Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-27 / 200. szám
2008. AUGUSZTUS 27., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTÜKÖR Ma Üjszászon játszik az Egri FC, tét a Magyar Kupa harmadik köre Fókuszban a játékvezetők elnökségi ülés Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a jelenlévők LABDARÚGÁS Magyar Kupa, országos tábla A 2. forduló mérkőzése: ÚJSZÁSZ WSE - EGRI FC Újszász, szerda, 17.00. V.: Kerékgyártó Zs.- Számunkra elsődleges a bajnokságban való minél jobb szereplés. A Magyar Kupa egy pluszfeladat, aminek természetesen szeretnénk minél jobban megfelelni - válaszolt érdeklődésünkre Horváth Tamás, az egriek edzője. - A Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban legutóbb ezüstérmes újszásziak, vélhetően csakúgy, mint előző ellenfelünk, a szintén alacsonyabb osztályú Sajókaza, hazai pályán nagy erőket mozgósít majd a siker érdekében. A hétvégi bajnokin összeszedett sérülések, valamint a munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tartom kizártnak, hogy több fiatal labdarúgó is játéklehetőséget kap. Ezzel együtt mindent megteszünk azért, hogy sikerrel vegyük az újabb akadályt. ■ S. K. Eredményes heteken túl Pelyhe László kerékpár A T-Mobile Top Mara- ton-sorozat 3. versenyén, a Bükk Maratonon korcsoportjában megszerzett elsősége után újabb sikerekről számolt be Pelyhe László, az egri Nagy SE kiválósága.- Az utóbbi hetekben kifejezetten jól ment a versenyzés, két viadalon is a dobogó legfelső fokára állhattam - fogalmazott a bringás. - A Somoskőújfalu és Salgóbánya közötti mintegy 4 kilométeres útszakaszon rendezett egyenkénti indításos hegyi időfutam-versenyen korcsoportomban az első helyen értem célba, csakúgy, mint a Lillafüreden rendezett II. Szentlélek-kupán, ahol 7,5 km-es táv várt a versenyzőkre. A Tour de Hongrie betétfutamaként számon tartott bükkszentkereszti Volvo-kupán szintén 7,5 kilométer megtétele után a képzeletbeli dobogó második fokára állhattam. Pelyhe szeptember 7-én a tervek szerint rajthoz áll az ausztriai Salzburgban esedékes Eddie Merckx Classic amatőr világbajnokságon is. ■ nw Fehér Gyula (középen), a Küldő Albizottság vezetője is felelősségteljes munkakörben dolgozik, amiért vélt vagy valós támadások érik A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség (Helasz) tegnap rendkívüli kibővített elnökségi ülésen tárgyalt a játékvezetőket érintő aktuális kérdésekről. Sike Károly labdarúgás A megyei szövetség hivatali helyiségében, az elnökségi tagok jelenlétében tartott egyeztető megbeszélésen Kóródi László, a játékvezető Bizottság elnöke tájékoztatta a jelenlévőket Pári Zsolt elektronikus leveléről, melyben a játékvezető Bizottság alelnöke a sípmesterek bálján történt, személye ellen irányuló sérelmek miatt felfüggesztette tevékenységét. A helyzetet az elnökség tudomásul vette, s megkérte Kóródi Lászlót, hogy a következő ülésen nevezze meg Pári Zsolt utódját, illetve találják meg a számukra legmegfelelőbb megoldást. Pári bejelentése is rávilágított arra, hogy a sípmesterek között nincs meg a kellő összhang, amit Oldal Alfréd elnökségi tag is észrevételezett. A Küldő Albizottság vezetője, Fehér Gyula is többször került a figyelem középpontjába, munkája felelősségére többen is felhívták a figyelmet. A rengeteg odaadást és széles körű ismereteket igénylő tevékenységében Fehér - elmondása szerint - elsősorban Szigetvári Zsolt segítségére számít. Torna István vámosgyörki elnökségi tag megjegyezte, a