Heves Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-14 / 163. szám
6 2008. JÚLIUS 14., HÉTFŐ GAZDASÁG HÍRSÁV Torzítja a versenyt a szén-dioxid-kvóta A MALÉV SZERINT ÍS torzítja a versenyt, jegyáremelkedést okoz, és nem is éri el célját az a napokban elfogadott uniós szabályozás, amely 2012-től a légitársaságokat is szén-dioxid-kvó- ta vásárlására kötelezi - közölte Németh Krisztina, a cég kommunikációs vezetője. Az Európai Bizottság szerint a jegyárak várhatóan 4,60-39,60 euróval (1000-9150 forinttal) emelkednek a távolságtól függően. Siemens: leépítés után bércsökkentés A nagyszabású elbocsátások mellett több száz dolgozó bérét is csökkentem tervezi a Siemens. A Der Spiegel beszámolója szerint főként 390 dolgozó fizetését tervezik csökkenteni 10 százalékkal. A Siemensnél bejelentett takarékossági program hozzávetőleg 1,2 milliárd euró megtakarítást eredményez, ez nagyjából annyi, mint a Siemens korrupciós ügyében szereplő összeg. A multicég néhány hete jelentette be több mint 17 ezer embert érintő leépítési tervét. Eldobható mobil Franciaországban augusztusban Francia- országban megkezdik az első eldobható mobiltelefonok értékesítését. Az egyszer használatos golyóstoliakra szakosodott Bic mobilja 49 euróba (11300 forint) fog kerülni, az egyszerű, minden extrát nélkülöző készülékhez egy feltöltött akkumulátor, egy telefonszám és egy óra ingyenes telefonálás jár. A francia vállalat elsősorban az átutazóban lévő külföldieket és a 15 év alatti fiatalokat célozza meg új termékével. Veszteségessé vált a Vatikán A Vatikán a dollár gyengeségét okolja azért, hogy pénzügyei négy év után először veszteségessé váltak. A Szentszék által közzétett éves beszámoló szerint a veszteség összege tavaly 9,1 millió euró (210 millió forint) volt. A Vatikán bevételei főleg a világszerte élő katolikusok adományaiból származnak. Dél-békési dinnyetermesztők demonstrálnak. Azt ígérik, ha nem jutnak megegyezésre, holnaptól több helyen árasztják el az áruházlánc parkolóit. Düh és dinnye az aszfalton dinnyebotrány Tárgyalóasztalhoz kényszerítik a gazdák a multit Karsai József szocialista politikus állt azoknak a gazdáknak az élére, akik több száz mázsa dinnyével árasztották el a soroksári Auchan áruház parkolóját. Elmondásuk szerint ez csak az első figyelmeztetés volt. Szabados Balázs Karsai József vezetésével több száz mázsa dinnyét borítottak a dél-békési gazdák szombaton az M5-ÖS autópálya fővárosi bevezető szakaszánál működő Auchan áruház parkolójába. A kedélyeket az áruházlánc akciója kavarta fel, a hipermarket polcaira ugyanis jóval a piacon jelenleg jellemző ár alatt, kilónként mindössze 49 forintért került ki az egyébként importgyümölcs. Az 5 ezer hektárnyi magyarországi dinnyeföldek közel kétharmadát a battonyai polgármester választó- körzetében művelik. A szocialista párti országgyűlési képviselő szerint hatalmas kárt okozott az áruházlánc a dinnyetermelőknek azzal, hogy ezért a nevetséges összegért árulja a gyümölcsöt. Karsai elmondta: Mezőkovácsháza térségében tíz településen, 3 ezer hektáron termelnek dinnyét, ami legalább tízezer ember megélhetését jelenti. A multinacionális cég a 49 forintos akciójával - a politikus szerint - azt érte el, hogy a német és lengyel piacra szánt dinnye felvásárlási ára 26 forintra, a hazai piacra szánt termék ára pedig 20-22 forintra csökkent. Ilyen alacsony felvásárlási ár mellett tönkremennek a termelők - tette hozzá -, hiszen a jó minőségű magyar diny- nyét még az országutak mentén is legkevesebb nyolcvan forintért árusítják. Ha ez még mindig nem lenne elég