Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-06 / 56. szám

2008. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Csak feleannyi horgász érkezik a Tisza-tóhoz, mint korábban Vigyáznak az egészségre kícsiknek nagyoknak Újra megnyílt a tanuszoda a káli iskolában A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) adatai sze­rint az elmúlt év hasonló idősza­kához képest az idei esztendő el­ső hónapjaiban 47 százalékkal kevesebben váltottak horgászje­gyet a Tisza-tóra a kerékpárút ki­építése, a gátra való felhajtás megtiltása miatt - mondta la­punknak Soltész András, Újlőrincfalva polgármestere, a Tisza-tavi Területfejlesztési Ön- kormányzati Társulás elnöke. Emlékezetes: az önkormány­zati és területfejlesztési, a kör­nyezetvédelmi és vízügyi, vala­mint a gazdasági és közlekedési miniszterhez fordultak levélben segítségért a Tisza-tó jobb part­ján fekvő megyénkben települé­sek. Poroszlót, Újlőrincfalvát, Sarudot, Tiszanánát és Kiskörét is hátrányosan érinti ugyanis, hogy a tó körüli kerékpárút mel­lettük húzódó szakaszának meg­építésével a közlekedési hatóság minden gépjárműforgalmat megtiltott a gáton. A rendőrök már büntetnek, így csak gyalog lehet megközelíteni a csónakki­kötőket, a horgászok is csak így jutnak el a vízig. Idáig csak Fodor Gábor kör­nyezetvédelmi minisztertől ka­pott érdemi, támogató választ, a másik két tárca nem reagált. A társulás március 11-i ülésén új­ra tárgyalnak a témáról. ■ Berendezik a gondozási központ épületét Aldebrő önkormányzata nemrég elfogadta az idei esztendőre szó­ló feladattervét, amely az egész­ségügyi és a szociális területet is érinti. Az elképzelések szerint szorgalmazzák az egészségügyi szűrővizsgálatok, tájékoztató előadások szervezését. A közcélú és közhasznú fog­lalkoztatás lehetőségeit igye­keznek maximálisan kihasznál­ni a munkanélküliek helyzeté­nek javítása érdekében. A ne­héz szociális helyzetben lévők­re kiemelt figyelmet fordítanak. Arra is gondoltak, hogy a gon­dozási központ hiányzó beren­dezési tárgyait pótolják, ha sike­rül kedvező pályázati forrást ta­lálniuk. ■ Tíz- és húszórás tanfolyamok zajlanak szakoktatók segítségével a gyerekeknek, péntek délutánonként pedig a felnőtteké a medence A gyerekek egészségügyi problémáit megelőzendő építettek uszodát Kálban. Az ötlet jó néhány éve egy katonai sorozás alkalmával született. Rénes Marcell Több mint tíz esztendővel ézelőtt Egerben sorozáson - akkor még létezett a sorkatonaság - járt Kál polgármestere, Tompa Vilmos. Ott, az orvosi vizsgálaton derült ki, hogy településéről nagyon sok gyerek küzd hátgerinc-prob­lémákkal. Az egészségügyi szak­emberek a polgármester érdek­lődésére kifejtették, hogy az ilyen jellegű bajokon az úszás segíthet a leghamarabb. Ekkor született meg a terv: tanuszodát építenek a káli Gárdonyi Géza Általános Iskola mellé. A létesít­ményt 1996-ban avatták fel, az akkori árakon körülbelül tizen­hatmillió forintba került a kiala­kítása, az összeget saját erőből teremtette elő az önkormányzat.- Az uszodát most tavaszra is­mét feltöltötték, ennek a hétnek az elejétől újra fogadja a gyereke­ket - tudtuk meg Nagy Zoltán- nétól, az iskolát is magában fog­laló helyi Általános Művelődési Központ közművelődésért fele­lős igazgatóhelyettesétől. Nem csupán a nagyobbak, hanem im­már - négy csoportban - az óvo­dás gyerekek is járnak úszni. Egyébként a Gárdonyi-iskola tanrendjében benne is szerepel a kötelező úszásoktatás, gyakor­latilag minden oda járójiiáknak meg kell tanulnia “ úszni. De nem csu­pán a káli ifjak, ha­nem a testnevelés óráikon vagy sport szakkörök kereté­ben a környező települések tan- intézményeinek a tanulói, sőt a felnőttek is rendszeresen igény­be veszik a térségben egyedülál­lónak számító lehetőséget. Diá­kok egyelőre Kompokról, Kápol­náról és Nagyútról érkeznek, utóbbi községből szintén jönnek az ovisok is. A „vendégkör” fel­tehetően tovább bővül, hiszen számos oktatási intézménynek elküldték az ajánlatot. Tíz- és húszórás úszótanfolyamokat kí­nálnak, de akinek nincs szüksé­ge a szakképzett oktatók - Csif- fáry Róbert és Szabóné Váczi Judit pedagógusok - segítségé­re, az válthat „szimpla” bérletet vagy belépőjegyet is, mégpedig a hasonló létesítmények mai áraihoz képest meglehetősen ol­csón. Az idén is a 2007-es tari­fák érvényesek. A felnőttek előtt pedig minden héten pénteken délután négy és fél hat között van nyitva a tanuszoda. A medence feltöltését megelő­zően mintegy negyedmillió fo­rintot költöttek ^különféle vegy­...'szerekre és a szük­K ompoltról,__séges hatósági vizs­K ápolnáról és Nagyútról is jön­nek a diákok. gálatokra. Az uszo­da és a kiszolgáló lé­tesítmények fűtése, s a víz körülbelül