Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-21 / 169. szám
2008. JÚLIUS 21., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MOZAIK m Marilyn mosolya a borítón autófesztivál Amerikai kocsikavalkád a felsőtárkányi parkban Idén is rengetegen voltak kíváncsiak a felsőtárkányi Blues Hill Parkban megrendezett amerikai autós találkozóra. A négy éve 116 autóval indult fesztivál mára kivívta az American Car Club Hungary (ACCH - a hazai amerikai autósokat tömörítő klub) hivatalos klubrendezvényének szerepét is. A nézők ezúttal mintegy kétszer annyian voltak mint az előző évben. Amerikai autóból is több érkezett: csak szombat kora délutánig 350 járgány gurult be a kapun (Szlovákiából és Ausztriából is érkeztek vendégek).- Tavaly a hőségnek, most pénteken a borús időnek volt némileg riasztó hatása, de szombaton már sokan jöttek. Az éjszakát is a parkban töltők egy részének már saját helye volt, amelyet a tavaly ültetett, száz, rendszámtáblával is megjelölt fa mutatott. A 24 hektáron bőven akad hely mindenkinek. A befogadóképesség 30 ezres, reméljük, évről évre közelebb kerülünk e számhoz - jegyezte meg Grósz Ákos házigazda. A felvonultatott kocsik kaval- kádja megidézte az elmúlt fél évszázadot. Volt itt Cadillac az 1950-es évekből, Chevrolet szinte minden évtizedből, Buick, Chrysler, Ford, Mustang, Dodge, leep, GMC, Ford, Corvette és Pontiac is. A járgányok fele veteránnak minősül, amihez feltétel az is, hogy az alkatrészeik 95 százaléka eredeti legyen. A szintén nagyszámú motor közül egy 1942-es Indian márkájú volt a legidősebb. Rögtönzött kiállítással képviseltette magát a fővárosi Álomautó Múzeum, amely több Cadillac-et is hozott, de meg lehetett nézni olyan Chevrolet Impalát is, amely pótkerekének bőr borítójáról Marilyn Monroe mosolygott vissza. A három napon olyan programokkal várták az érdeklődőket, mint autóbemutatók, gumifüstölés, hangerőmérés, ügyességi versenyek. A kikapcsolódáshoz a napi rockkoncertek is hozzájárultak. LOVÁSZ ANIKÓ FOTÓÖSSZEÁLLÍTÁSA KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU Egy párhoz kerültek a Sellő-szobrok egri páholy Átadták a legjobb színésznőnek és színésznek járó díjat Mészáros Sára hobbija a futás. Hüse Csaba kedvenc időtöltése, hogy Sára után fut. A két fiatal színész ezzel tréfálkozott, miután szombat este átvették Pusztai Ágoston Sellő-szobrát, amelyet minden évben az a színésznő, illetve színész kap, aki az elmúlt színházi évadban az Egri Páholy tagsága szerint a legjobbat nyújtotta a színpadon. Megjegyzésükből az is kiderül, hogy ők egy pár, s így a két sellőnek sem kell elszakadnia egymástól. A Gárdonyi-színházat támogatók körének rendezvényét a Fénylik titka keresztfának című, az Etnofon Társulat által bemutatott, passiójelenetekből összeállított, s a Bazilika lépcsőjén előMészáros Sárának és Hüse Csabának köszönte meg az Egri Páholy az évadban nyújtott, felejthetetlen perceket KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU adott produkció után rendezték a teátrumban. Ennek fénypontja volt a Páholy-díjak átadása. Szót kapott Csizmadia Tibor igazgató-főrendező is, aki a következő évad darabjait ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A társulat két fiatal színésszel, Ötvös Andrással és Szabó Emüiával, a rendezői kar egy Kossuth-díjassal, Zsótér Sándorral erősödik. A sztárvendég az Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő énekesnő, Csézy volt, aki elmondta: Egerbe szinte hazajön. Bükkzsércen lakik és Mezőkövesdről származik. Olyan családból, amelynek felmenői közt volt a híres kövesdi hímzőasszony, Kis Jankó Bori is. ■ HEVESÍHÍRIAP Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: LACZI ZOLTÁN Kiadóvezető: PERJÉS! ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, KÜHNE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetésvezető: ERŐS BEÁTA Telefon: 36/513-634, fax: 36/513030 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, .valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1800 Ft, negyedévre 5400 Ft fél évre 10800 Ft egy évre 21600 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax: 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült ASNY0MDA KFT. Szilády Üzem, Székhelye: Kecskemét, Mindszenti krt. 63. | Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, : szavazásokon, rejtvénypályázatokon :: stb. résztvevők által személyesen, Írás- i| ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- ii mailben megadott személyes adatok ij nyilvántartásunkba kerülnek.- Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- ij hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- : Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég- ii zik (Axel Springer-Magyarország Kft., j; Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., : Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- ; újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő j; Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- íj sük, akcióira, kiadványaira és egyéb ii szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek | az általunk kezelt személyes adataik kő- l réról, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbi- ii tését, felhasználásuk korlátozását, illet- Î ve törlését. HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált » f »