Heves Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-29 / 124. szám

2008. MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP A füzesabonyi Atkári Balázs a megye legjobb kis mesemondója Május első napjaiban rendeztek mesemondó versenyt a megye- székhelyen, a Nagyváradi úti óvo­dában. A fontos megméretésre Füzesabony körzetéből Atkári Balázs, a füzesabonyi Hétszínvi- rág Óvoda nagycsoportos növen­déke vállalkozott - tájékoztatta lapunkat Bánhegyi Tiborné, az intézményegység helyettes veze­tője. A versenyre nagy izgalom­mal készült az apróság. Az óvoda- pedagógusok és a szülők picit fél­tették is, mert már a vetélkedő elején kitűnt, hogy ügyesebbnél ügyesebb mesemondók közt kell bizonyítania. Balázs kiscsoportos kora óta állandóan mesékkel szó­rakoztatja hallgatóságát, kedveli a népmeséket, így most is ezzel indult. Az idén Mátyás király megkoronázásának ötszázötve­nedik évfordulóját ünnepeljük, így ennek az eseménynek az em­lékére „Mátyás és az igazmondó juhász” történetét mondta el a zsűri tagjai előtt. Aki ismeri ezt a mesét, az tudja, hogy meglehető­sen hosszú, és a nyelvezete sem könnyű. S hogy az előadás telje­sen autentikus legyen, népvise­letben tolmácsolta Balázs a for­dulatos történetet. Balázs népviseletben tolmácsolta a fordulatos történetet a zsűri előtt Amikor már mind a tizenki­lenc produkció elhangzott, a há­romtagú szakmai ítélőbizottság úgy döntött, hogy Atkári Balázs mesemondása volt az egyik leg­színvonalasabb, így a füzesabo­nyi óvodás lett a verseny győzte­se. Ez hatalmas elismerés az in­tézménynek és a családnak egy­aránt, mert manapság már egyre ritkább az a gyermek, aki a tele­vízió, a számítógépes játékok ko­rában ilyen igényesen kiválasz­tott meséken nőhet fel - tette hoz­zá az óvodavezető-helyettes. ■ Sz. M. Ahol a foglalkoztatás már segített: varroda a megyei önkormányzat andornaktályai fogyatékosok otthona és rehabilitációs intézetében Konszenzussal a munkáért pályázat Elsősorban nőknek kínálnak tanulást, álláslehetőséget Az egri Konszenzus Ala­pítvány Ifjúságsegítő Szer­vezete a társadalmi meg­újulást szolgáló operatív program keretében, sike­res pályázat révén 58 mil­lió forint támogatást nyert. Sziráki Márta Az alapítvány a füzesabonyi és a hevesi kistérségen igyekszik se­gíteni. A „Négy ember ha össze­fog, kőből is virágot hajtat" című pályázat célja, hogy a hevesi és a füzesabonyi kistérségekben a munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű embe­reket tartósan munkába állítsa, OKJ-s képzések elvégzésével, komplex, integrált, differenciált szolgáltatási rendszer biztosítá­sával - tájékoztatta lapunkat Já- nosi Zoltán projektmenedzser. Az említett két kistérség nem­csak társadalmi-gazdasági, de vi­dékfejlesztési szempontból is el­maradott. A munkanélküliek aránya kiemelkedő, az országos és a megyei átlagot is meghalad­ja. A füzesabonyi körzetben ta­valy decemberben 2054 álláske­resőt tartottak nyilván, a munka­nélküliségi ráta 8,7 százalékos volt. A hat hónapon túli munka- nélküliek száma 1103, közülük 706 állástalan már több mint egy éve hiába keresett munkát. A he­vesiben a regisztrált munkanél­küliek száma 3664, a munkanél­küliségi arány nagyon magas, 15,9 százalék. Közülük 2216-an voltak, akik több mint fél éve nem leltek munkát, míg egy éven túli munkanélküliség­gel 1587 ember küz­dött. A két kistérség­ben a regisztrált munkanélküli­eken túlmenően 1337 rászoruló részesült rendszeres szociális se­gélyben.