Heves Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-18 / 141. szám

2008. JÚNIUS 18., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP HEVES, KISKÖRE ÉS KÖRZETE A sportembert gyermekek kísérték Dinnyésháttól Kisköréig, ahol a politikusok aláírták a települések összefogását sürgető ajánlást Az élő Tiszáért futottak figyelemfelhívás Ajánlást hozott a sportoló a folyó mellett élőknek Szihalmi együttes ad jótékonysági koncertet Fogacs kápolnájáért Június 21-én, szombaton délután 4 órakor Ismét élet költözik Pusztafogacsra. Az eddig hosszú ideje elhagyatott kápolnadom­bon jótékonysági koncertet ad a szihalmi fúvósegyüttes, Gulyás László karnagy vezényletével. A kápolna megmentéséért for­málódó helyi összefogás első ak­ciója ez a jótékonysági koncert, amely közös gyertyagyújtással kezdődik az egykori lakott külte­rületi pusztán élt emberekért és magáért a búcsújáró helyért. Ezt követően a programban Tímár László polgármester köszöntője hangzik el, majd a szihalmi fúvósegyüttes hangversenyét hallgathatják meg az ünnepi esemény résztvevői, közreműkö­dik Ferencz Gábor zongoramű­vész. A továbbiakban a helybeli lakosok fogacsi nótákat énekel­nek, majd Szőke József esperes mond imát. A rendezvény fák­lyás körmenettel zárul. Az érdeklődők egyénileg és szervezetten is eljuthatnak a pusztafogacsi kápolnához. Az utóbbi esetben 15 óra 40 perckor kell a tarnamérai polgármesteri hivatal előtt gyülekezni. Ha rossz lesz az idő, akkor a progra­mokat Tarnamérán, az AJmásy- kastélyban rendezik meg. A jóté­konysági hangverseny bevételét a szervezők már a kápolna hely­reállítására gyűjtík. ■ Másodjára volt nyugdíjas-találkozó Második alkalommal szerveztek Hevesen, a művelődési központ­ban kistérségi nyugdíjaskórus­találkozót, amely egyben a váro­si tavaszi fesztivál zárása volt. Godó Lajos országgyűlési kép­viselő, Csáki Zsigmond polgár- mester és Sebestyén János me­gyei nyugdíjas-egyesületi elnök­nek a köszöntője után kedves meglepetésként a hevesi Búzavi­rág Néptánc Gyermekcsoport mutatta be műsorát. A rendezvény további részé­ben Boconád, Erdőtelek, Heves, Kisköre, Kömlő és Zaránk nyug­díjas énekkarai népdalodat, nó­tákat adtak elő, a közönség elis­merő tapsától kísérve - tájékoz­tatta lapunkat Vörös Dezső. ■ Különleges teljesítmény­nyel hívta fel a figyelmet a Tisza problémáira Híd­végi-Üstös Pál, aki akció­jával összefogást sürget. Szuroml Rita Dinnyésháton érte el a Tisza gát­ját Hídvégi-Üstös Pál, aki még május 19-én indult el a Tisza for­rásától, hogy maratoni futásával fellúvja a figyelmet a folyó és a térségben élők problémáira. A sportembert a hídnál gyerekek, Nyolc éve Oláh István volt kiskö­rei lakos a Vásárhelyi Pál Általá­nos Iskolának adományozta a vá­ros külterületén lévő 7 hektáros földjét. Ennek az éves haszná­ból, osztalékából alapította az is­kola a Vásárhelyi-díjat. A díjakat hagyományosan a ballagási ünnepségen adják át. Kritériuma, hogy a tanuló 8 tan­éven át legalább 4,75-ös átlagot érjen el, maradandó értéket te­remtő munkát végezzen. Kiváló teljesítményével öregbítse az is­testnevelő tanárok, s a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (TTFT) képviselői várták, majd együtt futottak a kiskörei Ezüst­horgony étteremig. Itt Szén József polgármester és Farkas András tu­lajdonos fogadta a csapatot. Godó Lajos, a TTFT al- elnöke gratulált Pál teljesítmé­nyéhez. Herbály