Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-18 / 193. szám
2008. AUGUSZTUS 18., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 EGER, BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE Vonzó az újdonság varázsa turizmus A nyári rendezvények csalogatják a vendégeket A közelmúltban a Lucky Boys Dixiland Band koncertje is sikert aratott. A programok mind több érdeklődőt vonzanak Bélapátfalvára. Köszönet illeti a településükért sokat dolgozó ostorosiakat Zászlófelvonással és kenyérszenteléssel kezdődik augusztus 19- én délután fél 6-kor a hagyományos falunapok programja Ostoroson. A rendezvénysorozat évről évre az egyik legjelentősebb eseménynek számít a községben, ahol mind az egyházi, mind pedig a kulturális programok nagy érdeklődésre tartanak számot. Az általános iskola sportudvarán a polgármesteri köszöntő után a helyi asszonykórus szórakoztatja a közönséget, majd kitüntetéssel köszönik meg mindazoknak a munkáját, akik hosz- szú ideje önzetlenül tevékenykednek településük gyarapodása, hírnevének öregbítése érdekében. A továbbiakban bemutatkoznak az ostorosi tehetségek, majd zenés produkciók következnek. Az ünnep napján délelőtt 10 órakor kezdődik a szentmise, amit körmenet zár, majd a hagyományteremtő faültetésre kerül sor a Szent István parkban. Az érdeklődők mindkét napon megtekinthetik a népművészeti kiállítást, valamint a helyi alkotók munkáit a Tájpincében rendezett tárlaton. ■ Tyúkudvarrá változik majd a kiállítóhely Matolcsi Beus kiálb'tása ma este hat órakor nyílik meg az egri Kis Zsinagóga Galériában. A debreceni származású művésznő az egri főiskolán diplomázott 2004-ben. A tárlatot a Part Egyesület szervezi. Az alkotó kérdésünkre elmondta: a „Mi van a begyemben?” című tárlat ideje alatt egy tyúkudvar asszociatív képében jelenik meg az épület. A szó szoros értelmében vett kortárs művészetről van szó, melynek révén színes, mázas szobrokat és installációkat láthat a közönség. A kerámiák között számos a környezet-, illetve természetvédelem ihlette alkotás, de a művésznő foglalkozik az örök férfi-nő kapcsolattal is. Igyekszik érzelmeket ébreszteni az alkotásain keresztül. A két hétig látogatható tárlatot szeptember elsején Lovas Dona Munkácsy-díjas, érdemes művész zárja majd gondolataival. ■ Az utóbbi években szezonról szezonra örvendetesen emelkedett a turisták száma Bélapátfalván. A szakemberek a további növekedésben is bíznak. Debnár Ádám A cementgyár megszűnése után fontos volt, hogy legyen valamilyen megélhetési alternatíva a városban, mi pedig az idegenforgalom fejlesztésében hittünk - mondta Vizy Pál, a Bélapátfalva Idegenforgalmáért Közhasznú Egyesület elnöke. - Ezt a civil szervezetet 2002-ben alapítottuk meg, s azóta nagyban hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan növekedjék a vendégéjszakák száma. Tavaly ebből már másfél millió forintos adóbevétel származott. Persze az is fontos, hogy a programokat nemcsak az ide látogató kirándulóknak, hanem a helyben és környéken élőknek is szánjuk - tette hozzá a szakember. A Zenés Nyári Esték program- sorozatot illetően kiemelkedő szempont, hogy minden évben valami újdonsággal rukkoljanak elő. Van, amikor a könnyűzene irányába nyitnak, máskor pedig egészen érdekes zenei csemegéket hallhat a közönség. Az idén eddig egy dixieland-koncerten, valamint egy operett- és musicalesten vannak túl, mindkettőre sokan voltak kíváncsiak. Lényeges dolog, hogy ezek a programok mindig szabad téren zajlanak és ingyenesek. A saját szervezésű rendezvényeken túl segítették a Bükki Nyári Napok elnevezésű kulturális programsorozat és a jelenleg zajló Tóparti Napok reklámozását. A bélapátfalvai nyári programok plakátja és szóróanyaga az egyesület pénzéből készült el. Működtetnek egy Turisztikai Információs Irodát, saját honlappal rendelkeznek ( www.belko- turizmus.hu ), miután az utazni vágyók manapság már leginkább az interneten, illetve telefonon érdeklődnek.