Heves Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-06 / 131. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 6., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Dalos, táncos találkozás a jelen és a közelmúlt egri művészeivel A Gárdonyi Géza Színház ad otthont annak a színházi találkozónak, melyet Dal és tánc címmel a nosztalgia jegyében rendeznek vasárnap este hét órától. A műsor összeállítói arra törekedtek, hogy lehetőséget adjanak az újbóli megmutatkozásra a jelen és a közelmúlt kedvelt egri színészeinek, énekeseinek. Az esemény annak a már évek óta tartó sorozatnak a része, melyet Almássy Zsóka énekművész és a főszervező Pálfi Zoltán színművész neve fémjelez. Rajtuk kívül ebben a két, muzsikával teli órában, melyben a művészek részleteket adnak elő operettekből és musicalekből, színpadra lép Balogh András, Barta Dóra, Dimanopulu Afro- dité, Kökényessy Zoltán vezényletével a MÁV Szimfonikusok Kamarazenekara, Nádasi Erika, Sata Árpád, Tunyogi Péter, Vadász Zsolt és Zám Andrea. De itt lesz Bókái Mária is, akit nyolc éve nem láthatott közönsége a színpadon. ■ Az idősebbeknek és a gyerekeknek segítene a kisbusz Váraszón az önkormányzat pályázatot nyújtott be a falugondnoki szolgáltatás megszervezésére. Pál László polgármestertől megtudtuk: a községben sok az idős, egyedülálló ember, akiknek hétköznapi ügyeik intézéséhez elkelne a rendszeres segítség. Ráadásul az utóbbi időben az autóbusztársaság is ritkította járatait. Ha pályázatuk nyer, először egy kisbuszt szeretnének vásárolni, amellyel orvoshoz, hivatalokba szállítanák az időseket, míg a gyermekek edzésekre és más programokra juthatnának el. ■ Az emberek bíznak a bíróságban Dr. Bóka Imre közel fél életút Közel fél évszázadon át dolgozat a magyar igazságszolgáltatásban évszázadot töltött el az igazságszolgáltatásban. Május végén lejárt a Heves Megyei Bíróságon az elnökhelyettesi megbízatása. Ennek kapcsán beszélgettünk vele. Sike Sándor Dr. Bóka Imrével, a Heves Megyei Bíróság leköszönő elnökhelyettesével hivatalában találkoztunk vele megbízatása utolsó napjaiban. Ebben a beosztásában három ciklust töltött el a rendszerváltástól kezdődően, életkora miatt újra már nem pályázhatott: jövő év januárjában 70 éves lesz, s a törvénynek megfelelően nem dolgozhat tovább bíróként. Az elnökhelyettes a Heves megye bíróságain 46 éven át tartó munkára emlékezett vissza. Mint fogalmazott: pályafutása alatt sok minden változott, volt rendszerváltozás is, ami után más lett a bíróság igazgatása, így ma már nem az Igazságügyi Minisztérium látja el ezt a feladatot, hanem az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT).- A rendszerváltozás során az ügyek összetétele is gyökeresen átalakult. Nagyon sok olyan gazdasági ügy került a bíróságok elé, amelyek korábban nem voltak. Ezek tárgyalása eléggé bonyolult, az eljárás alá vont személyek igyekeznek a felelősség alól kibújni. Munkaigényes a feladat, és nem csak a büntető, hanem a polgári ügyszakra is ezt lehet mondani. Különösen jellemző ez a felszámolásokkal kapcsolatban, amikor az eljáró felek igyekeznek magukat úgy beállítani, mintha nem hibáztak volna - összegezte dr. Bóka Imre azt az időszakot, ami alatt gyakorlatilag mindvégig elnökhelyettesként dolgozott. Szerinte Heves megyében a bírák alaposak, a törvénynek megfelelően járnak el. Előfordul persze, hogy bizonyos perek elhúzódnak. Az igazgatási szervezet, a felügyeletet gyakorló ÓIT azonban figyelemmel kíséri a bíróságok munkáját. Ma már külön kell jelenteni a két évnél vagy a még ennél is régebben, öt évnél hosszabb ideje folyamatban lévő ügyeket.- Megítélésem szerint Heves megyében az ítélkezés időtartama és színvonala az országos átlagot meghaladja. A bírák alaposan, lelküsmeretesen, körültekintően járnak el, csak néhány panasznak adtak hely, akkor, ha valamilyen késedelem történt. A legtöbbször azonban nem terheli felelősség a bírákat, objektív akadályok merülnek fel, illetve az ügyfelek késedelme okozza a hiányokat - értékelt röviden dr. BóA leköszönő elnökhelyettes, dr. Bóka Imre szakmai életútja 1962 JÚNIUSÁBAN végzett az ELTE jogi karán. Július 16-án fogalmazói kinevezést kapott az Egri Járásbíróságon. Fogalmazóként előbb a járásbíróságon, majd az Egri Megyei Bíróságon dolgozott. Később - a bírói vizsga letételét követően - bírósági titkárnak nevezték ki az Egri Megyei Bíróságra. 