huszonhét Celsius-fokra történő felmelegítése bizony nem olcsó mulatság, évente körülbelül két­millió forintjába kerül az intéz­ménynek. Nem a tanuszoda az egyetlen a településen, ami a fiatalok egészséges életét szolgálja. Ép­pen a napokban merült fel, hogy az óvodában egy úgynevezett sószobát alakítanak ki a megfe­lelő berendezések beszerzése után. A sós levegő az apróságok légúti panaszain segíthet első­sorban a hidegebb, téli időszak­ban. Az általános iskolánál ugyanakkor négy tantermes bő­vítést és ezzel együtt tornaterem építését tervezik. Az utóbbi való­A polgármester szerint káros a mai életmód tompa Vilmos polgármester (képünkön) úgy vélekedik■ a mai életmód egyáltalán nem használ a gyermekek egészsé­gének Számosán naphosszat a számítógép előtt ülnek, a szüleik még az iskolába is au­tón hordják őket Ez hajdanán elképzelhetetlen volt Hiányzik a mozgás, legtöbbször ez okoz­za a gerincbántalmakat is. jában egy olyan sportlétesít­mény lenne, amely részben fe­dett, részben szabadtéri. Az em­lített beruházások mintegy két­százmillió forintba kerülnek, s ezekhez pályázati úton remél­nek regionális támogatást euró­pai uniós forrásokból. A szüksé­ges saját erőt már elkülönítették rá, így sikeres pályázat esetén akár azonnal elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. HIRSAV Segítséget várnak az ösztöndíjas fiataloktól aldebrő A Bursa Hungari- ca ösztöndíjban részesülő fiatalok részére pályázatot ír ki a település önkor­mányzata. Az említett támo­gatást elnyerő ifjak szakmai segítségét várják a községi feladatok elvégzésében, programok szervezésében. Az ötletekkel Uzelman Zol­tán önkormányzati képvise­lőt és Farkas László Márton polgármestert kereshetik az érintettek. A drogfogyasztás káros hatásai FÜZESABONY A KÍS BOCS Baba-Mama Egyesület drog­prevenciós programsoroza­tának keretében március 15-én, szombaton este ki­lenc órától filmet vetítenek a városban, az Arany János utca 2. szám alatti Klub TT- ben, majd dr. Dósáné dr. Fe­kete Márta tart előadást „A drogfogyasztással összefüg­gő fertőző betegségek hatá­sa a magzatra” címmel. Lakossági fórum a művelődési házban maklár A Fidesz helyi szer­vezete lakossági fórumra várja az érdeklődőket ma este hat órától a Templom téren lévő művelődési ház­ban. Két előadót is hívtak a helyiek: dr. Nagy Kálmánt, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-he­lyettesét, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei kórház osztályvezető főorvosát és Jakab Istvánt, a Fidesz frak­cióvezető-helyettesét, a MAGOSZ elnökét, a Parla­ment mezőgazdasági bizott­ságának alelnökét. Körzeti oldalaink heti menetrendje HÉTFŐ EGER KEDD PÉTERVÁ5ÁRA SZERDA HEVES, KISKÖRE ► CSÜTÖRTÖK FÜZESABONY PÉNTEK GYÖNGYÖS SZOMBAT HATVAN, LŐRINCI Az oldalt írta: Rénes Marcell, Sziráki Márta Fotó: Gál Gábor Tel.: 36/513-614 e-mail: marcell.renes(5 axelspringer.hu Bátyustól. A már hatodik éve működő mezőtárkányi Gyöngyvirág nyugdíjasklub farsang alkalmából batyusbálra hívta a helybelieket. A hajnalig tartó mulatozásban mintegy százharmincán vettek részt. Nagy sikert aratott a farsangi felvonulásba jelmezeseket vastapssal hívta a színpad elé a szórakozni vágyó közönség. A bemutatott kore­ográfiák jövő farsangig beszédtémát szolgáltathatnak a faluban. A városi Füzes táncklub büszkeségei bajnokság Jól szerepeltek kicsik és nagyok is a területi versenyen A füzesabonyi Füzes Táncklub táncosai február végén a kelet­magyarországi területi bajnok­ságon, Nyíradonyban szerepel­tek. A hobbi kategóriában válto­zás történt, nehezebb lett a tán­cosok feladata, nagyobb elvárá­sokkal kellett szembenézniük. Ugyanúgy pontozták a hobbi­szinten fellépőket is, mint.azo- kat, akik már magasabb kate­góriában táncolnak. De ennek a kihívásnak is eleget tettek a fü­zesabonyiak, így számos díjjal tértek haza. Hobbi kategóriában, stan­dard táncokban a junior I. kor­csoportban Farkas Norbert és Gál Evelin negyedik lett, míg a junior II-ben Halász Viktor és fiatal táncosok az elismerésekkel a Nyíradonyban tartott verseny után Bényei Vivien a második helyet szerezte meg. Bényei Balázs és Kovács Zsófia párosa szintén negyedik helyezéssel büszkél­kedhet. A hobbi kategória latin táncainál a junior II. korcso­portban Halász Viktor és Bépyei Vivien a harmadik, Bényei Balázs és Kovács Zsófia a negyedik helyen végzett. A táncklub büszkeségei, Muhel Tamás és Nagy Alexandra már régóta viszik a Füzes Táncklub jó hírnevét szerte az országban. Ők szintén előkelő helyen vé­geztek az erős mezőnyben. C kategóriában felnőtt korcso­portban, standard táncokban kilencedikek, míg a latin tán­coknál hatodikok lettek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents