Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-26 / 199. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 26., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Három arany: sok vagy kevés? olimpia A többség több érmet remélt, túlzottan mégsem csalódott senki A magyar férfi vízilabda-válogatott sorozatban harmadik ötkarikás aranyérmét ünnepelhette Nyári pótfelvételi az egri főiskolán, minden eddiginél több jelentkezővel Augusztus 13-ig élhettek a nyá­ri pótfelvételire való jelentkezés lehetőségével azok a tovább ta­nulni szándékozók, akik a tava­szi felvételi eljárásban nem jutot­tak be egyetlen felsőoktatási in­tézménybe sem, illetve nem is adtak be tavasszal jelentkezési lapot - tudtuk meg Kalóné Szűcs Erzsébettől, az Eszter- házy Károly Főiskola Tanulmá­nyi és Információs Központjá­nak igazgatójától. Az egri főiskola 11 felsőfokú szakképzésre, 26 BA/BSc alap­képzésre és 13 mester tanári szakra várta a jelentkezéseket. Az idén minden eddiginél több pótfelvételi jelentkezési lap ér­kezett. Nappali és levelező tago­zatra, illetve távoktatás formára összesen hétszázan nyújtották be pályázatukat - tájékoztatott az EKF TIK igazgatója. A tovább tanulni szándékozók zöme levelező tagozatra jelent­kezett, ezen belül 280-an tanári mesterképzésre. Nagy volt az ér­deklődés az angol-, a magyar-, a történelem-, valamint a vizuális és környezetkultúra-tanári sza­kokra. A mesterképzésre jelent­kezetteknek a napokban felvéte­li vizsgát tart az intézmény, a döntésről pedig szeptember 1-jét követően kapnak értesítést az érintettek. ■ Megújult Pétervására postahivatala Pétervására postájának korsze­rűsítésére majd’ 74 millió forin­tot költött a Magyar Posta. A mo­dernizáció nemcsak a városla­kók és a postások kényelmét szolgálja, hanem a környékét is, hiszen innen indul a mobilpos­ta Fedémesre, Ivádra és Nagyfü­zesre, de innen irányítják a kéz­besítést Tarnaleleszre, Szentdo­monkosra, valamint Bükkszent- erzsébetre is. A kibővített, klimatizált, nyi­tott pultos, korszerű informati­kai rendszerrel felszerelt postát augusztus 27-én, szerdán dél­után fél kettőkor avatja fel Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. ve­zérigazgatója, Sós Tamás, a me­gyei közgyűlés elnöke és Pál László polgármester. ■ Folytatás az 1. oldalról Simon József, az egri hegyköz­ség elnöke:- Felületesen követtem nyo­mon az olimpia történéseit, in­kább a rádiót hallgattam, s az összefoglalókat néztem meg a te­levízióban. Szurkoltam a magya­roknak, vártam a büszkeséget emelő aranyakat, s akad ben­nem hiányérzet a szereplés után. Nem voltak lelkesítők az eredmények. Több oka is lehet ennek, szerintem a felkészülés­ben is akadhatott hiba, de a világ is elhúzhatott mellettünk úgy, hogy csak egy-két sportágban maradtunk versenyképesek. fejes Lőrinc, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság Kiskörei Sza­kaszmérnökségének vezetője:- Kedvencem a Heves megye­ieket is felvonultató vízilabda, valamint a kézilabda, a birkózás és a torna. Több éremben re­ménykedtem, de ez a teljesít­mény is elismerést érdemel. Csodálkozom, hogy mennyire kiegyensúlyozottá vált a me­zőny, olyan országok képviselői is bizonyítottak, akik eddig nem értek el számottevő sikereket. A vízilabdások esetében örülök a fiatalok és idősebbek egységé­nek, s remélem, hogy a stafétát átveszi az ifjabb generáció, így nem kell újabb húsz évet várni a következő sikerükre. pál László, Pétervására pol­gármestere, a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke:- Összességében elégedett va­gyok a magyar sportolók teljesít­ményével. Kétségtelen, szembe­sülnünk kell azzal, hogy a sport­világ elszáguldott mellettünk, en­nek ellenére nincs szégyenkezni valónk. Tudomásul kell vennünk: nem vagyunk sportnagyhatalom, s el kell azon is gondolkoznunk, hogy a politikai és a sportvezetői elvárások nem voltak életszern­ek. Az is az igazsághoz tartozik, hogy néhány sportágban egysze­rűen nem volt szerencsénk. DR. HAUSER ZOLTÁN, az egri Esz- terházy Károly Főiskola rektora:- Mindennap figyelemmel kí­sértem az olimpia eseményeit. Az elmúlt néhány évtized ered­ményei elkényeztettek bennün­ket, s erre alapozva sportolóink­kal szembeni elvárásaink na­gyok voltak. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy megvál­tozott a világ: egyre több ország és versenyző szól bele a helyezé­sekbe. A tízezer résztvevőből az alig több mint másfél száz ma­gyar sportoló nagyszerű eredmé­nyeket produkált. KOPCSiK lajos, többszörös egri olimpiai bajnok, Oscar-díjas mes­tercukrász:- Sajnos úgy alakult, hogy ép­pen az olimpia idejére esett prá­gai üdülésünk, így nem nagyon követtem nyomon ezt a nagysze­rű eseményt. Voltak azért kivéte­lek, így például a vízilabda-döntőt végigizgultam és nagyon élvez­tem. Büszke voltam rá, hogy ma­gyar vagyok. Kicsivel több érem­re, köztük több aranyra számítot­tam. Úgy hallottam, hogy időn­ként a bírók sem voltak velünk. dr. löffler Erzsébet, az Ér­seki Gyűjtemények igazgatója:- Az olimpiai játékok első idő­szakát nem nagyon figyeltem, de ahogyan jöttek a sikerek, kez­dett érdekelni a verseny. A vízi­labda-döntőt már teljes odaadás­sal szurkoltam végig. Nagyon boldoggá tett a győzelem. Külö­nösen azért, mert ez az arany egy kicsit Egeré is, hiszen leg­alább négy pólósunk kötődik a városunkhoz. dr. magda Sándor, a gyön­gyösi Károly Róbert Főiskola rek­tora, országgyűlési képviselő:- Azok a sportolók, akik na­gyon készültek, és a mögöttük ál­ló csapat is akarta a győzelmü­ket, sikeresen szerepeltek az olimpián. Ha Vajda Attila, a vízi­pólósok és Cseh László nem hi­vatkoznak külső körülményekre az eredményükkel kapcsolatban, akkor a szakmának kell megvizs­gálnia, a többiek miért maradtak le. Mindent egybevéve büszke va­gyok a magyarok teljesítményé­re. Csupán az bánt, hogy a sport­ban is vádaskodásokat tapasztal­tam. Én azt vártam, hogy Schmitt Pál lemond elnöki posztjáról, hi­szen ő éppen azért kapja a fizeté­sét, hogy a most felmerülő prob­lémákat megoldja. KERBELNÉTÚRI HEDVIG, a gyön­gyösi Egressy Béni Általános Is­kola igazgatója:- El vagyok keseredve, mert eddig mindig ott voltunk az éremtáblán a legjobb 15 között, most pedig csak a 21. helyen ál­lunk. Nagyon jó a válogatottunk kézilabdából, és a vívóink is ki­magasló sportolók, nem tudom, hogy mi lehet az oka a gyengébb szereplésüknek. De ugyanez vo­natkozik a birkózókra és az ököl­vívókra is. Talán leginkább a fel­készülésen múlt a siker. szabó Zoltán, a Vidróczki nép­táncegyüttes művészeti vezetője: - Nem vagyok megelégedve a magyar sportolók teljesítményé­vel, ennél sokkal többet tudnak. Mindenképpen meg kell keresni az okokat, hogy mi vezetett idáig. Talán a pénz volt kevesebb, vagy túl erős volt a felkészülés. A tánc­ban is hasonló a helyzet: egy ke­mény edzés után időt kell hagyni a regenerálódásra. Ugyanez ér­vényes a sportolókra: a vívók nem sokkal az olimpia előtt sikert si­kerre halmoztak, Pekingben pe­dig már ki voltak fáradva. A pszi­chés megterhelés is nagy, és a doppingolás is benne lehet ab­ban, hogy sokan emberfelettien teljesítettek. Talán meg kellene kérdezni Kemény Dénesi, ők ho­gyan csinálják. DR. LŐCSEI ÁGNES háziorvos, Lőrinci:- Minden elért sikernek örül­ni kell, még akkor is, ha esetleg több érmet várt az ember. Nem szabad lebecsülni olimpikonja­ink teljesítményét. A várakozá­soknak a lehetőségekhez kell igazodniuk, most ennyire futotta. A doppingolást orvosként helyte­lenítem, de általános vélekedés szerint napjainkban elválasztha­tatlan az élsporttól. Talán annyi a változás, hogy a tiltott szerek nehezebben kimutathatók. PÁLDINÉ PÁL ILONA moszkvai olimpikon, a 400 méteres női síkfutás 28 éves országos re­kordjának a tulajdonosa, Hatvan díszpolgára:- Négy aranyérmet vártam, azt gondoltam, hogy Kovács Kati vagy Kammererék is felállhatnak a dobogó legmagasabb fokára. Az már most látszik, hogy a magyar sport közelít a mélypont felé, s ha az állapotok nem változnak, Londonban még nagyobb