Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-18 / 193. szám

XXIX. Nyári Olimpiai Játékok -©äs2002 / * TM© Pars: a technikán múlott az érem olimpia Hajdú János csapata Romániával találkozik a keddi negyeddöntőben Pars Krisztián negyedik lett kalapácsvetésben a pekingi olimpia kilence­dik versenynapján, ami­vel pályafutása legna­gyobb sikerét érte el. Hírlap-összeállítás A szombathelyi nehézatléta a második sorozatban érte el 80,96 méteres dobását. Idei leg­jobbjával (81,96) második lett volna a győztes szlovén Primoz Kozmus mögött.- Sajnálom, hogy nem tudtam meglepetés eredményt okozni - nyilatkozta Pars Krisztián. - Egy kicsin múlott, ötödikre do­bott túl a Tyihon. Nem tudtam összehozni azt a technikai moz­gást, amivel az elmúlt hónapok­ban hoztam a 81 fölötti ered­ményt, nem ért le időben a jobb lábam. Ennyin múlott, ha 80,96- nál ezt meg tudom oldani, akkor én vagyok a második. Pars hoz­zátette, jó formában van, kon­centráltan versenyzett, tudta, hogy csak a technikán múlik majd a jó szereplés. A Decsi Tamás, Nemesik Zsolt, Szilágyi Áron, Lontay Ba­lázs összeállítású férfi kardcsa­pat - amely éremért érkezett a kínai fővárosba - két vereséggel és egy győzelemmel hetedik lett. A magyar vívóküldöttség egy bronzéremmel (Mincza-Nébald Ildikó, párbajtőr) zárt Peking- ben és ez 1904 óta a legrosszabb olimpiai szereplés a sportágban. Görbicz Anitáékat padlóra küldték a lelkes koreaiak, ám a magyar irányító előre tekint, kedden nyerniük kell, mindegy, ki a soros ellenfél itss A magyar női kézilabda-válo­gatott utolsó csoportmérkőzésén 11 gólos vereséget szenvedett (33:22) a Koreai Köztársaságtól, A pekingi olimpián összesen 25 úszóvilágcsúcs dőlt meg. Ebből kettő vasárnapra jutott a női és a férfi 4x100-as vegyesváltóban. Utóbbi szám­ban a győztes staféta pillangón úszott tagja, Michael Phelps így Romániával találkozik a ked­di negyeddöntőben. Barta Nóra 269,25 pontot sze­rezve 12., azaz utolsó lett a mű­nyolcadik pekingi aranyérmét szerezte, amellyel megdöntötte honfitársának, a legendás Mark Spitznek 1972-es, mün­cheni hételsőséges rekordját. Phelps immár 14-szeres olimpi­ai bajnok, ami szintén csúcs. ugrók 3 méteres versenyének döntőjében. Sidi Péter nem jutott döntőbe a férfi kisöbű sportpuska 3X40 lövéses összetett számában, amelyben összesítésben a 25. helyen zárt. Sastin Marianna első mérkő­zésén kikapott és kiesett a női birkózók 63 kg-os súlycsoport­ban, mivel legyőzője nem jutott fináléba. Végül 15. helyen zárt. Gádorfalvi Áron tizedik he­lyen ért célba a férfi szörfösök hetedik futamában. Ugyanakkor a negyedik olimpiáján szereplő versenyző a hatodik futamot el­rontotta, akkor csak 26. volt, így összesítésben a 19. pozícióból várhatja a folytatást. A szintén szörfös Detre Diána 25. és 26. lett, s összesítésben 23., míg a Laserben szereplő Berecz Zsom­bor egy 22. helyet ért el, össze­tettben harmincadik. Mára- tonfutásban Teveli Petra 65. lett, Rakonczai Beáta pedig a féltávig sem jutott el, feladta a versenyt. Vári Edit 100 m gátfutásban ki­esett a selejtezőben, 36. lett. Huszonöt úszóvilágcsúcs dőlt meg Pekingben Negyedik a női tőrcsapat szombat Birosék csoportelsők ha nyernek Kanada ellen Mohamed Aida (jobbra) a női tőrcsapat legjobbja volt a szombati napon Negyedik helyen végzett a Mo­hamed Aida, Varga Gabriella, Ujlaky Virginie, Knapek Edina összeállítású magyar női tőrcsa­pat a pekingi ötkarikás játékok szombati napján, míg a disz­koszvető Fazekas Róbert beju­tott a keddi 12-es döntőbe. A címvédő magyar férfi vízi­labda-válogatott 13-12-re nyert az ausztrál együttes ellen a cso­portkor negyedik, utolsó előtti fordulójában, s ha Biros Péterék hétfőn nem kapnak ki Kanadá- «. tói, elsők lesznek a csoportjuk- g ban és egyenes ágon jutnak az 2 elődöntőbe.