Heves Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-04 / 54. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2008. MÁRCIUS 4., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Már megindult a párbeszéd: új teleház Mátrafüreden Vadásznak a zöldülő sonkára kikelet A piros tojás nyersanyagát és csokoládé változatát is vizsgálják az ellenőrök Bár egy éve takarékossági okok­ból megszüntette a mátrafüredi fiókkönyvtárat Gyöngyös önkor­mányzata, a könyvgyűjtemény tulajdonjogát a részönkormány­zatnak adta át, s ez szolgált alapul az új mátrafüredi teleház létreho­zásához. A Béke út 4. szám alatti helyiségben főként internetezési és fénymásolási lehetőségek vár­ják a füredi polgárokat, a szom­szédos szobában pedig a helyi polgárőrség kapott helyet - emlé­keztetett az avatáskor Végh Atti­la gyöngyösi alpolgármester.- A gyöngyösi önkormányzat tavaly óta évi 1 millió forintos működési költséget biztosít a Mátrafüredi Részönkormány­zatnak, s ezt idén várhatóan megtoldják további egymillióval, éppen az új teleház üzemelteté­sével kapcsolatos kiadások okán. A teleház kialakítása a részön­kormányzat költségvetéséből csaknem félmillió forintot emész­tett fel - számolt be Krigovszky Sándor, a Mátrafüredi Részön­kormányzat elnöke. Hozzátette: a korábbi sikertelen elszakadási törekvések után ismét megindult a párbeszéd és az együttműkö dés a város és a mátrafürediek között, s ennek egyik szép példá­ja az új teleház. ■ KDNP: a falut kipusztítja a nagybirtok Nyugaton 10-15 év alatt kristá­lyosodnak ki azok a reformok, melyeket itthon néhány év alatt futtatnak végig - mondta Gyön­gyösön a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, Mészáros Jó­zsef. A „valódi társadalmi pár­beszéd” érdekében a KDNP „Van megoldás!” címmel fórumsoro­zatot indított, elkészítette nyug­díj-, föld- és adótörvény-javasla­tait és ezek hatástanulmányait. A KDNP a családi gazdálko­dásra építene, tiltakozik a kül­földi állampolgárok 2011-től ér­vénybe lépő szabad termőföld­vásárlása ellen, de a magyar gaz­dasági társaságnak sem adna földtulajdont. Ellenzi a nagybir­tokrendszert, mert „az kataszt­rófához vezet, kevés ember meg­élhetése, és kipusztítja a falut” - fogalmazott Mészáros József. ■ „Kikelet hadművelet” elnevezés­sel február 21-én elindultak a tavaszi fogyasztóvédelmi vizs­gálatok Heves megyében is, me­lyek egészen március végéig tartanak. Ezek során főként a húsvéti ünnepkörhöz szorosan kapcsolódó árukat veszik szem­ügyre. Fokozottan ellenőrzik majd a pácolt, főtt és füstölt hú­sokat, továbbá a tojást, a hideg- konyhai készítményeket, a pék­árut, az édességeket, ezen belül is a csokoládéfigurákat. A hatóságok - az APEH, az ÁNTSZ, az élelmiszer-biztonsági és a fogyasztóvédelmi hatóság, a munkavédelmi és munkaügyi főfelügyelőség, illetve a vám- és pénzügyőrség és rendőrség - együttműködésével több ezer helyi ellenőrzésre lehet számí­tani a megyében idén tavasszal. Az akciósorozatban külön figyel­met kapnak a szezonális jellegű termelői és kereskedői tevékeny­ségek, például a húsvéti vásá­rok, az idegenforgalmi progra­mok, illetve az ünnepekhez kap­csolódó rendezvények. Az ellen­őrzés komplex módon zajlik, mi­vel ezúttal nemcsak a kereske- | dőket, hanem az élelmiszergyár- 3 tókat és az alapanyagot előállító- J kát is vizsgálják.- Eddigi tapasztalataink alap­ján indokoltnak tartjuk az ün­nep jellegzetes termékköreinek fogyasztóvédelmi ellenőrzését. A kereskedelmi egységekben próbavásárlást is végzünk, amelynek keretében külön is figyelünk az árak alkalmazásá­nak helyességét. Kü­lönös tekintettel a reklámújságokban meghirdetett akciós élelmiszerek árára. Szintén fo­kozott ellenőrzést igényel az elő­re csomagolt termékek esetében a fogyasztói, ár kialakítása - hangsúlyozza Pintér István. Az Észak-magyarországi Re­gionális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség igazgatója úgy véli: ellenőrizni szükséges azokat a termékeket (így az összetétel fel­sorolását is), amelyeknek a megnevezésében a csokoládé ki­fejezést használják. Az elmúlt években ugyanis jelentősen megnőtt az olcsóbb, ám silány minőségű, csokoládénak neve­zett figurás árucikkek aránya, Nem minden csoki, ami annak látszik. A szakemberek szigorúan ellenőrzik az édesipari termékek összetételét. Képünk illusztráció. amelyek valójában kakaós bevo­nómasszából készültek. A húsipari készítmények vizsgálata során elsősorban a füstölt nyers és füstölt főtt comb, a lapocka, a kötözött comb, illetve a tar­ja és a parasztson­ka ellenőrzésére kerül sor. A minő­ségi szempontok mellett lénye­ges az is, hogy a vevő tisztában legyen azzal, mit is vesz. így az előre csomagolt hazai és import húsipari készítményeken ma­Az akció alatt Heves megyében ellenőriznek minden édesipa­ri előállítót. gyár nyelven is közérthetően fel kell tüntetni a fogyasztók tá­jékozódásához elengedhetetle­nül szükséges adatokat. Az áruházláncokban, na­gyobb bevásárlóközpontokban a szezonális termékek árusítása, bemutatása jellemzően külön „bemutatószigetek” formájában történik, ám ezekre gyakorta nem figyelnek oda a kereske­dők, s így az árak feltüntetése nem mindig egyértelmű. Ezért a szakemberek akár próbavásár­lás keretében is képet kaphat­nak majd a valós helyzetről.