Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-13 / 189. szám

14 SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. AUGUSZTUS 13., SZERDA Összefogásra buzdítanak üGAÉRTEKEZLET Nyílt levél a sportszerűbb légkör megteremtéséért Dr. Cseh László (jobbra, elöl) fegyelmi bizottsági elnök szerint a botrányos esetek kialakulásában a nem megfelelő játékvezetés is rendre közrejátszott. A Felsőtárkány a helytállásban bízik az ózdiak ellen a kupában LABDARÚGÁS Magyar Kupa, országos tábla Az 1. forduló mérkőzése: FELSŐTÁRKÁNY SE - ÓZD FC Felsőtárkány, szerda, 17.00. V.: Pál László.- Idáig egyetlen edzőmérkő­zést sem játszottunk, új csapa­tunk számára a borsodiak elleni kupatalálkozó lesz az első ko­molynak tekinthető erőfelmérő - válaszolt Bocsi Zoltán, a felsőtár- kányiak játékos-edzője. - Az NB Ill-ban szereplő vendégek fiziká­lisán minden bizonnyal előttünk járnak, mi elsősorban a csapa­tunk rutinjára támaszkodhatunk. Alapos ismeretekkel nem rendel­kezünk a riválisról, ezzel együtt mindent megteszünk azért, hogy tisztes eredménnyel zárjuk a ta­lálkozót. Sérültünk nincs, így a legjobbnak vélt összeálh'tásban fogadhatjuk a borsodiakat. Bocsi Zoltán elsősorban játékostár­sai tapasztalatára támaszkodhat Az ózdiak az elmúlt hét végén a Salgótarján elleni NB III-as baj­noki nyitányon 2-1-es vereséget szenvedtek a nógrádi megyeszék­helyen. ■ S. K. Gyöngyösön a Háttá Club, Egerben a RÉAC LABDARÚGÁS A Gyöngyösi AK- Ytong NB III-as csapatának a vendége lesz ma 18 órai kezdet­tel a Komiéi Károly Sporttelepen a Háttá Club nevű együttes. Az Egyesült Arab Emirátusokból a hét végén érkezett másodosztá­lyú gárda több mint két hetet tölt Egerben. A megyeszékhelyi edzőtáborozás során a kiváló mi­nőségű Leányka úti sporttelepen gyakorolnak az ázsiaiak, akiket brazil tréner irányít. A brazil já­tékosokat is soraiban tudó egylet pénteken 18 órakor az NB I-es REAC gárdájával játszik a főisko­lai létesítményben, majd 19-én a Diósgyőr VTK otthonában lép pályára. ■ B. Cs. A sportszerűség, vala­mint a játékvezetők fele­lősségének témaköre ki­emelt figyelmet kapott a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség (Helasz) egri li­gaértekezletén. Sike Károly labdarúgás A hétvégi bajnoki nyitány előtt a Helasz elnöksége nyílt levélben fordult az egyesü­letekhez, a települési önkor­mányzatokhoz, rendőri és pol­gárőri szervezetekhez, együtt­működést és összefogást kérve a jövőbeni sportszerűbb légkör megteremtéséért. Az elmúlt baj­nokság atrocitásai még élénken élnek az érintettek emlékezeté­ben, tavaly először fordult elő, hogy megyei I. osztályú mérkő­zés idő előtt ért véget. ■ Minden csapat a saját területén tegyen a sportszerűbb légkör ér­dekében. Dr. Cseh László, a Fegyelmi Bizottság elnöke a csapatveze­tők, edzők, játékosok vélemé­nyét tolmácsolva, a játékvezetők felelősségét hangsúlyozta. El- | mondása szerint évente mintegy ' 2000 mérkőzést vezetnek a síp­mesterek, s miközben több száz 1 játékos, edző, sportvezető kap el- 2 tiltást, addig a sípmestereknél mindössze három fegyelmi ügy akadt.- Érzésem szerint a botrányos esetek kialakulásában a nem megfelelő játékvezetés is rendre közrejátszott - fogalmazott Cseh.