Heves Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-23 / 223. szám
♦ I 2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. SZEPTEMBER 23., KEDD Színház, mint különleges lételem évadkezdés Csizmadia Tibor igazgató-főrendezővel egy igaz társulatról Az egri évad első bemutatóját, Shakespeare Velencei kalmár című színművét a Kossuth-díjas Zsótér Sándor állítja színpadra. Képünk a próbán készült. Kik látják el az ügyeletet az egri kórházban október l-jétől? Folytatás az 1. oldalról Az osztályvezető főorvos nyugtalanítónak tartja, hogy a betegek nem tudják, kinek higgyenek. Előjegyzett műtétek vannak, emiatt a páciensek bizonytalanok, hogy október 1-je után ki operálja meg őket. Dr. Kulcsár Dániel arra is kitért, hogy a kórháznak 60 millió forintos kifizetetlen számlája van, s ezzel a tartozással országosan a legjobbak közé tartozik. Dr. Mánya Kristóf leginkább azt firtatta: ha a Hosplnvest október 1-től átveszi a kórházat, úgy bizonyos osztályokon - így a gyermekosztályon - kik látják el az ügyeletet, miután az itt dolgozó orvosok közül senki nem szerződött a céggel. ■ Az országból tizennégy kórház jelezte szolidaritását az egriekkel. Hegyaljai Judit, az EDDSZ szakszervezet helyi elnöke elmondta, hogy az országból 14 kórház jelezte szolidaritását az egriekkel. Az érdekképviselet folyamatosan tárgyal, hogy elkerülhessék a sztrájkot. De ha az ön- kormányzat péntekig nem bontja fel a szerződést a Hosplnvest- tel, úgy a teljes kórházra kiterjedő, határozatlan idejű sztrájkba lépnek. Az ülősztrájk és az éhségsztrájk jelenleg is folyik. A sajtótájékoztató után a Hosplnvest elnöke, Kollányi Gábor azt nyilatkozta, hogy a társaságuk rendelkezik az egri kórház működtetésének átvételéhez szükséges személyi, szakmai és tárgyi feltétellel. Amint az ÁNTSZ kiadja az engedélyt, megkötik az OEP-pel a finanszírozási szerződést, s várhatóan október 1-jén átveszik az üzemeltetést. Az elnök idézte az országos tiszti főorvos tegnapi nyilatkozatát is, miszerint jelenleg a legnagyobb gond az egri kórházban van, s jelentős fejlesztés nélkül Egernek nem marad kórháza. Amikor a Hosplnvest átveszi az üzemeltetést - fogalmazott Kollányi Gábor -, akkor biztosan nem lesz sztrájk, mert azokkal a dolgozókkal kezdik meg a munkát, akiknek nem a minimumszolgáltatás, s nem is a betegek gyógyításának hátráltatása a fontos, hanem a színvonalas betegellátás. ■ Nagyüzem van az egri Gárdonyi Géza Színházban, hamarosan sor kerül az első premierre. Csizmadia Tibor igazgató-főrendezővel az új évadról beszélgetünk. Egres Béla- A művészeti munka a legegyszerűbb, a gazdasági pedig a legnehezebb - magyarázza a direktor, amint leülünk irodájában. - A rendezők rendeznek, a színészek játszanak - minden megy a maga jól ismert útján. Az intézmény működtetése sokkal keményebb dió. Azt kell látnunk, hogy egyre hisztérikusabb, pörgősebb életet élnek az emberek körülöttünk, így egyre nehezebb leültetni őket néhány órára, hogy kikapcsolódjanak mindennapjaik hajszájából. Ezért azt gondolom, olyan produkciókat kell létrehoznunk, amelyekkel sehol máshol nem találkozhatnak. Általában a színháznak, mint különleges helynek, szórakoztatási formának az egyediségét, a Gárdonyi Géza Színház sajátos arculatát kell hangsúlyoznunk.- Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni...- Sok minden befolyásolja a bérletvásárlókat döntésükben. Más-más műfajt kedvelnek, különbözőek a szokásaik, az anyagi helyzetük, az életritmusuk. De legyen a színház beszédtéma! Nem baj, ha nem minden előadás egyformán tetszik minden nézőnek, de senki ne maradjon közömbös irántunk! A színház elsőrendű dolga, hogy érzelmeket váltson ki.