Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-04 / 155. szám

Oklevélosztó az átalakulás tanévében interjú Dr. Hauser Zoltán rektor szerint sikeresnek tekinthető az akkreditációs folyamat A 2007/2008-as tanévben végzett hallgatók bizo­nyítvány- és oklevélosztó ünnepségeit tegnap, illet­ve ma rendezi az egri Eszterházy Károly Főis­kola. Ebből az alkalomból kérdeztük dr. Hauser Zol­tán rektort. Síké Sándor Kezdjük mindjárt egy köz­hellyel: nem létezik két egy­forma tanév. Különösen igaz ez az egyre gyorsabban válto­zó világunkban. De milyen is volt ez a most záruló időszak?- A 2007/2008-as tanév a ma­gyar felsőoktatás átalakulásá­ban igen fontos, ha talán nem a legfontosabb időszak volt. Első­sorban azért mondom ezt, mert ez volt az első olyan tanév, ami­kor már csak az úgynevezett alapképzésben indult meg az oktatás a főiskolán ősszel, mos­tanra pedig már egyre karakte­resebben látszik a jövőre kitelje­sedő mesterszintű képzések kí­nálati struktúrája, nem csak or­szágosan, hanem az egri főisko­lán is - fogalmazott dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Fő­iskola rektora.- Hogyan értékelhető az alap­képzési, illetve később a mes­terszakok akkreditációja?- Az alapképzésben az egri fő­iskola jól azonosította magát, hi­szen több mint két tucat prog­ramjában kínálhat tanulmányo­kat. Ez azt jelenti, hogy mind a négy karunk rendelkezik azzal a „hagyományos”, korábbi főis­kolai és részben egyetemi szin­tű programkínálattal, amely ko­rábban is megvolt. Sőt, ez né­hány ponton még gyarapodott is. A felsőfokú szakképzésben is széles az ajánlatunk, hiszen most már a tízet is meghaladja azoknak a „szakoknak” a szá­ma, amelyek regionálisak, illet­ve a munkaerőpiac által kere­sett - és természetesen a saját erősségeinket is visszatükröző- programok. Elsősorban az in­formatikai és a humán szolgál­tatásokkal kapcsolatos progra­mokra gondolok. Az is örö­münkre szolgál, hogy először végeznek borász szakemberek a bortechnológus képzésben, a felsőfokú szakképzés kereté­ben. A mögöttünk hagyott tan­évnek fontos eseménye volt az is, hogy a mesterszintű tanár­képzésben ősszel elindultak az akkreditációk. Noha elhúzódó folyamatról van szó, aminek még ma sincs vége, de már lát­szanak az eredmények. A főis­kola a maga részéről sikeresnek tekinti az akkreditációs folya­matot, hiszen június végéig a ta­nárképzésben 17 szakterületen azonosította magát, és ezt a kí­nálatát meg is jeleníti. Az akk­reditált szakok egy szűk ke­resztmetszete már most, a 2008-as őszi indulásnál is elér­A főiskola hallgatói életében az egyik legboldogabb pillanat, amikor átvehetik diplomájukat. Ma is ilyen ünnepi alkalom lesz a Líceum Díszudvarán. hető, sőt reményeink szerint még bővülni is fog a kör, hiszen az oktatási tárca hozzá kíván já­rulni ahhoz, hogy minden, a fel­vételi tájékoztató óta jóváha­gyott tanárképzési program je­lentkezési lehetőséget kínáljon minden érdeklődőnek a pótfel­vétel keretében. Tehát tizenhét- régi értelmezés szerinti - szaknál tartunk, amihez a szá­mításaink szerint az év végéig még továbbiak kapcsolódnak. Összességében mintegy két tu­cattal számolunk akkorra, ami­kor ez a folyamat kiteljesedik.