Heves Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-07 / 132. szám
2008. JÚNIUS 7, SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP Lengyel-magyar együttműködést tervezgetnek az iskolások A lengyelországi Zdimska Wola oktatási intézményével dolgoz ki hosszabb távú együttműködést a lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola. A Zagyva-parti városban februárban, a lengyel településről érkezett delegáció iskokdá- togatása során már felmerült a kapcsolat kiszélesítésének szükségessége. Királyné Zólyomi Erzsébet, a lőrinci tanintézet vezetője úgy látja, hogy sok területen közösek az elképzeléseik. Az Európai Unió által kiírt pályázatokon is részt vehetnének együtt. Június közepén 30 magyar diák öt pedagógus kíséretében egy hetet tölt Zdunska Wolában, majd augusztusban a lengyel tanulók hasonló nagyságú csoportja viszonozza a látogatást. Az együtt- lét alatt több programot is szeretnének kidolgozni. Olyan elképzeléseket igyekeznek felvázolni, amelyek megvalósítása mindkét város diákjai számára ismereteik bővítését eredményezi. A közös nyelv az angol lesz.- Az a célunk, hogy tanulóink külföldi tapasztalatokra is szert tegyenek, hiszen így leleményesebb, talpraesettebb fiatalokká, felnőttekké válhatnak - jegyezte meg az igazgatónő. Ősszel a hunyadis diákok egy csoportja az osztrák testvérváros, St. Lorenz vendége lesz. Az utazásra német tanulmányi versenyen szerezhettek jogot a fiatalok. ■ Falunapi kavalkad sok zenével Ecséden ma délután fél 3-kor kezdődik a falunapi rendezvény. Átadják a díszpolgári címet, majd gyermek- és folklórműsort tekinthetnek meg az érdeklődők. Lesz néptánc és citerazene is, fél 6-tól pedig a horti Tari Szabolcs gitár- és énekműsora következik. Produkcióját a pompom lányok és a Nők klubjának műsora követi. Este fellép Vastag Ricsi és Dani, majd dél-alföldi táncot mutat be a Dübörgő együttes. A programot táncest zárja. Vasárnap délelőtt 11 órakor ünnepi szentmise kezdődik a templomban. ■ HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE A leendő táborlakók az elmúlt hét végén Nagykökényesen „hangoltak”. Örs, Ivett, Ági és a többiek szerint idén is tartalmas lesz a hosszú „ébrenlét” Az idén is két hét ébrenlét olvasótábor Ebben az évben Kommandóra utaznak a fiatalok A Hatvan-Kézdivásárhely olvasótábor kezdete - Kocsis István akkori könyvtárigazgató vezetésével - az 1970-es évekre datálódik. A több évtizedes hagyomány idén az erdélyi Kommandó elnevezésű településen folytatódik. A tavaly megújult és megfiatalodott olvasótábori szervező csapat ezúttal is Fehér Ágnes vezetésével várja a középiskolás jelentkezőket. A kéthetes lélekpendítésen a táborozok a sok kirándulás, az érdekes előadásokon való részvétel és a kézdivásárhelyi fiatalsággal való kapcsolatfelvétel mellett számos olyan szituációban próbálhatják ki magukat, amelyek segítséget nyújthatnak életpályájuk megválasztásában. Mi sem mutatja jobban az olvasótábor összekovácsoló erejét, mint a régi táborozok összetartása, életre szóló barátságok kialakulása. Az idei tábor előtt több alkalommal várják az érdeklődőket egy kis „bemelegítésre”. Az idei táborozás augusztus 4-e és 18-a között a reneszánsz témakörére épül. Az érdeklődők az olvasotabor@gmail.com címen, vagy Domán Júliánál a Hatvány Lajos Múzeumban, a 37/540- 040-es telefonszámon jelezhetik részvételi szándékukat. Hasznos információk és ízelítő a tábor hangulatából a www.olvasotabor.hu honlapon találhatók. ■ „Egri leányka” a hatvani tanár-elitben elfogadó nevelő Király Gézáné pedagógusként is hű maradt a kémiához A hatvani Bajza József Gimnázium pedagógusai közül egy igazi „egri leányka” kapta az idei Baj- za-gyűrűt. Király Gézáné ugyanis a megyeszékhelyen látta meg a napvilágot. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban - még Rédei Zsuzsannaként - a kémiát és a biológiát kedvelte leginkább. Tanárának, dr. Orosz Ernőnének köszönhetően kémikus akart lenni. A sors azonban úgy hozta, hogy pedagógus lett. A debreceni Kossuth egyetemen szerezte diplomáját, kémia-fizika szakon. A „meggyűrűzés” kapcsán róla írt jellemzésben ez áll: precíz, lelkiismeretes és következetes. Együttműködő, jól lehet vele együtt dolgozni. Könnyen rá tud hangolódni a diákok problémáira. Azt írják róla, hogy elfogadó tanár. Tisztelik és becsülik is a gimnázium fiataljai. A Széchenyiben kezdett tanítani, de 1984 óta a Bajza a második otthona. Az utóbbi években három diákja ért el kiemelkedő versenyeredményt kémiából: a Braun-emlékplakettes Gyárfás Viktor és Gálfi Zsolt, nemrég pedig Földesi Tamás. Tankönyvhöz is adta már a nevét. Jelenleg osztályfőnöke a 9/B osztálynak - ez már a