Heves Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-03 / 206. szám
14 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. SZEPTEMBER 3., SZERDA Fejes Gábortól Esztergomban ezúttal nem akadt gyorsabb kerekes kerékpár Az egri kommuna.org csapatát képviselő Fejes Gábor 42,5 perces idővel az 5. korcsoportban és abszolútban is győzött az Amatőr-kupasorozat 11. fordulóját jelentő Pilis-kupa hegyi időfutamversenyen. A 6. korcsoportban Kónya Tamás szerezte meg a győzelmet, ugyanitt klubtársa, az egyre jobb formába lendülő Lengyel Gábor harmadik helyen zárt. A versenyen Esztergom központjából, egyperces különbséggel rajtoltak a 150 fős mezőny tagjai. A 25 kilométeres táv első része szinte teljesen sík terepen haladt, a viadal második felében viszont kemény emelkedő vezetett a Dobogókőn lévő célba. Fejes, Kónya és Lengyel egyaránt kiválóan tekert a Pilis-kupán Az egriek szombaton a Mátra Kör elnevezésű 80 kilométeres versenyen állnak rajthoz, majd három hét múlva Fejes Gábort a Eurosport képernyőjén is viszontláthatjuk a varese-i országúti világbajnokság rajtjánál. ■ Mátra Kör indul szombaton 80 és 15 kilométeren kerékpár Szombaton 80 és 15 kilométeres távon állhatnak rajthoz az indulók a 17. Mátra Kör országúti versenyen. A Gyötri Triatlon Klub rendezvényén tavaly 400-an teljesítették a köny- nyűnek nem nevezhető távokat, amivel az ország egyik legismertebb amatőr viadalává vált a rendezvény. A hosszabb távra a versenyzőket és a nagy kihívásokat kedvelő kerékpározókat várják, míg a Mátraházáig tartó etapot a fiatalabbaknak vagy a szabadidősportos bringásoknak ajánlják. Nevezés 9 órától, rajt 11 órakor a gyöngyösi nagytemplom mellől lesz. Részletes kiírás a tíbor.tari@ mert.hu e-mail címen kérhető. ■ Vízideszkások viadala. Kálban rendezték a Dragon Wakeboard-kupa versenysorozat 3. futamát, ahol három kategóriában (női, amatőr, profi) mintegy húszán mérték össze felkészültségüket. A snowboard nyári változatának megfelelő wakeboard alapjai könnyen elsajátíthatók, mégis inkább az extrém sportok közé sorolható, hiszen a vízideszkázás szerelmesei akrobatikus elemekkel tarkítják siklásaikat. A megmérettetésre az ország számos tájáról érkeztek vállalkozó szellemű fiatalok, köztük több egri sportolóval. Az amatőrök mezőnyében induló Viczián Gábor a második helyet szerezte meg, csakúgy, mint a szintén egri Berta Ákos, aki a profik kategóriájában zárt a nagyon értékes második helyen. Buruczki és Simon a mátrai bajnok mezőny Ezerkétszázhatvan bringás indult az Oxygén Adrenalin Parkból kerékpár Buruczki Szilárd és Simon Emese felnőtt győzelmével ért véget a 7. Mátra Maraton hegyikerékpár-verseny. A T- Mobile TOP Maraton sorozat negyedik, egyben záró állomására 1493-an neveztek, majd az Oxygén Adrenalin Parkban felállított rajtkapu alatt 1260 bringás gördült át, hogy a három táv valamelyikét teljesítse. A kerekesek 28, 59 és 92 kilométer közül választhattak. Az esemény díszvendége a Pekingből 23. helyezéssel hazatérő Parti András volt, aki az első kilométereken kísérte a hosszú távot választó férfiak mezőnyét. Buruczki és Simon a mátrai győzelmével hozott annyi pontot a tabellán, hogy az összetett T-Mobüe TOP