Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-31 / 178. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP :/<- 8 »?*** wfiif m mmsn - æsss» m s * > m » » ■« s Az egykori Qualltal vállalat helyén működő könnyűfémöntöde ismét nehéz helyzetbe került. A céget a megrendelők és a minisztérium is megmentené. Hirtelen jött felszámolás ADACAST kft. A hitelezőket váratlanul érte a cég krízise Szemétátrakó Kompolton: megtartják a népszavazást? A tervek szerint kompolti terüle­ten, a község és a vele egybeépült Kál határában építik fel a megyei hulladékkezelési rendszer egyik átrakóállomását - adtuk hírül a közelmúltban. Az elképzelés el­len főként a közelben élő káliak tiltakoztak, az ügyről tartott júni­us eleji lakossági fórumon a nép­szavazás ötlete is felvetődött. Az érintettek a környezetkárosító hatásoktól tartanak. Azóta a re­ferendumot illetően több konk­rét lépés is történt. Magdáné Föl­di Sarolta kompolt-nagyúti kör­jegyzőtől megtudtuk: először egy magánszemély nyújtott be a hi­vatalnál népszavazásra irányuló kezdeményezést, ez azonban for­mailag hibás volt. Nem szerepelt például rajta az, hogy milyen cél­ra - vagyis, hogy népszavazás végett - szeretnének aláírásokat gyűjteni, és a kérdés sem volt egyértelmű. így a beadványt első fokon el kellett utasítani, az alá­írásgyűjtő ívek hitelesítését a jegyző megtagadta. ■ Négy kérdésre kell majd válaszolniuk a helybéli polgároknak. Ez a döntés időközben jogerős­sé vált, érkezett viszont egy újabb referendum-kezdeménye­zés. Ez már formáját tekintve megfelelőnek bizonyult, a jegyző- egyelőre nem jogerősen - hite­lesítette az íveket. Határozata el­len tizenöt napon belül lehet ki­fogással élni, ha ez nem történik meg, a jövő hét elején jogerőre emelkedik a döntés. Négy kérdésre kell majd vála­szolniuk a kompoltiaknak, amennyiben megtartják a nép­szavazást. Egyetértenek-e azzal, hogy településükön ne épüljön szemétátrakó állomás; szemét­égető; szemétlerakó; szemétsze­lektáló? Érdekességként említ­hetjük, hogy az utóbbi három lé­tesítmény építéséről szó nem esett sehol, nincs tervbe véve ilyesmi, viszont talán jobban vonzza a választókat az „árukap­csolás”, egy újabb „négyigenes” népszavazás. A jogerős hitelesítéstől számít­va harminc nap áll rendelkezés­re a szükséges számú kézjegy összegyűjtéséhez. A sikerhez a választók huszonöt százaléká­nak - körülbelül 425 embernek- az aláírása kell. A referendu­mot az önkormányzat tűzi ki. ■ Több milliárd forintra rúg az apci üzemmel ren­delkező ADAcast Könnyű­fémöntöde Kft. tartozása, emiatt nemrégiben meg­kezdték felszámolását. Tóth Balázs Mint arról korábban már hírt ad­tunk, fölszámolják a hajdani Qualital vállalat egyik részén működő ADAcast Könnyűfémön­töde Kft.-t. A cég két esztendővel ezelőtt még a Hevps megyei Top 50 listán az előkelő 15. helyen szerepelt a nettó árbevétel alap­ján, mint az egyik legkiválóbban működő térségbeli vállalkozás, 2007-es forgalma huszonhétmil­lió euró volt. Az eljárást a Vas Megyei Bíróság kezdte meg, mi­vel a cég februárban áttette szék­helyét Szombathelyre, s a felszá­molást a vasi megyeszékhelyű Apport Kft. végzi. A döntés júni­us 9-én jelent meg a Cégközlöny­ben, s ezt követően negyven na­pig jelenthették be a követelési igényeiket mindazok, akiknek a cég esetlegesen tartozik. Az ADAcast kft. 2003-tól mű­ködik ezen a néven, a privatizá­ció után több név- és tulajdonos- változáson és anyagi krízisen is keresztülment. A cég nyomásos technológiával állított elő alumí­nium alkatrészeket, megrende­lői között több német gépkocsi­gyártó, autóipari beszállító, vala­mint háztartási gépeket előállító vállalat is megtalálható. Egyes hitelezőket váratlanul ért az ADAcast agóniája. Sőregi Csaba, az Alu-Block Kft. ügyve­zetője furcsának találja a közel­múltbeli telep­helyváltást, majd azt, hogy a cég saját maga ellen kérte a fölszámo­lást. Úgy véli, a Cégbíróság is meglepően gyor­san lépett az ügyben, s a megbí­zott Apport vagyonkezelő is né­hány napon belül talált üzemel­tetőt, mégpedig a június 9-én be­jegyzett CSABAcast Kft-t. További találgatásokra ad okot ennek tulajdonosi háttere, ugyanis a gazdasági társaság mögött egy belizei offshore cég (Lackawina Invest & Trade INC) áll, a CSABAcastot mégis a bé­késcsabai Csaba Metál Zrt.