Heves Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-10 / 109. szám

2008. MÁJUS 10., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Heves siege olvasóinknak Ezúton tájékoztatjuk kedves olva­sóinkat, hogy a legközelebbi lap­számunk pünkösdhétfőt követő­en, május 13-án, kedden jelenik meg. Előfizetőink értelemszerűen megtalálják majd a postaládájuk­ban a lapot, illetve a megszokott boltokban és standokon is meg­vásárolható lesz az újság. A Va­sárnapi Heves Megyei Hírlap meg­jelenését nem érinti az ünnep. Eger FAÜLTETÉS Újabb fával gya­rapodik az egri díszpolgár Alexan­der Brody ötlete nyomán által ki­alakított Múzsák Ligete. Az Egri Nyitott Kapu Alapítvány és a pol­gármesteri hivatal közös rendez­vényén Márton László író, dráma­író, műfordító, esszéista ültet el egy újabb fát május 15-én, dél­után két órakor. Az érdeklődők az eseményt követően, várhatóan délután háromtól kötetlen pódi­umbeszélgetésen vehetnek részt a Park Szálló teraszán. Hattal CSALÁDI NAP Ma dél­előtt tíz órától a hatvani Grassalkovich-kastély nagytermé­ben anyák napi és gyermeknapi családi rendezvényt tartanak. A kis és nagycsaládokat színes programokkal várják. Heves megye adó azapeh Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának munkatársai Adóváltozások 2008 II. címmel előadást tartanak a társasági- adó-alanyok jövedelem-, nyere­ségminimum szerinti adózásának szabályairól, valamint az áfa-tör­vény változásairól. Ezenkívül vála­szolnak az általános forgalmi adó témakörében fölmerülő kérdé­sekre. Egerben a Szvorényi út 52. szám alatti APEH-igazgatóság földszinti előadójában május 15- én, délelőtt tíz óra és fél tizenket­tő között várják az érdeklődőket. Eger ELŐADÁS Ma délután fél négytől a Híd Keresztény Kultu­rális Központban a teremtésről és az orvostudományról tart elő­adást dr. Nitkovszki Eduárd. Elő­adásának címe: A tervezettség bizonyítéka az emberi szervezet­ben. Noszvaj VENDÉGVÁRÁS Vasár­nap és hétfőn bortúrára várják a faluba érkezőket a nyitott pincék 10 és 16 óra között. Ugyancsak vasárnap 10-től 15 óráig a Gaz­daház is programot kínál. A jó hangulatról a Míves zenekar, a Pitypang néptánccsoport és a Szuszinkás néptáncegyüttes gon­doskodik. A korai felzárkózás esélye oktatás Figyelni kell a leszakadó térségekben élő gyerekekre A szülők hajlamosak szegények és gazdagok iskolájában gondolkodni. A választás konzerválhatja a tanuló későbbi esélyeit. Képünk illusztráció. A pedagógusokat anyagi­lag is el kell ismerni, más­különben nem lesz, aki a jövő generációját nevelje - hangzott el azon a tanács­kozáson, amelyet a minap rendeztek Egerben. Szuromi Rita A konferencia célja, hogy az „Új iskola - új tudás” elnevezésű kormányprogramot megismer­tessék az érintettekkel. A ren­dezvény része egy országos programsorozatnak, ahol nem csupán a már elkészült javasla­tokat ismertetik, hanem a gya­korló pedagógusoktól is javasla­tokat várnak. A korai gyermekkorban ka­pott oktatás és nevelés egy élet­re meghatározza az életpályát, ezért nem mellékes, hogy olyan iskolarendszer épüljön az or­szágban, amely nem újraterme­li a gondokat, hanem segít kitör­ni az esetlegesen hátrányos csa­ládi vagy társadalmi környezet­ből Az esélyegyenlőség problé­mái már a legkorábbi gyermek­korban tetten érhetők. Bizonyít­ja ezt, hogy egy értelmiségi