Heves Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-11 / 85. szám
5 2008. ÁPRILIS 11, PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MIVEL JÁR? feifejie^onapoK AffilUS15-1». FEDEZZE FEL AZ ÚJ RENAULT KANG00-T! Két erőforrás egy autóban hibrid Kevésbé szennyező, de kevesen engedhetik meg maguknak Egyes számítások szerint 300-400 ezer kilométer után térülhet meg a hibrid hajtásért kifizetett árkülönbség. Képünk illusztráció. Az autók fogyasztásának - és ezzel a környezetre gyakorolt káros hatásuknak - a csökkentésére kifejlesztett számtalan műszaki megoldás közül külföldön jelenleg a hibrid autók aratják a legnagyobb piaci sikert. A hibrid meghajtás tulajdonképpen háromféle szerkezetet takarhat. Az első az egyes szakértők által enyhe hibridnek nevezett megoldás, amikor a motor önműködően leáll a jármű megállásakor, majd a gázpedál megérintésekor bekapcsol. Ezzel az autó fogyasztását körülbelül | nyolc-tíz százalékkal lehet mérsékelni. A második - a már valóban S hibrid meghajtásnak nevezhető - megoldás, amikor a benzinmotor mellett egy villanymotor is helyet kap. Ez utóbbi azonban csak gyorsításkor működik. A villanymotort egy akkumulátor táplálja, amely az autó fékezésekor töltődik. Ez a számítások szerint a városban felére, országúton pedig negyedére is csökkentheti az üzemanyag-felhasználást. A harmadik fajta megoldásnál a két motor közül induláskor és alacsony sebességnél a benzines egyáltalán nem működik. Normál tempónál és hirtelen gyorsításkor viszont már a benzinmotor is bekapcsol. Az akkumulátor itt is fékezéskor töltődik. Az ilyen meghajtást alkalmazó autók szén-dioxid-kibo- csátása ma még szinte verhetetlen. Ennek azonban szó szerint nagy ára van. Mivel egy ilyen környezetkímélő autóban egy hagyományos hajtáslánc mellett egy elektromotor és akkumulátorok is helyet kapnak, ezek az autók sokkal drágábbak. Ezt pedig a kisebb fogyasztás sem ellensúlyozza. Egyes számítások szerint ugyanis 300-400 ezer kilométer után térülhet meg a hibrid hajtásért kifizetett árkülönbség. ■ Modern dizájn, jó menettulajdonságok www.renauli.htj üiTÁHGÓÖl ÚJ KANGOO: MÉG PRAKTIKUSABB, MÉG KÉNYELMESEBB! IOP ('AH 2002 KIT. Eger, Kistályai út 20. Tel.: 36/511-980, Fax: 36/611-981 Az ajánlat 2006.04.01 -jelöl 05.31 -ig vagy a késztet etejég Renaud Crédit finanszírozással érvényes. A IHM íregáöapttesa h aktuéRi feltétetek a hatályos jogszabályok ftgyeíemöevétetevet történt, a feltételek, változása eseten a mértéke módosulhat, értéké nem tükrözi a fotel árfolyam- és Karoatfuxkazatát. Fogyasztás 1/100 km: -vegyes: 5,2-7,9; várost: 5,8-10.6; országúti; 4,9*6,3, CO^kttJocsátás ykm: 138-191 Részietekről és fettételekről érdeklődjön markakereskedésürkhen! RENAULT MŰSZAKI VIZSGA MINDEN HÉTKÖZNAP 8-15.30-IG Műszaki vizsgára bejelentkezés 3394 Egerszalók, Szőlő u. 11. 36/474-222 30/449-7670 Szerviz: 30/928-7106 30/239-8272 * A KÖLTSÉGMENTES KARBANTARTÁS RÉSZLETEIT A MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBEN ELHELYEZETT TÁJÉKOZTATÓ ANYAG, VALAMINT A WWW.VOLVOCARS.Hll HONLAP TARTALMAZZA, A PERIODIKUS KARBANTARTÁS TÉTELES FELSOROLÁSÁVAL. A KÖLTSÉGMENTES MUNKÁKBA NEM TARTOZNAK BELE A KOPÓ ÉS FOGYÓ ALKATRÉSZEK ESETLEGES CSERÉI. AZ AKCIÓ A 2008. ÁPRILIS 1. ÉS 2008. JUNIUS 30. KÖZÖTT MEGRENDELT, ÚJ VOLVO C30 MODELLEKRE ÉRVÉNYESÍTHETŐ. A KEDVEZMÉNY EGYÉB KEDVEZMÉNYEKKEL NEM VONHATÓ ÖSSZE £ Volvo, for life LUKÁCS AUTÓ KFT. 3533 MISKOLC, LORÁNTFFY ZS. U. 36/A TEL: 46/ 530 