Heves Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-19 / 115. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁJUS 19., HÉTFŐ mmmmmmmmmgm. ,,, ­Visszaeső aikoholárusok KöwÉÉMLMú drogok Beépített ifiú ellenőrök voltak a lebuktáÉÉÜ Az alkalmi ivók mellett egyre több a fiatalkorúak körében a rendszeres szeszfogyasztó, mert kiszolgálják őket. Képünk illusztráció. két be nem töltött személyek vé­delmében elrendelt témavizsgá­lat helyi mérlege szerint a ható­ság 47 fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki 5,9 millió forint összérték­ben, az egyéb szabálysértési, il­letve az eljárási bírságok mellett.- Közel száz helyszínen ellen­őriztük a fiatalkorúak kiszolgálá­sát, ebből 95-ben a bevonásukkal, a ma­radék háromban rendőrségi igazolta­tással. Az ellenőrzé­seink kiterjedtek égÿéb szabálytalan­ságok, így a nyugtaadás elmu­lasztásának, a vásárlók megká­rosításának, az ártájékoztatás hi­A korán kiala­kuló kapcsolat életre szóló füg­gést eredmé­nyezhet. ányának a feltárására is. Az ösz- szes kifogásolt üzlet száma elér­te 52-t - mondta el a szakember. A 98 üzlet közül 21 esetében került sor utó-, illetve ismételt vizsgálatra a korábbi, őszi akció­ban tapasztalt kifogások miatt. S mint kiderült, még ez utóbbiak­nál is több esetben megvalósult a fiatalkorú próba­vásárlók ismételt, jogszabályellenes kiszolgálása.- Az ellenőrzése­ink helyszíneit a gyermek- és fiatal­korúak vásárlási szokásaira és az általuk gyakran látogatott he­lyekre tekintettel, a helyi rendőr­Legalább figyelmeztetnek a káros hatásokra Bormajális: kevesebb volt a kiállító, de több a vendég Immár második alkalommal szervezte meg az egri hegyköz­ség a Bormajálist; ezúttal azon­ban a Szépasszony-völgy helyett az Eszterházy tér Líceum előtti része volt az esemény helyszíne.- Azért erre a területre esett a választásunk, mert egyfelől a Szépasszony-völgy állandó lát­ványosságokat kínál az odalá­togatóknak, s borból sincs ott hiány, másfelől viszont ugyan a belváros is megtelik ilyenkor már vendégekkel, miközben ez idáig ilyen jellegű rendezvény nem volt itt - jelentette ki la­punk kérdésére Tarsoly József egri hegybíró. Hozzátette azt is: hosszabb távon is ide terveznék a Bormajálist, lévén jobbnak, kimondottan ideálisnak tűnik ez a helyszín. Tény ugyanakkor az is - is­merte el lapunknak a hegybíró -, hogy ezúttal a vártnál keve­sebb kiállító pincészet vonult fel, pontosan mindössze öt. Ám - folytatta Tarsoly József - a visz- szajelzések szerint ők jónak ítél­ték meg a négynapos hosszú' hétvégét, hiszen az eladott borér­mék és poharak szerint mintegy 8-10 ezren látogathatták meg az idei Bormajálist. ■ Feladta magát a rendőrségen a kocsmai támadó Életveszélyes sérülésekkel szál­lították be pénteken éjjel egy 32 esztendős férfit a hatvani Albert Schweitzer Kórházba. Az orvo­sok rögtön értesítették a helybeli rendőrségi ügyeletet. A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, s már meg is állapítot­ták, hogy az egyik városbeli ital­boltban kapta a súlyos verést az egészségügyi létesítményben ápolt személy. Szóváltás után egy ismeretlen férfi bántalmaz­ta őt. Hamarosan újabb fordulat állt be az ügyben, mivel önként jelentkezett a Hatvani Rendőrka­pitányságon a támadó, aki beis­merő vallomást tett. Vele szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkö­vetésének megalapozott gyanú­ja miatt indított büntetőeljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztálya. ■ A mind nagyobb mérete­ket öltő honi ifjúsági szeszfogyasztás növeke­dése megállíthatatlannak tűnik. Pláne, ha a keres­kedők maguk is könnyűé­nek a hozzáférésen. Kovács János A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hazai