Heves Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-26 / 98. szám

2008. ÁPRILIS 26., SZOMBAT GAZDASÁG & KÖZÉLET 7 Veszélyes részvényjátszma új tulajdonosi program Kedvezményesen vehetünk állami céget A Szerencsejáték Zrt. részvényei felérnek majd egy lottónyereménnyel? A szakértők egy része nem hisz ebben. JÓ TANACS Erőszakkal rám kényszerítik az internetet szóbeli Olvasónk úgy ér­zi, az egyik intenetszol- gáltató megtévesztette. Mint írja, telefonon meg­kérdezték, vállal-e egy hó­nap próbaidőt. Ő csak eb­be egyezett bele, de fél év óta számláznak neki. első menetben a szolgálta­tóval próbáljon a hölgy egyeztetni - tanácsolja Mag- dus Ágnes, a Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Hatóság Kö­zép-magyarországi Regioná­lis Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének osztályveze­tője. Ha ez nem sikerül, az érintett békéltető testület­hez, bírósághoz fordulhat. Ez ugyanis polgárjogi ügy, polgárjogi szerződés, tehát polgári úton, polgári bírósá­gon oldható meg. A törvény egyébként való­ban úgy rendelkezik, hogy ha egy szolgáltató akár tele­fonon megkérdezi a felhívot­tat, igénybe venné-e a szol­gáltatását, és az illető igent mond, a szerződés életbe lép. Megkötését a cég a hangfelvétellel bizonyítani tudja. A szóbeli megállapo­dás is szerződés. A hölgy ugyan azt írja, ő a próbaidőre bólintott csak rá. Ha ezt a bíróság előtt bi­zonyítani tudja, akkor való­ban csak a próbaidős egy hónapért jár a díj a szolgál­tatónak. Ám ha nincs ilyen bizonyíték, sőt ha a szolgál­tató által készített hangfel­vételből az derül ki, a hölgy határozatlan időre kötött szerződést (mondjuk mert félreértett valamit), minden hiába. Amennyiben tehát olvasónk nem tudja bizonyítani, hogy ő csak egy hónapot kért, nem érdemes tiltakoznia a hathavi díjjal kapcsolatban. A kedves olvasó nem írta meg, használta-e vagy hasz­nálhatta volna-e az elmúlt fél évben az internetet. Már­pedig e nélkül nehéz érdem­ben válaszolni a kérdésére. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Akár már 2009-től vásárol­hatunk kedvezményesen állami cégeket, már aki­nek van erre kerete. A la­kosság felének ugyanis semmilyen megtakarítása nincs, ellenben valószínű­leg külföldiek is részt ve­hetnek majd a részvényvá­sárláson. Farkas Károly Nyilvánosságra hozta javaslatait az Új Tulajdonosi Program Ta­nács azzal az elképzeléssel kap­csolatban, amelyet Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök jelentett be tavasszal. Ennek eredményekép­pen a magyar állampolgárok ked­vezményesen, eseüeg részletfize­téssel részvényekhez juthatná­nak egyes állami cégekben. A na­gyobb vállalatok közül első kör­ben a Szerencsejáték Zrt., a Ma­gyar Villamos Művek, illetve a ró­la leválasztott Mavir, valamint az Állami Autópálya-kezelő Zrt., majd később a Magyar Posta Zrt. kerülne a programba, de a Tokaj Kereskedőház neve is felmerült. A tanács javaslatában szere­pelt, hogy ne kelljen árfolyam­nyereség-adót fizetnie annak, aki több mint öt évig megtartja a pa­pírokat, valamint a részvényeket 3 5-15 százalékos árfolyamked- | vezménnyel lehessen megvásá- = rolni, három-öt éves részletfize­téssel. A program egyik fő célja, hogy a lakosság minél szélesebb körében alakuljon ki a felelős pénzgazdálkodás iránti igény. A kormány még a jövő héten dönt a javaslatokról, és megkez­di a szükséges jogszabályok ki­dolgozását. Az ígéretek szerint már 2009-ben sor kerülhetne az első tranzakciókra. „Őrült ötletnek tartom az egész elképzelést - mondta