Heves Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-28 / 150. szám

3 2008. JÚNIUS 28., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Gyöngyös KIÁLLÍTÁS A Török Ig­nác utcai Pincegalériában július elsején délután hat órakor nyit­ják meg a Pete Imre festőmű­vész alkotásaiból összeállított ki­állítást. Az ünnepélyes megnyitót követően a Mátraalján készített borokkal kínálják a vendégeket. A tárlat július 19-éig látogatható. Pétervására szórakozás Ma 11 órakor kezdődik a város sport­pályáján a Péter-Pál-napi vásár és vigasság. Az egész napos prog­ram a régi vásári hagyományokat eleveníti fel. Az érdeklődők kultu­rális műsorokon, bemutatókon szórakozhatnak késő estig, majd koncert és utcabál várja őket. Eger KONCERT Az Egri János Combo lép fel jövő héten kedden 19 órától az érsekkerti Zenepavi­lonban. A művész Magyarország egyik legismertebb bőgőse, együttesével vérpezsdítő, hangu­latos latin-jazzt játszik. Gyöngyös nyitva tartás a Vachott Sándor Városi Könyvtár június 30-ától augusztus 3-áig technikai okok miatt zárva tart. Ez idő alatt az I. Számú Fiók­könyvtárat (Platán út 2/2.) keres­hetik fel az olvasók. Eger PÁLYÁZAT Az önkormányzat kiírása szerint egy-, illetve másfél szobás garzonházi lakásokra le­het pályázni - egy módosított rendelet szerint akár egyedül- állóaknak is. A részletek már megtekinthetőek a www.eger.hu oldalon, vagy a polgármesteri hi­vatal lakossági szolgálati irodá­ján. A pályázat benyújtásának ha­tárideje július 31-e. Bélapátfalva napközi a Körzeti Általános Iskola és Óvoda tantes­tülete nyári napközis tábort szer­vez július 7. és augusztus 1. kö­zött. Munkanapokon 8.30 és 16 óra között pedagógusi felügyelet alatt játszhatnak a gyerekek. A táborban kézműves-foglalkozá­sok, sport, túrák, táncház, internetezés, házi mozi, dramati- kus játékok, vetélkedők, köny­vek, továbbá különböző idegen nyelvi programok várnak az isko­lásokra. A tábor ingyenes, térítés ellenében ugyanakkor napi há­romszori étkezést biztosítanak. Jelentkezni jövő hét keddig lehet. PorOSZÍÓ ÉNEKLÉS A Népdalkö­rök Kistérségi Találkozóját július 5-én, jövő héten szombaton ren­dezik meg. A programok délelőtt 9 órakor kezdődnek és egész nap tartanak majd. Fürtök mutatják az utat védnöki táblák Szigorú szempontrendszer szerint minősítenek A védnöki táblarendszer egyik célja, hogy a Szépasszony-völgy ismét vonzó célpontja legyen az Egerbe látogatóknak Megújult az egri pincemi- nősítő táblarendszer, s a tervek szerint egyúttal ki is bővül: a jövőben már nem csak a Szépasszony- völgyben segíti majd a borbarátok tájékozódását. Kühne Gábor A még 2000-ben életre hívott pinceminősítő táblarendszer megújításával is a Szépasszony- völgyet igyekszik népszerűsíteni az egri hegyközséggel karöltve a Szépasszony-völgyi Vendégvá­rók Egyesülete - mondta el a Hírlapnak Tarsoly lózsef egri hegybíró. Hozzátette: a turisták és a borbarátok tájékozódását se­gíteni hivatott információs esz­közzel nemcsak a Szépasszony- völgyben, hanem a város többi pincesorán, így a Kőporoson, a Kőlyuktetőn, a Kistályai úton és a felnémeti pincesoron is élni szeretnének a későbbiekben. A hegybíró emlékeztetett: a védnöki táblarendszer gondola­ta korántsem új keletű, hiszen már nyolc évvel ezelőtt bevezet­ték azt a völgy­ben. Annak ide­jén a város és a hegyközség kö­zösen indította el a programot, s azok nevét, akik elnyerték a mi­nőséget igazoló védnöki táblács­kát, a következő évben tartott Szent Donát-napi Bikavér-ünne­pen hirdették ki. - A kezdemé­nyezés jó irányba mutatott, hi­szen a kulturált borfogyasztás alapjait igyekezett megvetni a völgyben, más mellett például az üvegpoharak