Heves Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-20 / 116. szám

\ Himalája-csúcs: magyarok a kilencedik nyolcezresen Megérte a küzdelem, újabb si­kert könyvelhet el a nyolcezrese­ket célba vevő, megyei érdekelt­séggel is bíró hazai expedíció­lánc. A hét végén „elesett” a ma­gyar hegymászás történetének kilencedik nyolcezrese. Nepáli idő szerint vasárnap délután négy és fél öt között Erőss Zsolt felért a Makalu 8463 méter magas csúcsára, ahol előt­te még sosem járt magyar alpi­nista. Mécs László 8250 méter magasan döntött a visszafordu­lás mellett, a sokáig elöl haladó Sterczer Hilda pedig az elő- csúcsig mászott Zsolttal. A Mount Everest első hazai meghódítójának, a szakmában Hópárduc becenéven is ismert Erőssnek egyébként ez a hete­dik nyolcezrese. Mindhárman a 7400 méter magasan fekvő ÜL táborban töltötték az éjszakát, majd hétfőn onnan folytatták a lefelé ereszkedést. Kollár Lajos, a Mezőszemerén otthonra lelt expedícióvezető az alaptáborból szintén tegnap indult el a maga­sabban fekvő táborokba, hogy a bontásban és a cipekedésben se­gítsen a többieknek. A táborlánc lebontása után egy kis pihenőt tart a csapat, s utána irány a dzsungel, és Tumlingtaron, Katmandun keresztül Budapest. A négytagú mini Makalu Hi- malája-expedíció június elején érkezhet haza. ■ K. J. 2 Egyeztetnek a szeptemberi menetrendről Pétervásárán a legutóbbi több­célú kistérségi társulási ülésen az Agria Volán Zrt vezető képvi­selőjével egyeztettek a térség polgármesterei az elkövetkező időkre szóló autóbusz-menetren­di változásokról. Kotroczó István, Istenmezeje polgármestere lapunk érdeklő­désére elmondta: tekintettel ar­ra, hogy szeptembertől a felső ta­gozatos diákok kivétel nélkül Pétervásárán a Tamási Áron Ál­talános Iskolában folytatják ta­nulmányaikat, azaz naponta in­gázni kényszerülnek, a személy- szállító céggel egyeztetéseket folytatnak a diákok biztonságos szállításáról. ■ MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 20., KEDD Feszültségek a villanyáram miatt áremelés A vállalkozók kiszolgáltatottaknak érzik magukat a Bervánál Tiltakozni nem lehet. Ame­lyik cégvezetőnek nem tet­szik az áremelés, annak üzemében egyszerűen le­kapcsolják az áramot. Négyessy Zita .- Öt éve pályázat útján vettük meg az üzemet, amikor azt is kö­zölték velünk, hogy a vízellátást és az elektromos áramot a fel­számolás alatti Berva Rt.-n ke­resztül kapjuk - bocsátja előre Kiss Gábor, a K-Szektor Trade Kft. tulajdonosa. - Az adásvéte­li szerződésben szerepel, hogy ez a szolgáltatás a mindenkori, az ÉMÁSZ által meghatározott árhoz igazodik. Az alpont arról rendelkezik, ha a fogyasztás nagymértékben csökkenne, s ez a közvetítő cég, vagyis a Berva Rt. F. A. indokolt költségeit nem fedezi, akkor tárgyalásokat kez­deményeznek az új díjakról. Az ÉMÁSZ-tól a Berva közép­feszültségen kapja az áramot, s transzformálva juttatja el a kis­feszültségen a vállalkozásoknak. Ezért 2004 elején 30-35 száza­lékos árréssel számolt a közvetí­tő cég. Miután a Bosch kivonult a területről, csökkent a fogyasz­tás, így a Berva Rt. F. A.-nak ke­vesebb lett a bevétele. Ugyanak­kor - s ezt sérelmezik a terüle­ten dolgozó vállalkozások - nem engednek betekintést a szám­lákba. A fogyasztók úgy érzik, hogy a közvetítő önkényesen emeli az árat. Az ÉMÁSZ-tól ka­pott áramra kilowattóránként 12,40 forintot számolnak fel. A szintén a Berva Rt. F. A. terü­letén működő Medimetál Kft. ügyvezető igazgatója, Antal Ist­ván elmondta, hogy a betelepülé­sükkor kötött szerződésben ez áll: „Felek rögzítik, hogy a jelen szerződésben meghatározott egységárak a Szolgáltató által a Fogyasztók összességének nyúj­tott szolgáltatások mennyiségé­nek