Heves Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-11 / 187. szám
J : ><rno^ &*«I*k< Döntetlen az Európa-bajnokkal oüMPiA A vesztes bronzmérkőzés után Boczkó Gábor feldúltan ment ki a teremből Montenegró ellen a magyar válogatott kapuját Szécsi Zoltán, a ZF-Eger hálóőre védte. A kiváló kapus legközelebb a görögök ellen bizonyíthat. A 400 m vegyesen második Cseh Lászlón kívül két magyar olimpiai pontszerző is volt vasárnap: a párbajtőröző Boczkó Gábor a negyedik, a szintén 400 vegyesen úszó Kis Gergő pedig hatodik lett. Hírlap-összeállítás Azok az úszók, akik a délutáni előfutamban szerepeltek (Szepesi Nikolett, Kovács Norbert, Pecz Réka, Rudolf Roland és Kapás Boglárka), valamint a hajnalban versenyző Dara Eszter nem jutottak tovább az elődöntőbe, illetve a fináléba. Szombaton Hosszú Katinka a 12., Jakabos Zsuzsanna a 13. helyen végzett (mindketten 400 m vegyes), Bodor Richárd 19., Gyúrta Dániel 24. (100 m mell) lett, Gercsák Balázs 32,-ként (400 gyors) fejezte be a viadalt. Boczkó Gábor ráadástussal 8-7-re kapott ki a spanyol José Luis Abajótól, így a negyedik helyen végzett a férfi párbajtőr versenyében. A vesztes bronzmérkőzés után Boczkó feldúltan ment ki a teremből, s a vegyes zónában - ahol az újságírók várnak a sportolókra - dühösen csapott párbajtőrével az egyik elválasztó elemre. Az egyéniben háromszoros Európa-bajnok (1997, Boczkó Gábor ráadástussal 8-7-re kapott ki a spanyol Abajótól 2002, 2003) magyar vívó a nap során korábban az olasz Alfredo Rotát, a világranglista-vezető venezuelai Silvio Fernandezt, majd a rangsorban hetedik lengyel Radoslaw Zawrotniakot búcsúztatta. Mindhárom asszójá- ban nagyon türelmes volt, rendkívül eredményesen vívott, kiélezett pillanatokban sem veszítette el a fejét. Az elődöntőben viszont kikapott a nála is koncentráltabb és pontosabb francia Fabrice Jeannet-tól.- Gábor egész nap jól vívott, de most a végén kicsit kieresztett. Úgy érzem, túl nagy felelősség volt rajta, ezzel együtt a negyedik hely szép eredmény. Erős volt a mezőny. Lelket kell önteni Gáborba, hogy összeálljon a válogatott a csapatversenyre - mondta a vívócsarnokban Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Boczkón kívül másik két magyar párbajtőröző is érdekelt volt vasárnap: az Európa-bajnok Im- re Géza a 16, a világbajnok Kul- j csár Krisztián pedig a 32 között I kapott ki. Döntetlennel kezdte szereplését a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott: Kemény Dénes csapata az A csoport rangadóján 10-10-et játszott az újdonsült Európa-bajnok montenegróiak- kal. A válogatott kapuját az egri Szécsi Zoltán őrizte, a szintén egri Biros Péter egy alkalommal volt eredményes.- A sorsolás miatt nem volt alkalmunk úgynevezett bemelegítő meccset játszani, mindjárt a monte- negróiakkal kezdtünk, akik most nyertek Európa-baj- nokságot és nagyon erős csapat. A mérkőzés elején és közepén mi álltunk közelebb a győzelemhez, de aztán védelmi hibák miatt megfordult a helyzet. Azt hiszem, ezek után mindkét gárda elégedett lehet a döntetlennel, bár vegyes érzelmek kavarognak bennem, édes és savanyú, hogy stílszerű legyek - nyilatkozta a mérkőzés után Kemény Dénes szövetségi kapitány. A magyar válogatott legközelebb kedden játszik, magyar idő szerint reggel 8 órától a görögök ellen száll vízbe. A cselgáncsozó Ungvári Miklós hiába kezdett jól, első két mérkőzését megnyerte, végül helyezetlenül zárt, női 48 kg- osok között Csernoviczki Éva a 7. helyen végzett. Csalódnia kellett az ökölvívó Káté Gyulának, a 64 kg-os kategóriában a 32 között 9-5-re kikapott az ír John Joyce-tól. A sportlövő Csonka Zsófiának nem sikerült a bravúr, légpisztolyban 29. lett, és lemaradt a döntőről. A tornász Böczögő Dorinának az első csoportban mutatott teljesítménye alapján kevés az esélye arra, hogy bekerüljön az egyéni összetett 24-es döntőjébe, illetve az ugrás nyolcas fináléjába. A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár futamában harmadik lett, és a keddi reményfutamba kényszerült. A női kardvívó Nagy Orsolya szép győzelemmel kezdett, 15-13-ra nyert a 2001-ben és 2005-ben világbajnok francia Anne-Lise Touya ellen, a 2006- os vb-aranyérmes amerikai Rebecca Warddal azonban nem bírt, 15-5-re kapott ki tőle, s ösz- szesítésben a 14. lett. Az első magyar pekingi szereplő, a sportlövő Tóth Anita 390 körrel a 35. lett a női légpuskások között, így nem jutott döntőbe, amelyet végül Katerina Emmons nyert meg, így Csehországé lett az első aranyérem a pekingi ötkarikás játékokon. Az országúti kerékpárosok mezőnyversenyében Bodrogi László - hangolva a szerdai egyéni időfutamra - nem ment végig, idő előtt kiállt. Kusztor Péter a száznegyvenhárom fős mezőnyben a óó. lett. A tornász Gál Róbert lólengésben, talajon és korláton próbálkozott, ám egyik szeren sem jutott be a döntőbe.