- Most szerződött Egerbe az egyéni színházi látásmódú, Kossuth-díjas Zsótér Sándor. Az ő előadásai várhatóan sok vitát kavarnak majd...- Zsótér Sándor nemzetközileg is ismert és elismert alkotó, akit erősen foglalkoztat a színház nyelve. Jelenléte pedig továbblendít műiket azon az úton, amelyen elindultunk, amit járunk már jó néhány éve. Az ő színházi látásmódja fokozhatja a közönség érdeklődését, de a társulat is ott tart, hogy ilyen emberrel kell dolgoznia. Nem véleüen, hogy az Elkéstél Terry című bűnügyi történetben, amit január végén a nagyszínpadon mutatunk be, a legtöbb színészünk találkozik majd vele. Annak a nézőnek, aki ismeri eddigi rendezéseit, nem lesz meglepetés, amit csinál. Aki meg nem, az megnézheti szeptember végén a stúdiószínpadunkon bemutatandó Shakes- peare-klasszikust, a Velencei kalmárt. Csizmadia Tibor: Olyan előadás kell, amilyen máshol nem látható- Az eddigi egytagozatú színházból idén kéttagozatúvá alakul az egri. Mit jelent ez?- Eddig is kéttagozatúak voltunk, ha a nyári tagozatot is ide számítjuk. De úgy alakultak a körülmények, hogy úgy tűnik, megalakíthatjuk az önálló, hivatásos táncosokból álló tagozatunkat is, kitágítva zenés színházi lehetőségeinket. Reméljük, megalapozzuk egy később akár külföldön jegyzett táncegyüttes létrejöttét is. Ne feledjük, a világ minden részén szívesen látott Experidance annak idején hasonlóképpen, a prózai társulat mellett jött létre Szolnokon. A magas színvonalra, a nívós csapat létrehozására biztosíték, hogy a vezetője olyan kiváló táncművész, mint a város szülötte, az érdemes művész Barta Dóra.- Ehhez a működéshez ugyanakkor biztos gazdasági háttér szükségeltetik.- Jobbak a finanszírozási körülmények, mint eddig bármikor. Reálisan tervezhetőek a feltételek, és az előzetes tájékozódás során a fenntartó önkormányzatok sem zárkóztak el a szándéktól. Az előkészítés alatt álló Előadóművészed Törvény is támogatja az ilyen kezdeményezéseket.- Bármilyen jók is a kezdeményezések, az irányok, az előadásokat el kell juttatni a közönséghez!- A színházi produkció is áru. El keli adni. Ehhez szükség lenne profi marketinges szakemberre, akinek révén jobb hatásfokkal tudnánk felmutatni azt, amit létrehozunk. Az iskolák felé is erősebben nyitnunk kell, így elkerülhetetlen drámapedagógus alkalmazása. De minderre még nincs státus és pénz. A jobb tájékoztatás miatt új honlapot is készítünk, de amíg a régi ezer sebből vérzett, az új ezeregyből. Pedig - bár az internetes jegyeladás gyerekcipőben jár - a információkat sokan a világhálón szerzik be a színházi világból is.- A színház közös fenntartású intézmény. A megye és a város egyaránt 65-65 millió forinttal támogatja a színházat. Az utóbbi időben bizonyos ellentétek feszülnek köztük. Érezhető-e ebből valami?- Mindkét önkormányzat tartja magát a megállapodáshoz. Nem kívánnak beleszólni a munkánkba, a műsorpolitikánkba, ám a mi érdekünk is az, hogy átlátható legyen a működésünk. A felelősség természetesen az enyém, ők pedig leginkább annak a közösségnek tartoznak elszámolással, akiktől a megbízásukat kapták, vagyis az egri és megyei lakosságnak, továbbá a színházszerető közönségnek.- Egy éve sokkal borongósabb hangulatban beszélgettünk. Akkor komoly anyagi gondokkal kellett szembenéznie. Mostanra ez elmúlt, de nagy ára volt. Nyáron nem rukkolhatott elő a színház önálló produkcióval.- Ez fájó pont, de valóban ez volt az ára a kőszínház működő- képességének. A színészeink egy része más által szervezett nyári produkcióban játszott, műszaki embereink nyári szabadságuk alatt bedolgoztak egy-két előadásba, de ez nem pótolta az önálló nyári bemutatókat. A színháznak csak akkor érdemes részt venni a nyári programkínálatban, ha képes saját alkotással bemutatkozni. Erre egyelőre nem látok financiálisán lehetőséget. Bárki tud idehozni nagyszabású előadásokat, de ezek nem itteni produktumok, nem az itteni tudásnak és tehetségnek a lenyomatai. Ám idei sikerünk, hogy egy új, szabadtéri játszóhelyet avattunk, a Bazilika lépcsősorát, ahol a Passió-jelenetek című produkció jelent meg.