- Tavasszal, illetve a nyár ele­jén kétszer is a pedagógus- képzés jubileumát ünnepel­ték az intézményben.- Fontos eseménye volt az év­nek, hogy az egri tanárképzés újkori története hatvan, az első magyar nyelvű tanítóképzés pe­dig 180 éves jubileumához ér­kezett, úgy is mondhatnám, hogy száznyolcvan éves volt a magyar nyelvű pedagóguskép­zés. A két kerek évfordulót két alkalommal is ünnepeltük, hi­szen létezik egy prepás öregdiák mozgalom, s ők júniusban emlé­keztek meg erről az eseményről. Mi elsősorban a hatvaneszten­dős évfordulót ünnepeltük ápri­lisban, az Eszter-házy-napon. Egy tudományos konferencia kí­sérte az eseményt, a prepások pedig arany, gyémánt- és vasdip­lomák kiadásával, köszöntőkkel tisztelegtek. Emellett a prepa­zászlónak - mint a komoly szel­lemi örökség szimbólumának - az intézményünk számára meg­őrzésre és továbbvitelre történő átadásával emlékeztek az egy­kori prepák a közel két évszáza­dos jubileumra. Dr. Hauser Zoltán: - A mesterszintű tanárképzés akkreditációja elindult- Az eddigiekből is kitűnik, hogy a tanárképzés nagy hangsúllyal van jelen az in­tézmény életében. Azt gondol­nánk azonban, hogy ezen túl is folynak képzésfejlesztések. MUyen területeken jelentkez­tek már ezek eredményei?- Természetesen a tanárkép­zésen túl is zajlanak képzésfej­lesztések. így amerikanisztika szakon van egy diszciplináris mester képzési programunk és reményeink szerint azon szako­kon is, ahol korábban egyetemi szintű képzés volt - gondolok itt elsősorban a történelemre, a könyvtárra - megszerezhetjük az akkreditációs engedélyt. De vannak nemzetközi együttmű­ködés keretében zajló program­jaink is. Az egyik kifejezetten a tanárképzéshez kötődik: egy broningeni székhellyel zajló, nagy európai projekt ez, tudo­másom szerint kilenc ország részvételével. Magyarországot mi képviseljük ebben, és már nagyon előrehaladott állapotban vannak a munkálatok. A prog­ram a részt vevő országok szá­mára - kölcsönösségi alapon - konvertibilis résztanulmányok­ra kínál majd lehetőséget, ké­sőbb pedig nyitottá válik. Ha­sonló jellegű az az egy olasz és egy francia egyetemmel közö­sen zajló, az élelmiszer-bizton­sághoz kapcsolódó közös master-program, amelynek ki­munkálása szintén a vége felé halad. Ez utóbbiban a bőrter­mék-pálya is megjelenik. Szeret­ném hangsúlyozni: a regionális, illetve munkaerőpiaci igények alatt gyakorlatilag a társadalmi igények kielégítését is értjük, így történik ez a fogyasztóvédel­mi szakemberképzésben, a szakirányú továbbképzés kere­tében, s a felnőttképzésben, ami a közeljövőben már felsőfokú szakképzésben is megjelenik.- Bizonyára sokan irigylik az egri főiskolát a tárgyi feltéte­lek folyamatos fejlesztéséért.- Megszokott ütemben és mértékben zajlottak ebben a tanévben is a tárgyiasult feltéte­lekhez kötődő fejlesztések, javí­tások. Ebben a tanévben adtuk át az új, negyedik karunk önál­ló épületét az Érsekkertben. Ez egy igen jelentős, őszig elhúzó­dó beruházása volt az intéz­ménynek. Befejeződtek a ma­gánbefektetői programjaink az Almagyar-dombon. Ez azt jelen­ti, hogy minden itteni épüle­tünk megújulva, részben kibő­vítve várja a kollégistáinkat, il­letőleg a hallgatóinkat. Most a nyáron zajlik a terület úgyneve­zett komp-lettírozása. Ez azt je­lenti, hogy a munkálatok idején nehéz volt a hét hektáros terü­letet rendezni, tehát most egy kicsit szépítgetjük a rekonst­rukció miatt megviselt, megsé­rült területeket. Felújítjuk az utakat, járdákat, padokat helye­zünk ki, pihenőparkok létesül­nek, de megújul a közvilágítás és a növényvilág is, illetve min­den más, ami még élhetőbbé te­szi a környezetet.