1966. április 1-jével bírói kinevezést kapott a Füzesabonyi Járásbíróságra, ka Imre, aki 46 év tapasztalatával úgy látja, hogy a bíróság munkájában az állampolgárok bíznak. Szerinte még most is a bíróságnak van a legnagyobb tekintélye az ügyintéző hatóságok közül.- A kollégákkal, mind a tórákkal, mind a tisztviselőkkel az elmúlt 46 év alatt jó volt a kapcsolatom. Úgy látom, hogy engem is szerettek, megbecsültek, én is tiszteletben tartottam a kollégák véleményét, és igyekeztem ennek megfelelően eljárni. Ha időnként valamilyen korrekcióra volt szükség, akkor az elnökömmel, most az elnök asszonynyal igyekeztünk megtenni azt. Dr. Hunyadi-Buzás Ágnes a két utóbbi ciklusban volt a főnököm, és vele is nagyon jó volt a kapcsolatom. Ő is bízott bennem, én is bíztam az ő munkájában, ellentét köztünk nem merült fel - hangsúlyozta az elnökhelyettes. Az egri Törvényház épülete. Dr. Bóka Imre a rendszerváltást követően három cikluson keresztül töltötte be az elnökhelyettesi posztot. HIRDETÉS $ SUZUKI A mi autónk Splash tesztvezetés, programok gyerekeknek és felnőtteknek, játékok értékes nyereményekkel. Már csak az a kérdés, hogy vásárlás előtt vagy után? Szeretettel várjuk Önt és egész családját! Június 7-én, szombaton 10-18 óráig, az alábbi helyszínen: Eger, Rákóczi út 100. Árvíz nélkül süllyedtek el az „ártéri” vállalkozások A vállalkozások egy részére jellemző, hogy bevallásukban nagy összegű bevételt szerepeltetnek, de „fiktív” számlák fel- használásával azt a látszatot keltik, mintha jelentős költségeik is keletkeztek volna. így érik el, hogy áfa-fizetési kötelezettségük minimális szinten maradjon. Ezek az adózók „önvédelemből” mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiktív számlákat gyártó cégeket az ellenőrzés ne találhassa meg, hiszen így kevésbé bizonyítható a manipuláció. Az északi régió revizorainak látókörébe került több olyan vállalkozás is, amely az ellenőrzésről történő kiértesítést követően felhúzta a nyúlcipőt. Ezek a cégek székhelyeik megváltoztatásával igyekeztek menekülni. A vizsgálatban érintett - régiónkba érkezett - négy társaság egy folyó árterében meghúzódó bérelt tanyán jelentette be székhelyét. Ezen vállalkozások az árbevételükhöz képest minimális adófizetési kötelezettséget vallanak be, számítva arra, hogy az adóhatóság nem folytat ellenőrzést olyanoknál, akik bevallásukat időben teljesítik és nem igényelnek vissza adót. Az APEH illetékese lapunknak azt is elmondta, hogy mivel a társaságok képviselői többszöri idézésre sem jelentek meg, szükségessé vált a helyszíni ellenőrzés. A revizorok nem lepődtek meg, amikor kiderült, hogy a tanya alkalmatlan a bejelentett tevékenységek végzésére. Ekkorra már a vizsgált társaságok képviselői és tulajdonosai külföldi személyek voltak, akiket nem tudtak elérni. Azonnal büntető feljelentést tettek, s mivel a nyomozók igyekezete sem vezetett sikerre, ezért a képviselők ellen elfogatóparancsot adtak ki, mely Magyarországra történő belépésükkor lép érvénybe. Az említett négy társaságnál az adóhatóság a vizsgálatot csak azok felszámolásának megindítása után tudta lefolytatni. Ennek eredményeként összesen félmilliárdnyi adóhiányt állapított meg, ami a büntetésekkel együtt megközelíti az egymilli- árd forintot. Hazánkban ez az összeg várja a külföldi tulajdonosokat. ■ ahol közel hat évig dolgozott. 1972. január 1-jével helyezték át az Egri Járásbíróságra, ugyancsak bírói munkakörbe. 1974. január 1-jétől 1981. december 31-ig az Egri Járásbíróság elnök- helyettese volt. 1982-ben tanács- elnöki kinevezést kapott a Heves Megyei Bíróságra. (Akkor még Egri Megyei Bíróságnak hívták.) 1985-ben megyei bírósági elnökhelyettesi kinevezést kapott, majd 2 év múlva (hosz- szan tartó betegsége következtében) fölmentették. A rendszer- váltást követően újból elnökhelyettesi kinevezést kapott.