- A sípmesterek évente 25 millió forintot kaptak javadalmazás­ként, míg az ellenőrzések 1,7 mil­szabadidősport Sarudi vízi tá­borral zárult a Füzesabonyi Kis­térség Többcélú Társulásának nyári táborozása. A Tematikus Kistérségi Sporttáborozási Program negyedik, egyben utol­só állomásán a diákok megis­merkedtek a vízi túrázás rejtel­liót emésztenek fel. Ezzel együtt a mérkőzésről szóló jelentések nem elég részletesek és nem elég alaposak. Sajnálatos, hogy a „sporik” - jórészt munkahelyi el­foglaltságokra hivatkozva - rend­szerint nem jelennek meg a fé­méivel, technikájával, szabálya­ival, veszélyeivel és a sarudi me­dence vadregényes szépségével. A kenuzás mellett különböző sportversenyeken és kézműves­foglalkozásokon is részt vettek a gyerekek. A mindennapos gya­korlás után egy 10 kilométeres gyelmi tárgyaláson. Ez tarthatat­lan. A jövőben a vitás esetekben addig nem hozunk döntést, amíg a beidézett játékvezető nem jele­nik meg a tárgyaláson. A felszólalásra Kóródi László, a Játékvezető Bizottság elnöke re­túrával fejeződött be az esemény, ahol a fiatalok kitartó és lelkes munkáját éremmel és oklevéllel jutalmazták a tábor vezetői. A Komplex Kistérségi Szabad­idős Program sportrendezvényei a hét végén Újlőrincfalván, au­gusztus 23-án Dormándon, au­agált, aki szerint a sípmesterek a szabályoknak megfelelően vég­zik a munkájukat, visszutasította a vélt vagy valós sérelmeket, majd hozzátette: minden csapat a saját területén tegyen a sportsze­rűbb légkör érdekében. Szóba került a kisköreiek által a napokban a klubokhoz Intézett levél is, melyben kezdeményezés­sel élnek a Helasz felé. A Tisza- partiak felhívásukban azonos fel­tételek megteremtését kérik, to­vábbá szerintük örvendetes len­ne, ha a mérkőzések azonos idő­pontban kezdődnének, s nem lenne villanyfényes találkozó. A felvetésre Pál László, a Helasz el­nöke elmondta: ő sem tartja sze­rencsésnek az amatőr bajnokság­ban a villanyfényes mérkőzést, de mivel a szabályok ezt nem tiltják, s a világítás az előírásoknak meg­felel, idén még biztosan lesz ilyen találkozó, lövőre azonban javasol­ja a kötelezettség megszünteté­sét, illetve az érintett csapatok előzetes egyeztetését. A versenykiírással kapcsolatos módosítások kapcsán elhangzott, hogy ősztől a megyei I. osztály­ban három, a második vonalban öt, míg a megyei III. osztályban hét cserelehetőségük lesz a csa­patoknak. Az új bajnokságra a sárga lapok törlődnek, de a kiál­lítások érvényben maradnak. A sportorvosi igazolásokat nagyon szigorúan veszik, azok a labda­rúgók, akik a nyitányon nem ren­delkeznek érvényes sportorvosi­val, nem léphetnek pályára. A ku­paküzdelmek első játéknapját az őszi fordulók után bonyolítják le, továbbá tavasszal is MK- meccsekkel kezdenek a gárdák. A serdülőkorú és a még fiatalabb labdarúgók számára kiírt pont- vadászatok szeptemberben 13-án indulnak. gusztus 30-án pedig Mezőtár- kányban folytatódnak. A soroza­tot az Önkormányzati és Terület- fejlesztési Minisztérium, a Fü­zesabonyi Kistérség Többcélú Társulása és a helyi önkormány­zatok támogatják. ■ Hírlap-információ Az Egri Csillagok- kupaért hajtanak és lovagolnak Ostoros környékén lovassport A 10. Egri Csilla- gok-kupáért ülnek nyeregbe és szállnak bakra a hét végén Osto­ros és Eger térségében. Az Or­szágos Távlovagló és Távhajtó Bajnokság 4. fordulójában öt versenyszámban tehetik próbá­ra felkészültségüket az indulók. A távlovasok számára a hosszú távú (120 km), a középtávú (90 km) és a rövid távú (60 km) etap jelent kihívást, míg a távhajtók 100, az amatőr távlovasok pedig 20 kilométeren át fognak gyep­lőt a kezükbe. ■ A lovasfarmról már reg­gel 6 órakor elindulnak a versenyzők. Az érdeklődőknek korán kell ahhoz ébredniük, ha látni sze­retnék a szombati, illetve a va­sárnapi rajtot, ugyanis a Mihók Lovasfarmról már 6 órakor elin­dulnak a versenyzők. Mihók Csaba versenyigazgató reméli, hogy az időjárás jelentős mértékben nem befolyásolja a lovasok és lovaik teljesítményét.