Heves Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-24 / 224. szám
2008. SZEPTEMBER 24., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Eger FOGADÓÓRA Ma 15.30 és 17 óra között tart fogadóórát Jánosi Zoltán, a 13. számú választó- kerület képviselője, az ifjúsági és sportbizottság elnöke. A városatya az északi városrészi Családsegítő és Információs Irodában (Kallómalom út 88.) várja a választókat. Bélapátfalva szakkörök a tanév kezdetén két új szakkör indult az általános iskolában. Az egyiken a KRESZ szabályait tanulhatják meg a diákok, a másikon vöröskeresztes ismereteket szerezhetnek a gyerekek. Természetesen a már bevált délutáni csoportfoglalkozások - rajz, magyar, informatika, kémia, matematika, sport és a Buba kézműves szakkör - továbbra is megmaradtak. Eger MESE A Magyar Olvasás Társaság felhívásához már negyedik alkalommal csatlakozott idén a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára. A népmese napját, amely egybeesik Benedek Elek születésnapjával, szeptember 27-én 11 órától mesemondással ünnepli a bibliotéka. A nap folyamán nyolc, köztük jelnyelven közölt történettel várják a mesélők az érdeklődőket. Gyöngyös GYEREKKÖNYV Holnap 17 órakor a Fő téri házasságkötő teremben találkozhatnak az érdeklődők Deákné B. Katalin íróval, akinek a nevéhez számos olyan könyv fűződik, amelyek a születéstől egészen az iskolakezdésig segítik a gyermekek játékos értelmi fejlesztését, valamint hozzájárulnak a szeretetteljes anya-gyermek kapcsolat kialakításához. Hatvan LEZÁRÁS Az előkészületi munkák miatt már holnap lezárják a városháza előtti területen a Kossuth teret, ahol szeptember 26-án tizenötödször rendezik meg a Hatvani Volán Heves Megyei Diákduatlon döntőjét és nyílt amatőr versenyét. A város központja szeptember 27-én, szombaton hajnali egy óráig lesz lezárva. Emiatt parkolni csak a polgár- mesteri hivatal udvarán lehet, amit az Iskola utca felőli bejáraton keresztül lehet megközelíteni. Teil JÁTSZÓTÉR Pénteken délután adnak át a településen egy ötmillió forint értékű játszóteret, amelyet az egyik legnagyobb hazai telefonos társaság szponzorált. A létesítmény mellett térkövezés és újabb zöldfelület kialakítása is készül. A termelőket most leginkább az érdekli, hogy mire számíthatnak az idei szüreten. A helyzetük eléggé bizonytalan. Képünk illusztráció. Feszült hangulatú szüret űri huncutságok Bizonytalanságban tartott egri szőlősgazdák A szőlőfelvásárlással ösz- szefüggő nehézségek leküzdését, a minőség javítását jelölte ki legfontosabb feladatául a hegyközségi tanács újonnan kinevezett titkára, dr. Gál Lajos. Kühne Gábor Szeptember 1-jétől dr. Gál Lajos az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának (EBHT) titkára. Előző munkahelyéről, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola irányítása alá került egri Szőlészeti-Borászati Kutatóintézet éléről közös megegyezéssel távozott.- A legfontosabb most a szürettel kapcsolatos feladatok megoldása, a nehézségek leküzdése, hiszen a termelőket az érdekli, mire számíthatnak - vázolta legsürgősebb titkári teendőit a neves egri szakember. - A problémát, amiről a Hírlapban is olvasni lehetett már, az jelenti, hogy jó néhány termelőnek nemcsak a tavalyi, de még a 2006-os szüret során leadott szőlőjét sem fizette ki a felvásárló. Az akkori Egervin Zrt. bábáskodása mellett 2004- ben létrejött, a Verőszala út 1 -3. alatt bejegyzett Egri Szőlő-Bor Szövetkezet tagjairól beszélek. Ezek a gazdák a saját szövetkezetüktől nem kapják meg a termésük árát. Finoman szólva is „úri huncutság” az, ami ott történik... Dr. Gál Lajos szerint a szövetkezetnél kialakult helyzet már az egész borvidékre rányomja bélyegét, hiszen sem ott, sem az Egervin jogutódjánál nem nyilatkoznak arról, egyáltalán kívánnak-e szőlőt felvásárolni, átvenni az idén. Nagyon sok termelőt bizonytalanságban tartanak még most is, amikor már javában tart a szüret. A szövetkezeti tagok nem tudják, ml lesz a terméssel, kinek tudják leadni, eladni, illetve új értékesítési csatornákat kénytelenek keresni, ami viszont az árakra is hatással lesz.