Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-16 / 192. szám
ELETIMCIil Türelem kell az iskolához becsengetnek Az otthon a feltöltődésre való, nem korrepetálásra Egyre elterjedtebb az a nézet, hogy karácsonyra írni-olvasni kell tudnia a kicsiknek, pedig ez nem így van A család is sokat tehet a rákos beteg gyógyulásáért A gyógyíthatatlan beteg ember manapság gyakran marad magára. Nemcsak a tágabb környezetében, gyakran családon belül is. Sok esetben ugyanis a családnak nincs kapacitása, lelkiereje a rákos betegben végbemenő lélektani változások egyensúlyban tartására. Pedig ha valamikor, akkor ilyenkor kell igazán a segítség. Ez azért nehéz, mert a rák még mindig a halálos betegség szinonimájaként él a köztudatban. Bizonyos ráktípusok kilátásai azonban ma már sokkal jobbak, mint a nem rosszindulatú betegségeké. Tari Annamária pszichológus arra biztatja a családtagokat, hogy kérdezzenek rá a gyógyítás során akár többször is a nem vagy nehezen érthető kezelésekről az orvosnál. Merjék „zaklatni" a kezelőt. Az ugyanis nagyon fontos a beteg és a család szempontjából is, hogy értsék mi történik. Ráadásul az, ha az ismeretlentől félnek, vagy egyszerű dolgoknak túlzott jelentőséget tulajdonítanak a félelmeik miatt, sokkal rosszabb. Az is fontos, hogy a családtagok legyenek őszinték a beteggel, mondják meg, félnek, hogy elveszítik, de bíznak a gyógyulásában és segítenek neki mindenben. A biztatás, az, hogy minél inkább kibeszélik magukból a félelmeket, nagyon fontos abban, hogy a rákos beteg ne próbálja magába fojtani a gondjait és a fájdalmát. Ilyenkor ugyanis sokszor elkerülhetetlen a lemondó depresszió. A betegnek pedig arra van a legnagyobb szüksége a gyógyuláshoz, hogy lássa: vannak célok körülötte, van miért meggyógyulnia. ■ F.’E. Már csak néhány hét, és kezdődik a tanév. Az elsősök az óvodából mennek iskolába. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint az a legfontosabb, hogy a szülő tudja, hiába jár iskolába a gyereke, ő ilyenkor még nem iskolás. Fábos Erika Van olyan gyerek, aki már nagyon várja és van olyan is, aki fél attól, hogy szeptembertől az óvoda helyett iskolába kell mennie reggelente. A szülők is így vannak ezzel. Van olyan család, amelyik hosszasan és módsze- t résén választ iskolát, de van I olyan is, amelyik nem viszi túl- I zásba az előkészületet. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint ha egy tyúkanyós tanítót talál a szülő, az már fél siker, utána pedig már csak békén kell hagyni a gyereket, és minden rendben lesz. Az egyik legnagyobb hiba, amit el lehet követni, hogy túl komolyan veszik azt, hogy az óvodásból iskolás lett. ,sNEM TEHETÜNKTÖBBET egy iskolás gyereknek, mint teljes érzelmi biztonságot adni neki - mondta Vekerdy Tamás. Ez a legfontosabb egy iskolás számára. "A szülő tehát cinkossággal segíthet Azzal, ha érzékelteti, bármi történik a külvilágban, otthon szeretet van. „Baj, ha azt hiszik a szülők, hogy attól, hogy a gyerek elsős lesz, már rögtön iskolás. Hisz az óvodába mint óvodás kisgyerek megy, akinek még mindig a leg- fejlesztőbb tevékenysége a szabad játék - mondta Vekerdy Tamás. - Rendkívül fontos az életében a mesehallgatás és a szabad Normális iskolarendszerben ugyanis a szülőnek nincs feladata. A gyerek és az iskola a tanító néni dolga. Jó, ha a szülő ott van a közelben, meg lehet kérdezni és akkor segít, de ne ő korrepetáljon. Abból csak egy borzalmas esti tortúra lesz, amiben a szülő eljut adlevegőn töltött intenzív mozgás. A jelenlegi iskola 45 percekre leülteti a gyereket, és megtiltja neki, hogy kibámuljon a hóesésbe. Pedig ilyenkor az önkénytelen figyelme működik, amely a legkreatívabb, legfontosabb eleme a figyelemnek. Egy kis elsősnek két-három órát lenne ideális az dig az érzésig, hogy a gyereke butább, mint gondolta, jellem- telen, mert nem figyel, és talán nem is szereti őt. És az elkeseredett szülő ordít, a gyerek sír. A kisiskolás gyerek otthon mozogjon, játsszon, az iskolában pedig tanuljon és gyakoroljon, az a legjobb neki. iskolában tölteni, és utána maximum 15-20 percet szabadna házi feladatra fordítania.” A szakemberek szerint nagyon fontos, hogy a család ügyeljen arra, a gyerek mesélje el, mi történt az iskolában, otthon pedig ne tanuljon, hanem sokat mozogjon és játsszon. A másik, amivel segíteni lehet, ha a szülők hagyják a saját tempójával fejlődni, sokat dicsérik, és nem türelmetlenkednek az eredményei miatt. „Elharapódzott egy különös mánia a nagyobb iskolákban - mondta Vekerdy Tamás. - Ez a »karácsonyra ír-olvas mánia«. A siettetéssel nem lehet elérni semmit, csak megrontja az alapkészségek beidegződését. Fontos a türelem, hiszen a gyermek későbbi tanuláshoz való hozzáállása múlhat az első egy-két éven.” A kisiskolásoknak érzelmi biztonságra van szükségük korrepetálás helyett Nem mindenki kap ii^yenoltást pneumococcus A fertőzés kétéves korig a leggyakoribb Ingyenes internetoktatás a T-Online szervezésében W\ — Az oltás