hatodik diákcsoport, amelyet négy éven át istápol. Király Gézáné. A tanítás mellett kisunokája tölti ki mindennapjait Királyné Zsuzsa persze anya is, akinek az első otthonában is helyt kell állnia. Férje immár nyugdíjasként továbbra is a Széchenyiben tanít közgazdaság- tant és tervezést. Szinte minden szabadidejét a pecázás tölti ki - mostanában a sóderosnál, régebben a szűcsi tónál, ahová a gyerekekkel is ki-kirándult a család. Balázs fiuk még óvodás volt, amikor megkérdezték tőle: mi az apád foglalkozása? Ő így válaszolt: „horgász”. A fiú azóta papíripari mérnök lett, majd közgazdász végzettséget is szerzett, legújabban pedig műszaki informatikussá képezi magát. A Damjanich-ban informatikát oktat és osztály- főnökösködik. Adrienn lányuk gyógyszertári asszisztens. És már van unoka is, Adrienn kislánya, aki a nagymama után a Zsuzsi nevet kapta. Ő már ízig- vérig „hatvani leányka”. ■ 5 Tanévbúcsúztató, nyárköszöntő hatvan Évzáró és nyárköszöntő hangversennyel kedveskedik a hallgatóságnak a Kodály Zoltán tagiskola kis- és nagykórusa. A gyermekek koncertje kedden délelőtt 11 órakor kezdődik az intézmény aulájában. „Vadmíívelet” a környezetért hatvan Civil kezdeményezés nyomán egy hattagú, iskolásokból álló helyi csapat is bekapcsolódott abba a kezdeményezésbe, amelynek során önkéntesek az ország több pontján virágot ültetnek lakóhelyük elhanyagolt területein. A Zagyva-parti településen az aktivisták az okmányiroda előtt találtak üres ágyásokat, amelyekbe virágokat ültettek. Szent Iván-éji szorgos készülődés APC A nyári napfordulóra készülve az önkormányzat június 21-én reneszánsz napot és Szent Iván-éji tűzgyújtást tart. Érdekes programok - sportversenyek, lovagi torna, vadászsólyom- bemutató, korabeli lakoma és tűzzsonglőrök fellépése - várják az érdeklődőket. Jótékonysági est egy helyi kisfiúért NAGYKÖKÉNYES Vasárnap 16 órától jótékonysági estet rendeznek a kultúrházban. Az eseményen helyi fellépők - csaknem harminc gyerek és hat felnőtt - szórakoztatják a megjelenteket. A bevételt egy helyi kisfiú gyógyítására fordítják. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÂSÂRA SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS ► SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt irta: Tari Ottó itató: Tari Ottó Cím: 3000 Hatvan, Pf. 48 Tel.: 37/540-051 e-mail: otto. tari («axelspringer.hu Nyolcvanéves gimis jubileum múltidéző Az összes egykori nevelőt meghívták Kepics Ferenc és Dékány József tanár urak is eljöttek a találkozóra Hatvanban az idén nyolcvan esztendős a gimnáziumi oktatás. A Balassi Bálint úti épületben korábban polgári fiúiskola, majd reáliskola működött. Utóbbiban az 1928-as tanévben kezdődött az érettségit nyújtó képzés, majd az iskolát gimnáziummá minősítették. Ebből az alkalomból szervezett a Bajza József Gimnázium vezetése „öregtanár”-találkozót, amelyre meghívták az intézményben valaha tanító összes pedagógust. Több mint félszázan tettek eleget az invitálásnak, s a megjelentek - ifjabb pályatársaik körében - jó hangulatú múltidézés keretében elevenítették fel a katedrán töltött éveket. ■ Annak idején merész vállalkozás volt nekivágni Boldogon a művelődési ház megépítésének. A községi tanács és a termelőszövetkezet fogott össze. A téesz megvette a telket, elkészítette a terveket, s adott egy félmilliót. Hitelt is kellett felvenni. Lekötni a községfejlesztési alapot évekre. Nem volt más megoldás. Mindezt Sütő János, a Hatvani Járási Tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondta el kérdésünkre.- Mikor adják át a művelődési házat?- Az ünnepélyes átadást augusztus 20-ra tervezzük. Szerettünk volna függetlenített igazgatót állítani a művelődési ház élére, de ehhez hiányzik a megfelelő anyagi keretünk. Tiszteletdíjast bízunk majd meg a feladattal. Ami a programra vonatkozik, ezt meghatározza a művelődési ház adottsága. Lényegében van egy nagyterem és egy kisebb helyiség. A nagyteremben mozielőadásokat is tartunk. A berendezést a moziüzemi vállalat biztosítja. Szeretnénk minél több szakkört szervezni, hiszen Boldogon a folklórnak, a népművészetnek jelentős hagyománya van.- Hol lesz a könyvtár?- A téesz régi épületében. Azt alakítjuk át, mihelyt a termelő- szövetkezet átköltözik a művelődési ház emeletére. Tudunk majd kényelmes olvasótermet is berendezni, tehát ezzel a cserével nem járunk rosszul. Lehetőség nyílik tehát a jövőben arra, hogy a boldogi népművészet ismét virágozzék, mint a közelmúltban. Ennek a máshoz nem hasonlítható sajátos boldogi népművészetnek olyan értékei vannak, amiknek megerősítése és megmentése csak a művelődési ház létrehozásával vált lehetővé. ■ (1988. június 21.)