- Egyik szemem sír, a másik nevet, ha az anyagiakra gondolok - említette Vizy Pál. - Egyrészt az idén is a város önkormányzata a legnagyobb támogatónk, másrészt viszont 2008-ban kevesebb pénz jutott az egyesületnek, mint a korábbi években. A megyei önkormányzattól az információs iroda marketingköltségeihez kaptunk támogatást. Szintén jelentős szponzor a Bélkő Kht. A Nemzeti Civil Alapprogramra mi is pályáztunk, azonban szomorú tény, hogy egyetlen forintot sem sikerült elnyernünk - panaszolta az elnök. Az itt élők mindent kissé másképp látnak, mint a városba és környékére látogató vendégek, ezért fontos, hogy tudják, mit gondolnak rólunk. Kérdőíves felmérést végeztek, ebből igyekeztek leszűrni, hogy milyen irányban kell tovább fejlődniük. Ezek alapján fogalmazták meg javaslataikat az önkormányzatnak is. Legfőbb feladatuknak a város népszerűsítését tartják, hogy bekerüljenek az Eger-Szilvásvárad közötti turisztikai vérkeringésbe.- Tudatnunk kell az emberekkel, hogy a helyi programokon túl számos túrázási és kirándulási lehetőséget kínál ez a csodálatos környezet. Gyönyörű a kilátás, egyedi a panoráma a Bélkőhegyről, tiszta időben egyik irányban a Tiszát látni, a másikban pedig a Magas-Tátra csúcsait - büszkélkedett az egyesület elnöke. - De nem szabad elfelejtkeznünk a világhírű apátságról, mivel az is a turisták egyik kedvelt úti célja. Ezek után nem véletlen, hogy az egyesület fotópályázatot hirdetett „Vendégeink szemével” címmel. A pályaművekből kiállítást terveznek az év végén. Tárlatokban egyébként nincs hiány, miután kölcsönös az együttműködés a helyi Vidróczky fotókörrel.- Nyugodtan mondhatjuk, a lehető legtevékenyebben igyekszünk hozzájárulni ahhoz, hpgy minél dinamikusabban fejlődjék a városban és környékén a turizmus, és ezzel segítsük a cementgyár bezárása miatt nehéz helyzetbe került térséget - summázta- céljaikat Vizy Pál. HÍÜSÁV Pályázat révén újítják fel a községi ravatalozót EGERCSEHi Az Észak-ma- gyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett két pályázaton is nyert a település önkormányzata. A támogatásból az ősz folyamán újítják fel az elavult temetői ravatalozót, illetve hat új számítógép beállításával könnyítik meg a lakosságot érintő hivatali ügyintézést. Már javában szervezik az Olaszrizling fesztivált egerszólát Szeptember 6- án tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Olaszrizling fesztivált a településen. A hangulatos eseményt látványos szüreti felvonulás nyitja, majd főzőverseny és a művészeti együttesek műsora következik. Ezúttal ütik borlovaggá Koltai Róbert és Gazsó György színművészt, Stumpf Istvánt, a Századvég Alapítvány elnökét, valamint Bodnár Zoltánt, az Exim Bank vezetőjét. Azt egyelőre hétpecsétes titok övezi, hogy ki lesz az idei borkirálynő. Játszóteret kapnak a település fiataljai EGERBAKTA Ünnepélyes keretek között avatják fel holnap délután egy órakor az óvoda udvarán kialakított játszóteret. A Szent István- napi megemlékezés keretében zajló eseményen Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke és Hegedűs János polgármester mond köszöntőt, majd Buda Péter