az unió 17 tagállamában már kötelező, nálunk még nem Kritériumok a veleszületett rendellenességek Az Egészségügyi Világszervezet szerint a világon évente több mint hétszázezer kisgyermek hal meg valamilyen pneumococcus baktérium okozta fertőzésben. Ez a baktérium az egészséges emberi szervezetben is előfordul, anélkül, hogy betegséget okozna. A két hónapos és kétéves kor közötti gyermekek azonban nagy arányban hordozzák ezt a baktériumot az orrgaratukban, és ez számos betegség kialaku- | lását eredményezheti. Ilyen pél- 2 dául a fül- és arcüreggyulladás, vagy súlyosabb esetben a tüdő- | és agyhártyagyulladás. A kis- í gyermekeknél előforduló kocká- J zat miatt a szakorvosok a védő- I oltást javasolják. Az oltássorozat ára 64 ezer forint Tavasszal az akkori egészség- ügyi miniszter ingyenes vakcinákat ígért minden kétéves kor alatti gyermeknek. A jogosultságot azonban mára korlátozták. Az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól megtudtuk: szeptembertől csak azon kétéves kor alatti gyerekek jogosultak az ingyenes oltássorozatra, akik bizonyos rizikócsoportokba tartoznak. ■ Wlcsek azon kétéves kor alatti gyermekek kaphatják meg az ingyenes oltássorozatot, akik veleszületett immunrendszeri zavarral vagy immunhiányos állapottal küszködnek Ezenfelül kiemelt rizikótényezőt jelentenek a lépbetegségek a visszamaradt magzati növekedés és az alultápláltság, a koraszülött- ség, a méhen belül kialakult légúti megbetegedések a sáv veleszületett rendellenessége, a tüdő veleszületett rendellenessége vagy fejletlensége, a lép veleszületett rendellenességei. A Telekom Internetakadémia Heves megyébe érkezik, ahol bárki elsajátíthatja az internetezéshez szükséges ismereteket. Azok is bátran jelentkezhetnek, akik eddig afféle modern ördöngösségnek tartották az internetet, hiszen most díjmentesen megismerkedhetnek a világháló előnyeivel. Kutatások igazolják, hogy a magyar lakosság nagy része még mindig túlságosan bonyolultnak tartja a számítógép használatát és az internetezést. „Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legtöbb embert megismertessük a világháló előnyeivel. Megmutatjuk, milyen könnyen lehet hozzájutni a szükséges információkhoz, mennyire egyszerű egyes ügyek elintézése, a csevegés vagy levelezés barátokkal. Találkozhatnak mindazokkal a megoldásokkal, amelyek éppen az emberi kapcsolatok erősítését, a fizikai távolság leküzdését szolgálják" - mondta Megyeri Tibor, a Magyar Telekom Lakossági Szolgáltatások Üzletágának marketingigazgató-helyettese. Az előadások során az érdeklődők másfél-két órában, számos gyakorlati példán keresztül ismerkedhetnek meg a számítógép kezeléséhez szükséges alapismeretekkel és az internettel. Megtanulhatják például, hogyan vásároljanak a világhálón vagy hogyan nézzék meg kedvenc tévéműsorukat, ha lemaradtak róla. Az előadás után a résztvevők tesztelhetik friss tudásukat a T-Online munkatársainak segítségével. Az egri és gyöngyösi előadásokra a díjmentesen hívható 06- 80/204-850-es telefonszám automatikus menürendszerében hagyott üzenettel (a megye, illetve azon belül a település kiválasztását követően a név és telefonszám, illetve a résztvevői létszám megadásával), valamint a www.magyartelekom.hu web- oldalon lehet jelentkezni. ▲ ■ Augusztus 25. és 27. között Egerben és Gyöngyösön tartja ingyenes internet-előadásait a T-Online. ÍBSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Renée Zellweger elsírja a szerelmi bánatát A HÉT FILMJE: Egyik kopó, másik eb. Szimatnak áll a világ. Dupla áldás mindenhol: Hollywoodba ikreket hoz a gólya. A trv-hét címlapján Szőllősi Györgyi. Tihanyi Tóth Csaba szenvedélye a munka. Ötvenévesek a Contergan-bébik az idei Év második felében ünnepük ötvenedik születésnapjukat azok az emberek, akiket megszületésükkor Contergan-bébiknek neveztek. Az említett gyógyszert a terhes nők émelygésére írták fel 1957-58-ban, de annak mellékhatásaként a gyermekek súlyos testi fogyatékossággal születtek. Jennifer Lopez inkább a gyermekeivel lenne bizonytalan időre bezáratta Madre’s nevű pasadenai éttermét Jennifer Lopez énekesnő. Az egyébként jól menő étterem megszüntetését a sztár nem kommentálta. Szóvivőjük szerint ő és férje, Marc Anthony -inkább az ikreikkel foglalkoznak. Segítség kell a szülőknek, hogy a szexről beszéljenek kevésbé kínos a szülőknek a szexről beszélni, ha előtte ők is tanácsot kapnak a felvilágosítás módjáról. Egy amerikai programban 11-16 éves gyermekek szüleinek nyújtottak segítséget. Akik részt vettek a tanfolyamon, jobban el tudtak beszélgetni gyermekeikkel, és mindent el tudtak magyarázni nekik. Több boldogsághormon termelődik szoptatáskor elősegíti az anya és gyermeke közötti szorosabb kapcsolat kialakulását, amikor oxytocin termelődik szoptatás közben az anya szervezetében. A boldogsághormonnak nevezett vegyület növeli a baba bizalmát is az anyjával szemben. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu « 1 1 4 7 f