Heves Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-03 / 128. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. JÚNIUS 3., KEDD Ünnepélyes fogadalmat tettek a kiszervezés ellen kiálló kórháziak Ünnepélyes esküt tettek tegnap az Eger Hotel konferenciatermében a Markhot Ferenc Kórház dolgozói. Az előzetes sajtótájékoztatón Szabó Pál, a kórházvédők elnöke hangsúlyozta: igazi polgárként viselkednek. A tegnapi határnapig 917-en nem írták alá a szerződést. Emiatt a Hosplnvest nem teljesítheti a személyi feltételeket. ■ „Intézményünk kiszervezését eredménytelennek tekintjük.” Dr. Mánya Kristóf, a Magyar Orvosi Kamara titkára bejelentette: tudtával az ÁNTSZ regionális intézete nem adta ki, hiánypótlásra visszaküldte a működési engedélyt a Hosplnvestnek. Hegyaljai Judit, az EDDSZ helyi elnöke elmondta: bár a Hosplnvest üzent a dolgozóknak, ők továbbra is tartják magukat eredeti tervükhöz, s ünnepélyesen leteszik a közalkalmazotti esküt. A rendezvényen jelenlévők nyilatkozatot is aláírtak, amiben ez áll: „Döntésünket elsősorban a biztonságos betegellátás folyamatosságának garantálása és az egzisztenciális és szakmai rend megőrzése motiválta. (...) Intézményünk kiszervezését eredménytelennek tekintjük.” A Hosplnvest rövidesen új szerződéstervezetet juttat el a dolgozókhoz. Erről a kórház intranetes és levelezési rendszerén tájékoztatta az érintetteket a Hosplnvest alelnöke. Dr. Deák Gábor elmondta: a HospTnvesttel és az intézmény jövőjével kapcsolatban az egri dolgozókhoz sokszor csak többszörösen megszűrt, tudatosan elferdített információk jutnak el. Sőt a kórház önjelölt „várvédői” a dolgozók egy részét nem csak elbizonyta- lanították, hanem meg is felemlítették. Az alelnök hozzátette: a kórházban tapasztalható félelem- keltés ellen a Hosplnvest egyetlen fegyvere továbbra is a folyamatos és nyílt tájékoztatás. A kórház üzemeltetőjeként a Hosplnvest Zrt. a megyei közgyűlés elnökének kérésére egyáltalán nem vesz igénybe alvállalkozót, noha ez számos gazdálkodási előnyt jelentene a kórház számára, elkülöníthetővé és átláthatóvá tenné annak eredményeit. A leendő munkavállalókkal tehát közvetlenül a zrt. szerződik. ■ Csodaszer vagy csak blöff? kockázatok Már az is haszon lehet, ha nem árt a készítmény Egyre több fogyasztói bejelentés érkezik olyan, csodaszerként hirdetett készítményekről, amelyek reklámja gyógyhatásokat tulajdonít a terméknek Folytatás az 1. oldalról Az ellenőrzés célja annak feltárása, hogy a fogyasztók egyértelmű ártájékoztatása a hatályos jogszabályok alapján történik-e, elősegítve ezzel a megalapozott, felelős fogyasztói döntéseket. A vényköteles, illetve a recept nélkül is megvásárolható, maximált áras gyógyszerek esetében a hatóság ellenőrzi azt, hogy a vásárlótól valóban nem kérnek-e többet a legmagasabbként megszabott árnál. A vizsgálat kiterjed a maximált áras homeopátiás termékekre is. Azokon a helyeken is ellenőrizhetnek - például drogériákban, benzinkúti üzletekben -, ahol Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) által gyógyszertáron kívül forgalmazni engedélyezett, recept nélkül is kapható, de maximált áras gyógyszereket árulnak. Az ellenőrzés első három hetében a gyógyszertárak többségében a felügyelők találtak valamilyen kifogásolnivalót. Az esetek nagy részében a gyógyszernek nem minősülő termékek - beteg- és csecsemőápolási cikkek, gyógy- és ásványvizek, palackozott ivóvizek, teák, gyógyteák, rovarcsípésre való szerek, kozmetikai termékek, étrend-kiegészítők, tápszerek - árának feltüntetése volt hiányos, vagy nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő. A maximált áras termékek esetében gyógyszertárakban országosan több mint húsz esetben kellett eljárást kezdeményezni árdrágítás miatt, patikán kívüli árusítóhelyeken 12 ilyen eset volt. A néhány tíz forintos eltéréstől kezdve előfordultak több száz forinttal drágábban adott gyógyszerek is, a legkirívóbb eset az volt, amikor a 838 forintban maximált gyógyszert 1315 forintért adták, az eltérés itt tehát 477 forint volt. Az eddigi ellenőrzések során a felügyelőségek 13,5 millió forint bírságot szabtak ki. A június végéig tartó országos vizsgálat másik célja, hogy a gyógyszerek, étrend-kiegészítők és élelmiszerek szabadtéri reklámhordozókon, a sajtóban, az interneten és a televízióban való megjelenését is ellenőrizzék.- Idén kiemelt figyelmet fordítunk a gyógyszerek, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények, gyógyászati segédeszközök, élelmiszerek, valamint étrend-kiegészítők reklámjainak ellenőrzésére, mivel tavaly igen sok jogszabálysértő hirdetést találtunk ezek körében - tudtuk meg Pintér Istvántól, az Észak-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatójától. A szakember szerint egyre több fogyasztói bejelentés érkezik olyan csodaszerként hirdetett készítményekről, amelyek reklámja - minden tudományos alapot és bizonyítékot nélkülöző módon - gyógyhatásokat tulajdonított a népszerűsíteni kívánt terméknek. Egyes szakértők szerint már az tiszta haszon a fogyasztóknak, hogy a hirdetett csodaszerek ha nem is használnak, de legalább nem ártanak. Ráadásul ezeket a táplálék-kiegészítő készítményeket általában igen magas áron értékesítik, hiszen a fogyasztók jelentős része az egészségének megőrzése, javítása érdekében nagyobb összeget is hajlandó kifizetni olyan termékekért, amelyek a betegségek megelőzését, életminőségük javulását, netán gyógyulást ígérnek számukra. Ezért is különösen fontos a reklámok ezen részterületének kiemelt vizsgálata. Az ellenőrzés minden típusú sajtótermékre és reklámhordozóra, nyilvános közlésre szánt technikai eszközre, illetve a közterületen, a nyomtatott sajtóban - reklámújságokban, szórólapokon, magazinokban is -, a televízióban és rádióban, s az interneten közzétett reklámokra kiterjed. A közterületi reklám- hordozók közé tartoznak az óriásplakátok mellett a kisebb, esetleg adott üzlet bejárata mellett elhelyezett úgynevezett „megállító” táblák is. A televízióban, rádióban közzétett hirdetések ellenőrzésére - mivel különösen nagy számú közönséghez szólnak - fokozott figyelmet fordítanak. A jogalkalmazói gyakorlat szerint az internetes felületek is reklámfelületként értékelendőek, így valamennyi reklámszabályt figyelembe kell venni alkalmazásuk során. Az ellenőrzéskori állapot bizonyítása érdekében ugyanakkor szükséges az ellenőrzött oldal rögzítése. Vényköteles gyógyszereket tilos reklámozni A gyógyszerek, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények, valamint a gyógyászati segédeszközök reklámozására vonatkozó általános szabályok és rendelkezések alapján tilos a £ gyógyszertárból kizárólag orvosi vényre w v kiadható, a társadalombiztosítási ^ támogatásba befogadott gyógysze- >" - -■ rekésa társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyá- í ' szati segédeszközök reklámozása. ■ Az internet is reklámfelületként értékelendő, s a bizonyítás érdekében rögzítik is az ellenőrzött oldalakat. * Több százezer forintot lopott az idős notol a szélhámos