- A patások számára előírt or­vosi vizsgálatok ezúttal is foko­zott szerepet kapnak. ló lenne, ha elkerülne bennünket a túlzot­tan nagy hőség, ami a lovakat nagyon megviselheti. Ezenkívül bízom abban, hogy a jubileumi eseményünk a résztvevők és az érdeklődők tetszését is elnyeri majd - adott hangot várakozása­inak Mihók Csaba. Az ünnepélyes eredményhir­detést vasárnap 13 órától tartják a lovasfarmon. b^B. Cs. Az ostorosi Komjáthy Barbara pá­lyaépítőként is részt vállalt Sarudi vízi túrázással zárult a tábor kistérség A programok Újlőrincfalván és Dormándon folytatódnak Csáki Béla emléke előtt tisztelegnek Trióban a kommunások a legjobbak diadal Több mint kétperces előnnyel nyerték az országos versenyt az egriek Kovács István szakmai igazgató lesz Szolnokon labdarúgás A két évvel ezelőtt 76 esztendős korában elhunyt Csáki Béla emlékére rendeznek szombaton nagypályás öregfiúk- tornát Sírokban. A Salgótarjáni BTC legendás középcsatára, az NB I-ben 252-szer szerepelt és ott 99 gólt szerzett támadó pálya­futását a Siroki Vasasban fejez­te be, majd edzőként elsősorban az utánpótlás-nevelésben jeles­kedett. A hétvégi eseményen a házi­gazdák szeniorjai mellett a sal­gótarjániak és az ózdiak játsza­nak egymással 2x30 perces mérkőzéseket. A Lipták Jenő szervezte torna 9 órától gyermek bemutató meccsel kezdődik. ■ B. Cs. kerékpár A Kónya Tamás, Fe­jes Gábor és Lengyel Gábor al­kotta trió győzelmével ért véget a Hármas Csapat Országos Baj­nokság. Az egri Kommuna.org gárdájának tagjai az elit kategó­ria 61,2 kilométeres távján min­den részidőnél jobbak voltak el­lenfeleiknél, és több mint két­perces előnnyel értek célba a második Atlantis-Casino együt­tese előtt. Harmadik helyen a Neuzer Team gördült be a célba - tájékoztatta lapunkat Szeredi Róbert, a megyeszékhelyiek csapatvezetője. A Balmazújvárosban lebonyo­lított esemény amatőr mezőnyé­ben a Go-Fast-Eger elnevezésű mix csapatban állt rajthoz Ki­A Fejes Gábor (balról), Kónya Tamás és Lengyel Gábor alkotta megye- székhelyi triótól nem akadt jobb a balmazújvárosi megmérettetésen rály Zoltán, aki együttesével a második helyen végzett a viha­ros erejű szélben és szakadó eső­ben lebonyolított viadalon. A végeredmény: 1. Kommuna, org Eger (Kónya Tamás, Fejes Gá­bor, Lengyel Gábor) 1:20.06 óra, 2. Atlantis Casino (Török Zoltán, Kiss Gergely, Szabó Tamás) 1:22.14,3. Neuzer Team (György István, Iszkádi tamás, Balogh Dá­vid) 1:23.21, 4. Szeged KSC 1:23.27,5. Alföld KSC 1:24.52, ó. BSMC FUutás 1:27.45,7. Dömötör Postás 1:33.20. Legközelebb Szlovákiában ül­nek nyeregbe az egriek, vasár­nap ugyanis a Rozsnyó Maraton jelent kihívást a megyeszékhe­lyieknek. ■ B. Cs. vízilabda 2009. január 1-től Ko­vács István lesz az OB I-es szol­noki férfi csapat szakmai igazga­tója - adta hírül az Új Néplap. A Domino-Honvéd együttesével nemrég még aranyat aranyra halmozó - majd szerződése le­járta előtt elbocsátott - mester Cseh Sándor edzővel és a játé­kosállományában megerősített kerettel együtt egyértelműen előrelépésre törekszik. Az új szponzor érkezésével immár Szolnoki Főiskola Közgép VSC néven szereplő egyletnél három­éves koncepciót dolgoztak ki, melynek végén már az ország legjobb hat csapata közé tarto­zik a Tisza-parti egyesület. ■ B. Cs. t * •t

Next

/
Thumbnails
Contents