figyelembevételével kerül­tek meghatározásra. Erre figye­lemmel felek megállapodnak ab­ban, hogy ha a jelenlegi árak a szolgáltató indokolt költségei­nek megtérülését sem biztosít­ják, abban az esetben a felek az árakat felülvizsgálják. Amennyi­ben ezen felülvizsgálat eredmé­nyeként a felek az új árakban megállapodni nem tudnak, úgy a szolgáltató jogosult a jelen J *:- g| : P J ■ j Jj . - -■ <• 1 >> 1 m ■ JWi<0fSft'.?: - JRír A CNC-eszterga működéséhez mindenképp áram kell. Nem üzemeltethetik lábbal hajtott dinamóval, gyertyafénynél. Képünkön Sike Géza alkalmazott. szerződést, illetőleg annak az egyes energiafajták szolgáltatá­sára vonatkozó rendelkezéseit külön-külön 30 napos határidő alkalmazásával felmondani.”. Az 50 és 90 ezer kilowattóra közötti fogyasztásra 2004 no­vemberétől 7,50 Ft/kWh+áfát számoltak, a 90 ezer kWh havi fogyasztás felett pedig 5,00 Ft/kWh+áfát. Az eltelt évek so­rán rendre emelkedett a szolgál­tatás ára. Idén január 1-jétől a teljesítménydíj 593 Ft/kWh/hó+áfa, az áramdíj 34,10 Fl/kWh+áfa, a szolgáltatá­si díj 12,40 Fl/kWh+áfa. A cégvezető Antal István meg­jegyezte: úgy érzik, a Berva fel­számolása lényegesen lassab­ban történik, mint az indokolt volna. S amíg annak nincs vége, a területen működő cégek kelep­cében érzik magukat. Próbáltak már ipari parkot is létrehozni, de a jelen helyzetben nem pályáz­hatnak a címre. A Bervában semmit nem költenek felújítás­ra, akármikor leállhat a trafó. A kft.-k tulajdonosai úgy ér­zik, a Berva Rt. F. A. önhatalmú­an és indokolatlanul emeli a szolgáltatási díjat. Ha nem fizet­nek, úgy nincs energia.- Vajon, mint közvetítő szol­gáltató, megteheti-e ezt? - kér­deztük az ÉMÁSZ Részvénytár­saság régiós illetékesét. Mészáros Sándor igazgatóhe­lyettestől megtudtuk, hogy a vil­lamos energia továbbadásáról a villamosenergia-törvény 66. pa­ragrafusa rendelkezik. Ennek alapján a továbbadó és a vétele­Az áramdíjon felüli legfontosabb költségek A berva tulajdonában van a vezetékhálózat, a transz­formátor - amely középfeszültségről kisfeszültségre alakítja az áramot -, illetőleg a szolgáltatást biz- tosító minden egyéb villamos berendezés. A vil- lamos energiának és egyéb szolgáltatások- nak, amit a területen biztosítanak, áruk van, |J% amit ki kell fizetni. A szolgáltatással együtt Sm járó feladatokat tíz ember végzi, akiknek munkabére, s annak közterhei vannak. ző között jön létre jogviszony, mellyel kapcsolatban az áram- szolgáltatónak, az ÉMÁSZ-nak semmilyen kötelezettsége, illet­ve jogorvoslati lehe­tősége nincs. A to­vábbadó a felek kö­zötti szerződésnek megfelelően a tulaj­donában lévő háló­zat használatáért dí­jat számíthat fel. EseÜeges viták esetén a Magyar Energia Hivatal az illetékes. Ha a fogyasztó - vagyis a terü­leten működő sok vállalkozás - a közveüen vételezés műszaki feltételeit meg tudja teremteni (ennek ilyen bérlemények ese­tén kicsi a valószínűsége), úgy közveüen szerződést köthet az áramszolgáltatóval. A régi tarifarendszer 2008. ja­nuár l-jétől megszűnt, így a nem lakossági fogyasztóknál csak a fo­gyasztói szokások konkrét is­meretében határozható meg az áramfo­gyasztás ellenér­téke. Ám azt tudni kell, hogy idén eb­ben a körben a vülamos energia ára áüag 50 szá­zalékkal nőtt. Úgy érzik, a Berva Rt. F. A. önhatalmúan és indokolatla­nul emeli a szol­gáltatási djjat. A Berva Rt. F. A. felszámoló­biztosa, Marjasné Endrédi Zsu­zsanna kérdésünkre közölte, a Berva ipartelep mintegy ipari parkként működik, s az energia szolgál­tatását a Berva Rt. F. A. látja el. A felszá­molónak tekintettel kell lennie a csőd­törvény előírásaira, amely szerint vesz­teséges tevékenységet nem foly­tathat. A felszámolás alatü társa­ság ezért a villamos energia dí­ján kívül a szolgáltatási díjat is a fogyasztóknak számolja fel. A Berva Rt. F. A. jelenleg a szolgál­tatást haszon nélkül, nagyon rossz fogyasztói fizetési morál mellett végzi. A felszámolás elhúzódásának oka az, hogy az energiaszolgálta­tás kötelezettségét és az ezt biz­tosító 100 milliós vagyont nem sikerült értékesíteni. A felszá­molóbiztos zárójelben megje­gyezte: „kinek kell olyan szolgál­tatás, amiért nem akarnak fizet­ni?”