Imre, a TTFT eT nőké, Godó Lajos és Szén József polgármester is ellátta kézjegyé­vel a sportember által hozott ajánlást. A közös futást vállaló kola lűrnevét, a tanulmányi ver­senyeken sikeresen szerepeljen, közéleti tevékenységet végezzen, magatartása, szorgalma, közös­ségi munkája példamutató le­gyen, becsülje lakóhelye értékeit. Az idén a ballagási ünnepsé­gen Kovács Márton iskolaigazga­tótól e kitüntetést vehette át Oláh Éva, akinek kimagasló a zenei tu­dása, de matemaüka, rajz és an­gol nyelv terén is kiválóan teljesí­tett, ősztől a fővárosban nyelvi ta­gozatos gimnáziumban tanul. gyermekek emléklapot kaptak. A sportember szerint a Tisza mente lassú sorvadásra van ítél­ve. Csak akkor tud életben ma­radni és gyarapod­ni, ha az emberek számára is életle­hetőséget jelent. Érzékeltetni kíván­ja, hogy a felső folyásnál élőknek tekintettel kell lenniük az alsó fo­lyásnál élőkre, mert az a szeny- nyezés, ami fent a folyóba beke­rül, az lent jelentkezik. Ilyenek valójában az erdőirtások, a táro­zóépítések hatásai is. Oláh Vivien aktív tagja volt az is­kolai kórusnak, a művészeti szak­körnek, szép magyar beszédével diáktársainak is példát mutatott. Szeptembertől az egri Szilágyi­gimnáziumban tanul. Pacsa Liána zenei téren jeleskedett, de szaktantárgyi versenyeken is szé­pen szerepelt, az egri Eszterházy gyakorló gimnáziumban tanul to­vább. Sípos Dorottya sokat dol­gozott az énekkarban, a kulturá­lis rendezvényeken, elnyerte a „Kézműves mester” címet, orszá­Erről egyoldalas állásfoglalás készült, melyet az úton érintett településeken, köztük természe­tesen Kiskörén is aláírtak. Hídvégi-Üstös Pál elmesélte: univerzális ember szeretett volna lenni, olyan, aki az úszással, a kerékpározással, a futással, az evezéssel üzenetet továbbíthat. A szőke folyóval kapcsolatos akci­ója indítékairól hangsúlyozta, hogy jobban oda kell figyelni a Tisza vízminőségére, a Tisza menti települések közösségeinek erősítésére, kulturális és termé­szeti értékeinek védelmére. gos versenyeken is eredménye­sen szerepelt. Ő német tagozatos gimnáziumot választott. Bozó Ág­nes osztálytitkárként dolgozott diáktársaiért, ECDL-vizsgái van­nak, s angol nyelvből alapfokot szerzett. Simon Dániel érdeklő­dik a természetismereti tárgyak, a kézművesség iránt. Kiválóan fo­cizik, és tavaly Országos Diák­olimpiát nyert kajak egyesben 500 méteren. A fiatalok emlék­plakettet, díszoklevelet és vásár­lási utalványt kaptak. ■ Az idén hatan kaptak Vásárhelyi-díjat kitüntetés Eddig összesen 22 tanuló érdemelte meg az emlékplakettet ■ Emléklapot kap­tak a futást válla' ló gyerekek. 5 HÍRSÁV Ezen a héten tart a Biblia-tábor HEVES Hagyomány, hogy a nyár elején a református egyház szervezésében Bib­lia-tábort rendeznek a gyer­mekeknek. Az idén hétfőtől csütörtökig tart az esemény Mészáros Ildikó református nagytiszteletű asszony veze­tésével. A fiatalok játékos formában ismerkednek a könyvek könyvének üzene­tével, különös tekintettel ar­ra, hogy az idei a Biblia éve. Az elszármazottakat várják most haza * kisköre Június 28-án im­már negyedik alkalommal rendezik meg az elszárma­zottak találkozóját. Az egy­kori lokálpatrióta érzelmű kisköreiek ez alkalommal tájékozódhatnak a település fejlődéséről, az önkormány­zat elképzeléseiről, s felke­reshetik kedvenc helyeiket is. A rendezvényre jelent­kezni Sebők Réka program- szervezőnél lehet a polgár- mesteri