korábbi időszakra jellemző nem mindig szerencsés bíróküldés mára rendeződni látszik. Szó esett az első fordulókban problémaként felmerült kódrendszerről, miszerint a mérkőzés ideje alatt a kispadon csak azok a személyek tartózkodhatnak, akik kódszámmal rendelkeznek. A Pál László vezette elnökség egyhangúlag elfogadta a jelenlévők azon kezdeményezését, hogy az amatőr bajnokságokban a folytatásban nem teszik kötelezővé a kódszám használatát. Hangsúlyos téma volt a társmegyékkel (Pest, Nógrád, Szolnok) való minél zökkenőmentesebb kapcsolat kialakítása. Az Oktatási Albizottság vezetője, Kiss Tibor beszámolójában jelentős fiatalításról beszélt, ami egyúttal a kezdeti időszakban még némi rutintalansággal is párosul. Megyénk fiatal, tehetséges játékvezetői egyre nagyobb szerepet kapnak országos viszonylatban is. ■ Pári Zsolt bejelentése is rávilágított arra, hogy a sípmesterek között nincs meg a kellő összhang. A bajnok és a kupagyőztes Lipcsei még érez erőt találkozik Gyöngyösön magában a folytatásra FUTSAL Holnap 20 órai kezdettel a gyöngyösi sportcsarnokban rendezik a Szuperkupa döntőjét, ahol a bajnok MVFC-Berettyó- újfalu, valamint a kupagyőztes Colorspectrum Aramis együttese találkozik egymással. Az ösz- szecsapást megelőzően a 60 éves Szőlőskert-Nagyréde SC jubileumi találkozója nyitja a mérkőzések sorát, majd a délután további részében bemutató mérkőzések színesítik a programot. A program ___________________ _____Augusztus 28., csütörtök__ 1 7.30: jubileumi mérkőzés______________ 1 8.10: Gyöngyös U14 - Budapest U14 18.55: női „A" válogatott - női „B" válogatott 20.00: KTVFC-Berettyóújfakj - Cotorspectium Aramis labdarúgás Súlyos sérülést szenvedett a Békéscsaba elleni 6-1-es fővárosi győzelemmel zárult bajnokin Lipcsei Péter, az NB II. Keleti csoportjában szereplő Ferencváros korábbi válogatott csapatkapitánya.- Reggel a vizsgálatok után kiderült, sajnos nagy a baj. Elülső keresztszalag-szakadása van Péternek. Szerdán Berkes doktor is megvizsgálja, aztán eldöntjük, hogy mikor kerül sor a műtétre - nyilatkozta Gyarmati Jenő csapatorvos. Lipcsei Péter nyilatkozatában elmondta: először az is megfordult a fejében, hogy befejezi a focit, de átgondolva az eseményeket, úgy érezte, folytatni kell. ■ H í R SÁV Varga Sándor: két arany és egy ezüst a fővárosból atlétika - Az egri Varga Sándor két arany- és egy ezüstérmet szerzett a Budapesten rendezett senior atléták országos versenyén. Varga a 800 m-es síkfutás megnyerését követően, a célba érés után 20 perccel ismét rajthoz állt, és a 400 m-en is diadalmaskodott. Az 1500 m- en ezüstérmet szerzett Nagyon bekezdett a Tarnalelesz RSE labdarúgás - A megyei ül. osztály 2. fordulójának eredményei: Hevesvezekény - Hevesaranyos 2-4, Demjén- Kerecsend 3-0, Szajla - Domoszló 1-1, Tarnalelesz RSE - Recsk 5-0, Egri Sport- centrum SE - Kömlő 2-4, Mikófalva - Visonta 4-2, Ivád - Kápolna 4-1, Pély - Vécs (elmaradt). A Kápolna- Vécs mérkőzést szeptember 15-én, 17 órától játsszák. A bajnokság állása 1. Tarnalelesz RSE 2 2- 10-1 6 2. Hevesaranyos 2 2- 7-3 6 3. Kömlő 2 2- 7-3 6 4. Ivád 2 1- 1 6-4 3 5. Demién 2 1- 1 3-1 3 6. Mikófalva 2 1- 1 5-5 3 7. Hevesvezekény 2 1- 1 3-4 3 8. Visonta 2 1- 1 3-4 3 9. Kerecsend 2 1- 1 3-5 3 10. Domoszló 22 3-3 2 11. Egri SSE 21 1 4-6 1 12. Szajla 21 1 •2-4 1 13. Vécs- 0-0 0 14. Kápolna 1- 1 1-4 0 15. Pély « 1- 1 1-5 0 16. Recsk 2- 2 0-6 0 Nyolc mérkőzésen harminc gól született labdarúgás - A megyei I. osztály 