060, FAX: 46/ 530 069 INFO@LUKACS-AUTO.HU ■ . :. • > , ;-Vv.: - ' =i £ t/ÁsÁrtlj h^cjf a/, e's 3 ev/7 ne*\ Usz ízervizkilfscíjrc' Bz^rf aÁa4 3ÔÛ ùùù ftrihM Ù h^tjÍAk*j-íik*lsz - ahűit I a /ata/a/íW 6eé*rAKyilk*itjA'bk fxŰtíuL /4W«/ytx/jf sz^ksztní reszt sül. »vw>r. lukACS~Auh.ku VOLVO Hf) volvo C30 Elsősorban az intenzív, városias életet élő fiataloknak szánják A Volvo az új C30-assal a kétajtós prémium autók piacára lép. A sportos formaterv, a kétajtós karosszéria, a négy önálló ülés és az üveg raködóajtó az új, dinamikus vásárlóréteg igényeit elégíti ki, akik „saját Volvóra” vágynak. Az új C30-as célcsoportja egyedül élő fiatalokból vagy olyan fiatal párokból áll, akik intenzív, városias életet élnek. Számukra igen fontos szempont a dizájn és a jó menettulajdonságok. Ezt az autót pedig úgy terveztük, hogy megfeleljen életstílusuknak és igényeiknek - mondja Lex Kers- semakers, a Volvo Cars márkáért, valamint üzleti és termékstratégiáért felelős alelnöke. A C30-as fejlesztése során a Volvo Cars Corporation számos európai országban végzett vásárlói teszteket. Városi környezetben élő, intenzív életstílusú és felívelő karriert embereket hívtak meg, hogy véleményt mondjanak az autó formájáról és műszaki tartalmáról. ■ Utcai és sportruházat: kétéves a HasznosHolmik jam iff* II : Fennállásának második évfordulóját ünnepelte az Almagyar úti HasznosHolmik üzlet Egerben. Tulajdonosa, Pap Lukács tizenhárom éve BMX-ezik, ám üzletében nemcsak a kerékpározáshoz és motorozáshoz elengedhetetlen kellékek és ruházat találhatók meg, a polcokon főként az életérzést kifejező utcai viselet található. A HasznosHol- mikba már megérkeztek a Fox, az Oakley és a Billabong 2008-as tavaszi-nyári kollekciói, kiegészítői, táskái, valamint az Adio cipők legújabb modelljei is. Emellett persze továbbra is több mint százféle Oakley, Von Zipper, Fox napszemüveg közül választhatnak a betérők. Lukács büszke arra, hogy boltja az elmúlt két év alatt kinőtte magát, vásárlói közül sokan keresik föl sporttal kapcsolatos tanácsokért is. A tulajdonos különböző rendezvényekkel is népszerűsíti a mozgást, április 20-án az Oakley támogatásával amatőr supermoto versenyt szervez a visontai gokartpályán. HASZNOSHOLMIK EGER, ALMAGYAR ÚT 9. TELEFON: 30/636-8810 WWW.HASZNOSHOLMIK.EU ▲ START AUTÓSBOLT gyors, szakszerű szolgáltatás • Opel gyári alkatrészek • Warta akkumulátorok 44 Ah 12.600 Ft, | 55 Ah 15.000 Ft I Eger, Kertész u. 175. Tel./fax: 36/313-923, 3O/945-O323 Ny: H-P K-17-ig, Szó: 8-12-ig • kenőolajok, • alkatrész-rendelés g rövid határidővel • folyamatos, minden “ termékre kiterjedő AKCIÓK, ÁRENGEDMÉNYEK T.: 36/427-263 Eger, Vörösmarty u. 87. 50% kedvezmény szervizdíjainkból SCIO8. március l-jétől április 3Q-ig. Pl.: gumiszerelés+centírozás helyett 650 Ft CIB'Mg, lemezfelnire) llRELLI KIEMELT PARTNERE r ___ Pirelli Pirelli Pirelli P6 P7 Zero Rosso 1B5/65R15 205/6SR1S aas/45Ri7 17 500 FT S3 BOO FT 33 SOOFT □unlop □unlop □unlop SP SportMaxx : SPTOI BPT01 EE5/45R17 205/55R16 TS5/S5R1S 3i oao Ft S1 500 Ft IS 300 Ft BFGoodrich BFGoodrich BFGoodrich Profiler2 Profiler2 Profilers 205/55R16 175/S5Ria 165/70R14 20 OOO Ft 11 900 Ft 11 500 Ft Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. 1- használt gumiabroncsait ingyenesen átnézzük akár lézeres futófelület vizsgálattal • ajándék kerék mosás- gumiabroncsainak SZAKSZERŰ szezonális letárolása Pirelli P4 Cinturato 175/B5R14 13500 ft ingyenes szereléssel! (2I71I4-2S056I)