csa­ládban felnövekvő gyermek négyéves koráig 45 millió szót hall, egy munkásfamília gyer­meke 26 milliót, míg egy segé­lyekből tengődő családban ez a szám mindössze 13 millió. Mind­ezeket figyelembe véve szükség lenne a védőnői hálózat bővíté­sére (legalább háromszáz fővel), de fontos lenne elgondolkodni az egységes bölcsődei és óvodai há­lózat kialakításán is. Árok Antal, a Pedagógus Szakszervezet elnöke kifejtette: alapvető kérdések dőlnek el azon, hogy a szegregációt meg­szüntessék, hiszen manapság a szülők hajlamosak szegé­nyek és gazdagok iskolájában gondol­kodni. Az iskolavá­lasztás pedig már konzerválhatja a ta­nuló későbbi esélyeit. Ehhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a pedagógusképzés során alkal­mat kell teremteni arra, hogy a tanárjelölt megtapasztalja: mi­lyen az az intézmény, ahol a di­ákok többsége hátrányos, elma­radott közegből érkezik. A program szerint a tehetség- gondozás során a jövőben na­gyobb szerep jutna a kollégiu­moknak is. Ehhez azonban fej­leszteni kell a hálózatukat - erre közel ötmilliárd forint áll rendel­kezésre -, és azok infrastruktúrá­ját is javítani szükséges. A tehet­séges tanulók támo­gatására jön létre a Nemzeti Tehetség Alap, amely évente mintegy háromezer diák tanulmányait segíti majd. Külön alappal támogatnák a doktoranduszok itthon maradá­sát, de az Arany János Tehetség­gondozó Program pénzügyi kere­te is emelkedik majd, 240 millió­ról 720 millióra. Továbbra is sok kritika éri a hazai „magoltatós” ■ Remény van ar­ra, hogy 2013-ig hétszáz iskolát százhúszmilli­árd forinttal tá­mogatnak majd. A közművelődési hálózatról sem szabad elfeledkezni A vitaindítónak szánt anyag nem csupán a szorosan vett oktató-nevelő munkát vizsgál­ta, hanem a közművelődési le­hetőségek elérhetőségét is. Az ötezer lakos alatti települések közművelődési hálózatának kiépítésére mintegy harminc- milliárd forintot fordítanak majd, a hátrányos helyzetű te­lepüléseken élők múzeumláto­gatását, múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvétel­ét pedig támogatásokkal segí­tik - hangzott el az árok an- tal (képünkön) által vezetett tanácskozáson. tanítás rendszerét. Árok Antal szerint a hangsúlyokat minél gyorsabban a megszerzett isme­retek gyakorlati alkalmazására kell áthelyezni, s a kreatív prob­lémamegoldás felé irányítani. Mindehhez a pedagógust anya­gilag és erkölcsileg is ösztönöz­ni szükséges. A tervezet szerint a hátrányos és halmozottan hát­rányos gyermekekkel foglalko­zó tanároknak 30-50 ezer forin­tos pótlékot is biztosítanának, il­letve egy Esélyteremtő Pedagó­gus elnevezéssel létrejött elis­merés évente száz tanárt juttat­hatna háromszázezer forint tá­mogatáshoz. A mostani tervezet egyébiránt több rémisztő hiányosságra is rámutatott. A kistelepülések is­koláinak diákjai 30 százalékkal alacsonyabb teljesítményt nyúj­tanak, mint a városi diákok, a községekben élő gyerekek ne­gyede ingázik, az épületek 30 százaléka teljes, 55 százaléka részleges felújítást igényel. Elké­pesztő adat, hogy a XXI. század­ban az oktatási intézmények 9 százalékában nincs számítógé­pes terem, 19 százalékában könyvtár, 9 százalékában pedig egyáltalán nincs tornaterem. Á hátrányokat természetesen nem lehet egyik évről a másikra meg­szüntetni, de remény van arra, hogy 2013-ig hétszáz iskolát