Maraton sorozat győzelmét is elkönyvelhette. A szervezők több mint harminc kategóriában hirdettek eredményt. A szombat délutáni gyermekfutamok és a vasárnapi Bringa- Suli a kisebbeknek, míg a T- Mobüe Természetjáró Túra a versenyláz nélküli, két keréken kirándulóknak nyújtott kikapcsolódást - utóbbin csaknem félszá- zan vettek részt. Ezúttal minden, a TOP-sorozathoz tartozó főszervező kivette a részét a munkából, amíg Eisenkrammer Károly a verseny egészét felügyelte, addig Nagy Ádám a chipes időmérésért volt felelős, Tárnái Csaba a túrát kísérte, Harangvölgyi András pedig a túra résztvevőinek tartott rövid kerékpáros-oktatást. A rajt-cél terület helyszíne, a Sástó és Mátrafüred fölötti Oxygén Adrenalin Park kalandpályáival, játszótereivel, bob- és quad- pályájával minden korosztály kalandvágyé képviselőjének igazi izgalmakat adott.- Egyre népszerűsödik a sportág, ezt az is mutatja, hogy egyre több amatőr indul el a nagy hazai maratonokon. Nekem idén először volt célom a hazai T-Mobile TOP Maraton sorozat megnyerése - ha már az olimpiára nem jutottam ki -, a Dunán technikai problémáim adódtak ugyan, de Simon Emese: - Sikerült itthon igazán nagy győzelmeket szereznem így is sikerült megnyernem az összetettet. Jó darabig Melts Andrissal haladtam elöl, s miután defektet kapott, már csak arra kellett figyelnem, hogy a felvezető motorost kövessem... - értékelt Buruczki Szilárd. Simon Emese így látta a viadalt: - Tudtam, ahhoz, hogy az összetettet is megnyerjem, a Mátrában nagyon jó helyezést kell elérnem, mindenképp nyernem kellett. Nem vagyok nagy lejtőző, de a köves, gyors lefelék most jól mentek. Voltak idén hul- lámhegyeim-hullámvölgyeim, de sikerült itthon igazán nagy győzelmeket szereznem, és ez fontos nekem, mert szeretem a hazai maratonok hangulatát, a magyar hegyeket! Eredmények Hosszú táv, felnőtt férfiak Óra 1. Buruczki Szilárd (PCCC-MageHan-Adidas-X-iont) 3:46:40 2. Melts András (Corratec World Team) 3:52:13 3. Blazsó Márton (ZKSE) 4:00:35 Középtáv, felnőtt nők 1. Simon Emese (KTM-Erste Leasing) 2:58:36 2. Na# Hedvig (Bringabanda SC) 3:00:40 3. Dósa Eszter (Bringavilág SK Bomsport) 3:06:47 Novákék előtt immár újra nyitva áll az aranykapu rangadó Az Egér-Kapu Imperiál négy góllal verte és pontszámban beérte az Imola Bau csapatát kispályás foci Nagy lépést tett az újabb aranyérem megszerzése felé az Egér-Kapu Imperiál csapata az Eger városi bajnokság I. osztályában, miután hétfőn este négygólos különbséggel verte az Imola Bau Kft. együttesét. Tavasszal 2-0-ra az imolások győztek, a 15. fordulóban lejátszott őszi visszavágón azonban fordult a kocka. A kiegyenlített játék során a jobban összpontosító Novák Tamásék megérdemelt győzelmet arattak, és ezzel pontszámban beérték az Imolát. Mivel a végelszámoláskor azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény a döntő, Besenyei Ferencék lépéselőnybe kerültek Bocsi Zoltánékkal szemben. Kasza Gábor (balra) kétszer is betalált KÉPGALÉRIA: WWW.HEOLHU EGER-KAPU-IMPERIÁL - IMOLA BAU KFT. 4-0 (2-0) Eger, Lajosvárosi pálya, 100 néző. V.: Reibl Imre. Egér-Kapu: Erdős - Novák T., Gulyás, Besenyei Zs., Besenyei F., Kasza. Cs.: Pusoma R. Csapatvezető: Novák Tamás, dr. Suszták Béla. Imola Bau: Molnár R. - Nagy L., Bocsi, Ragó, Béres, Szabó L. Cs.: Pádár, Mencsik, Csákvári D., Bódi K., Csohány. Csapatvezető: Tóth György. A gólok története. 12. perc: Pusoma jobb oldali bedobása után Kasza 3 méterről fejelt a hálóba, 1-0. 22. perc: Tízméteres szabadrúgásból Kasza jobb lábas lövéssel növelte az EgérKapu előnyét, 2-0. 37. perc: Pusoma R. kilencméteres szabadrúgásból ballal a jobb felső sarokba bombázott, 3-0. 47. perc: Besenyei Zs. az alapvonal közeléből Besenyei F. elé gurított, aki hat méterről lőtt a kapuba, 4-0. Kiállítva: Pusoma R. és Ragó szövegért a 16. percben. Novák Tamás: - A jobban koncentráló és fegyelmezettebben játszó csapat nyert. Tóth György: - Nekünk már a döntetlen is jó lett volna, így is kezdtünk. Ebből kifolyólag viszont nem azt a játékot játszottuk, amit általában szoktunk, és az Egér-Kapu ezúttal jobban akarta a sikert. ■ B. Cs. Javaslatok a testnevelés színvonalának emelésére iskolai SPORT A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) Heves Megyei Szervezete húsz fővel vett részt Gyulán a Testnevelő Tanárok Országos Szakmai- Módszertani Konferenciáján.- A megye számos településéről az iskolarendszer minden szintjét képviselték a kollégák - számolt be a rendezvényről Hegedüsné Lóczi Borbála, a megyei szervezet elnöke. - Az olimpia utolsó napjaiban tartott konferencia jó alkalmat kínált arra, hogy ráirányítsa a döntéshozók figyelmét az iskolai testnevelés és diáksport területein felmerülő problémákra. A zárónapon állásfoglalást fogalmazott meg az egyesület választmánya, amelyben javaslatokat tett a döntéshozók felé a testnevelés-oktatás színvonalának emelésére. Örömteli volt számunkra, hogy a konferencián részt vettek megyei és városi szintű sportvezetők is. ■ B. Cs. Újra átélhetjük az Eb nagyszerű pillanatait labdarúgás Az Onlineprint kiadásában megjelent a Labdarúgó-Eb 2008 című kiadvány, amelyben újra átélhetjük az Eu- rópa-bajnokság feledhetetlen pillanatait. A 240 oldalas, kemény táblás, több száz képet tartalmazó színes album a helyszínről tudósítva számol be és statisztikával elemzi a torna eseményeit. A szerzők, Dénes Tamás és Éber Sándor nemcsak a mérkőzéseket ismertetik, hanem bemutatják a győztes spanyol válogatott labdarúgóit, összeállították az Eb All Stars csapatát, értékelik mind a 16 résztvevő teljesítményét, s visszaemlékeznek a korábbi 12 labdarúgó Eu- rópa-bajnokságra is. ■ HÍRSÁV Juhászék győzelmével zárult az idei sorozat strandröplabda - A Heves Megyei Röplabda Szövetség (HMRSZ) idei harmadik, egyben záró páros versenyén tizenhárom duó tette próbára felkészültségét - tájékoztatta lapunkat Zvara József, a HMRSZ főtitkára. Az egri termálfürdőben rendezett viadalon szoros mérkőzések után alakult ki a végső sorrend. Az élcsoport: 1. Juhászné Tóth Mária, Juhász Péter, 2. Szilvási Zsuzsanna, Zemnicz- ky Zoltán, 3. Szabóné Gabi, Oravecz István, 4. Nemes Napsugár, Sulyok István. Ma Gyöngyösön játszanak a hevesiek labdarúgás - Ma előkészületi mérkőzést játszik egymással a Gyöngyösi AK- Ytong és a Hevestherm- Hevesi LSC gárdája. A gyöngyösi Komiéi Károly Sporttelepen 18 órakor kezdődik a találkozó. ► I i