Hatvanban május 30-án egy idős asszony lett egy „trükkös” bűn- cselekmény áldozata. A jelzett nap reggelén a későbbi károsult háza előtt megállt egy fekete autó, amelyből egy körülbelül 175 centi magas, szőke, rövid hajú fiatalember szállt ki. Azzal az ürüggyel ment oda az ott élő asz- szonyhoz, hogy a kertjén keresztül szeretnének magasfeszültségű kábelt vezetni, ezért meg kell néznie, miként lehet elhelyezni az oszlopot. Bement az idős nővel a kertbe, majd pár perc múlva távozott. A sértett másnap észlelte, hogy a lakásában különböző helyeken elrejtett készpénzt eltulajdonították. Az elkövető 740 ezer forintos kárt okozott. A Hatvani Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást nagyobb értékre elkövetett lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. ■ Rendőri védelem segíti a kérészek fennmaradását A Tiszai Vízirendészeti Rendőr- kapitányság és a különféle természetvédelmi szervezetek idén is közös fellépéssel, napi ellenőrzésekkel igyekeznek megakadályozni a védett tiszavirágok befogását, elpusztítását. ■ A tiszavirág védett fajnak számít. " Várhatóan a napokban kezdődik meg legnagyobb termetű kérészfajunk, a tiszavirág rajzása. Ilyenkor a Tisza partját azonban nem csak a rovarok násztáncát csodálok látogatják, hanem azok is, akik begyűjteni szeretnék őket. Sokszor az agyagos partoldalakban fejlődő lárvákat is kiássák, és ezzel veszélybe sodorják a ma már csak a Tiszán megtalálható faj fennmaradását. A tiszavirág védett fajnak számít, egy példány természetvédelmi értéke kétezer forint. Lárvái, de az elhullott egyedek is védettnek minősülnek. Gyűjtésük tilos, legfeljebb felügyelőségi engedéllyel lehetséges. Aki akár csak egyet is elpusztít közülük, az százezer forintig terjedő büntetéssel sújtható. ■ HIRDETÉS KÖZKÍVÁNATRA: a008-BAN ISMÉT INDUL AZ EGÉSZ ÉVEN ÁT TARTÓ RECEPTVERSENY! Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, melyekből a legjobbak január 15-től november 1-ig naponta olvashatók a HEVES MEGYEI HÍRLAP hasábjain. Mi több, a beküldött recepteket a megye elismert mesterszakácsai elkészítik, és azok év végén egy csodálatos könyvben megjelennek! A három legjobb recept beküldőire fantasztikus nyeremények várnak! Küldjön receptet és nyerje meg egyik fődíjunkat! Múltidéző sétaprogram, városszépítés egrieknek Az Egri Lokálpatrióta Egylet szervezésében két esztendeje indult útjára az „Egri séták egrieknek” elnevezésű program, amely rendkívül népszerűnek bizonyult a múltjukra kíváncsi városlakók körében. Tegnap sajtótájékoztatón jelentették be, hogy összeállt az újabb sétaútvonalak tematikája, így mától ismét be lehet kapcsolódni a közös múltidézésbe. Ma este hat órától a Minoriták templomáról dr. Ludányi Gabriella mesél az érdeklődőknek, akikkel az Eszterházy Főiskola előtt találkozik. Ezt követően június 10-én „A biblia éve Egerben” című kiállítással, június 17-én a Líceumi csillagvizsgálóval, június 24-én a József-forrás, illetve a török fürdők történetével, majd július 1-jén a Sportmúzeummal ismerkedhetnek meg behatóbban. A séták minden alkalommal este hat órakor indulnak a főiskola elől. Ezt követően a június 5-i környezetvédelmi világnap alkalmából szervezett akciókról esett szó. E napon reggel nyolctól a Vallon utcai játszótér takarításába, délután egytől a Neumann János Középiskola, valamint a Pásztorvölgyi Gimnázium környékének rendbetételébe, délután háromtól pedig az érsekkerti játszótér szépítésébe kapcsolódhatnak be a környezetükért tenni akaró egri civilek. ■