fiatalok egyre ko­rábban ismerkednek meg a köz­forgalmú drogokkal, az alkohol­lal és a dohányzással;'s’áz alkal­mi ivók mlellett egyre több körük­ben a masszív, rendszeres fo­gyasztó. A korán kialakuló kap­csolat életre szóló függést ered­ményezhet a fiatalnak. A most befejeződött vizsgálat szerint a korábbi akciókban kifo­gásolt 21 üzlet közül négy egy­ségben ismét, míg az újonnan el­lenőrzött 77 boltból 39 esetében, vagyis a helyszínek mintegy fe­lében gond nélkül kiszolgálták a fiatalokat alkoholtartalmú italok­kal. Az Észak-magyarországi Re­gionális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség összesen 98 egység el­lenőrzését végezte el, köztük He­ves megyében is - tájékoztatott Pintér István igazgató. A szeszes italok és a dohány- termékek reklámozására, értéke­sítésére vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzése, a gyer- mekkorúak, illetve a 18. életévü­AZ akció során az egészség- védelmi figyelmeztetés hiá­nya miatt nem emeltek kifo­gást egy üzlet ellen sem, mi­vel a helyszínen mind a 41 dohányforgalmazó kihelyezte a kötelező felhívást. Az egész­ségvédelmi figyelmeztetés fel­tüntetését az ellenőrzött 661 féle dohánytermék csomago­lásán is megfelelőnek minő sítették. A dohányáruk cím­kézését 781 termék esetében ellenőrizték, s négy cigaretta- márkánál találták azt hiá­nyosnak, nem megfelelőnek a fogyasztóvédők. A dohány­áruk üzlettéren kívüli reklá­mozását nem tapasztalták, s a termékdobozban elhelyezett reklámmal sem találkoztak. A dohányárukat népszerűsí­tő direkt marketing levelek, ajándéktárgyak alkalmazá­sára sem akadt példa. kapitányságok ajánlásait is figye­lembe véve választottuk ki. Meg­határozó arányban a fiatalok szó­rakozóhelyei, s a közoktatási in­tézmények környezetében, az azokhoz vezető közlekedési út­vonalak, pályaudvarok mentén működő kereskedelmi és vendéglátóipari helyeket ellen­őriztük - tette hozzá az imén- tiekhez a regionális fogyasztóvé­delmi hatóság vezetője. Az elsődleges és kiemelt szem­pont az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek értékesítésére érvényes előírások betartásának ellenőrzése volt, különös tekin1 tettel a védtelenebbnek tekintett, a 18. életévüket be nem töltött fi­atalokra. Ám ellenőrizték a fenti termékcsoportok reklámozását és forgalmazását szabályozó ren­delkezések betartását, érvénye­sülését is. így a felügyelők vala­mennyi szórakozóhelyen, keres­kedelmi egységben ellenőrizték a fiatalok kiszolgálását dohány- termékkel, szeszes itallal, vagy mindkettővel - a korábbiakhoz hasonlóan, döntő többségükben „beépített” ifjú közreműködők bevonásával. A próbavásárlások 43 esetben végződtek kifogással. A tömeges alkoholos szabály- sértésekkel szemben az ellen­őrök a dohánytermékek értékesí­tésére vonatkozó előírások meg­sértését nem észlelték. Túlzott fo­gyasztásra felhívó alkohol- és do­hányreklámokat sem találtak. Kedden már végetérazszja bevallásának a határideje Május 20-áig kell benyújtani a személyi jövedelemadó bevallá­sokat azoknak, akik az önbeval­lást választották. A 0753-as nyomtatvány kitöltése, postára adása mellett, az APEH honlap­járól letölthető programmal elő­állított és printelt dokumentu­mon, vagy elektronikusan is be­nyújthatók a bevallások. A befi­zetéseket is eddig a határidőig kell teljesíteni. Az APEH a visszatérítéseket a hibátlan bevallás megérkezésé­től számított 30 napon belül fi­zeti ki. Érdemes odafigyelni az aláírásokra, a visszatérítési igény jelölésére, a pontos cím, bankszámlaszám feltüntetésé­re, a köztartozásokkal kapcso­latos nyilatkozatra. Akik a csa­ládi kedvezményüket megoszt­ják, azoknál a nyomtatvány 4- es lapját természetesen a házas­társnak is alá kell