la­punk kérdésére Palócz Éva, a Koping-Tárki gazdaságkutató cég vezérigazgatója. - Részint mert az egésznek nincs semmi­lyen haszna: ha túl nagy kedvez­ményt adnak, akkor annak a be­vételi oldalon lesznek káros kö­vetkezményei, ha túl keveset, ak­kor meg senki sem fog részt ven­ni az akcióban” - mondta a köz- gazdasági szakértő. Hozzátette: még ha részletfizetési lehetősé­get is biztosítanak az állampol­gároknak, az is csak egyfajta hi­telfelvételi lehetőség.',tÉzzel csak a további eladósodás felé terel­jük a magyarokat, ahelyett, hogy megtakarításra ösztönöznénk őket” - tette hozzá. Külön kiemelte, hogy kimondottan ve­szélyesnek tartja, hogy tőke és tapasztalatok nélkül részvény- vásárlásra ösztönzik a lakossá­got. „Akármikor jöhet egy tőzs­deválság - azt sem tartom elkép­„A volán társaságok nem szerepelnek az Új tulajdonosi programba bevonni tervezett cégek között” ~ közölte Veres János. A pénzügyminiszter szerint június végéig hosszú távú koncepcióban foglalják össze, hogyan rendeznék a busztársaságok helyzetét zelhetetlennek, hogy ennek ha­tására beis-következik egy«, és akkor mindenki hatalmasat bukhat. Mi lesz akkor az embe­rekkel?” - tette fel a kérdést Palócz. Nem tartja lehetetlen­nek, hogy külföldiek is részt ve­hessenek az akciókban. „2004 óta uniós ország vagyunk, így ugyanazok a szabályok vonat­koznak ránk, mint az összes Gyurcsány Ferenc ehhez hoz­zátette: a kormánynak egyet­len célja van a Volán társasá­gokra vonatkozó június 30-ig kidolgozandó szakmapolitikai koncepcióval: az, hogy korsze­rűsödjön e fontos közlekedési ág, és kielégítse a lakosság igényeit. uniós polgárra. Lehétséges, hogy a kormány megpróbál találni majd valamilyen jogszabályi ki­búvót ez alól, de kétlem, hogy si­kerülne” - jelentette ki. Azt is kétségesnek találja, hogy érdé- mes-e pontosan ezeket a cégeket akár részlegesen privatizálni. „Erről a kérdésről megoszlanak a vélemények, itt is súlyos viták várhatóak” - mondta Palócz Éva. Azt Mészáros Tamás, az Új Tu­lajdonosi Program Tanács elnö­ke is elismerte, hogy le kell szá­molni néhány illúzióval. „Mivel a magyarok 51 százalékának semmilyen megtakarítása nincs, nem látunk arra lehetőséget, hogy ez a kör jelentősen meg­mozduljon. Csak a felső kétötöd­be tartozó hányad rendelkezik megtakarítással, befektetéssel, a program célja éppen az, hogy ez a kör bővüljön” - jelentette ki a Corvinus Egyetem rektora. Szociális katasztrófához vezet a gázáremelés A MAGYAR LAKOSSÁG több terhet már nem képes elvi­selni, az országot szociális katasztrófa fenyegeti - je­lentette ki Fónagy János, a közelgő 30 százalékos gáz­áremelésre utalva. Egy csü­törtöki tanulmány szerint az idén a lakossági 25-30, míg az ipari gázár 20 száza­lékkal növekszik, ami a ter­mékek árában is jelentkez­ni fog. így az emelés a fideszes szakpolitikus sze­rint szociális katasztrófát fog előidézni. Ausztria jól járt az uniós szomszédokkal az európai unió keleti kibő­vítése valóságos áldás Ausztriának - vélekedett Christoph Leitl, az osztrák gazdasági kamara elnöke az Exporttages 2008 ren­dezvény alkalmából. Azo­kat az adatokat kommen­tálta így, amelyek szerint a közép- és kelet-európai EU-tagországokkal folyta­tott osztrák árucsere-forga­lom értéke 20-ról 31 milli­árd euróra emelkedett 2004 óta. Merkel: 2011-ig nem nyit a német munkaerőpiac Angela merkel német kan­cellár szerint elképzelhe­tetlen a német munkaerő- piac megnyitása azoknak az országoknak a munka- vállalói előtt, akik 2004- ben vagy az után