- Ilyen körülmények között - mutatott rá az EBHT titkára - nem is csoda, hogy az érintettek felháborodottak és elkeseredetAz igazi megoldást a borok megfelelő áron való értékesítése jelentené. tek, magam is megértem őket. A hegyközségi rendszer keretében annyit tehetünk, hogy a hegybírói értekezleten arra kértünk mindenkit, ki-ki a saját kapcsolatait felhasználva keressen felvásárlókat. Megkerestük Gráf József agrárminisztert is, hogy a tárca is próbáljon meg segíteni e lehetetlen helyzet megoldásában. A szakember úgy vélte: közép- és hosszabb távon is az igazi megoldást a borok megfelelő áron való értékesítése jelentené, azaz úgy, hogy abból ne származzon vesztesége a termelőnek. Ehhez viszont hatékonyabb marketingre, a keleti piacok, például Oroszország újbóli „felfedezésére” lenne szükség. Utóbbi esetében azonban gond, hogy a mai napig Földrajzi név, minőségjavítás, védett eredet- AZ UNIÓS BORREFORMMAL összefüggésben 2009. augusztus 1-jétől már kötelezettség lesz, amit korábban javasoltam, hogy a földrajzi - például az „egri” vagy „egerszóláti”- megkülönböztető névvel ellátott borok mindegyikének védett eredetű borrá kell válnia- jelentette ki dr. Gál Lajos (képünkön). - Ehhez meg is kell felelni a védett eredetű borokra vonatkozó szabályzatban foglaltaknak, azaz: javítani kell a minőségen. él az akkori Egervin által 1986- ban bejegyzett Egri Bikavér szóvédjegy, így e néven csak az Európai Unión belül forgalmazhatják a zászlósbort a termelők. Ezt a kérdést az EBHT-nak tárgyalásos, vagy ha másként nem megy, jogi úton mielőbb rendeznie kell.- A mi feladatunk, hogy a hatályos szabályokat betartassuk, s megértessük a termelőkkel: ez elkerülhetetlen a kellő szőlő- és borminőség elérése érdekében. Meggyőződésem, hogy most sem lenne ekkora gondunk a szőlővel, ha már korábban komolyan vesz- szük az intő jeleket, s élve a védett eredetű borokról szóló rendeletinkben foglaltakkal, 20-30 százalékkal csökkentjük a hektáronként termelhető védett ere- . detű szőlő mennyiségét. így több termelőnek tudtunk volna lehetőséget biztosítani a védett eredetű borok piacán - hangsúlyozta dr. Gál Lajos. - A nagyon olcsó import, főleg olasz borok jelentősen lenyomják az árakat, miközben a hazai ágazat szereplői duplán is vesztesek: a túl erős forint miatt az exportált borokért kevesebb bevételhez juthatnak, illetve az importborok tovább rontják a versenyképességüket. Éppen ezért arra is kértük az agrárminisztert, hogy ha már az importot korlátozni nem lehet, legalább azok minőségét ellenőrizzék szigorúbban. HAVAS ANDRÁS s Es akkor jön Robin Hood A kissé romantikusnak hangzó Robin Hood „munkacím” alatt a kormány különadót vetne ki az energiacégekre, hogy az így befolyt milliárdokhól - különböző áttételeken keresztül - fedezzék a távhőszolgáltatás támogatását, s így kompenzálják az emelkedő energiaárakat. A módszer - amelynek lényege: vegyük el a gazdagoktól a javakat, és adjuk oda a szegényeknek - a történelem során rengeteg kísérletet megélt, ám végleges választ azóta sem sikerült találni a legfontosabb kérdésre: hogyan oszthatjuk el igazságosan a pénzt, illetve, jelen esetben, az ár növekedéséből adódó veszteségeket. ä