hivatalban. Százkét éves volt Misi bácsi heves Június 14-én ünne­pelték a hevesi Dr. Szegő Imre Idősek és Mozgásfo­gyatékosok Otthonának leg­idősebb lakosát, Pap Mi­hályt. A köztiszteletben álló bácsi születésnapja előtt kórházba került. Az otthon dolgozói, az unoka és a déd­unoka az ünnepen még fel tudták köszönteni Misi bá­csit, aki Boconádon élte le az életét. Az idős ember sokszor mondogatta: aki Is­tenben bízik, nem csalatko­zik. A meghitt köszöntőt kö­vetően azonban Misi bácsi örökre lehunyta szemét. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERYÁSÁRA ►SZERDA HEVES, KISKÖRE CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN. LŐRINCI Az oldalt írta: Szuromi Rita Tel.: 36/513-622 e-mail: rita.szuroim@axelspriiiger.hu Erdőtelki fiatalok, akiknek már kilencévesen a tánc az életük tehetségek Egyre szebb eredményeket ér el a páros, akik hatalmas szorgalommal készülnek a versenyekre Egyre szebb eredményekkel hív­ja fel magára a figyelmet egy er­dőtelki táncospár, a kilencéves Tóth Enikő és Laczházi Bálint. A fiatalok több éve táncolnak a He­ves Táncsport Egyesületben, amely 2006-ban alakult a Dumbo Jumbo ak­robatikus rock and roll csoportokból Magyar Péter szakmai vezetésé­vel. Az alapozó képzést Szabó Zsófi vezetésével kapták meg, majd Túri Anikó vette át a páros tanítását tavaly nyáron. A Magyar Táncsport Szakszövetség versenyszabály­zata szerint a children (gyer­mek) kategóriában 10 éves korig táncolhatnak, fejlődésük révén aztán átlépnek a következő kate­góriába, a serdülőkhöz.- Magyarországon három te­rületen rendeznek pontszerző versenyt: Kelet- és Nyugat-Ma- gyarországon, s Budapesten - mondta Laczházi Tünde, az erdőtel­ki művelődési ház igazgatója. - Eze­ken a versenyeken csak az adott terü­let versenyzői vehetnek részt. A vetélkedők az adott versengésen elért eredményeik alapján rang­listapontot kapnak. A Laczházi Bálint és Tóth Eni­kő páros 2006 őszén első verse­nyükön döntőbe kerültek, ami ■ Mindkét gyermek kilencéves kora ellenére szívből elhivatott. hatalmas biztatást adott a gyere­keknek. Ez év tavaszán az első megméretésen a 2. helyezést, a következő területi versenyen pe­dig a 3. helyet sikerült megsze­rezniük. Ezzel az eredménnyel a kelet-magyarországi ranglista 3. helyén állnak jelenleg. így esélyt kaptak arra, hogy nem egészen egy év alatt az országos verse­nyen is indulhattak.- A szabályzat szerint a verse­nyen egyszerre 2-2 páros vélet­lenszerűen kisorsolt sorrendben táncol - folytatta Laczházi Tün­de. - Az öt pontozóbírónak ez alatt a közel egy perc alatt kell véleményt alkotnia a két páros előadásáról: a kéz- és lábtechni- káról, összhangról, előadásmód­I Heves térségét nagyszerűen képviselte a versenyeken a táncospár ról, az összeállított sor dinamiká­járól, egyszóval számos olyan dologról, amelyet kívülálló na­gyon sokszor meg sem lát, ideje sincs megfigyelni, vagy esetleg teljesen másképp ítéli meg az előadott táncot. A fiatalok nagyszerű teljesít­ménye több dolognak köszönhe­tő: a tehetségük mellett mindket­ten 9 évesen is szívből elhivatott gyermekek. Kellenek hozzá a szakmailag felkészült edzők és a jó családi háttér. A szülőkre há­rul az anyagiak biztosítása és emellett a más helyekről való be­utazás. S mindehhez szükséges a jól szervezett egyesületi műkö­dés, amely a felkészüléshez nyu­godt körülményeket biztosít. A % A *

Next

/
Thumbnails
Contents