írnia. Új dolog, hogy a 0753-as be­vallás 07-es lapja tartalmazza a különadó összegével kapcsola­tos bevallási kötelezettségeket. Ha valakinek a jövedelme ezt az értékhatárt meghaladja, az ne fe­ledje ezt a mellékletet is csatol­ni a beküldendő lapokhoz. Az APEH megyénkből 130 ezer bevallást vár, ebből a határ­idő lejárta előtt egy héttel 63 ezer érkezett be. A hivatal közel másfél milliárd forintot utalt már vissza. ■ A legjobb levelet egy egri diáklány írta a versenyen Éljünk együtt barátságban! cím­mel hirdetett levélíró pályázatot a Magyar Posta Zrt. és az UNESCO a 6-14 éves gyerekek­nek. A nemzetközi felhívás így szólt: „írj levelet valakinek, hogy elmagyarázd, miért van szüksé­ge a világnak több toleranciára!”. Az eredményt a napokban hir­dették ki Budapesten. A Csukás István író elnökölte zsűri a 14 éves egri Tóth Zsófia írását talál­ta a legjobbnak. A nemzetközi versenyen ezzel a pályaművel képviseli a lány Magyarországot. A díjátadásra a Magyar Posta nyomtatásban megjelentette a si­keres műveket, melyeket az or­szág összes iskolája megkap. ■ Derelyefesztivál, másodszor főzés Az aldebrőiek győztek a nagytályai versenyen Örökkévaló bányászbarátság közgyűlés Könyv az egercsehi bányászkodás történetéről Folytatás az 1. oldalról A sváb ételkülönlegesség készíté­sében a házigazda nagytályai Ma­mák klubja lett az ezüstérmes, a kompoltiak a harmadik helyen végeztek. Közönségdíjat kaptak a makiári Derelyepörgetők, külön- díjban részesültek a noszvajiak, továbbá a vecsési és a nagytályai fiatalok. A Mamák klubja tagjai főzték egyúttal a legnagyobb de- relyét is, amelynek a kerülete csaknem másfél méteres volt. A derelyefőző csapatokat Kop- csik Lajos Oscar-díjas mester­cukrász, Varga Sándor Oscar-dí­jas mesterszakács és Bóta József, az egri Szent Lőrinc Szakközép- iskola igazgatója zsűrizte. ■ A noszvajiakat különdíjban részesítette a neves szakemberekből álló zsűri „A bányászbarátság örökké tart” jelszó jegyében tartotta meg az Egercsehi Bányász Baráti Kör idei éves közgyűlé­sét. Simon Sándor egyesületi elnök tá­jékoztatása szerint a szervezetnek 153 tagja van, a fórumon nyolcvanötén vettek részt a falu Művelő­dési Házának nagytermében. A szokásnak megfelelően a Bá­nyász emlékmű megkoszorúzá­sával kezdődött a rendezvény. A beszámolókat követően az előter­jesztések vitája következett. A 2010-ig tervezett programban számos cél szerepel. Megjelente­tik Az Egercsehi Bányász Baráti Kör megalakulása és működése 2005-2007 című könyvet. Ez ré­sze lehet az Egercsehi Füzetek ter­vezett sorozatnak is, melyet a teljes üzem­történethez is fel­használnak majd. A helyi általános iskola felső tagozatosainak pályázatot hirdetnek az egercsehi bá­nyászkodás emlékeiről. A vetélke­dő eredményhirdetésére a bá­nyásznapon kerülhet sor. A községben a Bányász téren az önkormányzat által már jóvá­hagyott módon emlékparkot kí­vánnak kialakítani, amelyben az ú j emlékmű is helyet kapna. A park avatását 2010 bányásznap­jára tervezik. Döntöttek továbbá arról is, hogy a Heves Megyei Le­véltárral közösen összeállítják és könyvben megjelentetik az egercsehi bányászkodás 1901-1989 közötti történetét. Már elkezdték gyűjteni egy Egercsehiben létesítendő bányá­szati kiállítóhely anyagát. A résztvevők egyetértettek abban, hogy halaszthatatlan a községi Művelődési Ház felújítása. Pá­lyázatokkal és összefogással igyekeznek ezt elősegíteni. A javaslatokat nagy lelkese­déssel fogadták el a jelenlévők. A közgyűlés a Bányászhimnusz el- éneklésével ért véget, majd a he­lyi asszonykórus fellépése tette oldottá a hangulatot. ■ ■ Könyvben meg­jelentetik az egercsehi bá­nyászkodás 1901-1989 kö­zötti történetét.

Next

/
Thumbnails
Contents