SHERWOODl erdőnél maradva: a brit munkáspárti kormány is elutasította a szak- szervezetek ilyen irányú követelését, hiába próbál az ottani baloldal baloldalinak feltűnni, a gazdasági törvényszerűségek egy józan országban fontosabbak. Pedig azok ott tényleg szak- szervezetek. Nehéz kimondani, de a legrászorultabb rétegek támogatásán túl hosszú távon nem lehetséges függetleníteni egy országot az energiapiactól, főleg akkor, ha az nem rendelkezik számottevő gáz-, illetve kőolajkészletekkel. A magyar kormányok már évtizedek óta próbálják fenntartani a „létező szocializmus” vívmányait, hol választási ígéretekkel, hol meg éppen népszavazások kezdeményezésével, a taláros testület szíves együttműködésével. Szeretnénk valami szebbet hallani, mint a valóság, szeretnénk színvonalas egészségügyet tőke nélkül, hozzá magas nyugdíjakat, alacsony korhatárral. robin hood vagy Lenin? Ebből a szempontból mindegy. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Közösen eredtek a csellengők nyomába akció Együtt járőröztek a tanárok és a rendőrök a megyeszékhelyen Pedagógusokkal és közterületfelügyelőkkel indult múlt péntek reggel járőrözni az Egri Rendőrkapitányság két járőre, hogy felkutassák a városban csellengő gyerekeket. Mint azt Kovács Miklós r. alezredes, a kapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta, ezúton szeretnék átültetni a gyakorlatba a nyáron elfogadott egri közbiztonsági koncepció elemeit. Ezek között kiemelt feladatként szerepel a gyermekekkel, a fiatalokkal való foglalkozás. így kívánják megelőzni, hogy ennek a korosztálynak a tagjai bűncselekmények áldozataivá, vagy éppen elkövetőivé váljanak. A megszólított fiataloknál a meglepetés volt a leggyakoribb reakció, s többen nem tudtak számot adni róla, miért nem az iskolában töltik a délelőttöt- Nem szeretnénk senkit sem elrettenteni, inkább a megelőző, visszatartó hatás kiváltására törekszünk. Célunk, hogy a csellengő gyerekek legalább egy részét a pedagógusok segítségével visszatereljük az iskolapadba. Épp ezért közös járőrözéseket szervezünk az általános és középiskolák környékén, és azokon a helyeken, ahol az iskolából lógó diákok előfordulhatnak - ismertette az előttük álló feladatot az alezredes. A továbbiakban a közös járőrözést más napszakokra is ki szeretnék az ellenőrzők terjeszteni, így várhatóan éjjelente a szórakozóhelyek környékén is felbukkannak majd. ■ L. A. Afrika vadászmúzeum nyílt a Cserhátalján Országszerte egyedülálló kezdeményezésként megnyílt a cserhátaljai Kisbágyonban a Magyar-Affika Vadászmúzeum. A hazai és külföldi trófeák, preparátumok, s a vadászat témaköréhez köthető műalkotások kollekciója valóban méltó környezetben, a tudományos ismeretterjesztést is szolgálva várja a látogatókat.- Akiállítást 500 négyzetméter alapterületű, tetszetős épületben rendezték be. A gyűjtés 1993-ban kezdődött. A kollekció évről évre gyarapszik, ma már több száz trófeát tekinthetnek meg ott a látogatók - fogalmazott Kopka László, a múzeum megalapítója. Elhangzott: mára a hazai vadásztrófeák száma is jelentősen megnőtt. A bemutató célja - a látogatók, turisták szórakoztatásán túl - az oktatás, elsősorban a gyerekek megismertetése a hazai és az afrikai élővilággal. Átfogó információkat nyerhetnek olyan állatokról, mint például a zsiráf, a nyársas antilop, az impala, a fekete lóantilop, a lichtenstein antilop, a varacs- kosdisznó, a csíkos és fekete gnu. Persze, a hazai vadállomány is képviselteti magát: a né- zelődők megismerhetik az őz, a gím- és a dámszarvas, a vaddisznó, s az apróvadfajok életét, szokásait - a trófeákon túl képekkel és leírásokkal is illusztrálva. ■