratákra. Az SZDSZ elnöke, a gyöngyösi származású dr. Fodor Gábor viszont arról beszél, hogy a kisebbségi kormány a népszerűségétféltve nem meri meglépni az ország szempontjából szükséges intézkedéseket. A fideszes honatyák, Demeter Ervin és dr. Nyitrai Zsolt az előrehozott választásokban látják a helyzet megoldásának kulcsát, szerintük a kisebbségi kormány valójában kicsinyes, hiszen csak a saját politikai túlélése érdekli, nem az ország sorsa. Dr. Fodor Gábor (SZDSZ) Mozgalmas őszre számítok, mert politikai patthelyzet van Magyar- országon. A kisebbségi kormány a népszerűségét féltve nem meri meglépni az ország szempontjából szükséges intézkedéseket. A Fideszről pedig nem tudni, hogy pontosan mit csinálna, ha ő kormányozna. A kormánynak változtatnia kell a „kifogás-politikáján”, hogy minden értelmes javaslatra az a válasz, mit miért nem lehet megtenni. Nyilvánvalóvá tettük, hogy a Gyurcsány-kormányba nincsen visszaút. Nekünk a kormány liberális ellenzékének kell lennünk, szemben a jobboldallal. Godó Lajos (MSZP) Úgy vélem, a megegyezésre kell törekedni a parlamenti munkában, hiszen ez adhat stabilitást az országnak. Nem is szabad mást cselekednünk. Tekintettel arra, hogy komoly fejlesztések állnak előttünk, az európai uniós támogatások nyújtotta lehetőségeket ki kell használnunk, nem tehetjük kockára, nem veszíthetjük el ezeket a pénzeket. A magam részéről egyébként az adótörvények és a költségvetés esetében is a más padsorokban ülő képviselőtársaim józan eszében, belátásában bízom, és hiszek abban, hogy ezeket a fontos jogszabályokat elfogadjuk.- Barabásné Czövek Ágnes (MSZP) * * Az eddigiekhez hasonló, indulatos ülésszakra számítok. Nekem mindig is meglepő volt, hogy a Parlamentben sokszor nem azzal foglalkozunk, hogy miként menjünk előre, hanem több alkalommal is a múlt sérelmei vannak napirenden. A hatékony munka érdekében konszenzusra lenne szükség a kormány és a Fidesz között, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek segítik az ország gazdasági versenyképességét, és a konvergenciaprogramot sem borítják fel. Az pedig már nyilvánvaló, hogy az MSZP kisebbségi kormányként jut majd el az esztendő végéig. . i Korózs Lajos (MSZP) Benyújtjuk az adótörvényeket, amelyeket szerintem a Parlament el fog fogadni, és ezeknek a jogszabályoknak a függvényében, úgy gondolom, a költségvetésről szóló törvény is megkapja a többséget. Az ország érdeke megkívánja, hogy a józan többség így cselekedjen, s a volt koalíciós partnerek egyeztetések után megszavazzák ezeket a törvényeket. Nagyon fontos az Út a munkához program, amely három héten belül az Országgyűlés elé kerül, s amely talán még százszázalékos támogatottságot is kaphat. A foglalkoztatás bővítése mindenki közös célja. Demeter Ervin (Fidesz) Úgy fordulunk az őszbe, hogy a kormány kicsinyes kormányzást folytat, vagyis kizárólag a saját túlélésével foglalkozik. A tekintetben nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, hogy ez mennyire lehet sikeres. Az ország érdeke az, hogy egy megfelelő társadalmi támogatottsággal rendelkező erő kormányozza, amihez előrehozott választásokra van szükség. Attól tartok, a jelenlegi kormány eszköztára széles, gátlástalanul képes bármit igénybe venni a túlélés érdekében. Legyen meg a kellő számú szavazat, mindegy, milyen áron - csak ez vezérli őket Dr. Lukács Tamás (KDNP) Úgy hiszem, a magyarországi közvélemény már önmagában a kisebbségi kormányzás miatt is viharos őszt vár. A magam részéről örülnék, ha a hazai törvényhozás csak annyira, olyan módon lenne viharos, ahogyan például az angol parlament. Amíg kisebbségi kormányzás zajlik, a kormánypárt folyamatos kompromisszumokra szorulhat, s ez az eddig megszokottól más stílust követel meg a szocialistáktól is. Persze, a fő kérdés az, hogy mindez mennyire jó az ország számára. Azt gondolom, a lavírozás helyett inkább tényleges kormányzásra volna szükség. Érsek Zsolt (MSZP) A harmadik magyar köztársaság által még nem tapasztalt