Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-11 / 239. szám
D08. OKTÓBER 11., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Eger KITÜNTETÉS A Bölcsőde Igazgatóság tegnap tartott Vili. szakmai konferenciáján átadták az „Év gondozónője" megtisztelő címet. A szakmai elismerést idén az Észak-magyarországi Regionális Módszertani Bölcsődéből Papp Irén, a Cecey Éva Bölcsődéből Cseh Lászlóné, a Semmelweis Bölcsődéből Macsinka György- né és a Lajosvárosi Bölcsődéből Szeleczki Zoltánná nyerte el. Párái MOZGÁSTERÁPIA A Parádi Egészség- és Otthonvédők Körének szervezésében szerdánként tartásjavító, gerincbántal- makat orvosló tornát szerveznek felnőtteknek délután fél hattól az általános iskola tornatermében. A mozgásterápia testi-lelki, pszichés gondokra is jótékonyan hat. Karácsond reneszánsz Ma s órakor kezdődik a művelődési házban az az egész napos programsorozat, melyet a „reneszánsz év” alkalmából rendeznek meg. A nap főzőversennyel indul, majd 9 órakor megnyitják a Mátyás király-mesékhez készült rajzokból összeállított tárlatot. Ezután a gyerekeket, majd 13 órától pedig a felnőtteket várják játékos vetélkedőre. Délután mesemondók, zászlóforgatók, táncház, majd tűzzsonglőrök szórakoztatják az érdeklődőket. Eger SEGÍTSÉG Egy gyógyszer- gyártó cég a HMÖ Gyermekotthona és Fogyatékosok Otthonában rendezi meg dolgozóinak a csapatépítő tréninget. A kapcsolat tavasszal kezdődött. Mára azt tűzték ki célként, hogy lefestik az intézmény kerítését, s néhány helyiségét. Az anyagot is ők hozzák. Hort IDŐSEK A településen először köszöntette az önkormányzat az idősek napja alkalmából a faluban élő szépkorúakat. A jelenlévőknek az iskola tanulói, valamint a Húrszaggató citerazenekar és a helyi népdalkor tagjai kedveskedtek műsorral. Ezúttal a 70 éven felülieket hívták meg a programra a kulturális centrumba. A továbbiakban szeretnének hagyományt teremteni az eseményből. Eger KÉPZÉS A Pedagógusok Szakszervezete megyei és város körzeti bizottsága kéthetes internet-felhasználói képzést indít 55 év feletti tagjainak. A foglalkozások október 13-án, hétfőn kezdődnek a Kossuth Zsuzsa Szak- középiskola és Kollégium 312-es informatikai termében. A képzés ingyenes. Közreműködtek már betörőelfogásban, dézsmálások felderítésében, szemétlerakó felszámolásában és őrizetlenül hagyott tűz eloltásában is A Hatvan melletti zöld-, kertes övezet gyakorta esik bűnözők prédájául. A tulajdonosok úgy döntöttek, hegyőrséget állítanak fel javaik megőrzésére. Tari Ottó Az elmúlt években Hatvan környékén is gondot okoztak a különböző hétvégi házak, a város melletti hobbitelkek kifosztói és megdézsmálói. Kivált a sóderos- nál és a Szőlőhegyen található ingatlanokat veszélyeztetik a tolvajok. A településen a rendőrség mellett polgárőrség is működik - időről időre olvashatunk beszámolókat a különböző bűnbandák felderítéséről és ezek tagjainak a kézre kerítéséről -, ám így is gyakorta hallani panaszokat. A szőlőhegyi kiskertek tulajdonosai úgy gondolták, maguk is tehetnének a közbiztonság erősítéséért, a negatív jelenségek felszámolásáért. Ezért májusban tíz taggal megalakították a Hatvani Hegyőrség Civil Egyesületet, amit a Heves Megyei Bíróság már be is jegyzett. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy immár több mint ötvenen léptek a hegyőrök soraiba.