- Akadnak azért nemzetközi sikerek, amelyek mellett nem szabad szó nélkül elmenni.- Komoly fegyvertény, hogy sikerült az Európai Uniótól nagyobb pályázati pénzt nyernünk a Quartet elnevezésű projektünkre. Ez a program valójában négy ország négy városának négy színházát kapcsolja egybe, mégpedig a határoknélküliség szellemében. Énnek az összefogásnak első állomásához érkezünk el októberben, amikor Újvidéken a fesztiválon lesz látható a Pityu bácsi fia című előadásunk. Óriási dolognak tartom, hogy megmutathatjuk magunkat külföldön, előadásaink, színészeink országos elismerésben részesülnek, de a legfontosabb mégis az, hogy a saját közönségünk előtt tudjunk bizonyítani! Kicsik és nagyok az autómentes napon a legkisebbek Az óvodásoknak öt szervezet biztosított kellemes időtöltést Gazdag őszi programok, egri reneszánsz ünnep Folytatás az 1. oldalról Eger önkormányzata, a Civil Kerekasztal szabadidő szekciója, az Életfa Környezetvédő Szövetség, az ÁNTSZ és a Bükki Nemzeti Park szervezett óvodásoknak programot az Autómentes Napon. A kikapcsolódásra Eger Északi lakótelepének legnagyobb zöld felületű terét választották a szervezők. Az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel foglalkozó - délelőtt 9 órától déli 12-ig tartó - eseményre a város óvodái kaptak meghívást. Közülük hét intézmény fogadta el az invitálást, és mintegy 300 kisgyermekkel képviseltették magukat - tudtuk meg Mácsár Beáta Az óvodások élvezték az autómentes napot KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU szervezőtől. A programok sorában a Bükki Nemzeti Park például több helyszínes környezetvédő játékot szervezett, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pedig az egészséges életmódot népszerűsítette. Igen nagy érdeklődést váltott ki többek között az a játék, amelyben 15-20 éves, pedállal hajtható kis autókat hajtva ismerkedhettek a gyerekek a közlekedés szabályaival. A résztvevők azon túl, hogy bekapcsolódtak a különféle játékokba, csokit, üdítőt kaptak, illetve színes szórólapokat, amelyek segítségével megismerhették a környezet- és egészségvédelem bizonyos szempontjait. ■ S. S. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ életében jelentős változásokat hoz az ősz. Megújul az intézmény honlapja, október 1- jétől megkezdi működését a marketingért és pályázatokért felelős projektiroda. Tervezik, hogy minden hónap utolsó hetében fogadóórát is tartanak, a felnőttképzésben együttműködnek a főiskolával. Szeptember 24-én nyitják meg az Atrium Ifjúsági Közösségi Színteret a Művészetek Háza aulájában, ahol büfével, számítógéppel, az iskolákkal közösen szervezett programokkal várják a fiatalokat. A rendezvénykínálat az évszaknak megfelelően színes lesz. Október 2-4. között tartják az Interaktív Agria Reneszánsz Ünnepet. Ehhez kapcsolódóan három kiállítás nyílik az Érsekudvarban, a Polgári Szalonban és a Szent Hedvig Kollégium galériájában. Lesz reneszánsz ka- valkád, borkóstolás, filozófusok éjszakája, várjáték. A Dobó István Rend Szécsi Zoltánnak és Biros Péternek átadja a Dobó István Kardja díjat. Októberben lesz még a X. Nonverbális Fesztivál, az Éneklő Magyarország kórustalálkozó, a XXXVIII. Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemle, novemberben pedig Palócgála. A Művész Mozi dokumentumfilmeket, valamint mai magyar filmeket tűz műsorára. ■ t t « I i f I