- A projekt elsődleges célcso­portjának nagyságát a két kistér­ségben a tartósan munkanélkü­li és a rendszeres szociális se­gélyben részesülő nők száma ad­ta, ők együttesen 2251-en van­nak - folytatta a menedzser. - Ötezer fölötti a fogyatékkal élők száma, közülük 1296 az aktív ko­rú nő, ám jelenleg csupán 12,2 százalékuk dolgozik. Kutatása­ink szerint az ő munkaerő-piaci esé­lyeik a legrosszab­bak. Nagy részük el­végezte a nyolc álta­lánost, de számosán még azt sem fejezték be, szakképzettségük nincs. Általában 45 év felettiek, házasok, azonban sokuk özvegy. Legalább háromgyermekesek és hosszabb ideje állástalanok. A fentiek ismeretében az ala­pítvány úgy vélte: az egyéni szükségletekre alapozott alterna­tív munkaerő-piaci szolgáltatási ■ Júliustól száz embert keres­nek majd meg. A kitörési pont az ipar és a szolgáltatás fejlesztése Jánosi Zoltán (képünkön) sze­rint a kitörési pontot az ipari és a szolgáltatási szektor fej­lesztése jelenti, ezeken a terüle­teken néhány beruházás már elindult A hiányszakmák is itt jelentkeznek. Figyelembe kellett venniük a célcsoport sajátossá­gait, ezért az OKJ-s képzések meghatározásához fel kellett tárni azokat a munkahelyeket, amelyek alacsonyabb alapfokú képzettségre épülő, de akár részszakképesítéssel is tudnak foglalkoztatni munkavállaló­kat. így választották ki az emlí­tett tanfolyamokat. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy további részszakképesítések megszerzé­sével a dolgozók alkalmazkod­ni tudnak a foglalkoztató eset­leges termékváltásához rendszer kialakítása és működte­tése a legfontosabb. Lényeges, hogy az elvárásokkal összhang­ban, hatékonyan támogassák a hátrányos helyzetű embereket a piacképes tudás, képzettség megszerzésében, továbbá a mun­kavégzéshez, a munkahelyi beil­leszkedéshez szükséges kulcské­pességek, munkakompetenciák elsajátításában, a tartós munka- vállalásban.- A feladat, amire vállalkoz­tunk, tizennyolc hónapos prog­ram - mondta Jánosi. - Július el­sejétől felkeressük a projektben megszólított nőket és férfiakat, mintegy száz embert, majd szep­temberben megkezdődik szá­mukra a tanulás. A munkahely­hez segítés lesz a következő teen­dőnk, de az is szerepel a vállalá­saink között, hogy meg is tart­hassák az álláshelyeiket a volt ta­nulóink. Fontos feltétel, hogy a szolgáltatást igénybe vevők kö­zött a nők aránya meghaladja a 60 százalékot, de magas szám­ban legyenek jelen a magukat ro­ma származásúnak valló szemé­lyek Is. Fiatalok és idősek, meg­változott munkaképességű és fo­gyatékkal élő térségbeliek is cél­csoportjaink. Az Országos Kép­zési Jegyzék szerinti textilter­mék-összeállító, író- és irodaszer­gyártó, illetve papírtermék-készí­tő részszakképesítés megszerzé­sét biztosítjuk. HÍRSÁV A gyermekjólétről tárgyaltak az ülésen egerfarmos Az önkor­mányzat keddi ülésén a vé­dőnői, valamint a kistérsé­gi keretek között működő gyermekjóléti szolgálat múlt évi munkájáról hall­hattak beszámolót a képvi­selő-testület tagjai. Szó esett a Tisza-Tarna-Rima menti Leader+ Akciócso­port időszerű teendőiről is - tudtuk meg Poczokné Blanár Gabriella polgár- mestertől. Fűkaszát nyertek a parlagfű-pályázaton feldebrő A Parlagfűmen­tes Magyarországért Tárca­közi Bizottság „A parlagfű­vel fertőzött területek fizi­kai mentesítésére alkalmas motoros fűkaszák