- Tavasszal volt egy szenzáci­ós bejelentésük egy ötmilliárd forintos fejlesztésről. Azóta csend van. Történik ebben az ügyben valami?- Nagy jelentőséggel bír, hogy a felsőoktatás infrastruktúra-fej­lesztési programjában elsők kö­zött szerepelt sikeresen az egri főiskola. Ötmilliárd forintot meghaladó forrás áll rendelke­zésre az elkövetkezendő három évben arra, hogy a Líceum épü­letét, az egyetemi házat revi- talizáljuk, azaz, hogy átfogó re­konstrukciót végezzünk az épü­leten. Ez a munka - az Európa- hírű épület állagmegóvásán túl- esztétikai értékének megőrzé­A mini csodák palotájára és Infotóriumra is futja AZ elnyert ötmilliárdos program részeként tovább fejlesztik a Líceum tornyá­ban kialakított természettu­dományos központot. Ennek nyomán itt egy interaktív ter­mészettudományos pályaori­entációs és módszertani centrum jön létre, egy mini „csodákpalotája”, de - név­rokonához képest - sokkal inkább a természettudomá­nyi tanulás motivációs bázi­sát támogató filozófiával, működéssel és környezettel. A projekt részeként birtokba veszik az épület „mínusz el­ső szintjének” nagyobbik ré­szét Ez jelenleg elhanyagolt állapotú területe a főiskolá­nak, részben raktár, illetve gépészeti berendezések ott­hona, részben üres. Az ud­var alatt pedig egy auditóri­um maximumot létesítenek Infotórium néven, kicsit a XX1. századra is utaló elne­vezéssel. Az Infotórium a Kepes-gyűjtemény befogadá­sára készül. A projekt az őszre prognosztizálható szer­ződéskötéssel indul, s három évig tart. sét is jelenti: megújul a homlok­zat, a tetőszerkezet, de a nyílás­zárókat is kicseréljük. Ami pe­dig a belsőépítészetet illeti: visz- szaállítunk mindent az eredeti helyzetre, hiszen - jellemzően az elmúlt ötven év sodrásában - számos olyan beavatkozás tör­tént az épületben, ami nem volt elegáns, és nem volt feltétlenül szerencsés. A rekonstrukcióval visszanyerjük az eredeti tereket, de érinti ez a burkolatokat, a fes­tést és a díszterem, illetve rész­ben az Egyházmegyei Könyvtár restaurálását is. A program ke­retein belül továbbfejlesztjük a könyvtári infrastruktúrát.- Hogyan látja az intézmény mai, tárgyi feltételeken túli helyzetét?- Több komoly elismerésben is részesült főiskolánk. Földi Pé­ter Kossuth-díja kiemelt jelen­tőségű. Az intézményben a mi­nősítések száma az idei eszten­dőben is jelentős mértékben gyarapodott. Az Eszterházy Kár­oly Főiskola minősítési mutatói meghaladják a teljes foglalkoz- tatotti létszám ötven százalékát. Ez a kvalifikáció szempontjából egyetem közeli, vagy egyetem­szerű állapot. Lezajlott az intéz­mény kapacitás akkreditációja, amelyben minden olyan elvá­rásnak megfeleltünk, amit az oktatási hivatal kért tőlünk, pontosabban amit mi állítottunk magunkról. Ősszel párhuzamos akkreditáció kezdődik a főisko­lán a művészeti képzések terü­letén, jövőre pedig következik az intézményi akkreditáció. ▲ I 1

Next

/
Thumbnails
Contents