Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-28 / 175. szám

2008. JULIUS 28., HÉTFŐ - HEfCíJL*íEI HÍRLAP Jó emberek jó motorokon sírok Immár tizedik alkalommal rendezték meg a találkozót Talán a szervezők sem gondolták akkoriban, hogy ilyen sikereket érnek majd el. De hogy mi lesz ez­után, a jövő zenéje. Farkas Gábor elmondta: több évre előre nem terveznek, mindig csak a követ­kező esztendő lebeg előttük. Immáron egy évtizede, hogy a kétkerekűek szerelmesei egy héten át - hátrahagyva a szürke hétköznapokat, levetve az öl­tönyt, - letáboroznak Sirok- Kútvölgyben. Több is ez, mint szenvedély: életforma. A bőr­szerkó, a csizma, a cowboykalap, a tetoválás, a rockzene, mindez velejárója ennek az életérzés­nek. Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek ide a baráti társaságok. Bár több ezer ember töltötte itt napjait egymás mel­lett, az ellentétek (ha vannak) egy-egy közösen legurított korsó sör után eltűnnek. Kisgyermekes családok, apu­kák, anyukák hoz­ták el ide csöppsége­iket. Mindenki arcá­ra mosolyt csalt egy négyéves kisfiú, aki kiérdemelte a legfia­talabb motorosnak járó címet, de nem csak a kora miatt, hiszen voltak nála ifjab­bak is. Kis motorjával igazi férfi módjára uralta a sártengert. Az eredményhirdetésen el is vitte a legifjabb motorosnak járó díjat. A hagyományos motor hang- és szépségverseny, blokkdobás mellett az időjárás adta lehetősé­geket kihasználva, idén dagonya free style versenyben mutatták meg a résztvevők, milyen az, amikor az ember nyakig benne van a sárban. A hagyományos felvonulás talán a leglátványosabb program, hiszen itt mindenki bemutat­hatja járgányát, s azok is gyönyörködhetnek a leg­különfélébb kétkerekűekben, akik nem merészkedtek közel a motorosok tanyájához. Esténként a motorzúgást a rockzene nyomta el. Az első nap­tól kezdve színvonalas koncer­tek váltották egymást. A favoritok, mint a Blues Company, a Beatrice, a P. Mobil mellett évente újabb és újabb csapatok is jönnek. Farkas Gá­bor elmondta: igyekeznek úgy összeállítani a fellépők listáját, hogy az változatos legyen. Idén igazi kuriózumnak számított az István a király rockopera elő­adása, melyet szombaton látha­tott a közönség. A koncertek után természetesen erotic-show következett Mia Diamonddal és Stefánia Brunival. Vasárnap estére újra csend lett, s minden visszatért a régi kerékvágásba, legalábbis a kö­vetkező találkozóig. ■ S. A. KÉPGALÉRIA ÉS VIDEO: www.heol.hu ■ „Illa berek, nádak, erek, a motorosok jó emberek.” NAGY FERÓ-BEATRICE i 1

Next

/
Thumbnails
Contents