politikai ősz elé nézünk: egy kormánynak most először kisebbségben kell „átvinnie” a Parlamenten az adótörvényeket és a költségvetést. Ugyanakkor azt látom, hogy a megfigyelési botrány új - és szerintem pozitív - megítélés alá helyezi a Gyurcsány-kormányt. Látom azt a szabad demokrata és az MDF-es politikusokon - akik között barátaim is vannak -, hogy kétségbeestek ezeket a módszereket megtapasztalva. Ami Hatvant illeti, a tervek szerint folytatódik a városfejlesztési programunk. Dr. Magda Sándor (MSZP) Az egyik közelmúltbeli plenáris ülésen egyértelművé vált: az SZDSZ teljes mértékben úgy gondolja, hogy a Fidesz kezébe nem szabad átadni a hatalmat, hiszen őket csak ez motiválja. A lehallgatási botrányok miatt ugyanez jellemzi immár az MDF-et is. Ez nagy változás a két-három héttel korábban történtekhez képest, és ugyanezt a konstruktívabb együttműködést várom az egész őszi ülésszaktól is. Erre és egy szigorúbb kormánymunkára van szükségünk ugyanis ahhoz, hogy a fontos adótörvényeket és a költségvetési törvényt el tudjuk majd fogadni. ; V Dr. Nagy Imre (MSZP) Szerintem az idei ősz annyira lehet „forró”, amennyire a politiku sok, elsősorban az ellenzék „forró vá” teszi azt. Úgy gondolom, hogy önmagában a kisebbségi kormányzás, mint a magyar politikában új jelenség, bizonyította működőképességét. A szocialistáknak van programjuk, én bízom abban, hogy ezzel a programmal mások is egyetérthetnek, és ez szolgálhat az adótörvények, illetőleg a költségvetés alapjául. Kiegyensúlyozott parlamenti ülésszakra számítok. Az már más kérdés persze, hogy a társadalmi feszültségeket lehet szítani politikai alapon. Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) Gyurcsány Ferenc politikája az ország után a Parlamentben is kisebbségbe került. Az őszi ülésszak a kisebbségi kormány kicsinyes dolgairól szól majd. Csak magával, a saját túlélésével foglalkozik, nem az emberek és az ország érdekét tartja szem előtt. Az ország költségvetését is így akarják elkészíteni, és ebből könnyen baj lehet. A megoldás szerintem az előrehozott választás, ezután megindul a polgárok felhatalmazásával egy többségi kormányzás, ami terveink szerint tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtését jelenti, és komoly adócsökkentést is. Sós Tamás (MSZP) A miniszterelnök Megegyezés címet viselő programja mentén egység alakult ki a szocialista pártban, és én bízom abban, hogy a fő törekvésekhez, így az adótörvények és a költségvetés elfogadásához meg lehet szerezni a többséget. Szerintem érezhető a társadalmi támogatottság ezen törekvések mögött, és én az SZDSZ-től is remélem a segítséget. Természetesen további tárgyalásokra, sok egyeztetésre lesz szükség ahhoz, hogy közeledjenek egymáshoz az álláspontok. Úgy vélem, a kormány kitölti a négyéves ciklusú és nem lesznek előrehozott választások. 5L m '* Szabó Gyula (MSZP) Izgalmas politikai időszakra számítok. Sokakkal ellentétben úgy gondolom, hogy a szocialisták kisebbségi kormányzásában van fantázia, mert talán konszenzust tud teremteni a pártok között, hiszen rákényszeríti őket az együttdolgozásra, a kompromisszumokra. Erre nagy szükség lenne, hiszen ebben a ciklusban sok mindent véghez kell még vinnünk. Az ősz folyamán arra leszek még kíváncsi, hogy vajon folytatódik-e az ilyenkor szokásos ámokfutás az utcákon. Remélem, meglesznek az eszközök arra, hogy elejét lehessen venni a randalirozásoknak. I Török Zsolt (MSZP) A leglényegesebbnek azt tartom, hogy az Út a munkához program megfelelő támogatást kapjon a törvényhozásban. Erre számítok a jobb- és baloldalról, s középről is. A munkahelyek teremtése mindannyiunk ügye. Továbbá úgy gondolom, hogy korrekt politikai viszonyt kell kialakítanunk a szabad demokratákkal, de nemlátom az esélyét a koalíció újrakötésé- nek. Remélem, hogy az adótörvények és a költségvetés révén több pénz marad a vállalkozásoknál, az embereknél. Bízom abban, hogy a felelősen gondolkodó politikusok megszavazzák ezeket. 1 mmmm