. Amíg nincs, aki megvenné ezt az üzletágat, addig nem zár­hatják le a felszámolást. Hiába tárgyalt tíz céggel is, üzletileg mind érdektelennek ítélik ezt a vállalkozást. ÁLLÁSAJÁNLATOK HEVESJ0B.HU Külső értékesítési munkatárs (43460) Feladat: meglévő vevőkör kiszolgálása, vevőkör bővítése, ipari prójektüzletek lebonyolítása, szélesítése Elvárások: kereskedelmi vagy műszaki végzettség, közepes vállalatnál szerzett értékesítési tapasztalat, kiváló kapcsolatteremtő képesség, céltudatosság és vevőoríentáltság, eredményesség a vevőakvirálásban, többnapos utazások vállalása, jó német nyelvtudás. Adminisztrátor (43572) Elvárások: irodai adminisztrációs gyakorlat Előny: bérszámfejtésben, könyvelésben jártasság, számítógépes ismeret, jó kapcsolatteremtés, megbízhatóság Áruterítő gépkocsivezető (42573) Elvárások: C kategóriás jogosítvány, igazolható vezetői gyakorlat Előny: villamossági áruismeret. Faipari mérnök (42894) Feladatok: gyártás előkészítés, irányítás Elvárások: legalább 2 éves gyakorlat, Auto Cad felhasználói szintű ismerete, egyéb számítógépes ismeret (Excel 2007, Word 2007) Előny: látványtervezésben szerzett jártasság, német nyelvtudás További információ és megyei állásajánlatok a www.hevesjob.hu weboldalon. (196636-754064) Építkezés miatt lezárják a buszos megállóhelyet Az Agria Volán Zrt. tájékoztatja az utazókat, hogy május 21-én üzemkezdettől Egerben, a Felné- meü városrészen a Sánc út (bel­város felé) elnevezésű buszmeg­állóhelyet építkezés miatt lezár­ják az autóbusz-forgalom elől. Mivel a Tárkányi úti vasúü át­járónál lévő megállóhely pótíá- sára nincs lehetőség, így az erre közlekedő 10, 10/A, 14,14/i jel­zésű helyi járatok a megállót ki­hagyják. A felsőtárkányi helykö­zi járatok a lezárás ideje alatt a Sánc úti megálló helyett Eger (Felnémet), Fűrésztelep megál­lóhelynél állnak meg. Az átmeneti kényelmeüensé- gért a közlekedők türelmét és elnézését kérik. ■ Több megyebeli közúton lesz forgalomkorlátozás Ezen a héten is folytatódnak me­gyénk közútjain az útfelújítási és burkolatjavítási, valamint közművezetési munkálatok. Ép­pen ezért az elkövetkező, napo­kon több helyen kell megválto­zott forgalmi viszonyokra számí­taniuk a járművezetőknek. A 3-as számú főútvonalon, a detki körforgalom után, a Bene- patak hídfelújítási munkálatai miatt óránként 70 és 50 kilomé­teres sebességkorlátozás, vala­mint félpályás úüezárás lassítja a haladást, a járművezetőket jel­zőlámpa irányítja. Eger-Felné­meten, a Szarvaskői úton gyalo­gosvédő középszigetet építenek, emiatt 30 kilométer/órás sebes­ségkorlátozás van érvényben. Burkolatjavítás miatt kell las­sabban hajtani Eger és Kerecsend között, továbbá Szar­vaskő előtt, valamint Szent­domonkos és a megyehatár kö­zött, Pálosvörösmart belterüle­tén és Galyatetőn. Valamennyi esetben 30 kilométer/órára kor­látozták a sebességet. A Zagyvaszántót Selyppel ösz- szekötő közúton szennyvízcsa­torna építése miatt csak 40 kilo­méterrel lehet haladni, Eger- szalók és Verpelét között a Kí­gyós-patak hídfelújítása miatt félpályás útlezárás van érvény­ben. Felnémeten átereszépítési munkálatok miatt kell útszűkü­letre és 30 kilométeres sebesség- korlátozásra számítani. ■

Next

/
Thumbnails
Contents