-vel le­het összekötni. AZ APCI KÖNNYŰFÉMÖNTÖDÉT a 3,5 milliárd svájci frank éves forgalmat lebonyolító és 150 céggel rendelkező svájci érde­keltségű Georg Fischer AG bir­tokolta 2003-ig, amikor - a be­zárás helyett - azt eladta a me­nedzsmentnek. A világpiaci túl­A Magyar Öntészeti Szövetség adatai szerint hazánkban jelen­leg harminckét könnyűfémön­töde üzemel, ezek egyike a Csa­ba Metál Zrt. is, amelynek egyik kapcsolt vállalkozása a CSABAcast kft. Majoros Béla ügy­vezető igazgató (a Békés megyei cég tulajdonosa) meg­keresésünkre ki­fejtette, a minisz­térium támogatá­sával, a finanszírozó hitelinté­zetek jóváhagyásával és a vevő­kör támogatásával vették át az üzemeltetést. Hozzátette, sze­repvállalásuk az ADAcast fize­tésképtelenné válása után ke­rült szóba, s gyorsan kellett dön tést hozniuk. Mint mondta, hosszú távon szeretnék fönntar­tani a termelést, az átállás nagy­részt zökkenőmentes volt. A felszámoló Apport kft. ügy­vezetője, Kovács Tibor arról tá­jékoztatta lapunkat, hogy az kínálat miatt a cég korábban másfél év alatt közel kétmillió eurós veszteséget könyvelhetett el A tulajdonosok a budapesti székhelyű Emest-Management Consul-ting, továbbá az ausztri­ai Weisben bejegyzett MayDie Management lettek. utolsó napokban több hitelező is jelentkezett, számuk több százra rúg, a lejárt tartozások pedig több milliárd forintra. Hozzátette: a cég fizetésképte­lenné vált, miután a finanszíro­zó bank fölmondta szerződésü­ket. Az ADAcast vásárlói miha­marabbi megoldást sürgettek, hogy a termelés tovább folyjon, s a Nemzeti Fejlesztési és Gaz­dasági Minisztérium is gyors döntést kívánt, így került képbe a Csaba Metál Zrt. Az üzemben háromszázan dolgoznak, közülük tíz ember­től váltak meg eddig, a többiek tovább dolgozhatnak. Lezárult a felmérés is, amely arra irányult, hogy a foglalkoztatottak jog­utódlással kívánnak-e átkerülni az új cégbe, vagy a csoportos le­építés után új felvételi eljárás­sal. Körülbelül hatvan százalék választotta az első lehetőséget. Nagymérvű elbocsátásokkal nem kell számolni, körülbelül tíz embernek azonban új mun­kahely után kell majd néznie.- A termelésben nincs túl nagy lemaradás az éves ütem­tervhez viszonyítva. Nagy kér­dés azonban, hogy a vagyon meghirdetése mit eredményez, nagy probléma ugyanis, hogy a vásárló csupán a gépekhez jut­na hozzá, az üzemhez nem, mert a terület és az épület nem az ADAcast tulajdona - zárta szavait Kovács Tibor. Köbméterenként egy kilogramm hordalékot hoz most a Tisza Tiszanána-Dinnyéshát strandját és csónakkikötőjét lassan eléri a tiszai árhullám. A víz zavaros, sárga, ezt az a nagy mennyiségű hordalék okozza, amelyet a folyó magával sodor. Uszadék megjele­nésére itt nem számítanak, hi­szen a szigetek megvédik a für­dőterületet, ellenben a vízminő­ség a következő egy-két napon romolhat. A szakemberek sze­rint 20-25 centiméteres vízszint- emelkedés várható. Tegnap egyébként folyamatosan füröd- tek a dinnyésháti strandon. Ha­sonló volt a helyzet Kiskörén is, délelőtt harmincán váltottak je­gyet. Szén József, Kisköre polgár- mestere elmondta: nem igaz, hogy az elkövetkezendő napok­ban nem lehet majd fürdeni, ezt csupán a vízügyesek állítják. A Köti-kövízig kiskörei sza­kaszmérnökségének tájékozta­tása szerint a folyó hordalékos. Azt, hogy ki miben fürdik, min­denki a saját ízlése és