- A szervezet célja, hogy a mintegy hatszáz kiskert mű- és vagyontárgyait, haszonnövényeit - zöldségeit és gyümölcseit - megvédje a tolvajoktól, továbbá hogy a környezetet, a növényzetet megóvja, s az illegális hulladéklerakást megakadályozza - idézi az alapszabályukban foglaltakat Juhász Ferenc elnök és Kis- mihók Tamás alel- nök. Szavaik szerint szinte nap mint nap új felvételizőkről kell dönteniük. Á hegyőrségbe jelentkezőknek érzelmileg is fontos lépés ez, hiszen a túlnyomó többségnek a saját tulajdönáról van szó. A rendőrséggel, a polgárőrséggel és a környezetvédelmi szolgálattal is kiváló a kapcsolatuk, valamennyi fél pozitívan fogadta a kezdeményezést. Az egyesület „fennhatósága” alá a Balassi út, a Hegyalja út, a Nagygombosi út, az M3-as autópálya és az elkerülő úti felüljáró által határolt terület tartozik. A munkabeosztást oly módon szervezték meg, hogy nappal minden kint lévő telek- tulajdonos szolgálatban van: a sajátján kívül figyeli a többiek birtokát is, s ha rendellenességet észlel, jelenti a rendőrségnek. Éjjelente pedig csoportokban járőröznek, méghozzá saját gépjárműveikkel, a saját költségükön. Egyelőre kevés támogatójuk akad, de bíznak benne, hogy amint a gazdasági élet szereplői felismerik az ügy fontosságát, ■ A rendőrséggel, a polgárőrséggel és a környezet- védelmi szolgálattal is kiváló a kapcsolatuk. Nemcsak kémek, hanem tesznek is szombati lajos, a hatvani önkormányzat gazdasági és környezetvédelmi bizottságának az elnöke (képünkön) elmondta: amikor megkeresték a hegyőrség megalakításának a gondolatával, hasznosnak találta a kezdeményezést, noha nem rendelkezik ingatlannal az érintett területen. Az anyagi támogatás mellett segített megteremteni a jogszabályi hátterét az egyesületté alakításnak. Mint mondta, szimpatikus számára, hogy a tagok nemcsak kéréseket fogalmaznak meg, hanem tevőlegesen is hozzájárulnak a köz- biztonság javításához és a környezet tisztaságához. megtalálják majd a módját, hogy miként segítsenek.- Máris szép eredményekkel büszkélkedhetünk - jelentik ki a szervezet vezetői. - Közreműködtünk betörőelfogásban, dézsmálások felderítésében, szemét- lerakó felszámolásában és őrizetlenül hagyott tűz eloltásában is. A szőlősgazdák szerint évek óta nem maradt annyi termés a tőkéken, mint az idén. Nemcsak az érintettek, hanem a teljes lakosság örömmel fogadta megalakulásunkat. Juhász Ferenc és Kismihók Tamás arról is tájékoztat, hogy a közeljövő tervei között szerepel a környezet további csinosítása és a dűlőutak rendbe tétele is. Utóbbihoz már eddig is számottevő segítséget kaptak egy építési vállalkozástól, míg egy ügyvédi iroda kedvezményesen intézte a bejegyzésükhöz szükséges jogi tennivalókat. Szombati Lajos önkormányzati képviselő is melléjük állt, anyagilag és kapcsolatai révén támogatja működésüket. A hegyőrség a jövőben egy használt terepjárót szeretne beszerezni, hogy télen is hatékonyan működhessenek. Mint mondják, most ennek érdekében „kilincselnek”. A későbbiekben pedig - mint fogalmaznak, egyelőre a vágyálmok szintjén - jól jönne számukra egy „éjjellátó” hőérzékelő készülék is. 3 NÉGYESSY ZITA Méltósággal meghalni hazudtam neki. Biztos csak sima tubicád van, mondtam háttal fekve a már sötét hálószobában. Hogy még hihetőbb legyek, gyorsan hozzátettem: te is hallhattad, újabban mind több TBC-st szűrnek ki. Éreztem: nem hiszi egy szavamat sem. A cinikus hangsúlyából: „azt mondod, sima tubica?”, tudtam, hogy már ő is tudja, az árnyék, amit a tüdején a röntgengép kimutatott nem lehet más, csakis rák. MÉGIS belement a játékba. Épp úgy féltett a bizonyosságtól engem, mint én őt. Mindkettőnknek kellett, hogy azt higgyük, talán a másikunk erőt merít a nyilvánvaló hazugságból. Ha nem veszünk tudomást a közelítő halálról, akkor az talán el sem jöhet. Mert az nem lehet, hogy máris itt van. ne hazudjanak egymásnak, kérlelt négyszemközt a doktornő. Az alakoskodás felemészti az erejüket, amire pedig nagyon nagy szükségük lesz. Utóbb mégsem mondta meg ő sem a teljes, kíméletlen igazságot. Ösztönösen érezte, ha őszinte lenne, megfosztaná a beteget a reménytől. Elorozná előle az utolsó szalmaszálat. A hospice azt jelenti menedék. Oltalom a betegség végstádiumában, enyhítve a testi és lelki szenvedést. Elbújni a világ elől, hogy a túlélők úgy emlékezhessenek a gyógyíthatatlan betegre, amilyennek korábban, az élete során megismerhették. Megőrizni az emberi méltóságot, felkészülni az elválásra. Akik a kórház hospice osztályára kerülnek, tisztában vannak helyzetükkel. És azok a közeli hozzátartozók is tudják, hogy mi következik, akik látogatják őket. Melléjük ülnek, és némán fogják a kezüket. Ilyenkor már nincsenek szavak. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Fedezze fel a legjobb ajánlatokat! VáiasN/im több mim 40, 0 kin cs Toyota készlet és leszlantóinkhól hihetetlenül © TODAY TOMORROW TOYOTA TÍPUS MODELL KÜLSŐ SZÍN Új LISTAÁR KEDVEZMÉNYES ÁR 5 Aygo plusz csomag/AC antracit metál 2.805.000 Ft 2.649.000 Ft Yaris 1,0 5a/AC fekete metál 2.970.000 Ft 2.590.000 Ft Yaris 1,0 Terra 5a/AC ezüst metál 3.200.000 Ft 2.849.000 Ft £ Yaris 1,0 "098" 5VAC fekete metál 3.335.000 Ft 2.899.000 Ft tói Yaris 1,3 lce+5.a. tföbféle színben 3.485.000 Ft 2.999.000 Ft Yaris 1,4 D4D/AC többféle színben 3.765.000. Ft 3.160.000. Ft tói Corolla 1,4 alap többféle színben 4.075.000.-Ft 3.699.000.-Ft-tól Corolla 1,4 Luna többféle színben 4.365.000. Ft 3.990.000.-Ft Corolla 1,6 Luna MMT többféle színben 4.915,000. Ft 4.450.000. Ft tói Auris 1,4 alap többféle színben €931000. Ft 3.640.000.-Ft-tól Au ris 1,4 aquatís többféle színben 4.350.000.-Ft 3.999.000. Ft Auris 1,6 Luna üka. fekete moi ál 4.585.00Ö.-Ft 4.0W.OOO. Ft Auris 1,4 D4D AOCATIS 1 tölbféle Színben 4.840*000. Ft 4.460.000. Ft Auris 2,0 D4DLuaa v hamuszürke metál 5.343.000,.Ft 4.880.000,-Ft Avensis Sedan 2,0 D4D Sol+GfcS hamuszürke metál 6*705*000. Ft 5.990.000. Ft Corolla Verso 1,6 Fulmoon 7 stem. holdfény metál 5*700.000. Ft 5.390.000.-Ft Corolla Verso 2,2 D4D Fui moon. piát ina metál 6.570.000. Ft ä.WO.OOO.-Ft Hiace 2,5 D4D Long 5.a. fehér Br: 5.040.000. Ft Bn 4.690.000.-FC Hilux Dupla Kabin Comfort+AC sötétzöld metál Br: 6.324.000. Ft Br: 5.790.000. Ft Dyna 100 3,0 D4D platóval fehér Br: 4.200.000. Ft Bn 3.990.000. Ft Rav 4 2,2 D4D cross Sport antracit metál 8.440.000. Ft 7.590.000.-Ft Yaris t,0 *99T$ a./M borsment« »«tál €335.000,.* i 2.990.000.-Ft Yaris 1.3 ICE +5.a. hold fény metál 1 Î.4H3.ÛÔ0.-Ft 2.940.000,-Ft Auris 1,4 |j^tis§| hold fény metál 4.330*000. Ft 3.890.000. Ft Auris 2,2 1KAT/PAP 5.a. fekete metal 7.045.000. X 5.845.000.-FÍ Corolla 1,4 !>4D Luna lehet 3.090.000. Ff 4.490.000,.Ft Corolla 1,6 EXE fekete metál 5.525.000. Ft 4.940.000.-Ft Prius Smart bézs metál 7.290.000.-Ft 6.450.000.-Ft Corolla Verso 2,2 D4D Fulmoon többféle szín 6.570.000.-Ft 5.790.000.-FÍ Avensis Liftback 1,8 Sol+GPS holdfény Ó.330.000.-Ft 5.700.000.-Ft Avensis Wagon 2,0 D4D Sol+GPS holdfény 7.015.000. Ft Ó.190.000.-Ft Toyota Eger, Kőlyuk út 6. » Tel.: 36/426 400 Fax: 36/310 036 » www.loyotaegfr.hu Nyerjen színházjegyet! A Heves Megyei Hírlap és az egri Gárdonyi Géza Színház játékot hirdet a 2007/2008-as évadban. A kitöltött játékszelvényt 2008. október 16-án 12 óráig juttassa el a Heves Megyei Hírlap címére (JÁTÉK, 3301 Eger Pf. 657.). A borítékra kérjük ráírni: „SZÍNHÁZ JÁTÉK” November 5-én újra bemutatja a Padlás című nagy sikerű musical előadást a Gárdonyi Géza Színház. Miről énekelnek a szereplők az ismert dalban? æ : a) csokitorta c) palacsinta b) szilvás gombóc d) túrós derelye I i Név:...................................................................... Nyeremény: két jegy a Padlás cimíi musical valamely novemberi előadására. Múlt heti játékunk nyertese Zelei Csilla (Eger, Szálloda u.), aki az október 17-i bemutatóra szóló két jegyet az előadás előtt veheti át a színház jegypénztárában. Kérjük, a megtekintés időpontjáról előre egyeztessen a színházzal. A játékban csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt. »JSU Örök óvják a Szőlőhegyet önszerve^és Hatszáz ingatlant védenek a hegyőrség tagjai