- Az akció elején a tojásokat a kiskereskedelemben, a vendég­látásban, valamint a piacon is el­lenőrzik - tudtuk meg dr. Busák Károly megyei, főállatorvostól. A Heves Megyei Élelmiszer­lánc-biztonsági és Állat-egész­ségügyi Igazgatóság vezetője el­mondta: a fogyasztók biztonsá­ga és egészsége érdekében alap­vető kérdés a termékek azono­síthatósága, nyomonkövethető- sége. Fontos a termék és az azt átvevő vállalkozás azonosítása. Az előállítóknál a kiszállítás dá­Ellenőrzésdömping komoly eredménnyel A 2007 NOVEMBERÉBEN indult Csillagszóró hadműveletben hét hatóság szakemberei vé­geztek összehangolt fogyasztó- védelmi ellenőrzést az év végi ünnepekhez kapcsolódóan. A hathetes akció során Heves megyében több ezer vizsgála­tot végeztek, több száz eset­ben szabtak ki bírságot. Csak a fogyasztóvédők a régióban összesen húsz­millióforint fogyasztóvé­delmi és további nyolc­százezerforint minőségvé­delmi bírságot róttak ki. túrna, helye, illetve a kiszállított tétel összekapcsolása. A kiemelten ellenőrizendő te­vékenységek között az édesipari termékek és sonkák előállításán túl az élelmiszer kis- és nagyke­reskedelem minden ága, a hűtő­házaktól egészen a vásárokig he­lyet kapott. Emellett a nagy for­galmú utak melletti vendéglátó- egységekre is figyelnek. A ter­mékek sorában pedig a fentieken túl a halkonzervekre, a majoné­zekre, kalácsokra is kíváncsiak lesznek. Az akció alatt a megyé­ben minden édesipari előállítót megvizsgálnak. A mostani akció során az ellenőrök segítő szán­dékkal kívánják végezni a mun­kájukat. Mindez nem elnéző magatartást, hanem annyit jelent, hogy a komoly sza- !1 bálytalanságokat szigorú­an büntetik ugyan, de a nem szándékos és nem sú­lyos vétségek esetén inkább fi­gyelmeztetik az érintetteket a helyes eljárásokra. ■ Folytatás az 1. oldalról Színpadi kellékként használt kismalac állatvédelem A viharos megyei közgyűlés egy epizódjának utóhatása Nincs lehetőség a díjak jelentős csökkentésére Olvasóink előtt is ismert, hogy pénteken a megyei közgyűlésre - ahol a kórház további sorsáról született döntés - Sziki Károly, a tüntetés szervezője egy kisma­lacot vitt az ülésterembe. Az oda nem való, riadt állatot (a jószágot egy szűk dobozból húzták elő az ülés végén) fülénél fogva nyújtot­ta a közgyűlés elnökének, Sós Tamásnak. A történtekről a televízióból is értesülhettek a nézők. Egerben két bejegyzett állatvédő társaság működik. Az Egri Cica- és Ku­tyamentő Egyesület elnöke, Botka Tímea tiltakozó levelet ír tagtársai egyetértésével Sziki Károlynak. Mint lapunknak is elmondta, létezik állatvédelmi Politika és állatvilág. Sziki Károly a malacot petícióként akarta átadni törvény, s ennek értelmében nem lehet bármit megtenni egy élőlénnyel. Nyilvánvaló, hogy az akciót előre megtervezték, s egy élő állat nem arra való - hangsú­lyozta az elnöknő -, hogy valaki figyelemfelkeltés céljából „szó­rakozzon vele”. Szabó Gézáné, az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány elnök­asszonya ugyancsak felháborí­tónak tartja a történteket. Úgy véli: mindazon túl, hogy a kis­malac rettenetesen rémült volt, meg is sérülhetett volna. Végül elmondta azt is, hogy szerinte a tiltakozásnak, s egyéb érzelem­nyilvánításnak semmiképp sem lehet eszköze egy kiszolgálta­tott, védtelen állat. ■ Pétervásárán a napokban ülése­zett a város képviselő-testülete. A tanácskozáson módosították a múlt év utolsó negyedévének költségvetési előirányzatát, vala­mint az önkormányzat intézmé­nyeinek alapító okiratát, majd ezt követően döntöttek arról, hogy kiírják a városi művelődé­si ház és könyvtár igazgatói posztjára a pályázatot. Ezt követően zárt ülésen tár­gyaltak az idősotthon lakóinak beadványáról, amelyben azt kér­ték: az önkormányzat mérsékel­je az idén januárban megemelt térítési díjakat. A megyében mű­ködő számos otthonban már ta­valy meglépték a drasztikus emelést, amely sokkolta a lakó­kat és családtagjaikat. A városi önkormányzat által fenntartott otthonban jelenleg harminchá­rom idős ember él, akik az el­múlt évben 54 ezer forint téríté­si díjat fizettek a gondozásért. A szociális törvény rendelkezéseit betartva ezt a tarifát emelte az önkormányzat 81 ezer forintra, amelyet a bentlakók és hozzátar­tozóik egyaránt sokallottak. A képviselő-testület tagjai megvitatták a kérést, ám végül úgy határoztak, hogy a térítési díjak további csökkentésére már nincs lehetőség. Az otthon veze­tőjétől megtudtuk, hogy három személy nem tudja a különböze- tet megfizetni, egy lakó pedig ha­zaköltözik. ■

Next

/
Thumbnails
Contents