plébános áldja meg a helyi apróságok örömére létesített, minden igényt kielégítő teret. Körzeti oldalaink heti menetrendje ► HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSARA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt irta: Debnár Ádám, Szilvás István Fotó: Ötvös Imre Tel.: 36/513-622 e-mail: zita.negyessy@axelspringer.hu Hat éve tart a sikeres együttműködés A BÉLAPÁTFALVA Idegenforgalmáért Közhasznú Egyesület hat évvel ezelőtt alakult, s jelenleg huszonöt taggal működik. A civil szervezetben nem csak helybeliek vannak, hanem mikófalvai, mónosbéli és balatoni lakosok is. A saját, mindig ingyenes programok szervezésén túl fontosnak tartják, hogy lehető ség szerint minden, a környéken zajló rendezvény reklámozásában segítséget nyújtsanak. Ezért igyekeznek minél szélesebb körben tartani a kapcsolatot a média képviselőivel is. ■ A Béikő-hegyről tiszta időben egyaránt látni lehet a Tiszát és a Magas-Tátra távoli vonulatait. Adós, fizess, ha netán tudsz! áramszámla Kerek két forint éves különbözeiét kérnek Ugyancsak nagyot nézett az egyik noszvaji olvasónk, amikor felbontotta a hivatalos borítékot. Nem az lepte meg, hogy az ÉMÁSZ Nyrt. megküldte Miskolcról a „Villamos energia éves elszámoló számlát”, mert erre számítottak. A meglepetést a sárga csekken álló összeg okozta. Az áramszolgáltató cég ugyanis kerek két forintot tüntetett fel a megadott határidőig kiegyenlítendő különbségként. Nos, a pénz befizetése gonddal jár, miután már nincs érvényben a fém kétforintos. Bár kerestek egyet, a postán bizonyára nem fogadják el. így aztán marad a lelkiismeret-furdalás a ki nem egyenlített számla miatt... ■ ESZPENZÁTUTALÁSI MEGBÍZÁS ÖSSZEG ""Zzz'i h ■ D ***2*** /■' |-M ‘Kettő* »4 Számla esedékessége 2008 08 05 41 Á2otv.‘;.y'íő <>kffiúny/í:kir<Tí iipy- ,Vte út* 0$ :'tó nevi>: .. ‘ «.VVÍ* ÉMÁSZ Nyrt. Miskolc II e KÁVjótf "(Vísctbcx. Cf'rie: V», ,** • c A csekk és a kétforintos. A nagy kérdés az, hogy mit kezdjenek vele...? Cigaretták „fináncláb” nélkül Aki öt-hat évvel ezelőtt járt a magyar dohánygyártás egri fellegvárában, már rá sem ismer az Egri Dohánygyárra. A régi elavult, kimustrált masinák helyén korszerű, modern, világszínvonalon dolgozó gépek gyártják milliós tételekben a cigarettát. A jelentős gépesítési program keretében a napokban újabb gép érkezett a gyárba. Küldetéséről Domán László főmérnöktől kértünk információt.- Az új előkészítő gépsor jó része a kocsányozó. A berendezés az úgynevezett „finánclábakat" távolítja el a cigaretta dohányából. Az új gépsor jelentősen javítja majd a minőséget.- Milyen gyártmányú a gép?- ír és nyugatnémet berendezésekből áll... Igyekeznünk is kell vele, mert 20-40 szerelőnek is legalább három hónapig tart majd a munka.- A szerelési munkálatok nem zavarják majd a termelést?- Sajnos igen, de reméljük, ezt különösképpen a vásárlók nem veszik majd észre... Ha valami különösen nagy probléma nem zavarja meg a termelést, akkor folyamatosan biztosítjuk a szükséges mennyiséget. Az utóbbi időben több filteres cigarettával gazdagodott a magyar cigarettacsalád... Első helyen áll a Fecske, másodikon a Gitár, harmadikon a Fiitól, s negyediken a Savaria.- Mennyi a napi termelés?- A számok egyben a technika fejlődését is bizonyítják: amíg 1965 februárjában naponta még csak két és fél millió, addig 1967-ben már naponta hét és fél millió filteres cigarettát gyártottunk.- És 1970-ben?- A napi „adag” húszmillió filteres cigaretta. Es ebből nem kevesebb, mint 14 millió Fecske.... (1970. január 13.) * % *