gond, Karsai szerint további exportakadályt jelent a túl erős forint. A kivitelre termesztett A PIACI PROBLÉMÁK felkeltették a kormányzat figyelmét is, a hatóságok fokozott ellenőrzéssel készülnek a következő két hónapra. Elsősorban a dinnyetermelő és az üdülőkörzetekben lesznek nagyszabású razziák, amelyek során szigorúan ellenőrizni fogják a kereskedők telephely- és árusítási engedélyét, valamint számlaadási gyakorlatát dinnyével 230 forint körüli euró- árfolyamon leheteüen nyereséget elkönyvelni, mivel így egy adott euróösszegért kevesebb forint jár. Legalább 260 forintos árfolyamon lehetne nyereségesen exportálni - véli a politikus. A szocialista „botrányhős” szombaton beszélt az áruházlánc beszerzési vezetőjével, s abban maradtak, ma ismét tárgyalnak egymással. Azt szeretné elérni, hogy legalább 89 forintra emelkedjen a dinnye fogyasztói ára. Ha mégsem sikerülne megállapodni, akkor a jövő hét második felében folytatják a tiltakozást, újabb és újabb áruházak parkolóit terítik be dinnyével - jelentette ki Karsai József. AZ IDÉNRE várható 180-200 ezer tonnás termés 60 százaié ka külföldön talál gazdára, jobbára Nyugat- és Észak-Euré pában, Cseh- és Lengyelország ban. A hozam változó: van, ahol hektáronként 20, máshol akár 70-80 tonnát is betakaríthatnak. A piacon a becslések szerint a teljes forgalom 3540 százalékát teheti ki a szürke és a feketekereskedelem. Tavaly is komoly piaci zavarokat okozott, hogy az áruházláncok fillérekért árusították a gyümölcsöt, ám nem ez az egyetlen árcsökkentő katalizátor. A gazdák bosszúságát tovább fokozta az elmúlt hetekben a dinnyét részben feketén felvásárló és értékesítő, gyakran telephellyel és engedéllyel sem rendelkező nepperek tevékenysége. A napokban több nyugat-európai kiskereskedelmi lánc polcairól is lekerült a magyar dinnye, miután az említett kereskedők éreüen gyümölcsöt szállítottak ki. Több esetben pedig külföldről, jobbára a Balkánról származó dinnyét kevertek a jobb minőségű magyar áru közé. Karsai szerint háromféleképpen is meg lehet oldani a problémát. Az egyik verzió szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak meg kell vizsgálnia a helyzetet. Egy másik lehetőségként felmerül, hogy az adóhivatal vizsgálatát kezdeményezik, így az APEH utánajárhat, hogy milyen összegért vásárolta meg a multi a dinnyét a gazdától. Végül az is felmerülhet, hogy új piacok után kell nézni. Egész egyszerűen nem kell eladni fél áron a multinak, ha a duplájáért is el lehet adni máshová - javasolta a dél-békési képviselő. Tönkretehetik a szaporodó orvosi perek a kórhazakat Megszaporodtak a kórházak elleni múhibaperek. Falus Ferenc országos tiszti főorvos tudomása szerint az egyik intézményt 80 millió forint kártérítésre kötelezte a bíróság. A Magyar Kórház- szövetség az elmúlt években többször kezdeményezte olyan közös biztosítási alap létrehozását, amelyben az intézmények és tulajdonosaik mellett az OEP is részt vállalt volna - mondta a Világgazdaságnak Varga Ferenc, a szövetség elnöke. Ezzel megteremtették volna a kockázat- közösséget a káresemények kezelésére, és az sem mellékes, hogy - 160 kórházról lévén szó - a biztosítótársaságok kedvezményes szerződést ajánlottak volna számukra. A kórházak egy része azonban úgy látja, nem éri meg számukra a felelősségbiztosítás, ugyanis a biztosítótársaságok általában ötmillió forint mértékű kárig állják a kiadásokat. S mivel elég ritka a pár millió forintos per, így a kórház inkább kockáztat, hátha nem lesz baj. Egy 2006-ban publikált tanulmány szakértői 2002. január és 2005. május között 169 orvos (egészségügyi intézmény) ellen indított kártérítési perben írtak szakvéleményt. Az említett tanulmány szerint hazánkban egy év alatt 150 milliószor találkozik orvos és beteg, ebből a kezeléssel kifejezetten elégedetlenek aránya egy százalék. A kórházi kórlapok elemzése során kiderült, hogy minden kétszáza- dikban jogsértést lehetett feltárni, tehát egymillió kezelésre közel ötezer műhibaeset jutott. ■ Gyakori a rossz diagnózis AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM 2004. október-decemberről 67 intézet adatait dolgozta fel. A boncolási adatok alapján megállapította, hogy a vizsgált anyagban 12-31 százalékban fordult elő diagnosztikus tévedés. Ennek ellenére évente csupán 350 polgári per indul kórházak, orvosok ellen. Összehasonlításként: az iparban egymillió esetből három-öt hiba a megengedett. Razziákra számíthatnak a termelők Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön 750 000 Ft % 7fevre, svájci frank alapon ,j> • \ induló havi részlet I '15 72' Ft \I4 700 Ft t s ^ jf * ** THM: 26,09%* \' Előzetes hitelbírálatért hívja a üó-4ü-4ü-4o-4b-as számot! Bankfiókjaink: Eger, Jókai u. 5. • Eger, Dr. Sándor Imre u. 4. Gyöngyös, FŐ tér 12. • Hatvan, Kossuth tér ló. *A kedvezményes törlesztőrészlet kizárólag az első, 6 hónapos kamatperiódusra vonatkozik. Az ajánlat a 2008. június lótól 20Û8. augusztus 28-ig igényelt, és 2008 szeptember 9-ig forintban folyósítod svájci frank alapú, fedezel nélküli Raiffeisen Személyi Kölcsön speciális akciós ajánlalára, 7 éves futamidőre vonatkozik. Az akció részletes feltételei megtalálhatóak a Sónk aktuális lakossági Kondíciós Listájában. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illet ve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat; érléke nem tükrözi a hitei kamat- és árfolyamkockázatát. A THM meghatározására a forintban teljesített fizetések alapján került sor a banknál alkalmazott, a tárgynegyedévet megelőző hónap első munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembevételével, jelen hirdetésben meghatározott THM érték oz ügyfelek előzetes tájékoztatását célozza. A vonatkozó jogszabály alapján o THM értéke az 500 000 forint összegű, 3 éves futamidejű kölcsönre VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK © 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu Autópályadíjat vezetnek be Németországban? Fizetőssé válhatnak a német autópályák a személygépkocsik számára, ha a berlini kabinet elfogadja egy a gazdasági minisztérium megbízásából készített szakvélemény javaslatait. A tárca azokat a szóba jöhető megoldásokat vizsgálja, amelyekkel az üzemanyagokra-vonatkozó esetleges adókedvezmények miatti bevételkiesést pótolni tudná az államkassza. Az elképzelések szerint a heti matrica 10,5, a havi 30, az éves pedig 100 euróba kerülne. A Passauer Neue Presse által megszellőztetett tanulmány létezését Michael Glos (CSU) gazdasági miniszter szóvivője is megerősítette. A lépés célja annak feltérképezése, hogyan lehetne visz- szaszorítani a - főleg a kelet- bajorországi - határok mentén egyre nagyobb mértéket öltő benzinturizmust. Az olcsóbb üzemanyag-beszerzés érdekében külföldi benzinkutaknál tankoló német polgárok miatt becslések szerint évi több mint 4 milliárd euró adóbevételtől esik el a kincstár - írja a Reuters. A német autóklub (ADAC) nem lelkesedik a gazdasági tárca elképzeléséért: a tanulmányban felvetett ödetet több mint pimasznak nevezte a szervezet al- elnöke. Ulrich Klaus Becker szerint valójában nincs másról szó, mint a keresztényszocialista Glos átlátszó kampányfogásáról. ■ r i