százhúszmilliárd forinttal támo­gatnak majd. Munkaszünet vagy ünnep? egyre inkább gyarapodnak gondjaink a társadalmunk­ban az erkölcsi értékek te­kintetében. Ezért nem meg­lepő számomra kolléganőm minapi írásának félve felve­tett összegzése: lesz még va­lami, ami az embert vissza­tartja a teljes erkölcsi zül­léstől? A visszatartó mód­szerek keresése és esetleges alkalmazása a jelenségek okán hosszú ideje tart, ám az eredményt tekintetve ed­dig jószerivel semmire sem jutottunk. A társadalom szintjén, rövid távon sikere­ket remélni hiú ábránd, azon túl az is nagy kérdés, hogy lesznek-e egyáltalán bármikor hatásos admi­nisztratív intézkedések. IGYEKSZEM ELFOGADNI, amit a jövő - magasan képzett - nemzedéke korszerűnek tart. Mégsem követem azt, mert a tények saját meggyőződése­met hitelesítik, az ember nem nélkülözheti a szigorú nevelést. Idejében kell helyes irányt mutatni a felcsepere- dőnek! A többségnek talán soha nem voltak annyira hiá­nyosak a támpontot adó val­lási ismeretei, mint most. hajdan a hit biztos keretét ad­ta a maitól sokkal erkölcsö­sebb életvitelnek. Akiket nem tanítottak meg arra, hogy mi­ből adódnak jeles ünnepeink, azok miért is gondolnának másként a pünkösdre, a ke­resztény egyház születésnap­jára, mint munkaszüneti nap­ra. Ha nem tudatosul, hogy az ünnep az élet rangja, fel­sőbb értelme, mint ahogy az író Márai Sándor is véli, ak­kor valójában csak piros be­tűs munkaszüneti napokat tartunk számon. A vallás a lélekre ható fe­gyelmező erő. Bevált eszkö­zökkel bizton enyhíthet­nénk morális gondjainkon. Nem kétséges, óriási fordu­latra lenne szükség. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Búcsú három falu papjától gyász A hívek serege, s száz paptársa állta körül a sírt A csalogányok koncertjére várják a madárbarátokat Szülőfalujában, Verpeléten he­lyezték örök nyugalomra a 69 éves korában váratlanul elhunyt Nagy Bélát. A Kompolt, Kápolna és Tófalu híveit tizenkilenc éven át szolgáló kanonoktól a kápol­nai templomban szemináriumi osztálytársa, dr. Sedon László, majd dr. Berecz Kálmán polgár- mester búcsúzott. Ott töltött évei alatt az 1970-ben felszentelt pap kívül-belül felújította a templo­mot, s új harang került a tornyá­ba. Megszépült Tófalu templo­ma is. A három falu papját - | csaknem száz paptársa, vala- I mint a megrendült hívek jelen- | létében - dr. Seregély István | nyugalmazott egri érsek kísérte I Utolsó Útjára. ■ Koszorúk a síron. Verpeléten helyezték örök nyugalomra Nagy Bélát. Meglehetősen ritkán kerül a sze­münk elé az irodalomból is is­mert csalogány, vagyis a fülemü­le. A későn fekvők viszont máju­si éjszakákon hallhatják az ud­varló hímek különleges énekét. A Magyar Madártani és Ter­mészetvédelmi Egyesület Bükki csoportja szervezésében holnap 18 órától nyomába eredhetnek az érdeklődők a madárvilág tril­labajnokának. Rausz Rita Eger­ben, a Rozália temető kapujában várja az ígéretes koncertre érke­zőket. A szakember segít eliga­zodni a különböző füttyök, pity- palattyok, sejtelmes huhogások között. Akik szeretik a természe­tet, varázslatos élménnyel gaz­dagodhatnak. ■ ül rí nr .'!yr\ rtf tc he* N EVEZD BE TE JS A TABLÓTOKAT HE0L.hu A HEVES MEGYEI ONLINE a heol.hu nagy versenyére és vigyétek el a .. 40 000 forintot! részletek: www.heol.hu

Next

/
Thumbnails
Contents