- Szigorú volt a zsűri, viszonylag alacsony pontszámmal is be lehetett kerülni a döntőbe. Én viszont elkövettem több kisebb hibát, valószínű, hogy az utolsó, két és fél csavaros ugrásomból egy negyed hiányzott, és ezt ismétlésnek vették a pontozók, amiért levontak. Meg persze nem kellett volna kilépnem az elején - nyilatkozott Gál. ■ Az első magyar pekingi szereplő, a sportlövő Tóth Anita 390 körrel a 35. lett a női légpuskások között. Győzelemmel kezdtek a női kézilabdások Cseh most elégedett, de boldog is lesz bravúr A Kőbánya SC klasszisa Európa-csúccsal végzett ezüstérmesként kézilabda Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női válogatott a pekingi olimpián. Görbicz Anitáék 30:24-re nyertek a svéd együttes ellen a nyitófordulóban. Hajdú János szövetségi kapitány szerint csapata taktikai és fizikai sikert aratott. - Készültünk azokra a taktikai elemekre, amelyek a svédek erősségeit jelentik. Ezeket a feladatokat sikerült jól megoldani, s ezzel nyertünk. A győzelem nagyon kellett a csapatnak, a felkészülés során ugyanis csak részsikereket értünk el. A Hajdú-csapat a követező fordulóban, hétfőn, magyar idő szerint 4:45-kor a brazil együttessel találkozik. ■ úszás Cseh László 4:06.16 perces Európa-csúccsal második lett a 400 m-es vegyesúszás döntőjében a 4:03.84-es világcsúccsal győztes amerikai Michael Phelps mögött a pekingi olimpián. A 800 gyorson Európa-bajnok Kis Gergő szépen helytállt, 4:12.84-gyel hatodikként csapott célba. Phelps idén úszott 4:05.25 perces világcsúcsán csaknem két másodpercet javított. A kiváló időért persze köszönettel tartozik Cseh Lászlónak, valamint a szintén amerikai, s előzetesen a második helyre várt Ryan Lochtenak.- Elégedett vagyok, majd leszek boldog is - mondta Cseh a verseny után. - Jó időt úsztam, ami lehetett volna jobb is, ha dél: : ..... C seh László (hátul) kiválóan úszott, de Phelps kirobbanó formában van után vannak a döntők. Ezen az eredményen a későbbiekben még lehet javítani, most kiúsztam magam. Reméltem, hogy legyőzöm Lochtet, ezzel az idővel és az ezüsttel előzetesen is elégedett lettem volna. Iúri György így summázta tanítványa teljesítményét: - Laci most még csak elégedett, de négy év múlva lesz boldog is, amikor megnyeri majd az olimpiát. Négy éve harmadik volt, most második, négy év múlva pedig első lesz. Phelpsnek, amint bejelentette, ez volt az utolsó 400 m vegyese. Cseh még két számban érdekelt Pekingben, 200 m vegyesen és 200 m pillangón. ■ HÍR SAV Korábban felvették a tűzijáték egy részét animáció - Helyi lapértesülések szerint az olimpia megnyitóünnepségének televíziós közvetítése során a tűzijáték-bemutató egyes részeit már korábban felvették és „bevágták” az élő képek közé. A kínai főváros felett a levegőben képzett „lábnyomokat” több mint egy éven keresztül készítették elő egy animációs stúdióban. Jaroenrattanatarakoon tavaly váltott nevet BEVÁLT - Egy jósnőnek „köszönheti” pekingi olimpiai győzelmét a női súlyemelők 53 kg-os súlycsoportjának győztese, a thaiföldi Prapa- vadi Jaroenrattanatarakoon. A 24 éves versenyzőnek van a leghosszabb neve a játékok több mint tízezer indulója közül. - Egy jósnő tavaly azt mondta nekem, hogy változtassam meg a nevem, és ebben az esetben olimpiai aranyérmes leszek Pekingben - mesélte sikere után Jaroenrattanatarakoon. Ivanovics ujjsérülésre hivatkozva visszalépett sérülés - Visszalépett az olimpia teniszversenyétől a szerb Ana Ivanovics, a női vüágranglista első helyezettje, aki ujjsérülésre hivatkozva mondta le az ötkarikás szereplését. A szerb klasszis visszalépésével tovább nőtt a nyári játékokról távol maradó nagy sztárok listája. A női mezőnyből előzőleg olyan csillagok mondták le az olimpiát, mint az orosz Marija Sarapova és a francia Amélie Mauresmo. Ivanovics hétfőtől már nem lesz világelső, honfitársa, Jelena Jan- kovic váltja a rangsor élén. Fordított zászló a „kis hős" kezében melléfogott - Óriási visszhangot váltott ki Kínában, hogy egy kilencéves kisfiú, akit korábban nemzeti hősként ünnepeltek, fordítva tartotta hazája zászlaját a pekingi olimpia megnyitóján, ami a rendszer elleni tiltakozás jele. Lin Hao (Lin Hao) május 12-én a szecsuáni (Sichuan) földrengés idején egyedül mászott ki a rádőlt iskola romjai alól és két osztálytársát is a felnőttek segítsége nélkül szabadított ki. Elmosva. Pekingben megdőlt az a tétel, mely szerint csak akkor teniszeznek, ha jól esik. A szünet nélkül szakadó égi áldás miatt ma folytatódik a torna. A 1 i