- A harmadik negyedben az­zal a kevés lehetőséggel, ami adódott, nem tudtunk élni. Bor­zasztó nehéz úgy támadni, hogy ki vagyunk szorítva, ezt nagyjá­ból engedték a játékvezetők, az esetek többi részében pedig jöt­tek, mint a lokomotív - nyilat­kozta az ausztrálok elleni mér­kőzés után Kemény Dénes szö­vetségi kapitány. A doppingvétsége miatti eltil­tását letöltő Fazekas Róbert a 11. helyen került a 12-es finálé­ba, míg az athéni játékokon má­sodik Kővágó Zoltán 21., Máté Gábor pedig tizenharmadik lett. A rúdugró Molnár Kriszti­na és a 400-as futó Petráhn Bar­bara nem került tovább a selej­tezőből. A hétpróbázó Farkas Györgyi a 29. lett. A férfi 100 méteres síkfutás döntőjét a jamaicai Usain Bolt, elképesztő, 9.69 másodperces új világcsúccsal nyerte. Második lett a C döntőben, így összesítésben 14. helyen zárta a könnyűsúlyú kétpárevezősök küzdelmeit a Varga Tamás, Hirling Zsolt duó. A bokszoló Kalucza Norbert a nyolcaddöntőben kikapott és ez­zel kiesett az 51 kg-osok között. Az olimpia amerikai úszó­sztárja, Michael Phelps megsze­rezte hetedik pekingi aranyér­mét is, kivételesen nem világ­csúccsal nyerve a 100 méteres pillangó döntőjét. Ezzel beállítot­ta az egy olimpián megszerzett elsőségeket illetően honfitársa, Mark Spitz rekordját, aki az 1972-es, müncheni játékok úszó­döntőiben jutott el hét olimpiai bajnoki címig. ■ HIRDETÉS i& Széneladás / \ lakossági mátrai erőmű zRT. felhasználásra A Mátrai Erőmű ZRt. folytatja a visontai bányában termelt lignit lakossági célú értékesítését. Értékesítés kezdete: 2008. augusztus 26. Értékesítési időpontok: kedd- szerda 7.00 - 13.00 óra Értékesítési ár: 510,00 Ft/mázsa A zavarmentes és gyors kiszolgálás érdekében a társaság ütemezi a kiszolgálást. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a vásárolható lignit apró szemcséktől nagy tömbökig áll rendelkezésre, és a zrt. területén további aprításra lehetőség nincs, ezért a darabosságra reklamációt nem tudunk elfogadni. Az igények bejelentése: hétfőtől péntekig 8.00 és 11.00 óra között a 37/334-748 vagy a 47-48-as melléken történik. Az igény bejelentésekor a vevő konkrét időpontot (nap és óra) kap az elszállításra A torlódások elkerülése érdekében kérjük a megadott időpont betartását. A nem időben érkezők kiszolgálását garantálni nem tud juk! Esős liánokon a szén minősegének vedelnie miatt szenkiadás nem történik. Az úi időpontot az ieénvbejelentés bekén kell egyeztetni. Bejelentkezés szállításra: Kiszolgálás: Mérlegelés: Fizetés: További információk: A megadott időpontban a gépjárműveknek a bányaterüleli mázsaháznál kell jelentkezni, ahol az üres mérlegelés megtörténik. A gépjárművek rakodása a déli bánya bejáratánál kialakított depótérről történik, ahol a rakodást a társaság által biztosított rakodógép végzi. Válogatásra nincs lehetőség! A bányaterületi mázsaháznál. A fizetés készpénzben a főpénztárban történik. A 37/334-748 vagy a 47-48-as melléken kérhetők (225507-261044) HÍRSÁV Fegyelmi vizsgálat Ujlaky Virginie ügyében hozzáállás - Fegyelmi vizsgálatot kezdeményez Ujlaky Virginie-vel, az olimpián szerepelt női tőr­válogatott tagjával szem­ben Füleky András, a Ma­gyar Vívó Szövetség ügyve­zető igazgatója. A pekingi sportágvezető elmondta, Ujlakynak nem volt megfe­lelő a hozzáállása a felké­szülés, az edzések, illetve a verseny során. Bernât Zol­tán, a tőrözők szövetségi kapitánya korábban azt mondta, Ujlaky nem fogad­ta el, hogy egyéniben nem szerepelhet az olimpián, ez pedig a felkészülés és a versenyek alatt feszültsé­get keltett a csapaton belül. Csaknem 75 ezer önkéntes az olimpián segítők - Összesen 74 615 - 98 különböző országból és tartományból érkezett - önkéntes segíti a pekingi olimpiai játékokat. Vasár­nap nyilvánosságra hozott adatok szerint 73 195-en a kínai anyaország polgárai, 95-en érkeztek Makaóból, 91-en Tajvanról, míg 935-en más országokból. Rajtuk kí­vül Pekingben 400 ezer vá­rosi önkéntes és több mint egymillió társadalmi mun­kás segíti az ötkarikás ren­dezvényt. A lekvár segítette győzelemhez Boltot dzsem - Wellesley Bolt, a 100 méteres férfi síkfutás olimpiai bajnokának, Usain Boltnak az édesapja állítja: fia a hazai lekvár miatt ilyen gyors. - Biztos vagyok benne, hogy a híres Trelawny-i dzsem miatt van a dolog - nyilatkozta a büszke apuka a szombati fi­nálé után, amelyet a mind­össze 21 éves Bolt elképesz­tő, 9.69 másodperces világ­csúccsal nyert meg. Michael Phelps titka egy rapszámban lehet zene - Michael Phelps tö­kéletes teljesítményének titka - részben - egy rapszámban keresendő. A 14 aranyával minden idők legeredményesebb olimpi­konjává előlépett úszósztár minden rajt előtt Lil Wayne rapper I,m Me (Én vagyok én) című számát hallgatja. A China Daily című lap szerint Phelps különösen a következő magasröptű so­rokból merít megfelelő ins­pirációt soron következő versenyéhez: „Én vagyok én, ki vagy te? Te nem vagy én, te nem vagy én, tudom, hogy ez nem fair, de nem érdekel.” A sikeres ráhangolódás Pekingben 8 aranyat és 7 világcsúcsot eredményezett. f t

Next

/
Thumbnails
Contents