Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-21 / 195. szám
2008. AUGUSZTUS 21., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Eger MULATSÁG Szüreti vigadalmat tartanak Szent Bertalan napján, tehát augusztus 23-án, szombaton a Szépasszony-völgy- ben. Kisbíró dobol, a rendezvényen tánc, ének, felvonulás és szüreti bál várja majd az érdeklődőket 15 órától. Kerecsent! HULLADÉK Eredményesnek bizonyult az önkormányzat illegális hulladéklerakók felszámolására kidolgozott pályázata. A megvalósítására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól 1,3 millió forintos támogatást nyert. Ebből a Dankó és a Pataki utca, illetve a Laskó-patak közötti terület hulladékmentesítését végzik el. Eger ÉVADNYITÓ Ma délelőtt 10 órakor rendezik meg a Gárdonyi Géza Színházban az újabb évadot megnyitó társulati ülést. Heves SZŐTTESEK Augusztus 29-31. között rendezik meg a hatodik Nemzetközi Szőtteskonferenciát Hevesen. Az esemény témája a tárgyalkotók a kulturális turizmus szolgálatában. A témakörhöz kapcsolódó előadások mellett gyakorlati példákat is szolgáltatnak az alkotóknak, az érdeklődőknek. A rendezvény ezúttal két helyszínes, Hevesen és Hollókőn is szerveznek barangolást. Kompott AUGUSZTUS 23-án, szombaton 10 órától rendezik meg az általános iskolában a Nyugdíjasok Akadémiája 2008 elnevezésű fórumot, amelyen részt vesznek a választókörzetek nyugdíjas szervezeteinek küldöttei, valamint Korózs Lajos államtitkár. Eger BEIRATKOZÁS A Farkas Ferenc Zeneiskolában augusztus 25-én 14-18 óra között, valamint 26-án és 28-án 9-12 és 14-18 óra között pótbeiratkozást tartanak az intézményben. Mezőtárkány falunap Az önkormányzat falunapot rendez augusztus 23án. A programok 10 órakor kezdődnek és 19 óráig tartanak, kicsiknek és nagyoknak tartalmas szórakozást nyújtva, amit színesít az Egri Vitézlő Oskola XVI. századi viselet- és fegyverbemutatója. De lesz gyermekeknek játszóház, pónilovaglás, felnőtteknek társastánc- és hastáncbemutató, valamint egészségsátor is. Fellépnek hagyományőrző csoportok, a Ragwed Killers rockegyüttes, s a Geri-Betli Duó a mulatós műsorukkal. Az estet utcabál zárja Larcáékkal. Jól jöhet a nagyi aranya zálogház Egyre többen csapják zálogba a családi kincseket A zálogházakat jó ideig csak a szegények bankjaként emlegették. Ma a középosztályból is egyre gyakrabban térnek be a zaciba. Barta Katalin Idős hölgy álldogál az egyik egri zálogház előtt. Míg a nyitásra várakozunk, szóba elegyedünk. Meséli az asszony, nem túl büszke arra, hogy időnként itt kell felbukkannia, azonban ez már egy jó ideje így megy.- Tudja, két éve halt meg a férjem, és én egyedül maradtam - magyarázza. - A lányom évek óta külföldön dolgozik, ritkán jár haza, s olyankor én nem szoktam panaszkodni. Kevés a nyugdíjam, mire minden rezsit befizetek, alig marad egy kis pénzem. | Fél éve a barátnőmtől loptam az ötletet, hogy a családi ékszert | nyugdíj előtt beadom a zálogház- I ba a következő nyugdíjig. Akkor rendszeresen visszaváltom. Ezzel a pár ezer forinttal kihúzom úgy, hogy nem kell máshonnan kölcsön kérnem. Egy középkorú nő is becsatlakozik a beszélgetésbe:- Nincs ebben kérem, semmi szégyen. Én is megfordulok itt alkalmanként. Most például a