beszerzé­se” elnevezésű pályázatán sikerrel szerepelt az önkor­mányzat. Korszerű, nagy teljesítményű motoros fűka­sza beszerzésére nyílik ez­által lehetőség. Az allergiás megbetegedésben szenvedő emberek életminőségén ja­víthat, ha csökken a levegő­ben a parlagfű pollenjének koncentrációja. Ünnep a kicsiknek játszótéren, sportpályán újlőrincfalva Soltész And­rás polgármester tájékozta­tása szerint május 31-én, szombaton gyermeknapi ünnepséget tartanak a ti­szai településen. Reggel ki­lenc órától a játszótérre, il­letve a sportpályára várják az apróságokat és szüleiket, akiket a színes programok mellett reggelivel és ebéd­del is megvendégel az ön- kormányzat. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁSÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes MarceU, Sziráki Márta Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marceü.renes («axelsprmger.hu EZT ÍRTA EGYKOR A Vízmű Kálban, fürdő Sarudon A füzesabonyi járás jövő évi községfejlesztési bevétele 5 millió 600 ezer forint... A járá­si tanács végrehajtó bizottsá­ga... a lakosság ivóvízellátásá­nak megoldását, a szociális és kommunális szükségletek ki­elégítését jelölte célul. Besenyő- telek, Kál és Mezőtárkány köz­ségekben épül törpe vízmű. Szihalmon 200 ezer forintot fordítanak hasonló célra, ugyanakkor helyi víztársulat létrehozásával oldják meg a község vízvezeték-hálózatának kiépítését. Új mélyfúrású kút létesül Füzesabonyban. Mező- szemere és Egerfarmos közsé­gekben pedig saját erőből 10-12 kútfúrás segítségével oldják meg a lakosság jó ivóvíz- ellátását. Tovább épülnek, korszerű­södnek a tanácsi utak és hidak, amelyekre közel 700 ezer fo­rintot mányoztak elő. Sarudon például 900 méter új makadá- mutat építenek, 1300 méter ré­gebbi makadámutat újítanak fel. Jövő évben újabb 10 ezer 300 négyzetméter járdával bő­vül az eddigi hálózat a járás községeiben. Bővül a villany- hálózat is, különösen Mezősze- mere, Füzesabony és Újlőrincf­alva községekben, ahol össze­sen 2400 méter új vezetékháló­zat kiépítésére kerül sor..., Po­roszlón közel félmillió forintot fordítanak erre a célra. Új par­kok, közterületek létesítésére, gondozására is sor kerül. Ká­polnán és Mezőszemerén, a- melyre a községfejlesztési alap­ból 50 ezer forintot költenek. Sarudon új közfürdő építését tervezik közel 300 ezer forintos ráfordítással. Dormándon 27, Füzesabonyban pedig 10 ezer forinttal járulnak hozzá a köz­ségfejlesztésből az általános is­kola, illetve a napközi otthon felújításához. ■ (1965. október 22.) Sportos nagyi-boszorkányok kihívás Megtornáztatták még a boltba betérőket is Mezőtárkányban a múlt évhez hasonlóan idén is nagy lelkese­déssel készültek a Kihívás Nap­jára. A negyedórás intenzív test­mozgásra épülő vetélkedésben ezúttal 182-en indultak a „Ma­gyarország legsportosabb tele­pülése 2008” cím elnyeréséért. Mezőtárkány tavaly hetedik lett, most két helyet javított. A sportprogramok éjszakai fáklyás felvonulással kezdődtek, s számos ügyességi feladat is várt az aktivistákra. A szerve­zők megtornáztatták a boltba be­térőket, az autóval közlekedőket, a napközisek körbekerítették cérnával az iskolát, a nyugdíjas­klub boszorkányai felseperték a főutcát. ■- tmmammmmmm A kategóriák szerint rendezett jutalomsorsoláson is a három kihúzott nyertes közé került a falu, amely ötvenezer forintot kapott sportszerekre wem:. r i

Next

/
Thumbnails
Contents