bevezetésével. Csakhogy voltak olyan pincetu­lajdonosok, akik elnyerték ugyan a tábla kiakasztásának jo­Egy szigorú, 140 pontból álló szem­pontrendszer alapján sorolják be az önként je­lentkező pincéket. A táblarendszer szabályzata többek között azt is kiköti, hogy a belépők kizárólag az Egri Borvidékről származó sző­lőből készült, forgalomba ho­zatali engedéllyel rendelkező borokat értékesíthetnek a pin­céjükben, s hozzájárulnak ah­hoz is, hogy a minősítő bizott­ság bármikor szúrópróbasze­rűen ellenőrizhesse őket. Az egységes 140 pontos kritérium- rendszerben hangsúlyos elem­ként jelenik meg a borminő­ség, de például a vendégszere­tetre, a tájékoztatás minőségé­re, a személyzet megjelenésére, a mosdók tisztaságára, vagy éppen a nyelvtudásra is ponto­kat lehet szerezni. gát, ám utána semmit sem tettek a minőség megtartása, illetve ja­vítása érdekében. Az akkori sza­bályzat pedig nem tartalmazta a szankcionálás, így például a po­zitív diszkrimináci­ót jelentő tábla visszavonásának le­hetőségét - mutatott rá Tarsoly a nyolc évvel ezelőtti kezde­ményezés „gyer­mekbetegségeire”. Most viszont egy igen szigo­rú, összesen 140 pontból álló szempontrendszer alapján sorol­ják be az önként jelentkező pin­céket, amelyek a bírálat eredmé­nyeként egy, két, illetve három szőlőfürtös minősítést nyerhet­nek. (A legjobbak háromfürtös táblát kaptak.) Az első hullám­ban összesen 13 szépasszony- völgyi pince vett részt a minősí­tésben, közülük kettő lett egy-, Szigorú szabályzat védi a minőséget négy pedig kétfürtös, míg a leg­magasabb besorolást heten ér­demelték ki. A táblákat elnyert pincék listáját hivatalosan a III. Szépasszony-völgyi Borverseny múlt szombaton megtartott eredményhirdetését követően is­mertették. Az értékelés részleteiről szól­va elhangzott: a bírálóbizottság munkájában a város, a hegyköz­ség, az Egri Borút Egyesület és az Egyesület Eger Idegenforgalmá­ért egy-egy delegáltja vett részt, de a fogyasztóvédelem és az ÁNTSZ is képviseltette benne magát. A hegybíró szerint a mi­nősítést elnyert pincékre a későb­biekben a Szépasszony-völgy be­járatánál, illetve a völgy központ­jában kihelyezett hirdetőtábla is felhívja majd a figyelmet. Egyút­tal arra is figyelmeztetett, hogy az egy évben egyszer odaítélt táb­lával bíró pincék bármelyikében eztán bármikor minőségbeli problémák merülnek fel, úgy az érintett vendéglátóegységet a fi­gyelmeztetést követően azonnal visszaminősíthetik, illetve adott esetben a védnöki táblától is megfoszthatja a bizottság. Remé­nyeik szerint jövőre a völgy mel­lett már a többi pincesorra is si­kerül majd kiterjeszteni a kezde­ményezést. Az egri pincék ilye­tén történő minősítésétől pedig - húzta alá Tarsoly József - első­sorban a minőség javulását vár­ják az ötletgazdák. Ökocsoda a Tisza-tavon alapból nem érdekel túlzot­tan semmiféle sport, amiben nincs autó - hangsúlyozom, autó, nem motor -, imádok vezetni, kész öröm naponta végighajtani a Mátra szer­pentinjein, gyorsan persze csak a hegyen, a kanyarok­ban, mert ugye az egyenes­ben a hülye is tud kétszázzal menni. Olimpiai, világbajno­ki döntőket kivéve meglehe­tősen nehéz rábeszélni bár­mi más sportágnak már csak a nézésére is, nemhogy a tevékeny részvételre. NEM TAGADOM, AZÉRT Volt, amikor sikerült és a kezdeti ódzkodás ellenére tíz perc múlva már nagyon élveztem a dolgot. Ehhez azonban a sporton kívül más is kellett. pár évvel ezelőtt meglátogat­tunk egy Poroszlón táborozó baráti társaságot, s velük a ragyogó időben, némi unszo­lást követően, kajakkal tú­rázni indultunk a Tisza-ta­von. Jó, kicsit elfáradtam, de nem is ez az érdekes, hanem az, amit közben a vízen lát­tunk. Előtte horgászni