gyerekek beiskolázására kell a pénz. Ilyenkor előszedem a dobozból a megörökölt ékszereket, láncot, gyűrűt, karkötőt és behozom. Megválni nem szeretnék tőlük, hiszen számunkra fontos emlékek ezek, de ha megszorulunk, kisegítenek a bajból. Néha az az érzésem, hogy ilyenkor a túlvilágról is üzennek az őseim: arra használd ezeket a tárgyakat, amire valók, s én hallgatok a megérzéseimre. Azt is elmondja még, hogy a párja évekig külföldön dolgozott, viszonylag jól keresett. Ott vásárolt nagyobb mennyiségű aranyat, mintegy túlélési tartalékként. Szüksége is volt rá a családnak, mert hazaérve hiába próbált a férfi elhelyezkedni, nem sikerült. Egy év alatt mindent elnyelt a zálogház, s végül újfent külföldön vállalt munkát a családfenntartó. A becsüsök munkájuk jellegéből adódóan időnként megrázó emberi történetekkel is találkoznak. Az egyik egri f Főleg nyugdíj- és segélyutalás előtt ugrik meg a zálogfiókok forgalma, de vállalkozók is benyitnak az üzletekbe üzlet alkalmazottja meséli, hogy nyugdíj-és segélyfolyósítás előtt ugrásszerűen megnő a forgalmuk. Egyre többen áthidaló megoldásnak alkalmazzák értékeik átmeneti elzálogosítását. A legtöbben a következő hónapban ki is váltják a beadott tárgyakat, de akad olyan ügyfél is, aki nem tudja előkeríteni erre a fedezetet. Nekik egy-három hónapig van lehetőségük hosz- szabbításra, és további egy hónap türelmi idő is rendelkezésükre áll. Ha nem jelentkeznek az ékszerekért, a jó minőségű szép da- " rabokat Egyre többen áthidaló megoldásnak alkalmazzák értékeik átmeneti elzálogosítását. értékesítik, míg a régi, kopott aranyat beolvasztják. Tény, hogy ma a zálogfiókok nagy többsége bank- szerűen működik, tevékenységük felfogható egyfajta hitelezési manővernek. Az ügyfél bejön, hozza az elzálogosításra szánt tárgyat, a szakértő becsüs megvizsgálja és megállapítja a kölcsön összegét, zálogértékét. Akár tíz percen belül is készpénzhez juthat, akinek erre van szüksége. Nem kérnek tőle igazolványt, s nem kell hitelszerződések kitöltésével sem bajlódnia. Itt nincs szükség kezesre, munkáltatói igazolásra. A vállalkozók például különösen nagyobb összegű adófizetés előtt folyamodnak ehhez a megoldáshoz. A szakemberek szerint ma hazánkban egyre több zálogház nyílik és a legtöbbjük talpon is marad, köszönhetően az általános elszegényedésnék. A BÁV Zrt. egyes zálogfiókjaiban nemcsak arany-, ezüstékszert, hanem műszaki cikkeket, értékes szőrmét, bőrt és műtárgyat is bevesznek. Ezekben az üzletekben negyvenöt nap, illetve három hónap a lejárati idő, ezen belül bármikor és akárhányszor lehet kamatfizetés mellett hosszabbítani. A zálogházi ügylet egyébként anonim. Nem kérnek személyi igazolványt, nem vizsgálják a tulajdonost. Ha nem váltjuk ki időben, végleg búcsúzhatunk értékeinktől A gond akkor van, ha valaki nem tudja a lejárati idő végéig az értékeit kiváltani, vagy az elzálogosítás időtartamát meghosszabbítani. Ilyenkor a lejáratot követően az adott hónap végéig, a türelmi időben még van lehetőség a tárgyak kiváltására, utána azonban azokat már kényszerértékesítik. A törtaranyat beolvasztják, az antik ékszert elárverezik, az új, hibátlan darabokat pedig értékesítik. ÁLLÁSPONT BARTA KATALIN Magad uram, szolga