lehet a baj. De másra nem is számítha­tunk abban az országban, ahol egy Központi Sportiskolát leépí­tenek... Helyi szinten kellene el­kezdeni a rendteremtést, például Hatvanban is szükség lenne egy hozzáértő szakemberre, aki ösz- szefogná a sportot. Az én időm­ben az atlétikától az ökölvíváson át a röplabdáig számos szakosz­tály működött a városban, most pedig... Azt sem engedhetnénk meg magunknak, hogy az után­pótlás elkallódjon. Itt van példá­ul a középiskolás Joó Renátó, aki korosztályos magyar bajnok súlylökésben. Már rég egy neves klubban, ideális körülmények kö­zött kellene tréningeznie. laminé ANTAL Éva, Füzesabony polgármestere:- Figyelemmel kísértem az eseményeket. Igaz, a közvetítése­ket ritkábban néztem, inkább az újságokból tájékozódtam az ered­ményekről. Előzetesen négy aranyérmet vártam, végül ennél kicsivel kevesebb lett. Arra már az elejétől számítottam, hogy a férfi vízilabdázók jól szerepelnek. érsek Zsolt országgyűlési kép­viselő, Hatvan polgármestere:- Örülök a három aranynak is, az igazi élsportolók nem okoztak csalódást. Á vérbeli profik mindig nyernek, akik pedig meg akarják magyarázni a megmagyarázha- tatlant, jobb, ha csendben marad­nak. Elmegy mellettük a világ. Mostoha helyzetben is jó az oktatás vetélkedő A természettudományi versenyen jól szerepeltek a gyöngyösiek Szakmai elismeréseket adtak a Bíróságok napján Az ország legjobbjai vettek részt azon a 25. alkalommal megren­dezett Bugát Pál Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedőn, melyet a Mátraalján szervezett meg nemrégiben a budapesti TIT Stúdió, a gyöngyö­si Berze Nagy János Gimnázium és a Mátra Művelődési Központ. A megmérettetésen 16 csapat bizonyította tehetségét, közülük az első és harmadik helyet a sze­gedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium szerezte meg, míg a másodikok a fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium tanulói let­tek. A házigazda iskola két csa­pattal jutott az országos döntőbe: Verebélyi Dorottya, Török Csa­ba és Tóth Rózsa Vanda az 5., A gyöngyösi gimnazisták az ötödik helyet szerezték meg míg Csonka Diána, Kecskés Lu­ca és Illés Anett a 15. helyet sze­rezte meg. A legjobban teljesítő fiatal természettudósokat érté­kes tárgyjutalomban és külön- díjakban is részesítették a ver­seny szervezői. Czinder Péter, a Berze igazga­tója szerint a természettudo­mányok oktatásának jelenlegi mostoha helyzetében kiváltképp dicséretes, hogy diákok és elhi­vatott tanárok ilyen természet- tudományos vetélkedésbe fekte­tik energiáikat. Mindemellett méltatta a gimnázium egykori tanárát, Kiss Lajost is, aki a ve­télkedőt, illetve annak elődjét ne­gyedszázada meghonosította Gyöngyösön. ■ Az Országos Igazságszolgáltatá­si Tanács a Bíróságok napja al­kalmából kiemelkedő szakmai tevékenysége és példamutató életpályája elismeréseként a Ju­hász Andor-díj ezüst fokozatát adományozta Liptai Andrásné dr. Gecse Ildikónak, a Heves Megyei Bíróság polgári - gazda­sági - közigazgatási kollégium- vezetőjének. A kitüntetés bronz fokozatá­ban részesült Patrik János, a He­ves Megyei Bíróság végrehajtási csoportvezetője. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács júli­us 15-i hatállyal címzetes megyei bírósági bíró címet adományo­zott dr. Nyerges Ilonának, a Hat­vani Városi Bíróság tórájának. A köztársasági elnök augusz­tus 20. alkalmából, az igazság­ügyben végzett kiemelkedő mun­kája elismeréséül dr. Kelemen­né dr. Rácz Katalint, a Heves Mer gyei Bíróság büntető kollégium- vezetőjét a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Túrái Albertnét, a Heves Megyei Bíró­ság tisztviselőjét a Magyar Köz- társasági Ezüst Érdemkereszt ki­tüntetésben részesítette. Az elismeréseket dr. Dras­kovics Tibor igazságügyi és ren­dészeti miniszter adta át az Or- szágos Igazságszolgáltatási Ta­nács Hivatalában rendezett ün­nepségen - tájékoztatott dr. Ko­vács Péter, a megyei bíróság saj­tószóvivője. ■ 4 I i \ I t i %

Next

/
Thumbnails
Contents