már számtalanszor voltam a Ti­szán, ám a partról nem ven­ni észre a benti csodát. Egé­szen addig az evezős túráig nem értettem, hogy vajon mi a fenével szeretné megfogni a vendégeket a Tisza-tó, már­mint azon túl, hogy van ben­ne hal, meg lehet benne fü­rödni. Most már tudom: a pá­ratlan élővilág az, s ezt a gyönyörűséget csak közelről lehet igazán megtapasztalni. kajakozni nem mindig nyí­lik alkalom, helyette viszont bátran ajánlom a poroszlói ökoturisztikai tanösvényt. S minden bizonnyal hasonló­képp lenyűgöző lesz az ökocentrum is, amelynek kiemelt projektté nyilvánítá­sáról végre döntés született. Mindent láthatunk majd, anélkül, hogy kárt tennénk bármiben is. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Újabb bírósági eljárás a kórház ügyében megyegyűlés Le fogják porolni az önkormányzati biztos anyagait Folytatás az 1. oldalról Tuzáné dr. Takács Zsuzsanna hangsúlyozta: képviselőcsoport­juk álláspontja változatlan, sze­rintük a'HospInvest Zrt. már az­zal szerződésszegést követett el, hogy először egy köztes cégen, egy projekttársaságon keresztül kívánta volna alkalmazni a kór­ház dolgozóit. Az ajánlattétel viszont megtörtént, ezt már nem lehet semmissé tenni. Erre próbálták felhívni a figyelmet a napirendről levett előterjesztés­ben. Tuzáné szerint azonban a megyei szocialisták láthatóan nem akarnak a nyilvánosság előtt konfrontálódni ebben a kérdésben. A kórházról tartott ugyancsak pénteken, a közgyűlés után saj­tótájékoztatót Sós Tamás köz­gyűlési elnök és Hiesz György, az MSZP-frakció vezetője is. Hiesz kiemelte: ha a munkavállalók aláírják a szerző­dést a Hosplnvest- tel, az két év védett­séget jelent számukra, addig ugyanis kötelező a cégnek meg­tartania a jelenlegi létszámot és a kollektív szerződést. Amennyi­ben a zrt. nem kapja meg a mű­ködési engedélyt és a kórház a megyéé marad, az egyre romló gazdasági helyzet egészen bizto­san azt vetíti előre, hogy az intéz­ményt gazdasági társasággá ala­kítják és nem tartják meg a mos­tani 1300 dolgozót. Sós és Hiesz emlékeztettek Kató Gábor volt önkormányzati biztos vizsgálatá­ra, aki minimum háromszáz fő elbocsátását vélte kívánatosnak. - Le fogjuk porolni eze­ket az anyagokat - fűzte hozzá az el­nök. Ugyanakkor szerintük a Hosplnvest már közel van a szük­séges határhoz az alkalmazottak létszámát illetően. Jobb a helyzet, mint amit sokan feltételeznek. Az úgynevezett „kórházvédők” fenyegetései miatt számosán ket­tős játékot játszanak: a munka- szerződésből átadnak egy pél­dányt üresen az állítólagos ér­dekvédőknek, egyet pedig aláír­va a Hosplnvestnek. Sós Tamás kiemelte: az igazi kórházvédő a megyei önkormányzat. Az ellen­állást szervezők majd akkor is álljanak ki azt utcára, ha miat­tuk az egri kórház elveszíti a súlyponti jellegét és több száz dolgozót elküldenek. Magán a megyegyűlésen egyébként csendben zajlottak a történések. Például döntés szü­letett arról, hogy megbízással egy évig Torda Ferencné vezeti a gyöngyösi Károly Róbert ke­reskedelmi szakközépiskolát. Címzetes igazgató lett dr. Petercsák Tivadar, a megyei múzeumi szervezet nyugállo­mányba vonuló vezetője. ■ ■ Sokan kettős já­tékot játszanak a dolgozók közül. Elismerés; Az egri Kossuth Zsuzsa gimnáziumban átadták az OKJ-s okleve­leket. Matúzné Nagy Ildikó igazgató elmondta, hogy nyugdíjas kolléganőjük, V. Kovácsné Tóth Klára és férje létrehozott egy díjat, amivel jutalom és egy serleg jár. Ezen az áll: A betegek érdekében végzett lelkiismeretes és ered­ményes gyakorlati munka elismeréseként. Tegnap Félegyházi Fruzsina és Oláh Nikoletta (képünkön balra) vehette át a kitüntetést a díjalapítótól.

Next

/
Thumbnails
Contents