nélkül! AZ ELMÚLT ÉVEKBEN Sok település kénytelen volt lakatot tenni az iskolájára a rohamosan fogyó gyermeklétszám miatt. Kevés községben döntött úgy az önkormányzat a lakosság egyetértésével, hogy megbirkózik a lehetetlennel: megtartja az intézményét. Igaz, a társulást ők sem kerülhették el, ám ebből a gyermekek semmit nem éreznek, hiszen ugyanúgy helyben járhatnak továbbra is iskolájukba. A kisiskolák működtetése még így is rengeteg áldozattal jár a faluvezetők számára, amit néhány helyen a szülők is megértettek, s a maguk módján próbálnak segíteni a megmaradásban. EGERBOCSON A nyáron rendkívüli megbeszélésen döntöttek úgy apák-anyák, hogy nem várnak a csodára: ösz- szefognak mind és nekilátnak az intézmény teljes felújításának. Csupán a kalkulált anyagköltséget, 180 ezer forintot kértek a helyhatóságtól, a többit már ők maguk intézték. Három héten keresztül éjjel-nappal, még a hétvégeken is dolgoztak az épület szépítésén. A szülők gyerekeikkel együtt festettek, takarítottak. Az eredmény nem is maradt el. A több mint százéves épület most kívül-belül ragyog. ünnepelni van hát mit a lelkes kis csapatnak, amikor egy közös bográcsolás keretében nyugtázhatják, gyermekeik szeptembertől egy korszerű, tiszta iskolában kezdhetik meg tanulmányaikat, s ami a legfontosabb: a saját szülőfalujukban. A tizennyolc egerbocsi szülő kis ízelítőt adott abból, hogy a Magad uram, ha szolgád nincs! közmondás igazsága a huszonegyedik században is érvényes. LEHET ŐKET utánozni! VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu PÓTJELENTKEZÉS! INGYENES SZAKKÉPZÉS! Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola. Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a 2008-2009-es tanévben a kővetkező érettségi utáni képzésekre hirdet pótfelvételt: 1. ALKALMAZOTT GRAFIKUS, KEPGRAFIKUS 2. FESTŐ, DÍSZÍTŐFESTŐ 3. DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ ASSZISZTENS 4. ELEKTRONIKUS GRAFIKUS, KÉPSZERKESZTŐ 5. JÁTÉK- ÉS ANIMÁCIÓS- FILMKÉSZÍTŐ Jelentkezési lap kérhető e-mailben az szki.gyak@ektf.hu címen. A kitöltött jelentkezési lapot a fenti e-mail ctmre kérjük visszaküldeni 2008. augusztus 25-ig. Érdeklődni lehet: 3300 Eger, Bartók tér 4. E-mail: gyak@ektf.hu , szki.gyak@ektf.hu , matyasne@freemail.hu , matyasne@ektf.hu Web: www.gyakorio.ektf.hu Tel.: 30/338-4530 Az Axel Springer - Magyarország Kft. hazánk piacvezető médiavállalkozása HIRDETÉSI TANÁCSADÓKAT Eger, valamint Gyöngyös területére. Feladatok * Médiafelület értékesítése a kiadó által képviselt sajtótermékekben ■ A partneri körfoiyamatos bővítése ■ Kapcsolattartása partnerekkel,tanácsadás Az ideális jelölt * Középfokú végzettségű (felsőfokú végzettség előny) * Kiválóan kommunikál és könnyen teremt kapcsolatokat ■ Személygépkocsival rendelkezik ■ Felhasználói szintű számítógépes ismeret szükséges a munkakör betöltéséhez axel springer m keres Amit nyújtunk ■ Alkalmazotti jogviszony ■ Teljesítményarányos, versenyképes jövedelem • Jó munkakörülmények, növekvő piac, stabil céges háttér ■ Kötetlen időbeosztás ■ Törzs-ügyfélkör Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát küldje el címünkre 2008. szeptember 22-ig, 3301 Eger, Pf. 23. A borítékra írja rá: „Tanácsadó 2008” !i n