csatla­koztak az Európai Unió­hoz. Tehát sem Magyaror­szág, sem Csehország, sem Szlovákia, de Románia és Bulgária sem reményked­het, hogy akadálymente­sen dolgozhatnak állam­polgárai Németországban. Merkel egyelőre nem nyit A Volán társaságok kimaradtak a körből Válságban az állattenyésztés értékelő A miniszter szerint a kedvező termés segíthet Szocialisták kérdései fideszes városatyákhoz Vége az olcsó olaj korának, előtérben az atomenergia Minden idők legnehezebb idő­szakát élte át az elmúlt évben a magyar állattenyésztés. Gráf Jó­zsef földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter mondta ezt tegnap Hódmezővásárhelyen, a XV. Alföldi Állatte­nyésztési és Mező­gazda Napok meg­nyitóján. Az agrártárca ve­zetője beszédében kitért arra is, hogy a hazai állattenyésztés ne­héz helyzete visszavezethető az alapvető élelmiszerek iránt meg­nyilvánuló óriási igényre, a ked­vezőtlen időjárási körülmények­re, valamint arra, hogy ipari terü­leten is elkezdődött a gabona fel- használása. A tárcavezető szerint ugyanak­kor a kormányzat kedvező hitel- konstrukciót dolgozott ki, ingye­nessé tette az állatorvosi beavat­kozások jó részét, az állatjóléti tá­mogatásokon keresztül pedig 6-7 milliárd forintot ju­tatott el a gazdákhoz - ám mindez csak a veszteségek csök­kentésére volt elég. Gráf József hozzátette: az idén kedvezően alakuló időjárás nyo­mán várható nagyobb termés mérsékelheti az áremelkedést. A kormányzat ezenkívül az új ter­mésből 300 ezer tonnát tartalék készletként felvásárol, amelyet szükség esetén felhasznál - mondta a szakminiszter. ■ ■ Idén 300 ezer tonna terményt tartalékolnak. Gráf József mangalicát simogat Az MSZP arra szólítja fel a Fidesz vezette önkormányzatokat, hogy hozzák nyilvánosságra azokat a szerződéseket, amelyeket a párt­hoz közeli tanácsadó cégekkel kö­töttek. Nyakó István, az MSZP szóvivője külön kitért Esztergom esetére, ahol a Meggyes Tamás fideszes polgármester vezette ön- kormányzat hárommillió forin­tért a Giró-Szász András vezette kft.-től rendelt tanulmányt. Meggyes Tamás fideszes kép­viselő, Esztergom polgármestere reagálásában közölte: az a tanul­mány, amelyet kifizettek, tisztes­séges, vállalható anyag, a szocia­listáknak viszont a Zuschlag- és a Weiszenberger-ügyről kellene magyarázatot adniuk. ■ „Vége az olcsó energia korszaká­nak” - mondta a napokban And­ris Jöebalgs uniós energetikai biz­tos az Európai Nukleáris Közgyű­lés brüsszeli ülésén. Az elő­adásban - amelynek összefogla­lója a servian.hu in­ternetes oldalon te­kinthető meg - a biz­tos hangsúlyozta, hogy az EU számára ez jelentős kiluvás, mivel jelenleg ötvenszázalékos az energiafüggő­sége, és ez az arány 2030-ra már hetvenszázalékosra is nőhet. El­mondása szerint ezért óvatosnak kell lenni, mert képtelenség elő­re jelezni, hogy mennyi is lesz az olajár az elkövetkező három-négy évben. Ma az unióban az atomenergia adja az elektromos áram egy- harmadát. Ez az energiaforrás Piebalgs szerint megbízható és viszonylag mentes az áringado­zásoktól az olaj- és gázpiachoz ké­pest. A hagyomá­nyos nukleáris ener­gia lényegében nem bocsát ki szén-dioxi- dot, és megfelel az EU három fontos energiapolitikai követelményének is: vagyis a biz­tonságos ellátásnak, a fenntart­hatóságnak és a versenyképes­ségnek. Ami pedig a radioaktív hulladék kezelését illeti, ez a kér­dés alapvető az atomenergia biz­tonságos felhasználása szem­pontjából. ■ Z. H. ■ Meghatározó már az unióban az atomenergia. 1

Next

/
Thumbnails
Contents