2. fordulójának válogatottja: Labancz (Gyöngyöshalász) - Miskolczi (Novaj), Baranyai (Felsőtárkány), Králik (FC Hatvan), Puly D. (Nagyréde), Görbe (Heves), Rézműves (Besenyőtelek), Csóka (Verpelét), Nagyfalusi (Gyöngyöshalász), Nagy I. P. (Felső-tárkány), Ludányi N. (Nagyréde). A 2. forduló számokban Össznézőszám: 1390 fő Áttogun: 174 fi Legtöbb néző: Egerszalók - Heves (300 fö) Legkevesebb néző: Pétervéséra-Bélapátfalva (100 B)_______ Gólok száma: 30 ________________ Á tlagban: 3,8' Legtöbb gól: Kisköre - Nagyréde (0-8) Legkevesebb gól: Felsőtárkány - Andomaktálya (1-0), Lőrinci - Hatvan (0-1). Hatvanban kezdenek a füzesabonyiak sorsolás A nőknél a Heves és a Gyöngyösi FKK is utazik a nyitányon nőknél is három csapatunk képviseli a megyét, amelyek csakúgy, mint legutóbb, ősztől is az Északkeleti-csoportban szerepelnek. A nyitófordulóban a tavalyi bajnok URFA-Hevesi SE a budapesti Telefongyár-Legea SE együttesét fogadja Füzesabonyban, míg a legutóbbi bronzérmes Gyöngyösi Főiskolai KK gárdájához az ózdiak látogatnak. Mindkét csapat szeptember 14- én játssza első bajnoki mérkőzését. Egy nappal korábban, azaz szeptember 13-án lép pályára az Eszterházy KFSC, amely vendégként kezdi a bajnoki pontgyűjtögetést. Az egriek az 1. fordulóban a Kölcsey DSE Nyíregyháza ban a férfiakhoz hasonlóan a A füzesabonyiakra megyei rangadó vár a szeptemberi nyitófordulóban otthonába utaznak. ■ S. K. ■» *4, kézilabda Hatvani KSzSE - Juhász '99-Füzesabonyi SC megyei rangadót rendeznek szeptember 14-én a férfi NB II. Keleti-csoportjának nyitófordulójában. A Kékesi László edző vezette SHS Eger- Eszterházy SE az első játéknapon - szintén szeptember 14-én - az Abonyi KC csapatát fogadja az egri körcsarnokban. A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészített csoportbeosztás értelmében mindhárom NB Il-es tagsággal rendelkező férficsapatunk az új Keleti-csoportba kapott besorolást, amelyet rendezőként a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Kézilabda Szövetség bonyolít. A sportág harmadik vonaláHEVESlHÍRIAP Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513305. E-mail cím: hmhirlap@axeb.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. I Terjesztésvezetö: FARKAS GÁBOR j Telefon: 36/513Ő44. fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija- egy hónapra 1800 Ft negyedévre 5400 Ft fél évre 10800 Ft egy évre 21600 Ft ! Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi í (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax 37/311697) és a hatvani irodá- ; ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax: 37/341-051). Készült ASNY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét Mindszenti krt 63. Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 | Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- ; bözó versenyeken, játékokon, akciókon, ; szavazásokon, rejtvénypályázatokon i stb. résztvevők által személyesen, írás- ! ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság ! Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- j újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő I Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük. akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek | az általunk kezelt személyes adataik kö- | réről, felhasználásuk módjáról és céljá- ! ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- ! tését, felhasználásuk korlátozását, illet- I ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. »