igénye alapján dönti el. Fejes Lőrinc szakaszmérnök elmondta: amíg nyugalmi időben literenként tíz milligramm a víz lebegőanyag­tartalma, addig most ezer milli­gramm. Vagyis: egy köbméter­ben egy kiló hordalék van. Ez rendkívül magas telítettségnek számít. Az uszadék akkor jele­nik meg, ha a védőszigeteken át­bukik a víz, de a hordalék már most besodródott a partokra. A folyó tetőzését Kiskörén hétfőre várják a szakemberek. ■ Ostromzajok zavarhatják meg a csendet Az Agria Nyári Játékok szerve­zői arról tájékoztatják az egri vár fölötti utcák lakóit, hogy az Egri csillagok musical idei fő­próbája és előadásai alatt - júli­us 31-én, valamint augusztus 1- jén és 2-án 20.00 és 23.30 óra között - az ostromjelenetekhez kapcsolódó fokozott hanghatá­sokat (ágyúzás, tűzijáték) ta­pasztalhatnak majd. Blaskó Balázs szervező el­mondta: ezúton kérnek elnézést az említett környék lakóitól megszokott nyugalmuk megza­varásáért, és előre is köszönik megértésüket. ■ ■ Nagymérvű elbocsá­tásokkal nem kell számolni, de körül­belül tíz embernek Új munkahely után kell néznie. Öt évvel ezelőtt majdnem bezárták a gyárat Lángra kapott a traktor és a gépkocsi tűzvédelem Érdemes óvatosnak lenni a mezőgazdasági munkák során Ércbánya: egyeztetés a szerződés részleteiről Folytatás az 1. oldalról A másik tűz Verpelét külterüle­tén lobbant fel. A még le nem aratott búzatábla közepén egy Wartburg égett. A lángok átter­jedtek a búzatáblára, s bár a tűz­oltók Egerből és Gyöngyösről ha­mar elvégezték az oltást, a kár így is jelentős. Személyi sérülés itt sem történt. A tűzoltóság arra is figyelmez­teti a földeken dolgozókat, hogy avart és kerti hulladékot csak ott égethetnek, ahol ez a személyi biztonságot nem veszélyezteti, f vagyoni és környezeti kárt nem | okoz. Készenlétben kell a hely-1 színen tartani vízzel telt vödröt, « lapátot, kerti slagot, amelyekkel A kigyulladt MTZ traktor melletti szalmabálák egyikén fojtják el a tüzet a tűz terjedése meggátolható. Az égetés befejeztével még a parázs- lást is meg kell szüntetni. Két fontos szabály veendő figyelem­be a learatott tarlók „leégetésé- nél”. Az egyik, hogy törekedni kell a környezetszennyezés elke­rülésére, a másik, hogy égetés­nél fontos a terület körbeszántá- sa, védősávok kialakítása, figye­lők felállítása. Kérik, ha mégis felcsapnának a lángok, akkor azt haladéktala­nul jelezzék a tűzoltóságnak. Ez térítésmentesen megtehető nyil­vános telefonfülkéből, avagy bármilyen mobilkészülékről. Mint ismert: a tűzoltóság hívó­száma 105, az egységes európai segélyhívó pedig 112. ■ Augusztus végére derülhet ki, si­kerül-e végül nyélbe ütni a recs­ki ércbánya értékesítését. Jelen­leg az érintett felek, a pályázó befektetők a tulajdonos magyar államot képviselő Magyar Nem­zeti Vagyonkezelő Zrt. bevoná­sával egyeztetnek a szerződéses feltételekről. Az eladási ár 4,6 milliárd forint. A recski ércbánya hasznosí­tására pályázó cégek július 2- áig tehettek eleget a hiánypót­lásnak. A benyújtott dokumen­tumoknál kisebb formai, de lé­nyeges tartalmi elem - bankga­rancia-igazolás - hiányát is pó­tolniuk kellett. Ennek alapján hívták meg - a tendert kiíró, s a bányát kezelő állami tulajdonú pécsi Mecsek- Öko Környezetvédelmi Zrt. rész­vételével - a jelentkező cégeket a kétfordulós tárgyalások július 10-én indult kezdő körébe. Az ércbánya hasznosítására kiírt felhívásra a május 30-ai ha­táridőig öt pályázó jelentkezett. Már megvizsgálták, hogy a ve­vőjelöltek - egy kanadai, egy an­gol, egy chilei, illetve két osztrák cég - által benyújtott dokumen­tumok megfelelnek-e a követel­ményeknek. Ha az üzletkötést megelőző kétfordulós tárgyalásos szakasz megbeszélései sikeresek lesz­nek, jövő hónapban a legjobb ajánlatot tevővel aláírhatják a megállapodást. ■ K. J. * r 4

Next

/
Thumbnails
Contents